top film bejegyzései

CÍMKE RSS

írópárbaj: 2. forduló, 1. páros - fata richárd vs. ludwig ádám

Zalaba Ferenc
2012. szeptember 4. 12:00:03
Kategóriák: mozi | 78 komment

Most már nem babra megy a játék: aki az elkövetkező napokban alulmarad, neki pát intünk a versenyben. Az Első Nagy Írópárbaj 2. fordulójában tehát egyenes kiesésért megy a küzdelem, és ennek tükrében a feladat is nehezebb lett, továbbá a szavazatok elbírálásán is szigorítottunk, az első fordulóval ellentétben pedig most mind a négy páros munkája egyszerre jelenik meg az oldalon, és ennek köszönhetően mindnyájukra ugyanaddig - egészen pontosan csütörtök éjfélig - lehet szavazni.

A feladat: Végy egy olyan filmet az IMDb-ről, amely 5.0 alatti átlagpontszámmal rendelkezik, és írj róla pozitív kritikát, VAGY végy egy filmet az IMDb 250-es listájáról, és írj róla negatív kritikát!

Olvassátok el a kritikát, beszéljétek ki őket, ha úgy tetszik, de ami még fontosabb: az író nevének leírásával szavazzatok, hogy a két írás közül melyik nyerte el jobban a tetszéseteket! (És továbbra is szívesen vesszük, ha szavazatotokat meg is indokoljátok, de persze ez opcionális.) Ami pedig az elbírálás szigorítását illeti: kérlek, mind a négy párosra add le szavazatod, mert csak így tudjuk azt elfogadni!

Elolvasom

írópárbaj: 2. forduló, 2. páros - lombos péter vs. szabó ádám

Zalaba Ferenc
2012. szeptember 4. 12:00:02
Kategóriák: mozi | 56 komment

Most már nem babra megy a játék: aki az elkövetkező napokban alulmarad, neki pát intünk a versenyben. Az Első Nagy Írópárbaj 2. fordulójában tehát egyenes kiesésért megy a küzdelem, és ennek tükrében a feladat is nehezebb lett, továbbá a szavazatok elbírálásán is szigorítottunk, az első fordulóval ellentétben pedig most mind a négy páros munkája egyszerre jelenik meg az oldalon, és ennek köszönhetően mindnyájukra ugyanaddig - egészen pontosan csütörtök éjfélig - lehet szavazni.

A feladat: Végy egy olyan filmet az IMDb-ről, amely 5.0 alatti átlagpontszámmal rendelkezik, és írj róla pozitív kritikát, VAGY végy egy filmet az IMDb 250-es listájáról, és írj róla negatív kritikát!

Olvassátok el a kritikát, beszéljétek ki őket, ha úgy tetszik, de ami még fontosabb: az író nevének leírásával szavazzatok, hogy a két írás közül melyik nyerte el jobban a tetszéseteket! (És továbbra is szívesen vesszük, ha szavazatotokat meg is indokoljátok, de persze ez opcionális.) Ami pedig az elbírálás szigorítását illeti: kérlek, mind a négy párosra add le szavazatod, mert csak így tudjuk azt elfogadni!

Elolvasom

írópárbaj: 2. forduló, 3. páros - kapornai dóra vs. kofrán gergely

Zalaba Ferenc
2012. szeptember 4. 12:00:01
Kategóriák: mozi | 59 komment

Most már nem babra megy a játék: aki az elkövetkező napokban alulmarad, neki pát intünk a versenyben. Az Első Nagy Írópárbaj 2. fordulójában tehát egyenes kiesésért megy a küzdelem, és ennek tükrében a feladat is nehezebb lett, továbbá a szavazatok elbírálásán is szigorítottunk, az első fordulóval ellentétben pedig most mind a négy páros munkája egyszerre jelenik meg az oldalon, és ennek köszönhetően mindnyájukra ugyanaddig - egészen pontosan csütörtök éjfélig - lehet szavazni.

A feladat: Végy egy olyan filmet az IMDb-ről, amely 5.0 alatti átlagpontszámmal rendelkezik, és írj róla pozitív kritikát, VAGY végy egy filmet az IMDb 250-es listájáról, és írj róla negatív kritikát!

Olvassátok el a kritikát, beszéljétek ki őket, ha úgy tetszik, de ami még fontosabb: az író nevének leírásával szavazzatok, hogy a két írás közül melyik nyerte el jobban a tetszéseteket! (És továbbra is szívesen vesszük, ha szavazatotokat meg is indokoljátok, de persze ez opcionális.) Ami pedig az elbírálás szigorítását illeti: kérlek, mind a négy párosra add le szavazatod, mert csak így tudjuk azt elfogadni!

