Apparat a facebookon jelentette be, hogy nyáron új albummal jelentkezik, méghozzá a Mute Records gondozásában. Az új LP-nek Apparat szólóelőadói munkásságával szemben "zenekaribb" jellege lesz, ami tippem szerint változatosabb, akusztikusabb jellegű hangszerelést takarhat. A bejelentés örömére a germán muzsikus meghallgathatóvá és letölthetővé tett egy teljesen új dalt a soundcloudon. Íme.

Apparat szerint a szövegben akadnak zavarok, ettől függetlenül teljesen leborul a cover minősége előtt. Teljesen érthetően.

AE listáján felbuzdulva én is szeretném megosztani veletek, milyen nóták hatására pörögtem fel 2009-ben.

10. Alan Fitzpatrick: Reflections
John Digweed a Bedrock Records egyik legújabb feltörekvő tehetsége az utóbbi két évben nem nagyon tud hibázni. Produceri munkái figyelemre méltóak, remixei kellően intelligensek, ráadásul Alan biztos kézzel és ízléssel megáldott dj. Nem mondom, hogy a jövőben érdemes rá odafigyelni, mert már most kötelező.

Hamarosan ismét fordítani kell egyet a naptáron, szóval eljött a toplisták ideje. Elsőként a zenére fókuszálok, mivel nem hinném, hogy az elkövetkező néhány napban a milliomodik Last Christmas és New Years Eve újrajátszás közepette érhet bármilyen friss élmény. A zenei forradalom idén jobbára elmaradt - talán csak a dubstep rezgett közelebb hozzám -, korábbi kedvenceim megbízhatóan szállították a szívemnek/fülemnek kedves dallamokat: egyedül az Extrawelt szorult kispadra, melynek sürgősen szüksége lenne egy "himnusz"-ra. Ezzel az intro letudva, jöhet a csapatás, íme a 2009-es év tíz legjobb száma:

A nyárvégi átmeneti letargia idén is elérte szerkesztőségünket, az elmúlt hetekben meg is kaptuk a magunkét a mulasztásokért és a visszaesett aktivitásért, és ez az írás is jócskán vesztett már aktualitásából, de egy még jelentősebb hiányra is emlékeztet: nem esett még szó a blogon az év egyik legjobb lemezéről, az Apparat és a Modeselektor együttműködéséből megszületett Moderatról, pedig ez az album adta meg a végső lökést, hogy elkísérjem samlowry kollégát arra a prágai gigre, ahol a német trió vezette fel a Radioheadet.

Persze az is közrejátszott, hogy pár évvel ezelőtt szégyenszemre kihagytam Thom Yorke-ék szigetes fellépését, úgyhogy a saját kis bucket listemen még ott díszelgett az első nevek között a Radiohead, és „ki tudja, hány évem van még hátra” alapon tanácsos volt nekivágni az útnak. Azt hiszem, nem árulok el nagy titkot, ha már most leírom: jó döntés volt.