Nem panaszkodhatunk: az utóbbi egy-két évben jelentősen növekedett a magyarországi filmforgalmazók száma, s ezáltal a kínálat is terebélyesedett: 2012 első negyedévében több mint 70 filmet mutattak be a hazai mozik, ami alighanem rekordnak számít. A hollywoodi stúdiórendszer termékei menetrend szerint érkeztek, ahogy minden nehézség ellenére az artfilm-forgalmazók sem tétlenkedtek. Az újdonságot az amerikai függetlenek megnövekedett jelenléte jelenti, noha ezek a produkciók továbbra is a kiemelt címekre korlátozódnak, így a Lionsgate, a Summit, a Relativity és a FilmDistrict gyermekeire, azok gyors hazai megjelenésére (ékes példa: Az igazság nyomában, azaz a The Cold Light of Day nálunk jövő héten, a tengerentúlon viszont csak szeptemberben kerül a mozikba).

Az Észak-Amerikában eleve limitált, pár tucat mozira korlátozott filmek viszont továbbra is nehezen jutnak el ide, amiben gyors változás aligha fog beköszönteni, ha még a "nagyok" sem bírnak meggyőzően teljesíteni a kasszáknál. Az Aeonflux most utánajárt, hogy az elmúlt esztendők terméséből mely filmek azok, amelyeket legalább DVD-n szívesen látnánk. Íme a 25 Most Wanted, ábécérendben.

A nagy amerikai szakszervezeti díjazások közepette ismét tegyünk egy kis kitérőt más országokba és fussuk át, mivel rukkoltak elő a hűvös svédek és Hollywood egyik legjelentősebb sztárbeszállítója, vagyis az ausztrálok. Előjáróban csak annyit, hogy lesz itt könyörtelen gyilkos, közönségkedvenc kutya, megvadult gyerekek, brutális versengés és persze második világháború, mert azt nem csak az Amerikai Filmakadémia szereti.

Az elégedetlenkedő kiszólások ellenére a hazai filmforgalmazás még soha nem volt olyan naprakész, mint tavaly: ugyan nem minden filmet mutattak be az amerikai premier előtt, de soha nem volt még annyi bemutató, mint tavaly, amely leginkább az egyre-másra megjelenő kis forgalmazóknak köszönhető - a tudatos filmválasztásnak hála pedig majd' minden fontos film eljutott a hazai mozikba. Ahogy azt a tízes listám mutatja, hiányosságok azért így is akadnak, de ez leginkább annak tudható be, hogy a magyar közönség nem mindenre vevő. No, de lássuk, én mire haraptam tavaly!

Tavaly érthető okokból kimaradt (Gee érkezését október 31-ére vártuk, aztán azt a tíz napot, amit ráérősen odabent töltött, azóta elképesztő agilitással pótolja), de ma ismét megrendezésre kerül baráti köreimben az éves horrornite (immáron hetedik alkalommal). Nyomasztó, lassan fel- és beépülő, no meg régi ne-trükköket-nézd-hanem-a-hangulatát-szív-magadba cuccok ilyen estéken működésképtelenek, de így is sikerült egész érdekfeszítő(nek tűnő) pakkot összeállítani. Szóval nálunk a következő lesz a menü:

Teljes a lista: összeállt a 8. Jameson CineFest versenyprogramja. Elmondhatjuk, hogy a program erősebb a tavalyinál is, sőt, az idei minden idők legerősebb magyarországi fesztivál-versenyprogramja. Célunk változatlan: igazi nemzetközi filmfesztivál létrehozása Magyarországon. Kompromisszumok nélkül.

Julia Leigh (a Cannes-i Filmfesztiválon bemutatott Sleeping Beauty író/rendezője) regénye alapján készült ez a pszichológiai dráma, amely egy európai vadászról (Willem Dafoe) szól, akit Tasmaniába küldenek, hogy találja meg az utolsó tasmán tigrist erszényes farkast. Ausztrália, vadon, atmoszféra... engem ez a fél perc is megvett kilóra.

