Alternatív... vagy valami olyasmi: a "nem elektronikus" hülye cím lett volna, ráadásul nem is találó, mert az alanti tízesben is akadnak szintetikus dolgok... A "nem tánczene" se lenne találó, hisz táncolni bármire lehet, csak nem biztos, hogy jó szemmel néznének rád közben. Egy szó mint száz, íme a másik toplista, melynek során csak egy szabályt tartott szem előtt - mielőtt teleraktam volna dEUS- és White Lies-nótákkal - egy előadótól, egy albumról csak egyet szabad...

A soványka 2010-es év után végre magára talált a zenei paletta, de az is lehet, hogy csak nekem sikerült kikaparnom a viaszt a fülemből, mindenesetre sok jó nóta íródott idén - olyannyira, hogy két külön toplistába vagyok kénytelen szedni őket, mi több, még csaltam is a létszámmal, jaj! Az "elolvasom" után sok-sok elektronikus dallam következik, szóval húzd fel a táncos cipőd!

Lesütött szemekkel, remegő térdekkel prezentálom nektek 2010-es zenei toplistám második részét, elvégre már nagyjából két hónap telt el az első adag publikálása óta: sokan valószínűleg már el is felejtették, hogy létezett nálunk egy ilyen projekt, de ha belegondoltok, a helyeslő és/vagy fikázó kommentek írása így is ugyanolyan jól fog esni. :)
Szóval, élvezzétek:

20. How To Dress Well - Love Remains

A brooklyni Tom Krell bemutatkozó lemezén van egy „Suicide Dream” nevű dal. És még egy. Na szóval, vidám kis album ez. Az év egyik legsötétebb korongját Krell a kölni egyetemen folytatott filozófia tanulmányai közben rakta össze, pályakezdőtől megszokott érettséggel: a pályaválasztása alapján elvárt köldöknézős művészieskedés helyett a Love Remains a legvégsőkig lecsupaszított, meditatív elektronika, mely talán ahhoz a megtisztító, az album katarzisával pár centivel a föld fölé emelő depresszióhoz hasonlít, mely a Portisheadre jellemző – az eszközök azonban teljesen mások.

2010 folyamán több új albumot hallgattam meg, mint bármelyik ezt megelőző évben, ennek megfelelően az évvégi (illetve év eleji) toplistám is minden eddiginél vaskosabbra sikerült. 30(+3) lemezt válogattam ki műfaji megkötések nélkül (bár a filmzenéket és az EP-ket nem vettem figyelembe, így maradt ki Trent Reznor mindkét lemeze és a Daft Punk is), és hősies küzdelem árán még rangsorolni is sikerült őket - bár ez utóbbi elég képlékeny, úgyhogy a számokat tessék zárójelben kezelni. A listát január hátralévő részében, három darabban fogom közzétenni, jöjjön az első tizes:

30. Eels - End Times + Tomorrow Morning

Mark Oliver Everett idén két nagylemezzel is megajándékozta az Eels rajongókat, és bár hangulatukban a lehető legszélsőségesebben különböznek, mégis nehéz lenne szétválasztani az LP-ket: az End Times a lehető legmélyebb érzelmi árok elérése, a szakítás utáni csalódás és teljes kétségbeesés krónikája; míg a Tomorrow Morning a következő lépés, az újrakezdés lehetősége és reménye.

Mr. E már-már karikaturisztikusan szélsőséges hangulatú dalszövegeket halmoz az egyes lemezeken, aminek köszönhetően sablonmentes gondolatokat nem, csak atmoszférát képes közvetíteni. Szerencsére zenei ötlettára nehezen apad, a dalok jók, együtt hallgatva pedig a két album kioltja egymás egyhangúságát.

Itt az év vége, ami annyit tesz, hogy itt a toplisták ideje, bébi! Idén valószínűleg nem viszem túlzásba rangsorolást - egyrészt a gyermekáldás miatt jóval kevesebb fesztiválra, koncertre és egyéb rendezvényre jutottam el, így a koncertek számozásától inkább eltekintenék (vegyétek azt, hogy az Extrawelt novemberi Stúdiós gigje volt a legjobb, és kész), továbbá albumlistát sem szerkesztek:egyszerűen nem volt olyan LP, amely úgy egészében megfogott volna - egy-két-három villanásért cserébe pedig nem lenne fair albumcímekkel dobálózni, és még eme zenei összesítő esetében is csak az elektronikus vonalra koncentrálok, mert idén inkább ezek a dallamok feküdtek. Aki pedig egész évben nyomon követte a megmozdulásainkat, annak az alábbi tízes lista valószínűleg nem fog nagy meglepetésekkel szolgálni... vagy mégis? No, de lássuk... és halljuk!

Ezt a felhívást egy haveromtól lestem el a facebookon, de annyira tetszetősnek találtam, hogy gondoltam, megkérdezlek titeket is: ha jön a világvége, s van még tíz percetek, hogy meghallgassatok egy utolsó számot, akkor mi lenne az?

