UPDATE: Megvan az első meglepetésfilm (a másikat közvetlenül a fesztivál kezdetekor árulják el), ami nem is meglepetés. Ez a rendező mindig beverekszi magát, csak még azt nem tudom, hogy csinálja? Valaki?

Nagy visszatéréseknek lehetünk szemtanúi, ugyanakkor nagy kiugrásokat is produkálhat az idei mustra. Igazi veteránok mérkőznek meg majd az ifjú titánokkal a Darren Aronofsky vezette zsűri kegyeiért, ahol most a szokásosnál több angol/amerikai film kapott helyet, és ahol idén a sötétebb hangvételű filmek dominálnak.

Mielőtt rátérünk a versenyprogramra, emlékezzünk meg egy kicsit az életműdíjakról, aminek idei két díjazottja Al Pacino és Marco Bellochio (Szerelem és düh, Anyám mosolya) lesz. Ennek örömére itt lesz az ősbemutatója Pacino legújabb rendezői munkájának (Wilde Salome).

A tovább mögött lehet átfutni a felhozatalt, némi információmorzsák társaságában.

Elolvasom

Úgy tűnik, ez a ronda filmes plakátok napja.

Cronenberg. Mortensen. Fassbender. Cassel. (...és izé... Knightley.) Hol kell sorba állni?

"Újonnan meghívott tagjaink ott vannak a világ filmgyártásának legjobbjai között, akik tehetségük és kreativitásuk révén a világ minden részén kielégítik a közönséget." Tíz évvel ezelőtt még dobtam egy hátast, mikor ezen mondat után megláttam Michael Bay nevét; ma már lepattan rólam, de azért még mindig meg bírnak lepni egy-egy hülye döntésükkel.

A tovább mögött megtaláljátok mind a 178 nevét, akit az Akadémia idén tagjai közé invitált - és amire a többség azért rászolgált.

Elolvasom

Az Independent Spirit és a Gotham kistestvéreként funkcionáló Chlotrudis Awards hagyományosan távol helyezi magát a nagy téli díjszezontól. Ennek megfelelően tegnap tartották meg éves díjátadójukat, ahol a már jól ismert címek és nevek versenyeztek a különböző kategóriákban. A finalisták között ott volt A király beszéde, a Winter's Bone, a Blue Valentine, az Exit Through the Gift Shop, a Mary és Max és még sok más ínyencség.

De még mielőtt rátérnék a díjazottakra, pár szóban arról, mi is ez a Chlotrudis Society. A tagjaik között vannak kritikusok, de csak elenyésző számban. A társaság fő profilja a világ független filmjeinek megismertetése a közönséggel. Ennek érdekében fesztiválokat szerveznek, szimpóziumokat és szemináriumokat tartanak, és anyagilag támogatnak filmeket, hogy el is jussanak a különböző mustrákra.

De nem húzom az időt, kattintás után lehet szemezgetni a nyertesek között...

Elolvasom

Darren Aronofsky valamikor karrierje hajnalán elhatározta, hogy egyszer pankrátorokról és balett-táncosokról forgat filmet, és ugyan egy-két lehetetlen küldetést már maga mögött tudhat (például azt, hogy a Pi és Requiem for a Dream után volt olyan hollywoodi stúdió, amely anyagi lehetőséget látott a The Fountainben), kész csoda, hogy Aronofsky tényleg megcsinálhatta a pankrátoros és a balettos filmjét is. Megjegyzem, egyik sem volt éppenséggel sétagalopp, ám a kritikai és a közönségsikert elnézve jelenleg nem nagyon létezik olyan producer, aki nemet mondana neki, illetve nem nagyon készül olyan kis vagy nagy költségvetésű produkció, melynek rendezői székét ne ajánlották volna fel neki. Teljesen megérdemelten.

Elolvasom

Bár Natalie Portman kétségkívül elbűvölő ezen a képen, de itt volt az ideje, hogy a BLACK SWAN kapjon végre egy unalmas posztert, ami ráadásul nem is túl eredeti. Ugyanakkor a film karácsonykor széles körben is bemutatásra kerül a tengerentúlon: ha jól szerepel, hozzánk is eljut - és én biztos vagyok abban, hogy ha igen, akkor ezzel a plakáttal. :)

Kedves InterCom, talán nem csak a magam nevemben beszélek, de nagyon szeretném, ha ezt a filmet bemutatnátok itthon. Ez a plakát +2.000 néző.

No, kérem szépen, így kell művészeti szintre emelni a plakátalkotást. Nem is tudom melyik a gyönyörűbb - egy biztos: mind a négyet szívesen kitenném a falamra.

Elolvasom

Egyszerre szép és ijesztő.