Elolvasom

írópárbaj: 2. forduló, 4. páros - kollár bálint vs. kovács erzsébet

Zalaba Ferenc
2012. szeptember 4. 12:00:00
Kategóriák: mozi | 51 komment

Most már nem babra megy a játék: aki az elkövetkező napokban alulmarad, neki pát intünk a versenyben. Az Első Nagy Írópárbaj 2. fordulójában tehát egyenes kiesésért megy a küzdelem, és ennek tükrében a feladat is nehezebb lett, továbbá a szavazatok elbírálásán is szigorítottunk, az első fordulóval ellentétben pedig most mind a négy páros munkája egyszerre jelenik meg az oldalon, és ennek köszönhetően mindnyájukra ugyanaddig - egészen pontosan csütörtök éjfélig - lehet szavazni.

A feladat: Végy egy olyan filmet az IMDb-ről, amely 5.0 alatti átlagpontszámmal rendelkezik, és írj róla pozitív kritikát, VAGY végy egy filmet az IMDb 250-es listájáról, és írj róla negatív kritikát!

Olvassátok el a kritikát, beszéljétek ki őket, ha úgy tetszik, de ami még fontosabb: az író nevének leírásával szavazzatok, hogy a két írás közül melyik nyerte el jobban a tetszéseteket! (És továbbra is szívesen vesszük, ha szavazatotokat meg is indokoljátok, de persze ez opcionális.) Ami pedig az elbírálás szigorítását illeti: kérlek, mind a négy párosra add le szavazatod, mert csak így tudjuk azt elfogadni!

Elolvasom

minden idők legjobb filmjei a sight & sound szerint

Zalaba Ferenc
2012. augusztus 4. 11:28:26
Kategóriák: mozi | 9 komment

A brit Sight & Sound magazin tíz évenként összeállítja minden idők legjobb filmjeinek listáját, méghozzá prominens rendezők, kritikusok és filmtörténészek közreműködésével. 1952-es első összeállítása óta minden alkalommal a Citizen Kane jött ki elsőnek, idén azonban másképp alakult.

Elolvasom

puzsérnak is kijár a rehab

Zalaba Ferenc
2012. július 18. 9:54:25
Kategóriák: mozi | 16 komment

Lehet, hogy Nolan Batmanjét ért kirohanása(i) miatt Puzsér Róbert netes körökben nem örvend túl nagy tiszteletnek (ha Amerikában lennénk, már rég halálra ítélte volna valamilyen bőregeres szekta), de mind A hét mesterlövésze programsorozat keretében közzétett "minden idők 100 legjobb filmje" lista, mind pedig a Cinema Cityvel közös mozikvíz vállalható dolog, hisz nem csupán a mindenki kedvence, kvázi elcsépelt jóságok kerülnek terítékre, hanem igazán kultikus, kevésbé ismert, így bepótlásra szoruló darabok is. Teszem azt, az utóbbi játéksorozat vígjáték-szekciójában fontos szerepet tölt be a Noises Off! (Függöny fel!) című opus, melyet ha még nem láttál, akkor sürgősen pótold!

(És nem, nem lettem Puzsér-bérenc. :)

top film: minden idők legjobb filmjei olvasóink szerint

Takács Máté
2012. július 11. 13:19:17
Kategóriák: mozi | 18 komment

Elérkezett az igazság pillanata: most ti mondtatok ítéletet minden idők legjobb filmjei felett. A véleménynyilvánításban 84 olvasó vett részt és összesen 385 film (a 12 Angry Mentől a Zodiacig) kapott említést a tízes listákban. Mivel ilyen nagy számokról van szó, az eredmények feldolgozása után úgy döntöttünk, nem elégszünk meg top 10-zel, így most minden idők 25 legjobb filmje következik, ráadásul hierarchikus sorrendben a ti szavazataitok alapján.

Elolvasom

top film: minden idők tíz legjobb filmje (TheHungarian)

Takács Máté
2012. július 7. 11:23:24
Kategóriák: mozi | 27 komment

Holmi záróvizsga legfeljebb elodázhatja, de le nem söpörheti a napirendről, amit vállaltam, így aeon_flux, Coriolanus és limupei. után én is színt vallok. Egy legjobb filmes számvetésnél több megközelítés is alkalmazható, én pedig fogtam magam, és a legkönnyebb utat választottam: nem az általam leginkább tökéletesnek vélt, de még csak nem is a rám legnagyobb hatással bírt filmekből válogattam, hanem azokból, amelyek egyszerűen a legkedvesebbek számomra, minden hibájukkal együtt. Miket beszélek, hiszen a következő tíz, ábécérendben prezentált film abszolúte hibátlan...

Elolvasom

top film: minden idők 50 legjobb komédiája?

