bár debütáló rendezésről van szó, alan ball nevének 10 éve komoly súlya van a szakmában: neki köszönhetjük az utóbbi évek egyik legerősebb forgatókönyvét (american beauty), és minden idők egyik legjobb sorozatát (six feet under).
első pillantásra talán meglepőnek tűnhet, hogy a remek írói vénával rendelkező ball szerzői film helyett adaptált, ám alicia erian önéletrajzi ihletésű regénye tökéletesen belesimul mindabba a miliőbe, amit az említett alkotások vászonra, képernyőre festenek. a keretet az amerikai álom keserű árnyoldala jelenti, melyet ugyan már david lynch is boncolgatott a zseniális blue velvetben, de az első komoly társadalomkritikára az ezredfordulóig várnunk kellett.
az american beauty lerántja a leplet a tökéletesség zálogát jelentő amerikai kertvárosról, melynek lakói valójában egytől-egyig sérült lelkek. a felgyorsult, sikerorientált világ a rutinnal karöltve kíméletlenül kiforgatja a kapcsolatokat, eltörli a toleranciát, és az embereket a normák által kijelölt skatulyákba löki. a problematika annyira komplex és aktuális, hogy számos mű készült és készül a mai napig, hogy az egyes aspektusokra reflektálva elemezzék a miérteket.
az erős konnektivitás ellenére a towelhead szerencsére nem válik az ab parafrázisává, mert a felvonultatott kelléktárat másra használja, mint elődje. a szexualitás itt nem a megváltás funkcióját tölti be, hanem a puszta jelenléte generálja a konfliktusok halmazát. nyoma sincs a halálnak, az elmúlás rezignáltságának, a nemi érés mellett a nemzeti identitászavar, és a rasszizmus kérdései kerülnek terítékre. a bonyodalom összetettsége tehát adott, az arányok jelenetről jelenetre változnak, sok esetben pedig elkülöníthetetlenül összefonódnak.
alan ball remek érzékkel, és megfelelő érzékenységgel nyúlt az alapanyaghoz. forgatókönyve kellően átgondolt, kerüli a hatásvadászatot, a szituációk hangsúlyosak és életszerűek. az írói védjeggyé vált groteszk humor sikeresen oldja a feszültséget, így a néző a komoly témák ellenére is meglepően könnyednek érezheti az alkotást.
főszereplőnk egy libanoni-amerikai vegyes házasságban született 13 éves lány (summer bishil), akiben a kamaszkor kapujában éledeznek a hormonok. a film in medias res konfliktushelyzettel indít: az anyjával élő jasirát intim szőrzete miatt kicsúfolják az uszodában, ezért a nő aktuális barátja segít a lánynak megszabadulni tőle. a dolog kiderül, de az anya (a remek maria bello) a szeretője pártjára áll, és a kislányt a texasban élő apjához száműzi.
jasira betoppanása áramütésként éri a libanoni férfit, akinek sem elképzelése, sem gyakorlata nincs a gyereknevelésről. helyzete kilátástalanságát hatványozza, hogy gyermeke abban a korban van, amikor a legnagyobb szüksége lenne az anyjára.
az apa karaktere a film legfontosabb eleme, hiszen benne összpontosul a problematika oroszlánrésze. a férfi kétségbeesett vergődik a két kultúrkör között, melynek alapelemei szükségszerűen felülírják egymást. gyökereibe kapaszkodva a tradicionális értékrend szerint "neveli" a lányt: jóformán mindent megtilt, ami a nyugati civilizáció számára már természetes. ezzel szemben az integráció érdekében bármire hajlandó, legyen az a keresztény vallás felvétele, a képmutató és egyúttal hamis amerikai öntudat hangoztatása, vagy éppen a rasszista nézetek elsajátítása. az identitászavar, a megfelelési vágy miatt tettei disszonánsak, döntéseivel teljesen ellehetetleníti gyermekével való kapcsolatát. peter macdissi érzékeny játékának köszönhetően mégsem tudunk igazán haragudni rá, mert esendősége jobbára rajta kívülálló okokból ered.
a kislány értelemszerűen képtelen egyedül feldolgozni ébredező nemiségét, kérdései azonban otthon falakba, tiltások garmadájába ütköznek. megfelelő törődés és információk hiányában kénytelen a saját bőrén megtapasztalni a szexualitás kialakulásának folyamatát, és a látottak alapján önálló képet alkotni a működési mechanizmusokról. útmutatás híján egyáltalán nem meglepő, hogy puszta kíváncsiságból elfogadja a szomszéd férfi közeledését.
az ellenpólust jelentő fekete osztálytárs beleszeret a lányba, de ő képtelen kitörni a testiség bűvköréből, így észre sem veszi a srác tettei mögött rejlő érzelmi vonulatot. az egyre bonyolódó összképet a rasszizmus megjelenése színezi tovább.
a mű végigjárja a nővé válás lépcsőit a menstruációtól egészen az együttlétig, de a rendezés végig visszafogott és elegáns marad. elsősorban a néző empátiájára és szimpátiájára épít, és nem szolgáltatja ki a lány érzéseit, nem űz belőle gúnyt. newton thomas sigel kamerája csak a kulcsfontosságú pontokat ábrázolja, majd háttérbe húzódik. az aktusok ezen stilizálással nem válnak öncélúvá, tolakodóvá, hanem sikeresen betöltik funkciójukat.
a pedofília árnyaltan, egy folyamat végső lépéseként, kellően ábrázolt dramaturgiai háttér segítségével bomlik ki. az újfent brillírozó aaron eckhart karakterét sem lehet élből elítélni, bár nyilvánvalóan szörnyű dolgot művel. tipikus kapuzárási pánik az övé, amit csak tetéz a kényszerű házasság sok éve hordozott keresztje. bár eckharté felelősség, a szituáció kialakulásában legalább olyan hibás maga jasira édesapja is, akinek zord és agresszív nevelési módszerei fokozatosan elüldözik gyermekét otthonról. a lány döntései ezek után egyaránt felfoghatók lázadásnak, illetve menekülési kísérletnek. frusztráltságát, szeretethiányát éli ki az újonnan felfedezett, misztikus erővel bíró szexualitásban.
a férfiak között vergődő jasirának a játékidő felénél nem várt segítsége érkezik. a toni collette/matt letscher házaspár szülői ösztönei rángatják vissza a filmet a hétköznapi normalitás talajára. hála nekik, a kislány végre megtalálja a biztonságot, közbenjárásuknak köszönhetően pedig az egyre szélsőségesebb és kilátástalanabb helyzetek végül megfelelő értékítéletet kapnak.
a tetőpont egy abszolút zseniális, sok szereplőt felvonultató konfrontáció, ahol minden addigi probléma előkerül, és egymásnak feszül. az elhangzó mondatok élesek, és szorosabbá fűzik a konfliktusok közötti kohéziót, a végeredmény ezek után pedig egyszerre szükségszerű és megnyugtató.
a néző már az itt lezajlott események által is elégtételt kapna, de ball továbbmegy: a filmet kiemelve a kertvárosi miliőből egyetemes konklúziót fogalmaz meg.
a zárójelenetet áthatja az életigenlés, ami az eddigiek ismeretében valamelyest meglepő, de abszolút működőképes. jasira végső mosolyából mindannyiunk rácsodálkozása árad, mert a millió kérdést generáló szexualitás valójában funkcióval rendelkezik. ez pedig nem más, mint életünk egyetlen örök érvényű csodája.