Bármennyire szeretném és bármennyire fázol tőle, egyszerűen képtelen vagyok minden abszolvált filmélményt ráérős boncasztalomra fektetni, s néha a szó is beragad (innen ez az "elmés" cím), pedig vannak produktumok, melyek követelik azt, hogy megemlékezzenek róluk - nem feltétlenül pozitív előjelük kapcsán. Hát íme.

Az elolvasom mögött a következő filmekről olvashatsz velőseket:

• Hanna
• The Ward
• The Loved Ones
• Red Hill
• Cedar Rapids
• The Fourth Kind
• The Lincoln Lawyer

A holdudvar felvonultatását követően már nem maradt más, mint leleplezni azt a tíz filmet, amely 2010. január 1-je 0:00 és 2010. december 31. 23:59 között a legnagyobb hatással volt rám. A korábbi évek eklektikájával szemben ez a tízes csoport feltűnően sok dologban mutat rokonságot egymással - még ha más és más műfajokban utaznak is. A végről és a kezdetekről szólnak - most mindenki duruzsolhatja magában a Mátrix-folytatások szlogenjét, amely lehet, hogy közhelyesen tálalt, ám mégis van benne valami. Életek, korok, korszakok, sőt, trendek érnek véget a lenti filmekben, hogy helyet adjanak valami újnak - ami lehet éppenséggel jó, de akár legalább annyira rossz is.

Szóval megnyugtató érzés azt látni, hogy a filmvilág mumusai munkásai nem csak a harmadik dimenzióba kapaszkodnak (amely már idén megmutatta, hogy nem túl időtálló jelenség), és nem is csak olyan sztorikba, amelyeknek ilyen-olyan médium formájában már beágyaztak korábban, hanem a mesélőkedv, a kreatív narratíva és karakterformálás tovább tágítja a látóteret. A 2010-ben látott filmek közül a következő tíz volt az, ami szerintem ezen az úton járt. (Kapcsolódó anyag: Top 2009, Top 2008, Top 2007, Top 2006, Top 2005.)

Megdöbbentő képsorokkal nyit a film. A 18 éves Joshua Cody egy vetélkedőt néz a tévében. Mellette a heverőn egy középkorú nő fekszik. Valószínűleg elnyomta az álom. De nem. Mikor megjelenik két mentős és megkérdi a fiút, mi történt, ő csak annyit mond, hogy "anyám túladagolta magát". Ügyetlenül feláll, odaengedi a mentősöket, de közben le sem veszi a szemét a tévéről - a tekintete üres. Az anyja halott. De a kárhozat nem rá, hanem a fiára vár...

James Cameron első életjele az AVATAR után ez az ausztrál-amerikai koprodukcióban készült 3D-s búvárthriller (jellemző), amely néhány ritka pillanatát leszámítva úgy néz ki, mint egy ügyetlen amatőrfilm (ez azért nem annyira jellemző).

Ha azt hallom, gyurma animáció, első körben Cakó Ferenc és két sikersorozata, a Sebaj Tóbiás és a Zénó jutnak eszembe. Csekély ismeret ez egy világszerte ismert és elismert műfajról, melynek leghíresebb ausztrál képviselője a 2004-ben a legjobb rövidfilm kategóriában a Harvey Krumpet című rövidfilmért Oscar-díjjal jutalmazott Adam Elliot, aki 2009-ben bebizonyította, hogy az Arany-szobornál is van feljebb.

Akinek a cím láttán M. Night Shyamalan neve ugrik be, azt el kell, hogy keserítsem, a címadáson kívül csak egy dologban hasonlít a két film: mindkettőben játszanak ausztrál színészek. Ezek a jelek sokkal inkább a szereplők közötti verbális kommunikáció hiányára utalnak, Patrick Hughes dialógusok nélkül mesél el egy bájos szerelmi történetet. Remek döntés, ide tényleg feleslegesek a szavak.