Zalaba Ferenc
2012. június 18. 12:53:10
Kategóriák: mozi | 11 komment

A Time Outtal ellentétben az Empire saját olvasótáborát kérte fel arra, hogy állítsák össze minden idők legjobb vígjátékainak listáját, melyen természetesen több a frissebb bemutató, mint a klasszikus (de hát mindenkiben a legutolsó nagy röhögés él a legélesebben), viszont a második helyezettel én sem tudok vitatkozni (na jó, talán csak annyiban, hogy miért nem az az első? :).

top film: james bond 22

Zalaba Ferenc
2012. június 15. 15:45:37
Kategóriák: mozi | 30 komment

The Name is Bond. James Bond. Eme mindenki által ismert, örök érvényű szavakat eddig 6 színész ejtette ki a száján, 22 filmben (ha a nem hivatalos darabokat, paródiákat, tévéfilmeket nem számolom), 50 évvel ezelőtt először. A jubileumot két vállalkozó kedvű cimborám társaságában azzal ünnepeltük meg, hogy néhány hét (vagyis inkább hónap) leforgása alatt leküzdöttük magunkban az első 22 filmet, én pedig most arra vetemedem, hogy a programsorozat lezárását követően rangsorolom őket.

Elolvasom

top film: minden idők tíz legjobb filmje (limupei)

Németh Barna
2012. május 18. 8:15:13
Kategóriák: mozi | 14 komment

Tízes listát készíteni képtelenség: csak tavalyról van három film, amely hatalmas kedvenccé vált. Éppen ezért döntöttem úgy, hogy nem fogom ezen túlpörgetni magam. Amikor elolvastam AE kérését, magamhoz vettem egy darab papírt és ráírtam az első tíz címet, ami eszembe jutott. Így nem kellett agyalni azon, hogy a kedvenc rendezőimet vagy a filmtörténeti szempontból kötelező darabokat préseljem-e bele. A végeredmény kicsit kuszának tűnhet, de biztosítok mindenkit, mindegyik film sokat jelent a számomra.

Elolvasom

top film: minden idők tíz legjobb filmje (coriolanus)

Cseh Dániel
2012. május 11. 12:35:06
Kategóriák: mozi | 17 komment

A főnök úr javaslatára a szerkesztőség tagjai is összeállították a maguk Top 10-es listáját, és úgy tűnik, én leszek a leggyorsabb. Talán azért, mert az alábbi választásokat nem előzte meg hosszas gondolkodás, mérlegelés, egyéb listák bújása és hasonló őrületek. Tény, hogy egy Top 50 listánál már ilyesmire is áldoztam volna időt, de ebben az esetben csak és kizárólag a szívemre hallgattam, és eddigi életem legfontosabb filmjei kerültek fel a listára. Sorrendbe képtelen voltam tenni őket, ezért a jó öreg ABC szerinti felsorolást választottam. Nézzük hát, mitől esek én hasra!

Elolvasom

top film: minden idők tíz legjobb filmje

Zalaba Ferenc
2012. április 27. 9:15:16
Kategóriák: mozi | 126 komment

Ugyan egyszer már összeállítottam egy toplistát minden idők 150 legjobb filmjével (lásd a "150 jó film" gyűjtést az oldalsósávban!), amely már megérett a felülbírálatra, de eme posztnak nem ez az apropója: nagy meglepetésemre a Sight & Sound megkeresett azzal a felhívással, hogy vegyek részt a magazin által tíz évente közzétett "minden idők tíz legjobb filmje" lista összeállításában (íme a 2002-es), melyre a világ minden részéről meghívnak kritikusokat, esztétákat, film akadémikusokat, stb.

Nos, egy ilyen felkérésnek nem lehet ellenállni, de nehogy már csak ők szerezzenek tudomást minden filmes toplista atyjáról, szóval jöjjön minden idők tíz legjobb filmje - egy kis kommentár kíséretében!



Elolvasom

top film: a filmvászon/tévéképernyők leggazdagabb emberei

Zalaba Ferenc
2012. április 26. 21:51:41
Kategóriák: mozi , tv | 4 komment

A nálunk tök ismeretlen Tyler Perry tavaly 130 millát kaszált, ezzel ő volt a szórakoztatóipar legjobban kereső munkása, ám még ő is kispályás a filmvászon legtehetősebb figuráihoz képest, melyek elképesztő összegeket birtokolnak. A Forbesben most megjelent listája semmiképp sem tekinthető egzaktnak, már csak Dagobert bácsi hiánya miatt is, ellenben meglepő és mulatságos, ahogy mondani szokás.

