Amint arról hírt adtunk, érkezik DVD-n a The Asylum Titanic II című katasztrófafilmje, úgyhogy időszerű egy kicsit jobban is megismerkedni ezzel a dicsőséges darabbal. De hogy ne árválkodjon szegény, hozzácsaptam még kettőt a stúdió közelmúltban debütált jointjaiból: ezek a szintén beszédes című Air Collision és a Nazis at the Center of the Earth. Jó szórakozást!

Elolvasom

Először is azt javasolnám, hogy időzzünk el egy pillanatra a kreativitás meggyilkolásán! James Cameron, aki indirekt módon maga is elég nagy játékos ebben a merényletben, a minap fakadt ki azon, hogy manapság már egy francos társasjátékból is 200 millió dollárba kerülő filmet adaptálnak, és miközben a legnagyobb díjakat egy dadogós sportfilm zsebeli be, Hollywood úgy tesz, mintha az Inception nem is létezett volna - egy olyan film, ami nem egy korábban már létező matéria celluloidra vitele -, hanem buzgón rábólint a következő remake/reboot/reimage/reakármire.

Nincs mit tenni, csupán konstatálni, hogy a tévével, videóval, majd az internettel folytatott, évtizedek óta tartó kíméletlen háborúja során a mozi végképp sarokba szorult, s minden tisztességét levetve a saját piszkát hajigálva küzd a túlélésért. Itt lenne az ideje megkegyelmezni neki?

Vagy mindez csak képmutatás? Álszent siránkozás egy olyan blog ötezeregyedik posztjaként, amely az előző 5000-et és a következő 5000-et is azzal tölti majd, hogy valami szuperprodukció alá adja a lovat? Nos, erre a kérdésre majd akkor fogtok választ kapni, ha túlteszitek magatokat a Sucker Punch két óráján.

Elolvasom

Ha nem a hatvanas-hetvenes évek szülötte vagy, akkor jó eséllyel tárhatod szét a karod és nézhetsz hülyén. Miért is John Carpenter a horror mestere? Filmjei túlontúl lassúak, speciális effektusai, vágószobában született trükkjei idejét múltak és kiszámíthatók, és isten mentsen meg attól, hogy öt percnél tovább kelljen elviseli bármelyik általa írt filmzenét, pontosabban az annak csúfolt minimalista prüntyögést...

Igen. Manapság már más szelek fújnak: viharos, rángatozó, epilepsziás szelek. Az egyre impulzívabb videojátékokon, információs dömpingen és másodpercenként változó trendeken nevelkedett közönség ingerküszöbe egészen más régiókba nyúlt, és nincs is ezzel semmi baj.

És mégis, ha 120-szal is rohansz végig John Carpenter igencsak változékony filmográfiáján, előbb vagy utóbb azon kapod magad, hogy egyre jegesedő gerincoszloppal dúdolgatod a New York, az Assault vagy a Halloween szólamait, és bele-bele borzongsz a szorongásba, melyet a "terror within & terror without" kettősségének mestere - azaz az őrült, céltalan, kompromisszum és magyarázat nélküli hideg gyilkolás művésze plántál beléd kisebb-nagyobb adagokban.

Ha mégsem így lenne, akkor innen nem is érdemes tovább olvasnod, ugyanis a következő sorokban John Carpenter filmográfiájának valamennyi darabjáról véleményt mondok.

Elolvasom

Tulajdonképpen meg kellene bocsátanom ezt a filmet Adam Sandlernek, meg úgy egyébként a filmográfiája legjavát is, hisz a fickó tudja, hogy szart csinál, ugyanakkor azt is tudja, hogy részéről ez a szar, de csak is ez a szar eladható - és ennek ellenére néha áttéved a komoly(abban vehető) oldalra is. Szóval el kellene néznem, de erre az ízléstelenül, igénytelenül és fáradtan összerögtönözött családi hulladékra egyszerűen nincs mentség. Persze, a közreműködők biztosan jól elvoltak a tóparti szuperkéglijükben, de sajna, a mozijegy mellé nem jár beutaló, bármennyire is megérdemelnék azok, akik végigülik.

