Gyerünk, gyerünk! Még ma éjfélig lehet szavazni!

Nagy örömünkre szolgál, hogy immáron negyedszer hirdethetjük meg az évenként megrendezésre kerülő GOLDEN ACTION BOY díjat (a korábbiakért irány az archívum!), melyet Te, kedves olvasó ítélhetsz oda a film legnagyobb kiválóságainak. A tavalyihoz hasonlóan idén is 8 kategóriában indítottunk jelölteket és ezúttal is 8 fő tolta össze a gógyiját. Annyi a változás csupán, hogy az Oscar-díjhoz hasonlóan mi is 10 filmet indítotunk a legfontosabb kategóriában, illetve tavaly nem készült kielégítő mennyiségű (minőségű?) animációs film, ezért ebben a kategóriában idén csak három jelölt indul.

A jelöltek között lehet egy-két olyan cím, melyet látva talán felvonjátok a szemöldökötöket, de amíg nem vezetik be a globális filmforgalmazást, addig a világnak eme kevésbé felvilágosult szögletében csak sajátos szabályok szerint tudtuk összegyűjteni a választható filmek csoportját úgy, hogy jó ízlésünknek megfelelően senki se maradjon ki. A szabály valahogy úgy hangzott, hogy "a következő produkciók választhatók: 1. a 2010-ben készült bármely játék- és dokumentumfilm, 2. 2010. március 1-je és 2011. február 28-a között Magyarország moziban, DVD-n vagy BD-n bemutatott filmek VAGY 3. bármely olyan tavaly látott film, amit korábban még nem jelöltünk (mert megfelelő forrás híján nem lehetett megtekinteni)". Tudom, kicsit ködös, de a nomináltak listája majd segít a kiigazodásban.

A szavazás ezúttal is teljesen nyilvános: a voksokat kommentek formájában lehet leadni, azaz a szavazásban bárki részt vehet (még a szerkesztők is), sőt, ha érvényes e-mail címet adsz meg vagy élő freeblog-regisztrációval bírsz, még nyerhetsz is, ugyanis a résztvevők között egy 10 DVD-ből és 1 BD-ből álló filmes ajándékcsomagot sorsolok ki. A szavazatok leadási határideje 2011. március 31., éjfél. Utána sorsolunk, eredményt hirdetünk és reggelig bulizunk a sztárokkal. Vagy nélkülük. Lássuk a nomináltakat!

Lesütött szemekkel, remegő térdekkel prezentálom nektek 2010-es zenei toplistám második részét, elvégre már nagyjából két hónap telt el az első adag publikálása óta: sokan valószínűleg már el is felejtették, hogy létezett nálunk egy ilyen projekt, de ha belegondoltok, a helyeslő és/vagy fikázó kommentek írása így is ugyanolyan jól fog esni. :)
Szóval, élvezzétek:

20. How To Dress Well - Love Remains

A brooklyni Tom Krell bemutatkozó lemezén van egy „Suicide Dream” nevű dal. És még egy. Na szóval, vidám kis album ez. Az év egyik legsötétebb korongját Krell a kölni egyetemen folytatott filozófia tanulmányai közben rakta össze, pályakezdőtől megszokott érettséggel: a pályaválasztása alapján elvárt köldöknézős művészieskedés helyett a Love Remains a legvégsőkig lecsupaszított, meditatív elektronika, mely talán ahhoz a megtisztító, az album katarzisával pár centivel a föld fölé emelő depresszióhoz hasonlít, mely a Portisheadre jellemző – az eszközök azonban teljesen mások.

A közvetítéshez kattints az "Elolvasom"-ra!

Még néhány óra, és kezdetét veszi az idei Oscar ceremónia, és ha ránk hallgattok, velünk virrasztjátok át a legfontosabb díj kihírdetéséig hátralévő időt. Világszínvonalú live blogunk már a vörös szőnyeget is figyelemmel követi majd, úgyhogy érdemes lesz minél hamarabb idekapcsolni.