Rivalizálás, gyötrelem, szerelem, szex, üldözöttség, harag, fájdalom, testi-lelki átváltozás. Azt hiszem, a balett világa még soha nem tűnt ennyire izgalmasnak.

Már most nagy a zsongás Darren Afronofsky új rendezése kapcsán (amely a szeptemberi Velencei Filmfesztivál nyitófilmje lesz), melyben egy balett-táncosnő (Natalie Portman) kálváriáját követhetjük nyomon, aki nyakig merül a kompetencia-harcban (vs. Mila Kunis), miközben megpróbál megfelelni a saját anyja (Barbara Hershey) és a rendező (Vincent Cassel) nyomásának és nem teljesen bekattanni a szexuálisan túlfűtött szerep kihívásainak tejesítése közben. Állítólag Portman még soha nem volt olyan jó, mint a BLACK SWAN-ban. A képek egyszerre szépek és hátborzongatóak.

Elolvasom

Ezt kapjátok ki! A franciák megirigyelték Hollywood újraértelmezős mániáját, és hamarosan új ruhát szabnak saját kultikus (anti)hősükre, Fantomasra, aki Christopher Gans (LE PACTE DES LOUPS, SILENT HILL) interpretálásában egy jóval sötétebb, realisztikusabb megközelítést kap. A filmet 50 millió euróból forgatják, méghozzá egyszerre franciául és angolul. És hogy ki lesz a címszereplő? Azt még nem tudni, de a madarak Vincent Casselről csiripelnek.

Na vajh mire emlékeztet a most debütált teaser plakát? Tudom, Grabowskira - és még mire?

Bár a hazai Blu-ray kínálat fokozatosan bővül friss mozisikerekkel és katalóguscímekkel egyaránt, mi ezúttal is egy igazi ínyencséget, Mathieu Kassovitz kultikus, ma is aktuális témákat feszegető filmjének Francia BD változatát vettük górcső alá.  



KÉPMINŐSÉG
Sokakban felmerül a kérdés, hogy a régi, kiváltképp a fekete-fehér filmeknek van-e létjogosultsága Hi-Def fronton. Nos, a La Haine tökéletes példa arra, hogy egy fekete fehér film is óriásit üthet Blu-rayen. Mi több, egyenesen bűn a rendező által teremtett innovatív képi világot a standard felbontás keretei közé szorítani.



Annak ellenére, hogy a film idén ünnepli 14. születésnapját, egészen ámulatba ejtő, hogy a filmkópia milyen remek állapotban van. Az 1080p/VC-1 kódolású transzferen szinte lehetetlen fogást találni, némi túlzással azt is mondhatjuk, hogy olyan, mintha csak tegnap készült volna a film. Szerencsére DNR-nek (digitális zajcsökkentés) illetve edge enhancement-nek (élkiemelés) nyoma sincs, így a lágy filmszemcsékkel együtt a finom részletek sem vesztek el. Ahogy az remélhetőleg a screenshotokon is látszik valamelyest, a közeliek során mai filmeket is megszégyenítő részletgazdagsággal bír a transzfer.


A feketék mélyebbek már nem is lehetnének, az átmeneti tónusok széles skáláját prezentáló kontraszt pedig szintúgy hibátlan. A sötét, kivilágítatlan helyszíneken zajló jelenetek során is remekül helytáll a transzfer (Hubert edzőterme, Vinz pisztolyának rejtekhelye), s bár néhol azért vannak hullámvölgyek, összességében nézve egyszerűen félelmetes, hogy mit művelt a Studio Canal. Le a kalappal, de tényleg.


HANGMINŐSÉG
Mivel erősen párbeszéd központú filmről van szó, az 5.1-es francia DTS-HD Master Audio hangsáv (angol és német felirattal) nem fogja feszegetni házimozi-rendszerünk képességeinek legfelső határait, de azért akad pár olyan jelenet, melyeket még a legnagyobb audiofilek is elégedett mosollyal fognak nyugtázni.



Mélyeket relatíve ritkán, viszont annál precízebben szállít a DTS track. Gondolok itt a brutális dinamikával eldörrenő pisztolyokra, illetve a zseniális soundtrack-re - legyen szó akár a film első perceiről (Bob Marley), Isaac Hayes melankólikus dallamairól vagy a fantasztikus paneldzsungeles jelenetről DJ Cut Killerrel -, félelmetesen jó basszussal szól minden muzsika. A dialógusok végig kristálytiszták, nyoma sincs annak, hogy egy több, mint 10 éves film pörög a lejátszóban. A surround csatornák leginkább az atmoszféra tökéletesítésében játszanak szerepet, szépen hozva a grund, illetve az éppen elsuhanó helikopterek vagy éppen motorok zaját. Egy szó, mint száz, a La Haine a kép és a hangzás tekintetében is sokkal jobb formában van, mint valaha.