Egyszer mindannyian voltunk gyerekek. Vannak akik azóta felnőttek, míg másoknak a mai napig sikerült megőrizniük azt a bizonyos belső gyermeket. Egészen a Nanny McPhee érkezéséig szentül meg voltam róla győződve, hogy én is a második csoportba tartozom, a varázsdada első megjelenése után viszont alaposan elbizonytalanodtam. A folytatás az előd által kikövezett úton halad tovább, ismét szigorúan korhatáros darab, 12 év felett kizárólag kiskorú felügyelete mellett ajánlott.
Elolvasom

Szerdán este ünnepélyes nyitógálával indult tizenhetedik útjára Magyarország legtöbb nagyjátékfilmet felvonultató, legtöbb fizető nézőt vonzó, legszínvonalasabb nemzetközi filmes eseménye, a Titanic Filmfesztivál.

Elolvasom

.

augusztus batman hónapja. TheHungarian révén lekövethettétek a sötét lovag kalandjait a pénztáraknál, három bloggerünk a filmről magáról szövegelt (itt, itt és itt), jómagam pedig az élményről, illetve annak hiányáról. és ha már orrba-szájba bőregerezünk, akkor gondoltam, vetni kellene egy pillantást a bőregér múltjára is, egészen pontosan az 1989 és 1997 között készült négy mozifilmre. jobb ha kényelmesen elhelyezkedtek: ez hosszú lesz. (figyelem! egészségre ártalmatlan szófordulatok!)

Elolvasom

Gátlástalan embereké a világ. Überproducerünk az élő bizonyíték arra, hogy manapság semmi sem szent és sérthetetlen, a pénz a legnagyobb úr.

Nehéz időket élünk, ugyanis a német mozi fenegyerekének (Raging Boll) épp vissza akarják vonni a filmkészítői jogosítványát, a gyűlölethullám online petíció formájában csúcsosodott ki. Lázadoznak a nézők, elégedetlenkednek a kritikusok, még azok is habzó szájjal nyilatkoznak a német géniuszról, akik egy filmjét sem látták. Valamilyen csoda folytán ezek a "remekművek" mégis megtalálják nézőközönségüket, minőségükhöz képest nem is keveset kaszálnak a mozipénztáraknál vagy DVD-n. A színvonal egyértelmű, mégis van rá kereslet. Most akkor hogy is van ez? Elég egyszerű. Nincs az a moslék, amit ne lehetne megetetni a disznókkal.

A véletlenül/direkt értékelhetetlen produkciók sokszor nagyobb érdeklődésre tarthatnak számot, mint a kőkemény munkával elkészített minőségi társaik. Gát György és Győzike közelebbi testvérek, mint elsőre gondolnánk. Az egyik azért kap pénzt, mert hülye, a másik pedig azért mert hülyének nézi az embereket. Amíg az ország egynegyede kíváncsi elsőszámú celebének mindennapjaira, addig a Kis Vukok vígan eljutnak a mozikba. Nincs miért felháborodni, ugyanis a közizlés a béka segge alatt van, a kertévés-sztármagazinos agysorvasztás elérte a célját. A Győzike-féle horrorszéria már sokadik évadjánál tart, Uwe Boll még mindig alkot és most már a zombi Vuk is támad. A vírust egyféleképpen lehet kiirtani, mégpedig totális közönnyel. Ha az érdeklődés egyensúlyba kerül a színvonallal, akkor az érintettek talán elgondolkodnak produkcióik létjogosultságán, a ráfizetés ugyanis hosszabb távon nem vállalható.

A hosszúra nyúlt bevezető után rá is térnék a címben említett veszett állat kalandjára. Már az előzetesek alapján le lehetett szűrni, hogy a Dargay-féle változathoz nem sok köze lesz, egy újfajta "értelmezéssel" szembesülhetünk. Ez azt jelenti, hogy mindenki kedvenc 2D-s Vukjából csináltak egy 3D-s verziót és a történetet egészen új alapokra helyezték.