Nálam zsigerből jött a válasz: Sven Väth örök érvényű mesterművét, a techno műfajának egyik legnagyobb ékkövét és így tovább: a THE BEAUTY AND THE BEAST-et táncoltatnám meg a lejátszómban. S nem csak azért, mert pont tíz perces.

Azt hiszem, az egész szerkesztőség nevében kell bocsánatot kérnem, mikor sorra vesszük az idei lemezkritikák számát. Rendesen elhanyagoltuk a zenei rovatot, és ami még szörnyűbb, mindezt az évtized ebből a szempontból talán legjobb évében. Míg ez elmúlt két évben nem is igazán tudtam egy tizes listát összerakni az aktuális év lemezeiből, idén a bőség zavarában szenvedtem, és miután kiválogattam a szívemnek legkedvesebb darabokat, úgy döntöttem, többet érdemelnek egy egyszerű felsorolásnál. Épp ezért egy hosszúra - sőt, két részesre - nyúlt írás kerekedett a dologból. Következzen tehát a kedvenc 2009-es lemezeim első fele - a legkedvesebb dalokkal kiegészítve.

AE listáján felbuzdulva én is szeretném megosztani veletek, milyen nóták hatására pörögtem fel 2009-ben.

10. Alan Fitzpatrick: Reflections
John Digweed a Bedrock Records egyik legújabb feltörekvő tehetsége az utóbbi két évben nem nagyon tud hibázni. Produceri munkái figyelemre méltóak, remixei kellően intelligensek, ráadásul Alan biztos kézzel és ízléssel megáldott dj. Nem mondom, hogy a jövőben érdemes rá odafigyelni, mert már most kötelező.

Hamarosan ismét fordítani kell egyet a naptáron, szóval eljött a toplisták ideje. Elsőként a zenére fókuszálok, mivel nem hinném, hogy az elkövetkező néhány napban a milliomodik Last Christmas és New Years Eve újrajátszás közepette érhet bármilyen friss élmény. A zenei forradalom idén jobbára elmaradt - talán csak a dubstep rezgett közelebb hozzám -, korábbi kedvenceim megbízhatóan szállították a szívemnek/fülemnek kedves dallamokat: egyedül az Extrawelt szorult kispadra, melynek sürgősen szüksége lenne egy "himnusz"-ra. Ezzel az intro letudva, jöhet a csapatás, íme a 2009-es év tíz legjobb száma:

sokat gondolkodtam azon, hogy mit kezdjek azzal a rengeteg karakterrel, amelyek segítségével a tavalyi év legkellemesebb korongjait, valamint azok előadóinak munkásságát méltattam. február közepe van, közeleg az akadémiai díjkiosztó, a mozik jobbnál jobb filmeket vetítenek, de talán akad majd néhány kíváncsi szempár az éterben, aki szívesen végighallgatja a mondandómat.
eredetileg a toplista 15 korongot tartalmazott, de amint elmélyültem az elemzésekben, jobbnak láttam, ha kevesebb matériával, de sokkal részletesebben foglalkozom, így a lista sokkal inkább egy visszatekintő cikksorozattá lényegült. ezúttal nem követem el azt a hibát, hogy egyetlen nagy konténerbe pakolok bele mindent, mert annak áttekintése (szerkesztése és javítása) komolyan feladja a leckét.
a sorozat 5 részből és egy függelékből áll, melynek első állomása svédország. akit érdekel, bökjön az "elolvasom" gombra.

Elolvasom

úgy indult, hogy én is visszapörgetem az agyamban 2008-at, és néhány mondattal kíséretében felsorolom a legemlékezetesebb koncertjeit. 10 tagú listám azután szép lassan akkorára duzzadt, hogy alig bírja el a monitor.
jó év volt az idei, sokfelé jártam, sok kedvencemet hallottam, de volt néhány kihagyott fellépő, amit azóta is bánok. nick cave-re nincs mentségem, a monster magnet fizikailag nem fért már bele abba a hétbe, a melvins és a squarepusher másokkal ütközött, a down fellépését pedig maguk a szervezők szúrták el. pedig a new orleans-i formáció a világ legjobb groove/sludge metált játszó csapata, akik csak akkor lépnek fel, illetve adnak ki lemezt amikor nekik jól esik. 20 év alatt eddig 3 alkalommal esett nekik jól.
de elég a kesergésből, nézzük a listát!

jó tanács: ne olvassátok el egyszerre az egészet, mert meg fog ártani.

2008-ban sokféle zenét hallgattam. Néhány nagyöreg új albumát komoly várakozás előzte meg, hogy aztán csalódja benne. Több olyan előadót is megismertem, akik tavaly nem jöttek ki semmi új dologgal, ám én örülök, hogy végre halhattam őket. Ha egy nemzetet kellene kiemelnem a sok közül, akkor mindenképpen a svédeket választanám. Nem semmi, amit az utóbbi néhány évben művelnek a pop -és elektronikus zenében.


10. Autechre: Quartistice
Én tényleg kezdem megkedvelni ezt a duplalemezet összeállítást. Mióta az utóbbi években Aphex Twin nem jött ki semmi újjal felértékelődnek az ilyen kísérleti jellegű muzsikák. Érdemes többször próbálkozni vele.

