Ugyan egyszer már összeállítottam egy toplistát minden idők 150 legjobb filmjével (lásd a "150 jó film" gyűjtést az oldalsósávban!), amely már megérett a felülbírálatra, de eme posztnak nem ez az apropója: nagy meglepetésemre a Sight & Sound megkeresett azzal a felhívással, hogy vegyek részt a magazin által tíz évente közzétett "minden idők tíz legjobb filmje" lista összeállításában (íme a 2002-es), melyre a világ minden részéről meghívnak kritikusokat, esztétákat, film akadémikusokat, stb.

Nos, egy ilyen felkérésnek nem lehet ellenállni, de nehogy már csak ők szerezzenek tudomást minden filmes toplista atyjáról, szóval jöjjön minden idők tíz legjobb filmje - egy kis kommentár kíséretében!

A The Thing Prequelnek hála a 2011-es The Thingből kimaradt valamennyi jelenetet megnézhetünk, melyek ugyan nem értékelik újra a teljes filmet, de azért legalább két olyan szcéna is akad köztük, melyek mellőzése most eléggé fáj (az egyik Colin halála, a második pedig az "Ez nem Karl", amely befejezetlen/gagyi trükkjei ellenére is klassz főhajtás Carpenter klasszikusa előtt).

...de később csúnya árat fizetett érte ő is. :)

Leírtam már százszor: a The Thing-remake közel sem olyan rossz, mint ahogy azt a kritikák állítják, ám ahogy napról napra újabb információk bukkannak fel a hátteréről, ez a film bizony lehetett volna sokkal jobb is. Az "elolvasom" után kibeszélem a leforgatott, ám a stúdió által túl komplikáltnak vélt, ezért visszadobott alternatív befejezést. Vigyázat: nagyon spoileres írás!

James Rolfe, akit leginkább Angry Video Game Nerdként ismerünk, nem csupán játékguru, de hatalmas horrorfan is, és ezúttal nem kisebb dologra vállalkozott, mint hogy összegyűjtse minden idők legjobb horror remake-jeit. Néhány szabály felállítását és az Evil Dead II megkérdőjelezhető kiszórását követően a következő tízessel állt elő. Vitázzunk!

No, már el is készült a remake remake-jének a remake-je. És nem az, amiben a csaj osztja az észt.

Sokak számára a remake/prequel egyik mélypontja az elnagyoltnak tűnő CGI volt. Nem vitatkozom velük: a film effektusai hol nagyon jól működtek, hol egyáltalán nem, és a lenti werkfilmet látva különösen bosszantó, hogy az amúgy elképesztő aprólékossággal és dinamikával rendelkező gyakorlati effektusok helyenként elképesztően béna CGI makeovert kaptak. Talán a Woodroff/Gillis-páros nem is véletlenül lőtte fel ezt a videót a netre... Figyelem: az alanti képsorok nem csak durvák, de spoileresek is!

- SPOILERMENTES -

Ami a tömegeknek a Star Wars, az nekem a The Thing. 9 éves voltam, mikor fateromnak (aki megengedte) és nővéremnek (aki felkeltett) hála először szembesültem John Carpenter szörnyfilmjével. Igen, túlontúl fiatalon: az élmény hatására az elkövetkező három napban alig aludtam, ugyanakkor valami más is megváltozott bennem - elkezdtem nézni a filmeket; tudatosan, még nem szelektálva, de már odafigyelve. És most jórészt ennek köszönhető, hogy filmbuzi lettem: hogy itt van ez a blog, vagy ott lesz a The Tree of Life a mozikban. Ha úgy tetszik, Terrence Malick mindent John Carpenternek köszönhet.

Van miből válogatni a héten, így nem csak az őszi szünet szolgáltatta jó alkalom adott a mozizásra.

> Amerikai mozibevételek, 2011. október 14. - 16.