Elolvasom

magyarország legnézettebb filmjei (második kiadás)

Takács Máté
2012. február 5. 10:00:53
Kategóriák: mozi | 29 komment

Csaknem két esztendeje annak, hogy először jelent meg ez az exkluzív cikk a blogon. Az apropót az Avatar hatalmas sikere szolgáltatta, nevezetesen az egymilliós nézőszám meghódítása. Akkor a jóslat az volt, hogy a rendszerváltozástól számított időszak második legnézettebbje válik James Cameron filmjéből, ám nyolc hónappal később arról számoltunk be az InterCom sajtóhíre nyomán, hogy a film bizony elsőséget szerzett, leszorítva a több mint tíz éven át uralkodó Star Wars I. rész: Baljós árnyakat. És el is értünk annak okához, miért is vetünk ismételt pillantást a 30 legnézettebb filmre: George Lucas mozija ugyanis a jövő héten lehetőséget kap rá, hogy visszahódítsa az aranyérmet, ráadásul a Titanic is ismét versenybe száll áprilisban. A két évvel ezelőtti cikk kicsit átdolgozott, bővített és frissített változata, mondhatni: remake-je következik.

Elolvasom

top film: minden idők legjobb horror remake-jei

Zalaba Ferenc
2012. január 19. 7:53:14
Kategóriák: mozi | 17 komment

James Rolfe, akit leginkább Angry Video Game Nerdként ismerünk, nem csupán játékguru, de hatalmas horrorfan is, és ezúttal nem kisebb dologra vállalkozott, mint hogy összegyűjtse minden idők legjobb horror remake-jeit. Néhány szabály felállítását és az Evil Dead II megkérdőjelezhető kiszórását követően a következő tízessel állt elő. Vitázzunk!

top 2011: az év legrosszabb filmjei

Zalaba Ferenc
2012. január 18. 12:50:14
Kategóriák: mozi | 58 komment

Igen, ezzel még adós voltam, mert ahogy öregszem, úgy megy el a kedvem a rossztól, pontosabban annak méltatásáról: egykoron fikadémon volt a becenevem, ma már inkább szólítanak úgy, hogy... de ez igazából csak Zsére és rám tartozik. A lényeg a lényeg, végül azért összegereblyéztem a fekáliát - mert kell a mementó! Az alábbi rangsor sem az abszolút mértékben szar filmeket tartalmazza, hisz teleszemetelhetném Stephen King-adaptációkkal (tavaly az ő filmográfiája volt a heti szeánszaink fő programja), inkább azokat a filmeket, melyektől minimális mértékben azért reméltem valamit, de csak szart kaptam. Hát íme, gázálarcot fel!

Elolvasom

top 2011: az év legjobb filmjei

Zalaba Ferenc
2012. január 3. 14:33:07
Kategóriák: mozi | 45 komment

Az elégedetlenkedő kiszólások ellenére a hazai filmforgalmazás még soha nem volt olyan naprakész, mint tavaly: ugyan nem minden filmet mutattak be az amerikai premier előtt, de soha nem volt még annyi bemutató, mint tavaly, amely leginkább az egyre-másra megjelenő kis forgalmazóknak köszönhető - a tudatos filmválasztásnak hála pedig majd' minden fontos film eljutott a hazai mozikba. Ahogy azt a tízes listám mutatja, hiányosságok azért így is akadnak, de ez leginkább annak tudható be, hogy a magyar közönség nem mindenre vevő. No, de lássuk, én mire haraptam tavaly!

Elolvasom

összesített filmes toplista 2011: íme az év legjobbjai

Németh Barna
2012. január 2. 13:06:00
Kategóriák: mozi | 20 komment

Tavaly ilyenkor elégedetten dőlhettek hátra a kritikusok, hiszen az összesített éves toplistájuk majdnem minden helyezettje megkapta a maga Oscar-jelölését a legjobb film kategóriában (egész pontosan a tízből kilenc). Idén az Amerikában bemutatott közel háromszáz alkotásból tizenötnek sikerült átlépnie a 80/100-as álomhatárt, 90/100 fölé viszont egyetlen angol nyelvű produkció sem emelkedett.

A tovább mögött megtekinthetitek a teljes listát, kiegészítve néhány kiegészítő adattal...

Elolvasom

top 2011: a tíz legjobb film előszobájában

Zalaba Ferenc
2012. január 1. 12:08:07
Kategóriák: mozi | 12 komment

Azt hiszem, most már hagyománynak mondható azon a filmek felemlegetése, melyek a top 10-ből ugyan kimaradtak, de mindenképp megérdemlik a "good but no cigar" kategória-tagságot, azaz vannak olyan jók, hogy ne merüljenek említés nélkül a feledés homályába. A továbbiakban tíz ilyen, 2011-ben látott produkcióról emlékezem meg sorrend nélkül, nagyon röviden, mielőtt rátérnék a lényegre.

Elolvasom
Régebbiek | Végére »