8. Plaid: Heaven's Door Soundtrack
A Tekkon Kinkreet után egy újabb filmzene album a Pladtől. Jobb lenne úgy írni róla, hogy már láttam is a filmet, de ez nem jelenti azt, hogy önállóan hallgatva ne állna meg a helyét a lemez. Személy szerint én boldogan venném, ha a Warp több művésze is (pl. Luke Vibert, az ex-warpos Aphex Twin stb.) filmzene írásra* adná a fejét

*A Donkey Punch című filmhez a Warp adott ki nem is rossz válogatás filmzene lemezt.

7. Booka Shade: The Sun and the Neon Light
Kevésbé hisztérikusan seggrázós, mint a Movements, mely albumon tényleg volt pár brilliáns ötlet, a többi dal meg csak úgy lógott a levegőben. A germán formáció most kevesebbet vállal, de a kitűzött célokat maradéktalanul teljesíti. Így lett a The Sun and the Neon Lightból egy easy listeninges lemez, senki ne várjon Darko vagy Night Falls jellegű táncolós zenéket.

6. UNKLE: End Titles... Stories for Film
Ha a Plaid filmzenéje kapcsán az volt az óhajom, hogy milyen jó lenne a Heaven's Doort a zene meghallgatása előtt filmen is látni, akkor az UNKLE új albumánál ezt megfordítanám. Bárcsak film (vagy akár több) készülne ezekből a dalokból. A kifordított IX. szimfónia telitalálat!

5. Sigur Rós: Með suð í eyrum við spilum endalaust
Sok mindent nem tudok elmondani az izlandi zsenik legújabb albumáról. Egyszerűen jó újra és újra végighallgatni, annyi pozitív energiával tölt fel.

4. Quivver: Dirty Nails and Vapour Trails
Quivver, polgári nevén John Graham már vagy egy évtizede ott van a pályán, nem is akármilyen munkákkal, de eleddig nem jelentkezett önálló szerzői albummal. A Dirty Nails... könnyed szórakozást nyújtó, ám jól átgondolt, tudatosan a műfajok közz ugráló album. Például a Surin vérbeli house himnusz, míg az azt követ Chasin' a Feelin' d'n'b-re hajazó nóta John Graham énekhangjával. Mert bizony az egézs albumon ő vokálozik.

3. Guy J.: Esperanza
John Digweed legújabb szerzeménye, az izraeli Guy J. nem akármilyen albummal jött ki a Bedrock Recordsnál. A progresszív house-t az évtized közepére teljesen kiment a divatból, de azért még születnek érdekes zenék, bár én nem skatulyáznám be az Esperanzát, mert ez az album jóval több ennél. Egyrészt sokkal vidámabb, mint a temetett műfaj, másrészt ahhoz túlontúl sokszínűbb. Igazi időtálló darab.

2. Lykke Li: Youth Novel
Micsoda debütáló album! Ezek a svédek nagyon tudnak valamit. Lykke Li nem csinált mást, csupán összehozott egy jó poplemezet, ami igen nagyon szó egy olyan világban, amikor már Madonna is Timbaladdal és a Justin Timberlake-kel készítteti az albumát.

1. Sasha: New Emissions of Light and Sound
Alexander Coe, vagyis Sasha 2008-ban nem tétlenkedett. Saját labelje, az EmFire alatt kiadott egy dupla lemezt saját szerzeményeivel, nem akármilyen remixekkel. Végre összehozta az Invol2vert, valamint filmzenét hegesztett egy eddig kiadatlan szörfös filmhez. Hangzásvilágban leginkább Sasha első albumához, az Airdrawndaggerhez hasonlít, tehát bekategorizálhatatlan. Sasha egy-egy buliján biztos más zenéket hallasz (én azért imádtam Sasha augusztus 19-i fellépését a Városligeti-tónál).

Zeneileg (is) elégedett vagyok a tavalyi évvel. Már több napja gondolkodtam a végleges sorrenden. Az első öt helyezettben szikla szilárdan biztos voltam, utána viszont versenyeztettem. Úrjahallgattam hát egy rakás albumot. Íme a végső sorrend, rövid kommentárral:

10. Autechre: Quaristice

Én tényleg kezdem megkedvelni ezt a két lemezes összeállítást. Mióta Aphex Twin megnémult egyre felértékelődnek az ilyen kísérleti lemezek. Más nem tudok mondani erről. (hallgass bele!)

9. Coldplay - Viva La Vida Or Death And All His Friends

Meg kell védenem a sokat szidott albumot, mert egyáltalán nem sikerült rosszul. Abszolút pozitívan értékelem, hogy a srácok nyitottak egy új hangzásvilág felé, de sajnos ez csak részben sikerült nekik. A Viva La Vida még így is nagyon kellemes zene a fülnek. Chris Martin nemrég azt nyilatkozta, hogy ez év végéig feloszlik a Coldplay, mert nem akarnak vén faszként is zenélni(!?). Ha nem volt beszámítható állapotban, akkor ez egy átmeneti album lehet, ha pedig igazat szólt akkor úgy vonulnak vissza, hogy nem aknázták ki a bennük rejlő lehetőségeket. (hallgass bele!)