Ami biztos: a hazai adók közül az HBO közvetíti a ceremóniát, a digitális műsorszórásnak köszönhetően opcionálisan választható magyar hozzá(nem)értő kommentárral, akik számára nem elérhető a csatorna, azok a nálunk egyre kevesebb szolgáltatónál megtalálható PRO7-tel vagy egy internetes streammel próbáljanak szerencsét, utóbbihoz a kommentekben biztosan lesznek működő linkek. Ha egyik sem jön össze, hagyatkozzatok nyugodtan erre a másodpercről másodpercre frissülő bejegyzésre. :)

Ami nem biztos: David Fincher rendezői díját kevesen vonják kétségbe, de a legjobb film Oscarjára fej-fej mellett versenyez az utóbbi hetekben mindenki másnál erősebben kampányoló THE KING'S SPEECH és Fincher THE SOCIAL NETWORK-je, melynek vitorlájának legerősebb szelét a két legfontosabb kategória viszonylagos elválaszthatatlansága jelenti (a 82 győztes filmből eddig 60 bezsebelte a rendezői szobrot is): én a királyra tippelek, de bevallom, a tíz jelöltből ezt tartom a leggyengébb filmnek.

további kérdőjelek az "Elolvasom" mögött!

Elolvasom

Idén is lesz élő közvetítés (vasárnapról hétfőre virradó éjjel, kb. hajnai 2-től) az év második legfontosabb díjátadójáról (a legfontosabbra itt adhatjátok le szavazataitokat), és az HBO-nak hála ez az élmény egyszerre lesz interaktív és közösségi (ráadásul aki nem kíváncsi Dudás "3D-s Inception" Viktor szakkommentárjára, hangcsatornát váltva az eredeti nyelven is nézheti), és ami a legfontosabb: a legjobb film kategóriájának valamennyi (tíz!) versenyzője minimum jó, de leginkább kiváló, szóval lesz miért izgulni. A jelöltek teljes listáját itt tekinthetitek meg (tippjeimmel, vágyaimmal egyetemben).

Frissítő gyanánt a legfontosabb nomináltak kritikái:

127 Hours
Black Swan
The Fighter
Inception
The King's Speech
The Social Network
Toy Story 3
True Grit

És a többiek:

The Town
Animal Kingdom
How To Train Your Dragon
Alice in Wonderland
Harry Potter and the Deathly Hallows Pt.1
The Wolfman
Tangled
Salt
Unstoppable
Iron Man 2

Végül, de nem utolsósorban:

Exit Through the Gift Shop

A moderátor ezúttal daesu lesz, de alkalomadtán jómagam is ránézek az eseményekre. Tippelni, rangsorolni, éljenezni és/vagy sajnálkozni már most lehet, holnap éjjel pedig tartsatok velünk!

A TRUE GRIT-et bárki megrendezhette volna. Nem csak azért, mert Charles Portis regénye már negyven éve a könyvesboltok polcain várja, hogy másodszor is rátaláljon a filmvilág (a John Wayne főszereplésével készült első adaptáció már egy évvel megjelenése után elkészült), de történetének univerzalitása miatt is: a vadnyugat mocskossága ellenére a TRUE GRIT alapvetően egy magával ragadó kaland, egy olyan őszinte bosszútörténetbe oltott coming-of-age sztori, mely valamilyen szinten mindenkivel rezonál.

A TRUE GRIT-et így csak a Coen testvérek tudták volna megrendezni. Kritikusok és nézők tömegei állnak értetlenkedve a rendezőpáros választása előtt, mely szerintük az egyedi hangot háttérbe szorítva egy szimpla zsánerfilm kamerája mögé állította őket, de ez a mozi semmivel sincs jobban műfaji skatulyába szorítva, mint amennyire a vadnyugati környezet maga azt alapvetően megköveteli. Lovak, lasszók és sarkantyúk között játszódik ugyan, de a TRUE GRIT egy ízig-vérig Coen film.