EXTRÁK
Sajnos egy szem extra sincs a korongon (a "Bonus" menüpont csupán az Audio/Video konfigurációt rejti). Ez azért fájó különösen, mert az amerikai Criterion változat és a Francia DVD kiadás is tömve van extrákkal. Többek között egy másfél órás dokumentumfilmmel, kivágott jelenetekkel és egy, a rendezővel nemrégiben felvett audiokommentárral. Mivel azonban a film kifogástalan minőségben került a lemezre, szemet hunyunk az extrák hiánya felett. :)



A hazai BD megjelenésnek még a nagyon távoli jövőben is gyakorlatilag 0% az esélye, ezért a film kedvelői bátran szerezzék be ezt a kiadást. Az extrák hiányától eltekintve ugyanis újfent egy remek kiadvánnyal van dolgunk, mely magasan túlszárnyalja a korábbi DVD változatokat mind a kép, mind pedig a hangminőség tekintetében.

Screenshotok 1920x1080-as felbontásban 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13

mikor két évvel ezelőtt david cronenberg, a kanadai rendezőzseni karrierjének első képregényadaptációján dolgozott, nem különösebben aggódtam: bíztam benne, hogy a viszonylag egyszerű alap cronenbergi mélységet nyer a feldolgozás során, s ez így is lett: a history of violence a kényszerű, de gyönyörű torzulás, a csont- és agyropogtató transzformáció fennkölt meséje, melyben viggo mortensen ragyogó, gyűrűk urás keresztjét simán levedlő teljesítményt nyújt.

szóval mikor napvilágra került, hogy a rendező következő projectjével ismét szűz területre vándorol: maffiafilmet forgat, amely a szürke-sáros londonban tanyázó orosz gengsztercsalád félelemre alapozott világát boncolgatja, nem hogy nem aggódtam, hanem elkezdtem vágni a centit. hisz a főszerepet ismét viggo mortensenre osztotta, a forgatókönyvön szorgoskodó steven knight pedig a dirty pretty thingsszel megalapozta ázsióját, az eastern promises első előzetesében felvázolt tetoválás-kultusz pedig könnyű, de elegáns utat kínált a testi elváltozások allegórikus értelmezéséhez.

sajnálatos tehát, hogy a munka végül csak egy melodrámával átitatott maffiafilm lett, és nem is az a túl emlékezetes darab. évek multán az eastern promises lábjegyzetté fog zsugorodni cronenberg rezüméjén, hisz jövőre is már csak arra a törökfürdős jelenetre fogsz emlékezni, melyben az ádámkosztümös viggo forró mozdulatsorok kíséretében tesz hidegre két gengsztert.

jómagam bízom abban, hogy a naomi watts által alakított vakmerő (értsd: ostoba) szőkét már holnapra kitörölhetem a fejemből, habár kétségkívül maradandó és nevetséges, ahogy a dühös cinegeként verdeső kiscsaj jól odamond a saját és családja életét fenyegető nyakig tetkós orosz maffiának. de hát te is nekik mennél, ha olvashatnád annak a 14 éves prostituáltnak a danielle steel-regényekbe illő vágyakkal teli naplóját, aki szülészszobában lehelte ki lelkét. naomi korábban már elveszített egy babát, így talán kézenfekvő lehetne, hogy magához veszi a szülő nélkül maradt puját, ehelyett a baba felmeői után kutatva jóságos nagybácsinak álcázott maffifőnökökkel (armin mueller-stahl) és a joe pesci-iskolát megjárt lobbanékony rosszarcúakkal (vincent cassel) torzsalkodik, nem beszélve arról a halkszavú, ám felettébb félemetes soffőrről (viggo), aki még öltözetében is ed harrist mímeli a history of violence-ből.

a film viszont nem csak karaktereiben, de fordulataiban is közhelyes - ezek közül néhányat csak azért nem szemrevételezel, mert annyira abszurd és elcsépelt, hogy gondolni se mernél rájuk. de még ezt is elnézném cronenbergnek, ha a gyerekprostitíció elleni fáradt kirohanás helyett inkább a hierachikus varratok okozta testi átalakulással együttjáró lelki torzulásokról mesélt volna, ám a szimbolikus tetoválás csupán a narratíva része.

az eastern promises-nek azért akadnak jó pillanatai is: példának okáért az operatőrnek sikerült londont jellegzetes látványosságai elkerülésével is belőnie; viggo meggyőzően hozza ööö, ed harrist, s ha erőszakábrázolásról van szó, akkor cronenberg nem ismer határokat - sem szépségben, sem explicitásban, hisz kevés rendező tud sármot vinni egy olyan jelenetbe, melyben egy jégkockává fagyott hulla és egy metszőolló is fontos szerepet játszik. (trailer)