8. Plaid: Heaven’s Door

A Tekkon Kinkreet után egy újabb formabontó filmzene a Plaidtől. Jobb lenne úgy írni róla, hogy már láttam a filmet is, de ez nem jelenti azt, hogy önmagában hallgatva ne lenne értékes lemez, sőt. Személy szerint én örömmel venném, ha a Warp több (pl. Aphex Twin, bár ex csak warpos vagy Luke Vibert) művésze* is filmzene írásra adná a fejét. (hallgass bele!)

*A Donkey Punch c. filmhez a Warp kiadásában jelent meg egy kurvajó kétlemezes válogatás.

7. Booka Shade: The Sun and The Neon Light

Kevésbé hisztérikusan seggrázós partyzene mint a Movements, mely albumon tényleg volt pár briliáns ötlet, a több dal meg csak úgy lógott a levegőben. A Booka Shade második albuma már jóval kiegyensúlyozottabb. Kevesebbet vállal, de a kitűzött célokat legalább maradéktalanul teljesíti. Így lett a The Sun and The Neon Lightból ambientesebb, minimalosabb, otthon hallgatobb lemez. Senki ne várkó Darko vagy Redemption kaliberű club zenéket, ez a munka most valami másról szól. (hallgass bele!)

6. UNKLE: End Titles…Stories for Film

Ha a Plaid filzenéje esetében az volt az óhajom, hogy milyen jó lenne a zene meghallgatása előtt a Heaven’s Doort filmen is látni, akkor a UNKLE új albuma kapcsán az kívánom, bárcsak készülne (készülnének) ehhez film (filmek) is. Túl sokat kérek? (hallgass bele!)

5. Sigur Rós: Með suð í eyrum við spilum endalaust

Sok mindent nem tudok elmondani a Sigur Rós új albumáról. Volt már jobb munkájuk, de összességében hozz annyi újat - könnyedséget, vidámságot -, hogy újra meg újra meghallgassam. (hallgass bele!)

4. Quivver: Dirty Nails and Vapour Trails

Quivver, más néven John Graham szerintem már vagy tíz éve ott van a pályán, nem is akármilyen munkákkal, de önálló szerzői albumot eleddig nem hozott össze, éppen ezért nem igazán beszélhetünk klasszikusan első albumos szerzőről. A Dirty Nails and Vapour Trails könnyed szórakozást nyújtó, ám jól átgondolt, tudatosan műfajok között ugráló album. Pl. Surin vérbeli house himnusz, míg az azt követő Chasin’ a Feelin’ inkább d’n’b-re hajazó nóta. És ez váltakozás többé-kevésbé végigkíséri az albumot. Külön érdekesség, hogy a vokális számokban maga John Graham énekel. (halgass bele!)

3. Guy J.: Esperanza

John Digweed legújabb szerzeménye az izraeli Guy J. nem akármilyen albummal jött ki a Bedrock Recordsnál. Annak ellenére, hogy egyesek szerint a progresszív house az évtized közepére teljesen behalt, még születnek érdekes zenék, bár én semmiképp nem szűkíteném be az Esperanzát ebbe az elátkozott kategóriába. Egyrészt az album ezerszer vidámabb, mint ez temetett műfaj, másrészt tényleg bejár jó néhány elektronikus zenei stílust. Igazi időtálló darab. (halgass bele!)

2. Lykke Li: Youth Novel

Micsoda debütáló album! Ezek a svédek nagyon tudnak valamit. Lykke Li nem csinált mást, csak összehozott jó poplemezt, és a Timbalandok korában ez már nagy szó! Kíváncsi vagyok, hogy mire viszi a lány. Én mindenesetre még nagyon sokat kinézek belőle. (hallgass bele!)

1. Sasha: New Emissions of Light and Sound

Sasha alias Alexander Coe 2008-ban nagyon aktív volt. Saját labelje, az EmFire alatt kihozott dupla lemezt győztes remix pályázatokkal. Megjelent az Invol2ver nem is akármilyen tracklisttel és remixekkel, valamint filmzenét írt a New Emissions of Light and Sound című – egyelőre sajnos kiadatlan – szörfös filmhez. Sasha első szerzői albumához, az Airdrawndaggerhez hasonlóan a New Emissions… is nehezen bekategorizálható anyag. Ha elmész valamelyik fellépésére biztosan teljesen más jellegű muzsikákat fogsz hallani tőle (ettől függetlenül nekem az év partyja volt az augusztus 19-i fellépés a Városligeti tónál). (hallgass bele!)

szerk. alatt

AE megtiltotta, hogy kommentelve írjam le véleményemet (idézem: „tessék saját bejegyzést írni róla, vagy már megint elfelejtetted a jelszavad..?”), így a tegnap esti delíriumot kihasználva és sebeimet nyalogatva, 3 Simpson rész után úgy éreztem, én is billentyűzetet ragadok, és leadom saját kis szubjektívem.