Elolvasom

2010 folyamán több új albumot hallgattam meg, mint bármelyik ezt megelőző évben, ennek megfelelően az évvégi (illetve év eleji) toplistám is minden eddiginél vaskosabbra sikerült. 30(+3) lemezt válogattam ki műfaji megkötések nélkül (bár a filmzenéket és az EP-ket nem vettem figyelembe, így maradt ki Trent Reznor mindkét lemeze és a Daft Punk is), és hősies küzdelem árán még rangsorolni is sikerült őket - bár ez utóbbi elég képlékeny, úgyhogy a számokat tessék zárójelben kezelni. A listát január hátralévő részében, három darabban fogom közzétenni, jöjjön az első tizes:

30. Eels - End Times + Tomorrow Morning

Mark Oliver Everett idén két nagylemezzel is megajándékozta az Eels rajongókat, és bár hangulatukban a lehető legszélsőségesebben különböznek, mégis nehéz lenne szétválasztani az LP-ket: az End Times a lehető legmélyebb érzelmi árok elérése, a szakítás utáni csalódás és teljes kétségbeesés krónikája; míg a Tomorrow Morning a következő lépés, az újrakezdés lehetősége és reménye.

Mr. E már-már karikaturisztikusan szélsőséges hangulatú dalszövegeket halmoz az egyes lemezeken, aminek köszönhetően sablonmentes gondolatokat nem, csak atmoszférát képes közvetíteni. Szerencsére zenei ötlettára nehezen apad, a dalok jók, együtt hallgatva pedig a két album kioltja egymás egyhangúságát.

Egészen megdöbbentő, hogy már több, mint tíz éve, hogy a SPACED első része adásba került a brit televízióban. Edgar Wright, Simon Pegg és Jessica Hynes két évadot megélt szerelemgyermeke nem csak a Wright-Pegg kettős és Nick Frost zseniális munkakapcsolatának első állomása, de önmagában is figyelemreméltó darab: egy egész generáció popkultúrájának összefoglalása, mely a humor és a tisztelet tökéletes keverékével közelít a hetvenes-nyolcvanas évek összes meghatározó amerikai filmjéhez és képregényéhez.

Bár a SHAUN OF THE DEAD és a HOT FUZZ sem szűkölködött hommage téren, ilyen szintű korszakos átfogó jellegre egyik sem törekedett, és első ránézésre ez a Scott Pilgrimre is igaz. Esztétikájában megidézi ugyan a képregény- és videojátékkultúra legfontosabb pontjait, de konkrétumokban nem bővelkedik. De nincs is szüksége rá: olyan lényegretörően, őszintén, de mégis játékosan fogja össze a mai fiatalok legfőbb szorongásait, közös álmait és alapvető gondolkodásmódját, hogy nem csak a SPACED egyenes ági leszármazottjának tekinthető, de... egye fene, leírom végre:

Véleményem szerint a SCOTT PILGRIM VS THE WORLD nem csak az év filmje, de az új évezred generációjának egyik legfontosabb alkotása is.

Elolvasom

“Megnézni a Twilightot részegen? Azt még úgy se! Esetleg LSD-vel? Még azzal is rossz! Ha fegyverrel kényszerítenének rá? ... Inkább lőjenek le.”

A fenti, szabadon fordított mondatokkal minden jóérzésű férfi egyetértene (esetleg még annyit hozzáfűzne, hogy ha szex van kilátásban, bevállalja, hiszen rengetegen részesültek abban a sorban, hogy egy hölgy kedvéért túl kellett élniük a “vámpíros Barátok Közt” első egy-két epizódját), de jelen idézet különlegessége éppen az, hogy nem holmi mezei filmrajongó szájából hangzott el: az elkövető nem más, mint David Slade - az Eclipse rendezője.

Ma éjfélig lehet szavazni!