Gát György olvasatában az emberek teljes életnagyságban láthatók, kis Vuk pedig egy mentálisan sérült róka, akinek paprikát dugtak a seggébe. Ganxsta Zolee 5 percenként károg egyet, Csimpi (a cirkuszi majom) folyamatosan tolvajkodik, Artúr (a cirkuszigazgató) hipnotizőrködik, Arcadonna (Artúr felesége) főgonoszoskodik, Balfék és Jobbfék csak simán retardáltak, Alex egy jóindulató tolókocsis srác, az Ezredes pedig Alex süket (fejhallgatós) kutyája. Felbukkan még jópár remek karakter, de ők feleannyira sem érdekesek, mint az előbb felsoroltak. Úgy tűnik, hogy a lamantinok nem végeztek alapos munkát és egy elég kezdetleges forgatókönyvet nyújtottak át a produkció urának, de őt ez egy szemernyit sem zavarta.

Sebaj, majd a látványvilág kárpótol ezért az apró hiányosságért. Tökéletes kameramozgások, hibátlan fény-árnyék hatások, fotorealisztikus képek és aprólékosan kidolgozott grafika, ezek egy Pixar-alkotás legfőbb ismérvei. Gát György ezeket a szempontokat figyelembe vette és gondoskodott róla, hogy egyik se valósuljon meg. Elképesztően amatőr munka, amelyen egy szemernyit sem látszódik a készítők lelkesedése, még hazai szemmel nézve is minősíthetetlen a végeredmény. A mozgások darabosak, a fizika törvényeit semmibe vették, a figurák kidolgozatlanok és erőteljesen mutálódtak normális társaikhoz képest, egy kötőtűvel történő szemmasszázzsal felérő vizuális élmény.

Hibátlan látványvilághoz és világbajnok forgatókönyvhöz már csak egy jó kis zene hiányzik, amit természetesen megkapunk Som Krisztián jóvoltából. A létező összes klisét kimerítik a váratlan pillanatban elhangzó fülsértő dalok, az i-re pedig Ganxsta Zolee semmiből jövő károgása teszi fel a pontot.

Az összkép önmagában is siralmas, de egy klasszikus mese folytatásaként még bezsebel pár mínusz pontot az eddigi nulla mellé és átveszi a megtisztelő legdrágább hulladék címet. Kis Vuk megérkezett, csak kár, hogy halva született.

A Jason Friedberg-Aaron Seltzer duó aktuális szörnyszülöttje mellett van még egy biztos pont az adott év legrosszabb filmjeit összefoglaló listán, ez pedig a Titanic filmfesztivál. Rendre kiválasztok valami szépen promózott alkotást és jól be is fürdök vele, az utóbbi 2 évben legalábbis így történt.

Tavaly egy dél-koreai förtelembe futottam (Driving with My Wife's Lover), tavalyelőtt pedig a világ legrosszabb filmjéhez volt szerencsém (Hao duo da mi/So Much Rice). A széria nem szakadt meg, a címben említett fantasztikus iráni alkotás méltó elődeihez, még a Meet the Spartans-t is sikerült alulmúlnia. De ne szaladjunk ennyire előre.

Hóban, ködben, végtelennek tűnő pusztaságban bandukolva kutatnak életjel után. Végül találkoznak egy, a határon átcsempészett terhes asszonnyal. A találkozás arra kényszeríti őket, hogy szembenézzenek saját végzetükkel, nem törődve azzal, milyen kegyetlennek ígérkezik a befejezés.

A iménti pár mondatos hivatalos ismertető nagyszerűen összefoglalja a látottakat, csak egy apróság maradt ki belőle. Ez egy passiótörténet, de sajnos nem a vásznon, hanem a moziszékekben. A Those Three ugyanis tökéletesen demonstrálja, hogy milyen egy stáb nélküli forgatás. Egyedül az operatőr jelent meg és próbálta menteni a menthetőt, de ennyire förtelmes forgatókönyvvel és minősíthetetlen rendezéssel nem lehetett mit kezdeni, a kritikán aluli színészi játék csak hab a tortán.