Semmi érdekes nem történt a hétvégén az amerikai mozikban, hacsak az nem, hogy három új film sem volt képes leszorítani a Vasökölt az élről. A Footloose nem dobbantott akkorát, mint azt a forgalmazó remélte, az új A dolog leszerepelt, a The Big Year című vígjáték pedig észrevétlen maradt az amerikai nézők előtt.

Igen, tudom, hogy az új film a 1982-es John Carpenter-rendezés előzményeit dolgozza fel, de talán nem véletlenül nem "The Thing Origins" a film címe. Meg aztán kijött két új klip, melyben gyanúsan ismerős események történnek...

Orosz nyelvű trailer néhány új jelenettel és a végén egy ijesztően mulatságos CGI gumi monszterrel!

Íme a The Thing első red band előzetese sok-sok CGI-monszterrel.

Új tévészpot, új szörnypillanatok, új spoilerek. Szóval csak óvatosan... de azért nem rossz.

Míg az ehhez hasonló klipek rendesen le tudják törni a lelkesedésemet, addig egy ilyen kép újra visszahozza azt. Természetesen spoileres, úgyhogy csak saját felelősségre!

Tonnányi utómunkán átesett, de hangulatos (és részben ismerős, részben spoilergyanús) képek debütáltak az utóbbi évek legjobban várt/félt remake/prequeljéből.

Bár alapvetően feldolgozás-ellenes vagyok, de ha van olyan film, amely megérett az újrázásra, akkor a The Thing mindenképp az. Félreértés ne essék, az eredeti mit sem veszített erejéből, de a címszereplő mibenléte elképesztően kreatív és beteg fantáziálgatáshoz teremt alapot, és az elmúlt harminc évben fejlődött annyit az FX-világ, hogy ambiciózus trükkmesterek tudjanak újat mutatni ezen a téren. Az "elolvasom" után egy rakat most (igazából hónapokkal ezelőtt) kiszivárgott képet találtok az új változat szörnyeinek hatásos modelljeiről.

Figyelem! A matéria nem csak kőkemény, de kőkeményen spoileres is!

Ááááááááááá! Itt van, megérkezett!

Hm. Ha ez a film tényleg nem remake, nem reboot, nem reimage, nem reakármi, hanem egy előzményfilm, akkor ezen a plakáton miért idézik meg John Carpenter klasszikusának egyik legemblamtikusabb jelenetét (olyannyira, hogy szinte hallani is vélem azt a földöntúli sikolyt)? Értem én, hogy miért, na de mégis. Klikkre közelebbről is megtanulmányozhatjátok... ha meritek.

Ha nem a hatvanas-hetvenes évek szülötte vagy, akkor jó eséllyel tárhatod szét a karod és nézhetsz hülyén. Miért is John Carpenter a horror mestere? Filmjei túlontúl lassúak, speciális effektusai, vágószobában született trükkjei idejét múltak és kiszámíthatók, és isten mentsen meg attól, hogy öt percnél tovább kelljen elviseli bármelyik általa írt filmzenét, pontosabban az annak csúfolt minimalista prüntyögést...

Igen. Manapság már más szelek fújnak: viharos, rángatozó, epilepsziás szelek. Az egyre impulzívabb videojátékokon, információs dömpingen és másodpercenként változó trendeken nevelkedett közönség ingerküszöbe egészen más régiókba nyúlt, és nincs is ezzel semmi baj.

És mégis, ha 120-szal is rohansz végig John Carpenter igencsak változékony filmográfiáján, előbb vagy utóbb azon kapod magad, hogy egyre jegesedő gerincoszloppal dúdolgatod a New York, az Assault vagy a Halloween szólamait, és bele-bele borzongsz a szorongásba, melyet a "terror within & terror without" kettősségének mestere - azaz az őrült, céltalan, kompromisszum és magyarázat nélküli hideg gyilkolás művésze plántál beléd kisebb-nagyobb adagokban.

Ha mégsem így lenne, akkor innen nem is érdemes tovább olvasnod, ugyanis a következő sorokban John Carpenter filmográfiájának valamennyi darabjáról véleményt mondok.