mikor két évvel ezelőtt david cronenberg, a kanadai rendezőzseni karrierjének első képregényadaptációján dolgozott, nem különösebben aggódtam: bíztam benne, hogy a viszonylag egyszerű alap cronenbergi mélységet nyer a feldolgozás során, s ez így is lett: a history of violence a kényszerű, de gyönyörű torzulás, a csont- és agyropogtató transzformáció fennkölt meséje, melyben viggo mortensen ragyogó, gyűrűk urás keresztjét simán levedlő teljesítményt nyújt.
szóval mikor napvilágra került, hogy a rendező következő projectjével ismét szűz területre vándorol: maffiafilmet forgat, amely a szürke-sáros londonban tanyázó orosz gengsztercsalád félelemre alapozott világát boncolgatja, nem hogy nem aggódtam, hanem elkezdtem vágni a centit. hisz a főszerepet ismét viggo mortensenre osztotta, a forgatókönyvön szorgoskodó steven knight pedig a dirty pretty thingsszel megalapozta ázsióját, az eastern promises első előzetesében felvázolt tetoválás-kultusz pedig könnyű, de elegáns utat kínált a testi elváltozások allegórikus értelmezéséhez.
sajnálatos tehát, hogy a munka végül csak egy melodrámával átitatott maffiafilm lett, és nem is az a túl emlékezetes darab. évek multán az eastern promises lábjegyzetté fog zsugorodni cronenberg rezüméjén, hisz jövőre is már csak arra a törökfürdős jelenetre fogsz emlékezni, melyben az ádámkosztümös viggo forró mozdulatsorok kíséretében tesz hidegre két gengsztert.
jómagam bízom abban, hogy a naomi watts által alakított vakmerő (értsd: ostoba) szőkét már holnapra kitörölhetem a fejemből, habár kétségkívül maradandó és nevetséges, ahogy a dühös cinegeként verdeső kiscsaj jól odamond a saját és családja életét fenyegető nyakig tetkós orosz maffiának. de hát te is nekik mennél, ha olvashatnád annak a 14 éves prostituáltnak a danielle steel-regényekbe illő vágyakkal teli naplóját, aki szülészszobában lehelte ki lelkét. naomi korábban már elveszített egy babát, így talán kézenfekvő lehetne, hogy magához veszi a szülő nélkül maradt puját, ehelyett a baba felmeői után kutatva jóságos nagybácsinak álcázott maffifőnökökkel (armin mueller-stahl) és a joe pesci-iskolát megjárt lobbanékony rosszarcúakkal (vincent cassel) torzsalkodik, nem beszélve arról a halkszavú, ám felettébb félemetes soffőrről (viggo), aki még öltözetében is ed harrist mímeli a history of violence-ből.
a film viszont nem csak karaktereiben, de fordulataiban is közhelyes - ezek közül néhányat csak azért nem szemrevételezel, mert annyira abszurd és elcsépelt, hogy gondolni se mernél rájuk. de még ezt is elnézném cronenbergnek, ha a gyerekprostitíció elleni fáradt kirohanás helyett inkább a hierachikus varratok okozta testi átalakulással együttjáró lelki torzulásokról mesélt volna, ám a szimbolikus tetoválás csupán a narratíva része.
az eastern promises-nek azért akadnak jó pillanatai is: példának okáért az operatőrnek sikerült londont jellegzetes látványosságai elkerülésével is belőnie; viggo meggyőzően hozza ööö, ed harrist, s ha erőszakábrázolásról van szó, akkor cronenberg nem ismer határokat - sem szépségben, sem explicitásban, hisz kevés rendező tud sármot vinni egy olyan jelenetbe, melyben egy jégkockává fagyott hulla és egy metszőolló is fontos szerepet játszik. (trailer) 
a jövővízió és a szexuális allegória, s nem lehet nem szeretni az olcsó trükkjei, nyolcvanas évek eleji keltezése miatt. ma már biztos cgi lenne james woods hasán a vagina...