A tumultuózus sikerre való tekintettel idén is megrendezésre kerül a GOLDEN ACTION BOY díjátadó ceremónia (a korábbiakért irány az archívum!), ám az eddigiekkel ellentétben foganatosítottam néhány változást: a legfontosabb az, hogy ezúttal a jelölteket nem egy magam, hanem a teljes szerkesztőség bevonásával eszközöltem (történetesen 8 blogger dugta össze kreatív buksiját), továbbá külön animációs kategóriát is indítottam (Brumi teljesen jogos kérésére), mert megérdemlik. A versenyben 2009-es keltezésű (illetve abban az évben széleskörű bemutatóban részesülő) produkciók vehettek részt.

A szavazás teljesen nyilvános: a voksokat kommentek formájában lehet leadni, azaz a szavazásban bárki részt vehet (még a szerkesztők is), sőt, ha érvényes e-mail címet adsz meg vagy élő freeblog-regisztrációval bírsz, még nyerhetsz is, ugyanis a résztvevők között egy 10 DVD-ből és 1 BD-ből álló filmes ajándékcsomagot sorsolok ki. A szavazatok leadási határideje 2010. március 31., éjfél. Utána sorsolunk, eredményt hirdetünk és reggelig bulizunk a sztárokkal. Vagy nélkülük. Lássuk a nomináltakat!

Mikor 2006-ban a Disney és a Pixar aláírta a papírokat, John Lasseter pedig a lámpás után az egeres cégnél is vezető pozícióba emelkedett, nem tellett sok időbe, hogy az új főnök ismét helyet adjon a kézzel rajzolt animációnak a Disney palettáján. Több, mint öt éves szünet után, tavaly decemberben az Avatar 3D-s szemüvegekkel teli vetítéseitől pár méterre a Princess and the Frog ismét kétdimenziós animációval kényeztette a klasszikus mesék rajongóit, de abban, hogy maga is a régi nagyok közé kerülhessen, épp az akadályozza, mint Cameron legújabb ujjgyakorlatát: míg az Avatarnak az új, a békának a régi technológia felvállalása miatt kellett biztonsági játékot űznie.

10 év, 50 film, 8 szerkesztő, 1 blog. Folytatódik az évtized legjobb filmjeinek rangsorolása. (Kapcsolódó anyag: #50-41, #40-31, #30-21, #20-11.)

10 év, 50 film, 8 szerkesztő, 1 blog. Folytatódik az évtized legjobb filmjeinek rangsorolása. (Kapcsolódó anyag: #50-41, #40-31, #30-21.)

10 év, 50 film, 8 szerkesztő, 1 blog. Folytatódik az évtized legjobb filmjeinek rangsorolása. (Kapcsolódó anyag: #50-41, #40-31.)

10 év, 50 film, 8 szerkesztő, 1 blog. Folytatódik az évtized legjobb filmjeinek rangsorolása. (Kapcsolódó anyag: #50-41.)

Mivel grafikai dolgokban nem vagyok túl erős, ezért képzeljetek magatok elé egy 50 filmből összemontírozott képet, melynek felső harmadában a következő cím terpeszkedik: AZ ÉVTIZED FILMJEI alatta a következő tagline-nal: 10 év, 50 film, 8 szerkesztő, 1 blog. Szerintem ez mindent elmond: kiegészítésnek csak annyit, hogy a 2000. január 1-je és 2009. december 31-e között bemutatott filmekre szavaztunk, s hej, de szavaztunk: összesen 184 cím kapott voksot. Az első ötvenet tízes adagokban fogom kiposztolni az elkövetkező napokban. Ez itt az első porció a szerkesztők kommentjeivel.

