Richard Kelly (a film forgatása előtt Madonna és Jennifer Lopez irodai asszisztense, forgatása idején 25 éves, ambícióktól fűtött ifjú filmes, utána egylövetű gyorsan fakuló kultikon vagy nem?) szerint Donnie Darko szuperhős. Ki vagyok én, hogy vitatkozzak vele? Hát az értelmező néző.

(-spoilermentes-) Természetesen lehet mindenféle hagymázas vagy szent meggyőződéssel megtámogatott teóriát gyártani arra, hogy Richard Kelly legújabb agyforraló munkája miről szól: erkölcsi tanmese az emberi értékrendről, pszichológiai krimi egy rakat kérdőjel ponttá zsugorításáról (mit tettem? hogy tettem? milyen következménnyel tettem?), esetleg szatirikus kórkép arról a generációról, amely még hitt az űr meghódításában, vagy netalántán valami sokkal nagyszabásúbb dolog - tulajdonképpen édes mindegy, mit hozol ki a sok ismeretlenes egyenlet megoldásaként, a lényeg az, hogy kedvet érezz arra, hogy találgass.

Kíváncsi vagyok. Ugyan a déli mesék erőteljesen visszapattantak rólam, de úgy érzem, a két Richard, Kelly és Matheson szövetkezése akár mennybéli házasság is lehet valahol a kommersz, a nem-annyira-kommersz és a kiráz-a-hideg-annyira-hátborzongató határmezsgyéjén. Az biztos, hogy ettől az adaptációtól CGI-zombikat semmiképp sem várok.

Míg a BuFi hozzánk majd csak január utolsó harmadában szállítja le a dobozt, addig az amerikaiak már a februári DVD- és BD-megjelenésre gyúrhatnak, melyből extrák terén (is) az utóbbi lesz a combosabb Kelly audiokommentárjával, egy zenés prequellel(!), effektus-videóval, valamint egy izgalmasnak ígérkező interjúval, melyben Richard Mathesont kapják mikrofonvégre (ez utóbbit DVD-n is).

Már azt hinnéd, hogy a SOUTHLAND TALES melléfogása után Richard Kelly kommerciálisabb vizekre evezett, de az első, dühös kritikák és a következő klip alapján is úgy tűnik, hogy a THE BOX igazi mindfuck lesz.

A mindfucker SOUTHLAND TALES bukását követően Richard Kelly valószínűleg rádöbbent, hogy ha akar még filmeket forgatni, akkor ideje egy olyat letenni az asztalra, aminek van eleje, közepe és vége, s nem bonyolultabb, mint egy doboz -  amibe azért elég sokminden belefér. Pl. egy gomb, amit ha megnyomsz, egymillió dollár üti a markod... és valaki meghal, akit nem ismersz. Ismeritek a mesét a majom manccsal? No, ez valami hasonló lesz. A trailer baromi jó (leszámítva azokat a morfing izéket), fel is vettem a megnézendő filmek listájára.

Ígérete szerint új filmjében Richard Kelly kicsit - de csak egy kicsit - lejön a földre: egy házaspár (Cameron Diaz és James Mardsen) egy titokzatos idegentől egy fadobozhoz jut, amely megnyitásával egy csapásra óriási pénz áll a házhoz, ugyanakkor valaki, akit nem ismernek, meghal. Mindössze 24 óráig lesz náluk a doboz, pont elegendő ideig ahhoz, hogy azon moralizálhassanak, hányszor nyissák ki... A film alapjául Richard Matheson története szolgált, ez pedigen egy elég semmitmondó plakát.

A legfrissebb infók szerint február 10-én végre donnie darko is bekékül, nem is akármilyen formában. Az 1080p-s kép illetve a dts hd-ma hangsáv mellett a következő finomságok várnak a rajongókra:

A dolog egyetlen szépséghibája, hogy amerikai fox kiadvány lévén nincs sok esélyünk arra, hogy régiófüggetlen legyen a cucc...

Mesélni tudni kell. Hiába van (vagy nincs) megfelelő témája vagy története, a hallgatóság figyelmét nem mindenki tudja maradéktalanul, minden mást elfeledtetve megragadni. Akiket hallgatva nem érdekelnek a mindennapok gondjai, csak a herceg/szegénylegény/emberevő mutáns sorsa miatt aggódsz: ők az igazi mesélők. Richard Kelly közéjük tartozik, és mint ilyen, tudja: a sikerhez nem azt kell néznie, kinek mesél – hanem, hogy mikor.

Időutazás paradoxonok, maró társadalomkritika, tűéles korrajz és szürreális pszichotriller: a Donnie Darko sokat markolt és semmit sem engedett kicsúszni az ujjai közül. Az elsőfilmes Kelly kiválóan értette meg az új évezred fiataljainak igényeit és körülményeit - a művészeti ágak határai elmosódtak, a különböző alkotások nem maradnak egy-egy médium határain belül: a kulcsszó az interaktivitás, a techno-generáció unja a didaktikát, maga akarja felfedezni a teremtett világokat. A Donnie Darko épp ezért nem mutatta meg minden kártyáját a filmvásznon (és a többit is csak egy-egy pillanatra, gondosan összekeverve, hogy csak fokozott koncentrációval és újranézésekkel rakhassuk össze a paklit), az univerzuma – illetve multiverzuma – tovább terjeszkedett az interneten, a dvd-hez csomagolt könyvrészleteken és a korongon található extrákon keresztül. Kelly második filmje, a Southland Tales mindenből többet akar: a témák és műfajok immár megszámlálhatatlanok, a hivatalos honlap mellett ezúttal a film világába illeszkedő áloldalak tömege érhető el, a bemutató előtt pedig napvilágot látott egy három részes képregény, mely csaknem elengedhetetlen a film cselekményének megértéséhez. Az elágazások száma tehát nőtt, a kapaszkodóké viszont csökkent, ez azonban veszélyes lépés: az interaktivitás csak addig jó, amíg a néző nem veszi észre, hogy dolgoztatják. Hiszen azt senki sem szeret.