A perzsa-török beszéd és francia felirat kombó segítségével régi vágyam vált valóra, végre megtekinthettem egy filmet úgy, hogy a beszélt- és írott nyelvek egyikét sem tudtam dekódolni. Miután betéptem a szavazócédulán az egyest, széles mosollyal jöttem ki a moziból, ugyanis ettől csak jobb filmeket fogok látni a fesztivál ideje alatt.

körülbelül ilyen lehet az, ha egy mad max és taxisofőr (plusz dawson's creek) rajongó tinédzser leül forgatókönyvet írni. elképesztő filmmaszlagot láttam az imént, amely néhány decens operatőri megoldáson kívül csupán egyetlen erényt tud felmutatni: minden egyes irreális megmozdulását egy még nagyobb baromság követi. a film utolsó harmadában arcizmom se rezdült volna, ha kevin bacon arcáról leolvad a hús és elővillan a fémváz, vagy egyszerűen csak hazamegy az alpha centaurira. igen, ez ennyire rossz volt:

stallone hiába erőlködik: a nyolcvanas éveknek végérvényesen vége. a küzdelemnek minden kulturális médiumban vannak hősi halottjai seagaltól limahlig, jasontől a moncsicsiig. sem a ragadozó, sem az idegen nem tartozik közéjük. a nyolcvanas évek két legemblematikusabb monsztere még napjainkban is prosperál, csupán ezek az alaktalan/jellegtelen figurák nyomokban sem emlékeztetnek előkelő őseikre.

eddig tartott a cizellált helyzetjelentés: sosem csináltam titkot abból, mennyire utálom paul w.s. anderson AVP-jét: a papirmasé elvarázsolt kastélyban játszódó balhé olyan szintű kultuszkáromlás volt, mintha egy nyáladzó xenomorph fejét próbálták volna felnyomni a rajongók ánuszába. nos, az AVP2 is ezen az úton jár, csupán a merénylet modus operandija a péniszfej helyett egy predator űrhajója.

a műanyag protézisek és mechanikus műfejek világából szabadult, rendezői székben most először - és ha van igazság a földön, akkor utoljára - virító strause-testvérekről könnyű lenne azt állítani, hogy nem láttak még nőt közelről, hisz az ő világukban a marcona anyuka katonaruhában látogatja meg rég látott kislányát és éjjellátó szemüveget ajándékoz neki (kifogyott a rambókésből), a film a leghosszabb beállítása pedig egy szőke spinkó fenekét fixírozza. ugyanakkor a strause-testvérek nagy valószínűséggel forgatókönyvet sem tartottak még kezükben, hisz az AVP2 olyan, mint amikor őrült módra kapcsolgatod a tévét többek között a romantika csatorna, a hallmark és a sci-fi channel között (ez utóbbin egy direct-to-video retrospektív est megy), tehát nem csupán se-füle-se-farka dramaturgiával bíró, hanem rövid távon idegesítő, hosszú távon epilepsziát okozó celluloidborzalom.

gondolom, te is megnézted azt a videót, ami a film első öt percét prezentálta, s te is megállapítottad magadban, hogy teljesen kizárt, hogy ez egybefüggő film legyen, hisz abban az összeállításban néhány pillanat alatt felnőtt egyeddé fejlődött a predalien és kinyírta annak a hajónak a teljes legénységét, mellyel a predatorok az első film végéről koccoltak. sőt, a predatorok bolygóján egyetlen harcos észleli az incidenst, és tök egyedül felkerekedik, hogy rendezze a balhét: valószínűleg egy-két kellemetlen adózási tételt kívánt így kivonni az éves bevallásból. sőt, a fenti öt percben a predalien által megostromolt hajó még le is zuhan, s a frissen szabadult arctámadók elkapnak egy vadászt és a fiát. szóval a tekinteted előtt kb. fél órányi filmre való esemény pereg le néhány pillanat alatt, mint egy trailerben.