Jó ideig nagyon büszke voltam magamra, hogy én minden zenét ismerek, látóköröm tág és befogadó. Miután végigolvastam néhány összeállítást a pestiest.hu-n, rá kellett jönnöm, hogy az ott felsorolt együttesek és előadók nagy részét már nem ismerem… összeomlottam, majd gyorsan utánanéztem a dolgoknak és bátran kijelenthetem, hogy nem vesztettem sokat például azzal, hogy a TV on the Radio albumát eddig nem hallgattam meg. OK, nem rossz, de nem is olyan jó, hogy mindenki teleordibálja a sajtót velük.

Számtalan olyan előadót tudnék mondani, akik előálltak egy-egy zseniális dallal, de egyéb teljesítményük tart a nullához: Vampire Weekend: A Punk, MGMT: Time ot Pretend, The Last Shadow Puppets néhány dala, Biffy Clyro: The Mountains, Seether: Fake it, stb.

És az új Metallica sem került fel az első 10-be. Hogy miért? Fogalmam sincs.

Amit nem voltam hajlandó meghallgatni: GnR: Chinese Democracy (már évekkel ezelőtt eljátszották minden esélyüket nálam); az új The Killers album (Human: micsoda állati ócska fos tingli-tangli), Hercules and Love Affair (Űristen, micsoda név ez??), az új The Cure album (egész egyszerűen félek az újabb csalódástól).

A magyarok, amik kimaradtak az életemből, gyanítom, méltatlanul: az új 30Y lemez, Amber Smith, HS7, Isten Háta Mögött és hát ugye Quimby, bármit is csináltak (nem csináltak) ebben az évben, az csak is jó lehet.

És a lista, amit vérrel és verejtékkel hoztam össze…

10. The Ting Tings: We started nothing

Igazából nem hoztak semmi újat, a szokásos zenész pasi/jó csaj énekes kategória, mégis kiemelkedtek az unalmas mezőnyből, sok fülbemászó sláger van az albumon, személyes kedvenc: Great DJ.

Jó tanács: Katie, sürgősen fésüld ki a hajad a szemedből, mert engem idegesít.

9. We are Scientists: Brain Thrust Mastery

Először a Chick Litet hallottam az MTV2-n, szenzációs refrén és bevezetés, azonnal a fülemben maradt. Az albumon található többi szám is hasonló stílusban szólal meg (időnként unalmas is, rendesen), személyes kedvencem: Ghouls.

8. UNKLE: End titles… Stories for Films

Személyes kedvenc: Nocturnal. Nem nagyon tudnám AE-nél jobban szavakba önteni azt, amit érzek, amikor ezeket a dalokat hallgatom.

7. Coldplay: Viva La Vida or Death and all His Friends

Nehéz érzésekkel hallgattam meg, mert a CP-nél alap elvárás az, hogy minden dal azonnal a füledbe másszon. Persze nem így lett, és azonnal félre is dobtam „ez szar” felkiáltással. Majd kis dózisban hallgattam meg a dalokat, shuffle üzemmódban, és lassan, de biztosan megszerettem őket. Személyes kedvenc: Viva la Vida (nem tudom a vigyort letörölni a fejemről, ha hallgatom).

6. John Dahlback: Winners and Fools

Visszarepített a fiatalságomba; könnyed szinti pop, sallang mentes és könnyen fogyasztható de messze nem felszínes. Imádom. Személyes kedvenc: You and Me.

5. Portishead: Third

1995-ben jártam először Londonban: első és legfontosabb dolgom az volt, hogy bemenjek az első HMV-be és megvegyem kazettán az első albumot, amit azonnal benyomtam a Walkmanembe, és az ott is maradt, míg a fülhallgató ki nem rohadt a fülemből. Ennek egyenes folyománya volt, hogy másnap visszamentem, mert muszáj volt Portishead pólót vennem, pedig nem vagyok az a nagy merchandise addict. Tizenegynéhány évvel később is nagyok voltak az elvárások, és a harmadik album majdnem hozta is ezeket, így panaszra nincs ok, de a Silence végén mindig elszorul a szívem… olyan nyomasztó és egyben nyugtalanító, hogy nincs vége.

4. The Music: Strength in Numbers

AE már említette, hogy ha elvonatkoztatsz Lobelt hangjától, nagyon pöpec kis album ez. Mivel már évek óta figyelemmel kisérem a The Music tevékenységét, rég megszoktam a hangot, sőt megszerettem, különben is, mi lenne a Muse-zal Matt Bellamy nélkül??? Személyes kedvenc: Cold Blooded. (Ezt sajnos nem találtam meg, így íme egy korábbi kedvenc:)

 3. Kings of Leon: Only by the night

Számomra egyetlen komoly kihívás van a zenéjükben: Caleb énekhangja a magasabb hangoknál megbicsaklik, s ez egy fura, időnként idegtépő stílust ad a zenéjükhöz, de ezt félretéve zseniális az album, igazi feel good rock zene hangsúlyos gitár riffekkel. Személyes kedvenc: Use Somebody.

verdict: fura és nyugtalanító a 3 testvér + 1 unokatestvér felállás. főleg, hogy néha összeverekednek a back stage-ben.

