A tavalyi mozis évet könnyen elintézhetném azzal, hogy fos volt, ami részben igaz is, de a dömpingben néhány igazi finomságot is fel lehetett fedezni. Ezen kívül sok mulasztásomat is pótoltam 2008-ban (Stalker, Last Picture Show, Kés a vízben stb), én mégis inkább újabb filmeket tettem be a top 10-be, mert ezek közül néhányból bizony még klasszikus lehet, meg hát a régiségekról lehet írni más postban is (vagy régiséges top 10-et írni?). Nem nagyon szoktam fogadkozni, de azért azért megígérem, hogy az újévben megnézem végre a Miller's Crossingot és több filmről írok véleményt. Jöjjön hát a legjobb tíz!
10. WALL-E (USA, 2008, Andrew Stanton)
Varázslatos science fiction történet a Pixar legújabb filmjében. Éppen jókor, mert nekem sem a Verdák, sem a L'ecsó nem igazán jött be, így a bájos WALL-E igazi felüdülésként hatott, még akkor is, ha az utolsó 10-15 percet nehezen veszi be a gyomrom.
9. Atonement (Anglia, 2007, Joe Wright)
Régivágású történet modern rendezői és írói megoldásokkal, és most még Keira sem annyira idegesítő. Az a bizonyos hosszú jelenet és Vanessa Redgrave öt perce az év legjobb pillanati közé tartoznak.
8. Adams Aebler (Dánia, 2005, Anders Thomas Jensen)
Egy film, amire még a Vatikán (és persze K) is áldását adhatná. Nem hinném, hogy klasszikus lesz a filmből, de ha bármikor úgy szeretnél nevetni, hogy közben el is gondolkodsz, akkor az Ádám almáit válaszd.
7. Tropic Thunder (USA, 2008, Ben Stiller)
A filmben szerepel egy csávó, aki egy csávót játszik, aki egy másik csávót játszik. Már csak ezért is helye lenne a top 10-ben, de ott van még Tom Cruise (és Bill Hader) büntető kameója, a fake trailerek és úgy általában Ben Stiller és Justin Thoreaux beteges humora.
6. Step Brothers (USA, 2008, Adam McKay)
Adam McKay és a Will Ferrell első két közös gyermekét is szerettem már, de ez a komédia mindenen túltesz. Debilebb és tahóbb már nem is lehetne, de a Will Ferrell és John C. Reilly által játszott túlkoros (40 éves!) mostohatesókat nem lehet nem szeretni.
5. The Assassination of Jesse James by the Coward Robert Ford (USA, 2007, Andrew Dominik)
Nehezen feldolgozható gyönyörűséges alaptörténet a hírnév utáni vágyról. A hosszú című film legalább annyira a gyáva Bob Ford története, mint az aljas Jesse Jamesé. Nehéz bárkivel is azonosulnod, a film címe is lelövi a poént, mégis érdekel, hogyan és miért teljesedik be a szereplők végzete.
4. In Bruges (Anglia, 2008, Martin McDonagh)
Sajátos hangulatú gengszterkomédia a bűnbánatról és halállal való szembenézésről. Legalább annyira komoly, mint amennyire vicces, de hát az élet is ilyen. Brendan Gleeson, Ralf Fiennes, de főleg Colin Farrell mind-mind remekel, akit remélem, hogy a Főszerkesztő Úr felterjeszt egy Golden Action Boyra. :)
3. 4 luni, 3 saptamini si 2 zile (Románia, 2007, Cristian Mungiu)
Romániában valamit nagyon kitaláltak! Cristian Mungiu technikája távolságtartóan szenvtelen. A helyzet, amiben főszereplői találják magukat egy valóságos pokoljárás, én mégis teljesen átéreztem ezt a fojtogató hangulatot. Hiába játszódik ’87-ben a történet, nagyon aktuálisnak tűnik. Hiába volt Magyarország a legvidámabb barakk, míg Románia a legeszetlenebb szocialista diktatúra valahonnan mégis ismerősek ezek az ismeretlenek. Ez talán köszönhető az életszerű párbeszédeknek és Anamaria Marinca totálisan átélt színészi játékának.
2. The Proposition (Ausztrália, 2005, John Hillcoat)
Idén kiderült – már megint! -, hogy a westernt még mindig kár temeti, főleg, ha egy három éves filmről van szó. Belegondolni is szörnyű mennyi ehhez fogható film jut el három évvel a nemzetközi premier után Magyarországra. De ez legalább ideért! A Nick Cave fejéből kipattant történet átkozottul kegyetlen világot tár eléd, ahonnan csak a gyönyörű operatőri munka, az ausztrál táj, valamint Cave és Warren Ellis karakteres score-ja segítségével tudsz elszakadni.
1. No Country for Old Men (USA, 2007, Ethan & Joel Coen)
A Coen tesók egyik legjobb filmje, melyben az erőszakosság és a gyilkosabbnál is gyilkosabb humor kéz a kézben jár. Külön ki kell emelnem, hogy a tesók úgy nyúltak Cormac McCarthy zseniális regényéhez, hogy szinte teljesen szöveghűek maradtak hozzá, miközben a saját stílusukhoz igazították.
És akik most lecsúsztak, de mindenképp említést érdemelnek…
A Hellboy II az év egyik legnagyobb vesztese, sajnos a The Dark Knight árnyéban maradt, pedig több figyelmet érdemelt volna. A 3:10 to Yuma egy olyan remake, ami utálnom kellene, de James Mangold rutinos rendezése miatt egy valóban nagyon jó kis akció-western újrahasznosítás készült. A The Dark Knight bár egyáltalán nem rossz film, de néhány kellemetlenül ostoba momentuma (Two Face ábrázata hogy néz már ki?!, a kompos jelenet vicc akar lenni?, kiugró Batpod?) ami miatt nem érdemli meg, hogy a legjobb tíz között szerepeljen. A Burn after Reading első megtekintésre abszolút csalódást keltett, másodszorra viszont már jókat derültem rajta. T’án a No Country túl magasra tette a mércét? Az Eastern Promises talán az év legbanálisabb befejezésével bír, de Cronenberg a majdnem tökéletes History of Violence után egy nagyon jó kis gengszterfilmez hozott össze az újfent brillírozó Viggo A There Will Be Blood egy kurva jó rendező profin elkészített nagyköltségvetésű filmje. Számomra kissé ironikus, hogy Paul Thomas Andersont akkor kezdik csak felfedezni, amikor elkezd fáradt, nagypapás filmeket készíteni. Csinált ő már ennél sokkal jobb filmet, nem is egyet. Azért a kezdő képsorok, a csodás képek és DDL tökéletes átalakulása mellett nem lehet szó nélkül elmenni.