és pöccre pontosan így van a filmben is. még szinte hozzá sem értél a popcornodhoz, de már el is könyvelheted egy filmes mítosz pofáraesését. de ne izgulj, ezt követően a film hirtelen rátapos a fékre, hogy teret engedjen egy délutáni tinisorozat drámai fordulatainak (a pizzás fiú szerelmes a menő csajsziba! a menő csajszi bunkó pasija megveri a pizzás fiút!) és hasonlóan színvonalas mókáknak.

természetesen néha visszakapcsolsz a sci-fi csatornára, ahol az arctámadók csöveseket kapnak el, a predalien pedig gonoszul vicsorog fullplánban. közben megérkezik a bosszúszomjas predator is, amely mindent oldó kék szmötyivel öntözi meg a döglött arctámadókat és a mellettük fekvő, roncsolt mellkasú áldozataikat. a nyomok eltakaríása derék dolog, csupán értelmét nem látom, hisz a predator néha-néha passióból kinyír egy-két arra járó embert is, s a megnyúzott tetemeket fellógatja az erdő legmagasabb fájára, ahol a szomszédos kisváros szomorú szemű seriffje azonnal kiszúrhatja.

eme pisztolyforgató szuperhekus jó sokáig nem érzi át a helyzet súlyosságát, pedig már a korboncnok is közli vele, hogy ez túl nagy falat, fel kéne kopogni a nagyokhoz. az emberek tucatjával tűnnek el, az idegenek és a predator teljesen átrendezi a városka csatornahálózatát, kráternyi lyukakat váj a főutcára, majd porig rombolja a szomszédos atom(?)reaktort, a seriff viszont akkor kezdi el érezni, hogy baj van, mikor meglát néhány összevérezett szekrényt.

időközben a menő csajszi elhívja úszni a pizzás fiút, a kamera hosszasan elidőzik formás fenekén, s az operatőrnek még akkor sem akaródzik elszakadni eme látványtól, mikor előbb a bunkó (ex)pasi és két haverja, majd egy idegen zakatol be a képbe. hamarosan a fontosabb (értsd: 1 percnél tovább mutatott) szereplők egy csapatba verbuválódnak, és mire kettőig számolsz, a városka teljes lakossága köddé (illetve alien-eledellé) válik, s nem mellesleg trópusi vihar zúdul a maréknyi menekülő nyakába.

80 percével az AVP2 mindkét franchise legrövidebb darabja, ennek ellenére sikerül az elődök valamennyi motívumát meggyalázni hol kisebb utalások (az egyik szereplőt dallasnak hívják, ééérted!), hol komplett átmentések formájában (egy alien úgy liheg az egyik hősnő nyakába, mint az alien3-ban a terhes ripley-nek), ami pedig a predalien sajátosságait illeti, mire végre megküzd a predatorral, a szupertehetséges strause-testvérek leoltják az összes villanyt, maximumra állítják az esőgépet és egy varrónőre bízzák a vágóollót, magyarán azt se tudod, ki püföl kicsodát és mivel.

sokan kritizálták az előző filmet, amiért vértelen volt: ebbéli hiányosságait az AVP2 búsásan kárpótolja, ám a cafatolás annyira öncélú és érdektelen, hogy a franchise legundorítóbb húzása (és a film egyetlen eredeti motívuma), amelyben fontos szerepet játszik egy vajúdó nő, még annyit sem ér el, hogy felháborodj.

szóval én nem temetném sem az alient, sem a predatort, de nem azért, mert a film anyagilag nem bukta: ez a franchise már a díszes búcsút sem érdemli meg.

kapcsolódó anyag:
alien kritika+dvdteszt
aliens kritika+dvdteszt
alien3 kritika+dvdteszt
alien vs predator kritika+dvdteszt
predator
predator 2