2. Slipknot: All hope is gone

Amikor először hallottam, azonnal kijelentettem, hogy az év albuma. Aztán meggondoltam magam. A koncert után sok minden átalakult bennem. Most azt mondanám, hogy a lassú metál balladák nem illenek ehhez a bandához (lásd / halld lejjebb). És ezen az albumon van belőlük több is. Hiába szenzációs ezek a számok, nem illenek ide. Azért egy második helyet simán megérdemelnek. Személyes kedvenc: Psychosocial. Mégszéphogy.

1. Deus: Vantage Point

Figyelemmel követem őket a Worst Case Scenario óta, amit azóta is bálványozok, simán ott van az All Time Top 10-ben (egyik kedvencem róla lejjebb). Közben jött néhány gyengébb darab, de a Pocket Revolution újra nagyot szólt, és a Vantage Point kikapcsolhatatlan olyan darabokkal, mint a Slow vagy az Architect, de a legnagyobb a Favourite Game. Nem találok szavakat, hogy tovább méltassam. Csillagos 5-ös teljesítmény.

2008-ban jó sok zenét hallgattam, mégsem eleget. Példának okáért nem tudtam rávetni magam az új Kings of Leon albumra, bármennyire unszolt is zsé, mi több, a The Verve is kimaradt (csak engem idegesít a folytonos vinnyogás az új sláger hátterében?), s még sorolhatnám. Ezúttal nem volt könnyű dolgom összeszedni a legjobbakat: az első helyeken túl nagy a tömörülés, a többi pedig szellős, de kb. így néz ki a sorrend:

10. N.E.R.D. - Seeing Sounds

Univerzális hip-hop: kompatibilis a hálóval, a nappalival, a kocsiddal és a táncparkettel, s a refrénekethallva talán még anyád sem üvölt veled, hogy kapcsold ki. Sokak szerint újramelegített rántott hús, szerintem 'fun with the ladies'.

Spaz

9. John Dahlback - Winners and Fools

Kétlem, hogy John Dahback úgy ült le a számítógépe elé, hogy már pedig ő most anthemeket fog írni. Az egész albumot egyfajta felelőtlen könnyedség hatja át, amitől az embernek mosolyra húzódik a szája. És a sok kedves-aranyos butaság között csak megszületnek azok a himnuszok is.

You and Me

8. Dom & Roland - Through the Looking Glass

Dominic Angus nagyot merészelt, s legújabb albumát két CD-sre hízlalta. Jó egyentlen is lett: töltelékszámok ide vagy oda, a nóták nagyobbik felében elképesztő energia rejlik.

Deckard's Theme

7. Weezer (The Red Album)

Világbajnok klipek. Butuska szövegek. És olyan egyszerű dallamok, melyeket az istennek sem tudod kiverni a fejedből. De nem is igazán akarod.

Everybody Get Dangerous

6. Portishead - Third

11 évet vártam az új Portisheadre. Meg is érte, meg nem is: egyrészt ismét nyakig merülhettem abban a melankóliában, mellyel a huszas éveimben találkoztam utoljára, másrészt már megint pakolhatom el az összes szúró-vágó eszközt. Emós azért nem lettem. :) Viszont a Silence vége mindig bosszant - gondolom, ez volt a cél.

Machine Gun

5. The Music - Strength In Numbers 

A The Music univerzális zenecsemegéinek abszolválásához csupán Robert Harvey egérhangját kell megszoknod. Ezzel adódhatnak problémáid, de ha rám hallgatsz, nem adod fel.

Strength In Numbers

4. Hans Zimmer & James Newton Howard - The Dark Knight

Lehet vádolni, hogy csupán a Begins felmelegítése, de a filmhez hasonlóan Zimmer és Howard is építkezett, nem pedig újrahasznosított. A Joker téma pedig mintha egy másik bolygón íródott volna.

Why So Serious?

1. UNKLE - End Titles... Stories For Film

Nyál helyett érzelem: így tudnám jellemezni az UNKLE negyedik újjászületését. Az End Titles nem árul zsákbamacskát: filmzenék nem létező filmekhez. És nem csak ebben a megközelítésben zseniálisak.

Nocturnal

1. dEUS - Vantage Point

Nem hazudok, számomra az év felfedezése. Első és utolsó találkozásom a belga bandával sok-sok évvel ezelőtt az a bizonyos hegedűzúzó szám volt, amiben sokat ordibáltak - legalábbis hülye technoheadként csak ennyi jött át a Suds & Sodából. Aztán zsének hála volt egy találkám a Pocket Revolutionnel, rá nem sokra kijött a Vantage Point, s lám, jelenleg több dEUS tartózkodik az iPodomon, mint teszem azt, Nathan Fake.

Favourite Game

1. SlipKnoT - All Hope Is Gone

Erről a korongról már zengedeztem korábban, s már ott is megmondtam, hogy az év albuma. Holtversenyben ugyan, de úgy lett. Nyakakat elazzítani, hajgumikat eldobni és hajrá!