A MAD MAX: FURY ROAD terve lassan két évtizede sodródik egyik meg nem nevezett forrástól a másikig, no meg George Millerig, aki eonok óta mást se hangoztat, csak azt, hogy Max Rockatansky újra eljön. Időközben Mel Gibson átlépte az ötödik X-et, igaz, ez még messze nem egy Indiana Jones-i kor, ennek ellenére esze ágában sincs visszatérni a posztapokaliptikus autós mókához: Millernek új jelölt után kellett néznie, aki - több forrásból is megerősítve - talán Tom Hardy lesz, akit leginkább a STAR TREK: NEMEZIS khm, nemeziseként ismerhetünk, no meg a hozzánk még nem megérkezett BRONSON őrült címszereplőjeként (ha még nem láttátok volna, akkor érdemes meglesni a trailert). Millernek már autós ötletei is vannak, női főszereplőnek pedig Charlize Theronnal kokettál, akinek azért már igazán elkéne egy sikeres szerep. A forgatás jövő augusztussal kezdődne, természetesen Ausztráliában.

Elvileg március 19-én jelenik meg 1.990 Ft-os áron. Sok, kevés? Itt megrendelheted, itt pedig elolvashatod a DVD tesztjét.

Szóval Baz Luhrmann ilyennek képzeli el hazájának definitív eposzát: Benetton színekben ragyogó lírikus hőstörténet képeskönyvbe illő képekkel, csodás monológokkal, nagyformátumú sztárokkal, nagy történésekkel és sok-sok érzelemmel. A képzelet határtalan, főleg ha nem nézel oda, mert a vásznon csoda helyett Frankenstein szörnyetegének béta változatának tusáját láthatod (gyorsan megjegyzem: képeskönyvbe illő képekkel illusztrálva) szűk három órán át.

Azért úgy egy órán át mintha életképesnek bizonyult volna a monstrum: nem éppen kezdetektől fogva, hisz a nyitányban mind Nicole Kidman, mind pedig Hugh Jackman túlpörgette azt a típusfigurát, amit megtestesített, mintha rendezőjük elfelejtette volna, hogy jó 80 évvel meghaladtuk már a némafilmek korát, s a színészeknek nem kell minden egyes kifejezéssel széltől szélig beteríteniük a vásznat. A kétségkívül acidba mártott intrót követően bekattantak a fogaskerekek, beindult a sztori, illetve a marhák terelgetése, működött a dráma, megragadott a misztikum, aztán a nagy küldetés (=marhák eljuttatása A-ból B-be) egy olyan csúcspontban végződött, aminél blődebbet már rég látott a filmvilág.

És ekkor még másfél óra volt hátra a filmből. Eme 90 perc élményét úgy tudnám leírni, mintha egy olyan bokszmeccsen vennék részt, ahol hátrakötik a kezemet, s az ellenfelem egy pehelysúlyú nő, aki gyenge, de módszeres ütéseivel egyre inkább elzsibbaszt, míg végül úgy eltompulok, hogy még a nyálam is kicsordul. Íme a tanulság: mostantól nem a THE RETURN OF THE KING lesz "a film, amit az istennek se tudtak befejezni" cím bírtokosa.

Sőt! Ausztrália ide vagy oda, a filmben mindössze két darab légy szerepelt. Skandallum!

Titanic hajó nélkül, Pearl Harbor Ben Affleck nélkül és még sorolhatnám, mégis jobban várom, mint bármit idén. Hallottátok, hogy 170 perces lesz?

október 9-től a mozikban a 2000-es évek egyik legjobb westernje... ausztráliából (oztern?).

az új trailer alapján az AUSTRALIA-ban a TITANIC találkozik a PEARL HARBOR-ral. ezt senki másnak nem nézem el, csak baz luhrmannek.

"now listen here, you mullet. why don't you just light your tampon, blow your box apart? because it's the only bang you're ever gonna get, sweetheart!"