Azt hiszem, az egész szerkesztőség nevében kell bocsánatot kérnem, mikor sorra vesszük az idei lemezkritikák számát. Rendesen elhanyagoltuk a zenei rovatot, és ami még szörnyűbb, mindezt az évtized ebből a szempontból talán legjobb évében. Míg ez elmúlt két évben nem is igazán tudtam egy tizes listát összerakni az aktuális év lemezeiből, idén a bőség zavarában szenvedtem, és miután kiválogattam a szívemnek legkedvesebb darabokat, úgy döntöttem, többet érdemelnek egy egyszerű felsorolásnál. Épp ezért egy hosszúra - sőt, két részesre - nyúlt írás kerekedett a dologból. Következzen tehát a kedvenc 2009-es lemezeim első fele - a legkedvesebb dalokkal kiegészítve.

Ó, az irónia! 2006 környékén Paul Weitz az American Dreamz premierje után csüggedten hallgatta testvérét, aki arról magyarázott, hogy a vámpírláz végleg kihalt, és Paulnak nem lesz lehetősége régóta dédelgetett vérszívós terveinek megrendezésére. Három év telt el, és egy hónapon belül a testvérpár mindkét tagja új filmmel jelentkezett, ismerős témában: Paul épp a The Vampire's Assistant buktáját heveri ki, míg Chris a New Moon box office hadjáratainak első lépéseit figyeli.

Na nem mintha neki mindig sikere lett volna a pénztáraknál, hiszen a The Golden Compass nem csak a kritikusoknál, de az amerikai bevételeket tekintve is csúnyát hasalt, mindössze 70 milliót hozva a 180 milliós gyártási költségből. Weitznak szerencséje volt: a bukás ellenére is nehézségek nélkül sikerült megszereznie a biztos box office-szörnyeteget jelentő New Moon rendezői székét, a kritikusokat pedig azzal intette hallgatásra, hogy a stúdiót hangosan kritizálva hirdette, a filmvásznakra került verzió valóban rossz, hiszen nem hagyták, hogy megvalósítsa elképzeléseit. Jelentem, a jóvátétel elmaradt: a New Moont látva nem tudok helytálló kifogást elképzelni.

A nyárvégi átmeneti letargia idén is elérte szerkesztőségünket, az elmúlt hetekben meg is kaptuk a magunkét a mulasztásokért és a visszaesett aktivitásért, és ez az írás is jócskán vesztett már aktualitásából, de egy még jelentősebb hiányra is emlékeztet: nem esett még szó a blogon az év egyik legjobb lemezéről, az Apparat és a Modeselektor együttműködéséből megszületett Moderatról, pedig ez az album adta meg a végső lökést, hogy elkísérjem samlowry kollégát arra a prágai gigre, ahol a német trió vezette fel a Radioheadet.

Persze az is közrejátszott, hogy pár évvel ezelőtt szégyenszemre kihagytam Thom Yorke-ék szigetes fellépését, úgyhogy a saját kis bucket listemen még ott díszelgett az első nevek között a Radiohead, és „ki tudja, hány évem van még hátra” alapon tanácsos volt nekivágni az útnak. Azt hiszem, nem árulok el nagy titkot, ha már most leírom: jó döntés volt.

A pénteki napon a három P-betűs koncertre vetettem be magam, és bár a kötelezőt mind hozta, igazi meglepetéssel nem tudtak szolgálni. A Primal Scream helyenként megfáradtan, időnként magára találva darálta a Rolling Stones párhuzamokért ordító klasszikus rocktémákat, szerencsére Bobby Gillespie még sokkal jobb formában van, mint Jagger és társai. Tévedés ne essék, még így is inkább tudnám elképzelni egy Romero filmben, mint a Sziget nagyszínpadán, de azért többnyire korrektül megoldotta a feladatát.

Két évvel ezelőtt a Szigeten kiderült, hogy elég megpillantani egy arra járó világsztárt, és még egy akciós csajból is kibújik az agyatlan egysejtű. Idén első kézből tapasztaltam, hogy a jelenség akkor is előidézhető, ha az általunk legnagyobbra tartott zenészek egyikével a poros ösvények helyett a wan2 sátor színpadán, koncert közben futunk össze.