Psychosocial

Idén kevesebb koncerten voltam, mint tavaly - és ez a tendencia jövőre valószínűleg folytatódik. Persze én is öregszem, viszont amíg az érdekesebb előadók - teljesen érthető okokból - elkerülik hazánkat, addig ne is várja tőlem a jónép, hogy optimistán módon szemléljem a jelent s jövőt. Szóval tizes lista nem lesz, csak egy ötös. Íme:

5. Plaid @ A38, Budapest, 08-04-05

A beígért szerzői album idén már nem fog megjelenni (ellenben a napokban kijött egy újabb filmzene Michael Arias új mozijához), pedig a fellépésen túlnyomórészt arról pörgettek a srácok. Az összeállításnak nem nagyon volt íve, a vizuál soványka volt, de a zenék önmagukban olyan szigeteket alkottak, melyekre simán elvonulnék pár napra. Beszámoló.

4. Extrawelt @ Merlin, Budapest, 08-11-22

Ugyan az új LP bennem nem hagyott mély nyomot, nagy marhaság lett volna kihagyni a germán duó harmadik magyarországi fellépését. Későn kezdtek (éljen a szintén aznapra szervezett Squarepusher, melyről kb. 20 ember jött át), a Merlin dugig volt kontár vagy éppenséggel aggresszív arcokkal és mégis, amint rákezdtek, minden nyűgömet feledtem, szóval ha valamiért a pokolra jutnék, azt szeretném, ha az EW játszana, s akkor féllábon kibírnám az öökkévalóságot.

3. dEUS @ Arena, Bécs, 08-10-07

Az Arena nevével ellentétben egy leharcolt kis barlang, hangulatában a szegény, megboldogult Kultiplexe emlékeztet. A dEUS-ban viszont nincs semmi lezüllött: zenéjük frisebb és egészségesebb, mint valaha, s lehet, hogy egy-két riff a hangosítás miatt nem volt olyan átütő, mégis újabb és újabb érzelmekkel ajándékoztak meg. Beszámoló.

2. Massive Attack @ Balaton Sound, Zamárdi, 08-07-10

A felemás idei Balaton Sound talán egyetlen fénypontja, ami viszont erőteljesen ragyog emlékezetemben, pedig némileg illuminált állapotban veselkedtem neki a brit banda sokadik magyar fellépésének. A zenék egyszerre voltak kijózanítók és részegítők, andalítók és energikusak A Massive Attack hihetetlenül profi banda, s hiába vannak ott a köztudatban, ha belebotlasz egy-egy számukba az mindig valami felfedezéssel jár. Most gondolj bele, milyen mindez 110 percen át. Beszámoló.

1. Modeselektor @ Sziget, Budapest, 08-08-14

Nem csupán az év, de életem egyik legjobbját köszönhetem a Modeselektor szigetes bulijának. Szerintem ezzel az a kb. ezer ember is így van, aki ideiglenesen összenőtt masszaként ugrálta végig a bő egy órás örömkoncertet. Modeselektort ide, minden évben, minden hónapban, minden nap. Beszámoló (valahol középtájon).

Futottak még:

• Coldplay @ Papp lászló Sportaréna, Budapest, 08-09-23
• Kaiser Chiefs @ Sziget, Budapest, 08-08-14
• SlipKnoT @ Wiener Stadthalle, Bécs, 08-11-28
• Messugah @ Sziget, Budapest, 08-08-16
• Apparat @ Mokka Cuka, Budapest,

És az év csalódása: Cypress Hill @ Volt, Sopron, 08-07-03

2007-ben sokkal kevesebb buliban/koncerten voltam, mint 2006-ban, s a szilveszteri érzések alapján idén még kevesebbre megyek el: de hát úgy is csak ötnapos lesz a sziget... szóval, tavaly ez a tíz koncert volt a legemlékezetesebb:

10. napalam death @ sziget (kellett hozzá bizonyos hangulat, beszámoló)
9. muse @ sportaréna (kezdem megszokni sajtreszelős vinnyogást, beszámoló)
8. skinny puppy @ sziget (jesus wants to be ugliiiiii, beszámoló)
7. prodigy @ volt, sopron (amíg érzem, addig nem ciki, beszámoló)
6. unkle @ sziget (az ócska hangosítás ellenére óriási hepaj, beszámoló)
5. modeselektor @ uaf, wiesen (a két germán technoemberke primitív afrikai törzzsé degdradált egy sátornyi embert, beszámoló)
4. tool @ sziget (okos metál, buta közönség, egyéni orgazmus, beszámoló)
3. trentemoeller @ ilaf, budapest (dubos bealvástól féltem, észbontó tombolást kaptam az utóbbi évek legizgalmasabb zenéivel, beszámoló)
2. extrawelt @ a38 (a két germán technoemberke primitív afrikai törzzsé degradált egy hajónyi embert, beszámoló)
1. nine inch nails @ sziget (öreg reznor, nem vén reznor, beszámoló)

no, lassan ezt az évet is letudhatod, még egy kis halfilé-bejgli-virsli-lencse körzabálda, s máris 2008-at ír a naptár. általában január első napjaiban dobom össze toplistákat, de zsé már annyira nyaggatott, hogy kénytelen voltam összedobni az elsőt (a filmes meg úgysem fogja izgatni :), meg aztán aligha fogok új stuffal szembesülni. igazából olyan durva rövid volt ez az év, hogy tíz hallgatható album alig fért el benne, nem hogy tíz jó, de azért próbáltam disztingválni. következzenek hát az év albumai:

