vengeance trilogy bejegyzései |
CÍMKE RSS |
Vigyázó szemeiteket Ázsiára vessétek! 2000-en innen a távol-keleti filmipart csupán elvakult filmőrültek tudták szétválogatni: a köznép számára az ázsiai film egyet jelentett az őrületesen ki-bezoomoló kungfu-filmekkel és a papírmasé díszleteket szétválogató, gumiruhába bújt statisztákkal. Aztán minden megváltozott. Japánból gerincvelő-csapoló horrorfilmek jöttek, hogy új lökést adjanak a tini vonulat miatt kifulladni látszó zsánernek, Kínából pedig gyönyörű harcművészeti eposzok érkeztek, a hongkongi krimi pedig feltámadt és Michael Mannt idéző, elegáns thrillerekkel jelentkezett, melyeknek még az amerikai újrái is elég erősek voltak ahhoz, hogy Oscart érdemeljenek. A küszöbön már ott toporgott Tony Jaa és Stephen Chow, miközben a nagyvilág végre megtanulta azt a nevet, hogy Hayao Miyazaki.
És ott volt a jóformán újszülöttnek tekinthető dél-koreai filmgyártás, amely meg sem próbált rágyúrni az egyéni hangvételre, ehelyett kiváló zsánertanulmányokkal csábította el a nézőket az amerikai megaprodukcióktól. A koreai filmet a hazai közönség két pofára zabálta, melynek az lett az eredménye, hogy a gigabevételeket eredményező reprodukciót hamarosan felváltotta az „azt csinálsz, amit akarsz” hozzáállás a producerek részéről, és a nemzet legforróbb direktorai (Kang Je-gyu – Swiri; Kwak Kyung-Taek – Friend) tényleg azt műveltek, amihez kedvük szottyant. Ilyenkor Amerikában általában az jön, hogy „köszönjük, de nem kérünk a szerzői filmből, Mr. Soderbergh”, de nem így a koreai közönség!






