Íme az Első Nagy Írópárbaj első fordulója, melynek keretében két jelentkező méri össze tudását, továbbá bátorkodnak egy rövid bemutatkozást is megosztani veletek.

A feladat: Írj rövid kritikát egy aktuális, azaz 2012. május 1-je után hazánkban moziban bemutatott filmről!

Olvassátok el a kritikát, beszéljétek ki, ha úgy tetszik, de ami még fontosabb: az író nevének leírásával szavazzatok, hogy a két írás közül melyik nyerte el jobban a tetszéseteket!

Abraham Lincoln, a vámpírvadász. Egy ilyen cím után mi másra is számíthatnánk, mint paródiára vagy egy eszement b-filmre? Nos, Timur Bekmambetov új filmje egyik sem lett.

Mielőtt bárki is azt gondolná, hogy a Prometheuson kívül más filmekről már nem is veszünk tudomást, íme néhány rövidke véleménysütemény frissen bemutatott vagy éppenséggel bemutatás előtt álló filmekről.

Ismét három b-filmnek néztem a körmére. Először a Universalból gyerekes műbalhét kiváltó American BattleWarships került a lejátszóba, majd a szintén egy Hollywoodi produkció irányába kacsintgató Abraham Lincoln vs. Zombies. És hogy ne mindig a The Asylum háza táján söprögessek, egy igazi veterán video nasty gyáros, David S. Sterling egyik agymenését csekkoltam, ami az ígéretes Aliens vs. Avatars névre hallgat.

Nem szeretném, ha csak azért romlana tovább a mozik látogatottsága, mert bizonytalan vagy abban, mit érdemes megnézni a napokban, úgyhogy íme néhány villámítélet az újdonságokról.

John Carter, a kincskereső polgárháborús veterán egy nap rossz helyre kerül rossz időben, és miután lepuffant egy fura kopasz figurát, aki egy ragyogó kék késsel ront rá, és megbirizgálja a haldokló kezében szorongatott kék kütyüt, a Marson találja magát, méghozzá - a változatosság kedvéért - egy polgárháború kellős közepén, melynek hamarosan maga is kulcsfigurája lesz. Hát így fest egy száz éve íródott blockbuster sztorija.

Holnaptól a mozikban egyebek mellett Franciaország különféle helyeire (egy '30-as évekbeli pályaudvarra vagy kortárs diáklányok hálószobájába) és egy sem időben, sem térben nem oly messzi háborús övezetbe látogathatunk el, de csak saját felelősségre...

Érdekes a kérdés: beleszerethet-e ugyanúgy –úgymond automatikusan– egy ember valakibe, akibe korábban már beleszeretett?

Két dolgot próbálok kerülni, ha meg kell mondanom a magamét: a túlzottan személyes hangvételt és hogy egy olyan filmbe bonyolódjak, mint amilyen a Martha Marcy May Marlene.

Amerika-ellenesség és -imádat, indulatok, forradalom, megszállottság, ösztönök és hideg és hó és halál – ezt kínálja a bevizsgált hármas.

Pecunia non olet....cito pede labitur aetes...omnia vincit amor... Nomen est omen: Andrew Niccol filmjében a pénznek nincs szaga, az idő gyors lábon rohan, a szerelem meg mindent legyőz... A cím pedig bevégeztetik: itt bizony leginkább a mi időnket rabolják.

Az alábbiakban röviden, de annál tömörebben nyilatkozok néhány újdonságból - jókról és rosszakról egyaránt.

A jövő. Az emberek unják a humán bokszot, ezért immáron robotok szállnak ringbe, hogy vasirtot gyártsanak egymásból. Emberünk (Hugh Jackman) egy meglehetősen lepukkant robotot menedzselget, és tartozik vagy ezer helyre, s még a fiát is a nyakába varrják, kinek létezéséről nem is tudott. A hátulgombolós aztán segít a faternak magára találni, és közösen egy új versenyzőt is csatasorba állítanak, melyben több van, mint elsőre gondolták volna.

Nincs szex, csak New York: mit tegyen a Huszonegyedik Századi Bizniszvumen, ha házasélete megindul lefelé a lejtőn, amint karrierje felfelé veszi az irányt? Hát filmet ne csináljon róla.

Ordas nagy hazugság lenne olyat állítani, hogy nem ez volt minden idők legjobban várt filmes produkciója. Talán pont ez a várakozás lett a végzete. A Blu-ray megjelenés alkalmából újra nekimentem a trilógiának, és jelenleg úgy érzem magam, mintha tengernyi bantha-ürüléken úsztam volna át. Szóval, kedves SW-junkiek, szedáljátok le magatokat, mielőtt a továbbiakat elolvassátok.

Tény, hogy testhez(és színészi kvalitáshoz)álló szerep volt a számára, de bármennyire is beléd rögzült, Conan figuráját nem szabad összemosni Arnold Schwarzeneggerrel, hisz az Osztrák Tölgy még a kanyarban sem volt, mikor cimmeriai barbár már megfogant Robert E. Horward fejében. Szóval - tetszik, nem tetszik -, ez az új Conan nem remake, nem egy szent klasszikust ért újabb gyalázat, csupán egy új fejezet a barbár kánonban.

Ha épp rohansz a moziba és még egy-egy bekezdés elolvasására sincs időd, akkor íme gyors tanácsom: ha szuperhőst akarsz, akkor még egyszer Amerika Kapitány, ha vígjátékot, akkor még egyszer Förtelmes főnökök. (Némi spoiler talán előfordul, de semmi meglepő).

Michael Bay mellszőrzettől és öntudattól duzzadó mellkasára tette a kezét és töredelmesen bevallotta, hogy a második Transformers "nem volt az igazi" ...de majd a harmadik film visszaállítja a filmszéria rezüméjét! Vajon így történt?

Same shit, different day. A The Hangover tökéletlen triója ezúttal egy bangkoki esküvő előestéjén esik át egy emlékezetkiesésig fajuló bulin, melynek eredményeképp elhagyják a menyasszony kisöccsét. Vajh hol lehet?

Thor (Chris Hemsworth), Asgard trónörököse szembeszáll Odinnal (Anthony Hopkins), ezért megfosztják 5000 XP-től és a Földre száműzik. Odafenn megy a királyi kavar, idelenn hősünk próbálja megtalálni a visszavezető utat, közben becsajozik.

Szegény Ron Burgundy-nek fénykorához képest jó három évtizedet kellett várnia, mire kedvenc filmje elkészült (talán még a Highlandert is lenyomva), hisz ebben az infantilis tesztoszteronbombában a főhős nem csak szőrös, de még pofátlanul jóképű is, ráadásul a Natalie Portman kaliberű nők is a lábai elé hanyatlanak, ha csak annyit szól: "helló".