10. stephan bodzin - liebe ist... (herzblut)

overall: marc romboytól mentesen (de azért az ő istápolásában) összedobott 11 kellemesen alapos, szépen szűrt noise-effektekkel teli minimal techno nóta. csak egy kis fűszer kellene hozzá, s megütné az extrawelt szintjét.
best/worst: kerosene/meteor (habár ez sem kifejezetten szörnyű, csak kilóg)

kerosene

9. klaxons - myths of the near future (polydor/geffen/universal)

overall: december 29-én az a simian mobile disco déjéskedik a citadellán (nem mellesleg egy fél orbitallal felvértezve), amelynek egyik tagjának köszönheted a klaxons őrületes sikerét. tömény new rave süvöltés furcsamód fülbe, agyba és gyomorba mászó dalokkal.
best/worst: gravity's rainbow/isle of her

it's not over yet

8. modeselektor - happy birthday (bpitchcontrol)

overall: gernot bronsert és sebastian szary 15 éve zenél együtt, 11 éve modeselektor néven. a hbd második album a valamivel ütősebb hello mom! után olyan közreműködőkkel, mint thom yorke, apparat, ooto von schirach és a maximo park.
best/worst: let your love grow/the wedding toccata theme

black block

7. fanu - daylightless (lightless)

overall: a finn fanu már jó párszor megfontolta, hogy hagyja francba az egészet és értelmesebb dologgal üti el idejét. még jó, hogy nem annyira eltökélt, különben most szegényebb lennék ezzel a két CD-nyi drumfunk gyönyörűséggel.
best/worst: from afterlife she speaks (habár a hagakure szamuráj-filozófiája is büntet)/snow people

from afterlife she speaks

6. radiohead - in rainbows (xl)

overall: no, te mennyit fizettél a radiohead legújabb albumáért? törredelmesen bevallom, én nem sokat, pedig többet érdemelt volna. thom yorke bebizonyította, hogy nem csupán szóló projectjének tartogat kiváló számokat - a rádiófejek nem nagyon tudnak hibázni.
best/worst: all i need/nude

all i need

5. interpol - our love to admire (capitol/parlophone)

overall: paul banks énekes hangja a 80-as évek markáns hangsúlyait hordozza magában, amúgy az interpol letisztult punk/pop mellett zenei kalandokat is bevállal, szóval patrick batemannél nem biztos, hogy sikert aratnának. nem úgy nálam. :)
best/worst: the heinrich maneuver/the scale

no i in threesome

4. klute - the emperor's new clothes (commercial suicide)

overall: már a nyitónótánál éreztem, hogy a londoni klute harmadik sorlemeze speciális lesz. két cd-re szétkartotékozott zenék, két külön hangzásvilág: a második korongon lévő minimal annyira nem vehető komolyan - ennek a zsánernek vannak tehetségesebb mívelői -, viszont az első lemezen szinte csak hibátlan zenéket találhatsz valahol az atmoszférikus drumfunk, a klasszikus techstep és a liquid között. közelít a zseniálishoz.
best/worst: hell hath no fury/túlképpen a második lemezen elés sok marhaság van

never, never

3. john powell - the bourne ultimatum (decca)

overall: powell tulajdonképpen másodszor remixeli mesterművét, de egyre jobb és jobb lesz, pedig túlzottan nem is hangszereli át, az új motívumokat se túlozza el, egyszerűen csak mesterien boncolja ezt a zenei világot, amire mi sem jobb példa, mint a több mint tízperces waterloo.
best/worst: tangiers/thinking of marie

tangiers

2. plaid - tekkon kinkreet (sony/aniplex)

overall: mekkora ötlet! a világ legjobb zenekara végre teljes filmzenét szerzett, méghozzá egy animéhez! what's not to like? maga a film ugyan meglehetősen felejthető (grave of the fireflies a mesevilágban), viszont a plaid brit kettőse ismét csodálatos dallamokat szőtt valahol ott, a varázshegyen túl.
best/worst: this city&white's dream/butterfly

white's dream

1. apparat - walls (shitkatapult)

overall: gyönyörű, felemelő, szomorú, szívmelengető és még ezeregy emelkedett jelző. a berlini sascha ring, alias apparat összerakta az év legfontosabb muzsikáit, s van egy olyan érzésem, hogy ehhez különösebben meg sem kellett erőltetnie magát. a warp házatájáról származó IDM-et, ambientet, electrót házasít akusztikus hangszerekkel és határozott, mégis lágy énekhangokkal (pl. raz ohara). hallani kell.
best/worst: you don't know me/like porcelain

useless information