Cannes, 2006. A kritikusok a Southland Tales premierjéről szállingóznak kifelé. Ők sem szeretnek dolgozni. A fesztivál legalacsonyabb pontszámával kitüntetett film fogadtatására nehéz szavakat találni, a levetített közel három órás minieposzt nemes egyszerűséggel sárba tiporták. Hogy a későbbi újravágás előtt valóban ennyire katasztrofális lett volna az anyag, azt nem tudjuk, de tény, hogy a Donnie Darko által már feszegetett generation gap ezúttal szakadéknyira tágulhat: ez a narráció távol áll még Kubrick vagy Lynch filmjeinek önálló értelmezést kívánó, de az utat mindig kikövező képeitől is. A karakterek és a színészek ráadásul átfogó popkulturális antológiaként működnek, mely Justin Timberlake dalra fakadásával kezdődik, és Dwayne ’The Rock’ Johnson, Sean William Scott és Sarah valami Gellar jéghideg öniróniával átitatott szerepeivel ér véget, miközben apróbb cameokban Christopher Lambert és Kevin Smith is feltűnik. Mint oly sokszor, Kelly saját lépését sem hagyhatja cinikus humora nélkül, hiszen amellett, hogy Philip K. Dick, T.S. Eliot és Robert Frost utalásokat, illetve parafrázisokat is észrevehetünk, a cselekmény maga a Jelenések Könyve analógiájának tekinthető. Ennyit a modern generációról.

A határtalan káoszban meglepően magabiztos rendet teremt a helyenként Jeunet, Burton vagy Gilliam fantáziavilágát, máshol a már említett Lynch-féle szürrealitást is idéző, mégis tökéletesen egyedi rendezés, melyből a színészvezetés külön megemlítendő: elsőre fejvakarásra és heves értetlenkedésre késztetik az embert a képernyőn látott antialakítások, de a forgatókönyv karikaturisztikus jellemeit vizsgálva rájöhetünk, mindez szükséges ahhoz, hogy a színészek önmaguk paródiájaként funkcionáljanak. Rock egy Boxer nevű tehetetlen hollywoodi sztárt alakít, aki mindig a cool factorra játszik, még közönség hiányában is; Gellar karaktere egy a testéből élő ostoba ex-színésznőcske, míg Stiffler rendőre amellett, hogy undercoverként hiteltelen játéka miatt majdnem lelepleződik, egyszerűen csak egy „pimp”. Majdnem elfelejtettem kiemelni a zseniális soundtracket, melyért nagyrészt Moby felelős, de kisebb-nagyobb ideig számtalan nagyszerű betétdalt fedezhetünk fel akár a Musetól vagy a Radioheadtől is, lenyűgöző hangulatfokozóként.

De miről is szól a Southland Tales? Antiutópisztikus jövőkép, dimenziókapuk, párhuzamos univerzumok, időutazás paradoxonok, maró társadalomkritika, szürreális pszichotriller... álljon meg a menet, nem ezt olvastad néhány bekezdéssel korábban?  (a tematikai egyezés mellett számtalan képi vagy narratív motívum található itt a Donnie Darko-ból, elbizonytalanítva a nézőt, különálló-e a két film vagy nemhivatalos folytatásról van szó) Ugyanazt rejti tehát, mint elődje? A kérdésre nehéz válaszolni, de nem is fontos. Hiszen a jó hallgatóság tudja: nem az a lényeges, miről mesélnek neki, hanem az: hogyan.

igazából nem számít, hányan fütyülnek a cannes-i filmfesztiválon: biztos akadt 1-2 merészebb alak, aki sajtóengedélyét kockáztatva adott hangot véleményének, de a közönség nagyobbik fele csak döbbenten állhatott, mikor 2006. májusában lepergett előttük a southland tales közel három órája, és egyszerűen nem volt semmi értelme. richard "donnie darko" kelly a feszkó történetének egyik legrosszabb pontszámát könyvelhette el magának - hisz egy fesztiválpremier egyben tesztvetítés is -  és végül ennek köszönhető, hogy nem talált gazdát a filmnek. egészen idáig.

a független vizekre maximum ázsiában evező sony végül felkarolta a produkciót, mi több, még pénzt is adott a rendezőnek arra, hogy befejezhesse a trükköket, új jeleneteket vegyen fel és két óránál alig hosszabbra vága össze a filmet. a most bemutatott trailer alapján a produkciónak így sem lesz sok értelme (közel két évvel ezelőtt már próbáltam megfejteni), de azért megnézzük, te is, én is. amerikai bemutató novemberben. várométer^TM