írópárbaj: körértékelő (1.forduló, 1. kör) |
Zalaba Ferenc 2012. augusztus 17. 23:15:42 |
Nos, lezajlott a kicsinek indult, aztán a nagy mellényű névvel illetett Első Nagy Írópárbajjá mutálódott válogatás első köre: sok-sok jó ember jó írását olvashattuk, remek viták alakultak ki, az olvasók lelkesek, és tegnap rekordforgalmat bonyolítottunk. Szóval bátran kijelenthető, hogy eddig siker a cucc. Lássuk, kik szereztek pontot az első körben!
Először egy gyors szabálymódosítás, melyet kénytelenek vagyunk bevezetni a szavazási anomáliák kiszűrésére. Szemmel láthatólag egy-két kandidátus rendelkezik rajongótáborral, ami egyáltalán nem baj (hisz minden új látogatót örömmel fogadunk), viszont a fairplay azt kívánja, hogy a rajongók részéről csak akkor fogadjuk el a szavazatot, ha azt nem csak kedvencük körében adják le, hanem veszik a fáradságot, és a másik 7 körben is voksolnak. Egy mondatban összefoglalva a lényeg: mostantól csak annak a szavazónak a szavazata érvényes, aki mind a 8 párosra szavazott.
Most pedig lássuk, hogy az első körben ki szerzett pontot!
- Fata Richárd: 1
Nagy László: 0 - Gyöngyösi Máté: 0
Kollár Bálint: 1 - Kovács Erzsébet: 0
Szabó Ádám: 1 - Lombos Péter: 1
Takács Máté: 0 - Németh Dávid: 1
Kasku Norbert: 0 - Kofrán Gergely: 1
Szabó Máté: 0 - Ludwig Ádám: 0
Szele Zoltán: 1 - Kapornai Dóra: 1
Kis Dávid: 0
Természetesen még semmi sem dőlt el: a selejtezők még két körből állnak majd, szóval a fenti 16-osból még bárki lehet továbbjutó. A hosszú hétvégén pihenünk: a versenyzők hétfő este megkapják az új feladatot, melyet kedd éjfélig kell teljesíteniük. Szerdán pedig indul a következő szavazás. Addig is jó pihenést!

Kommentek
Eddig 33 komment érkezett.Két helyen nagyon szoros volt a küzdelem: Kofrán gergely és Szabó Máté csörtéjében a szerkesztői voksok fordítottak, míg Kovács Erzsébet és Szabó Ádám menetében mindössze 1 szavazat különbség döntött az utóbbi javára.
Koszonjuk minden resztvevonek a belefektetett munkat, a leendo vegeredmenytol fuggetlenul tiszteletet erdemlo a hozzaallasotok es a belefektetett munkatok.
Visszafogtam magam es nem neztem meg, hogy melyik parosnal kire szavaztam, a kov. forduloban is siman erzesre fogom nyomni a pontot, nehogy idejekoran kialakuljon barmi szimpatia is. Gyozzon a legjobb, hajra! :)
Hadd kérdezzem már meg, ti most akkor a saját neveteken kezdtetek el posztolni? Miért? :)
Mindenkinek nagyon köszi aki szavazott, azoknak meg aztán duplán, akik véleményt/megjegyzést/értékelést/tanácsot is fűztek a szavazataikhoz. Tényleg sokat jelent az a pár plusz szó, szóval tartsátok meg jó szokásotok :) A szerkesztőknek pedig hatalmas pacsi a lebonyolításért, csak remélni tudom, hogy olyan jól szórakoznak ők is, mint mi, indulók.
Nagyon szépen köszönöm mind a rám érkező szavazatokat, mind azokat, akik kritikai megközelítés után nem rám szavaztak, így rávilágítva a hibákra. Nagyon hálás vagyok a lehetőségért, hogy egyáltalán megmérettethetem magam egy ilyen posztért folyó versenyben.
A szabályváltoztatással kapcsolatban azonban lenne egy felvetésem, főleg, hogy úgy érzem, részben rám is értendő azon indoklás, amivel ezt alátámasztottátok. Először is, véleményem szerint az azonnali kizárás a nem 8-szoros szavazók esetében túl drasztikus lépésnek látszik. Ezzel szemben én most még inkább csak figyelmeztetném a "rajongókat", hogy fair play és igazságosság jegyében a következő körben minden összecsapásnál válasszanak saját "bajnokot" (ha már Trimágus Tusa!), különben ténylegesen elveszítik szavazati lehetőségüket. Mindezt különösen annak tükrében javasolnám, hogy egy blognak a legfőbb szerepe a kommunikációban rejlik, így felmérhető, ténylegesen érdemes-e kommunikálni, nem pedig utólagos módosítással esetleg kizárni olyanokat, akik egyébként a legteljesebb odaadással követik figyelemmel a a versengést, aktív közönségként kivéve részüket a szavazásból, mégis megfosztva őket ettől, mert első körben, nem konkretizált szabályok mentén adták le szavazatukat.
Természetesen elfogadom, bárhogy is döntsetek, de tartom magam ahhoz, amit írtam - lehet jobb megoldás erre. Tiszta szívemből úgy gondolom, hogy egy ilyen "intés" után a szavazók és a versenyzők számára is letisztult a formula, eszerint folyhat tovább a megmérettetés, ahol minden indulónak sok sikert, minél több pontot, az AE szerkesztőségét minél inkább leterhelőbb mennyiségű szavazatot és sokáig elhúzódó párbajozást kívánok!
Kár, hogy szünet lesz (persze a döntés teljesen érthető), tombol bennem a versenyszellem. :)
Sziasztok! Kofrán Gergely vagyok, de ide Solmyr néven szoktam kommentelgetni, úgyhogy a polgári helyett továbbra is inkább a mágusnevemet használnám. :) Köszönöm a konstruktív kritikát, a rám leadott szavazatokat, és különösen a szerkesztők bizalmát, akik nélkül elvesztettem volna a kört. Én is sajnálom, hogy van egy kis szünet, szívesen törném már most a fejem a következő fordulóban kapott feladaton. :)
6.: Én úgy értelmeztem, hogy a szabály nem visszamenőleges hatályú, és ha egyszer nem szavazol mindenhová, akkor is csak az adott körből zárnak ki, a következőekből nem.
Érdekes, én már az elején úgy gondoltam, hogy hiába egy embert ismerek csak a jelentkezők közül, és a szavazatom is az övé, ez egy játék, így én szavaztam a többiek munkáira is. Mondjuk a végén ha már csak két ember marad és az egyiknek nagyobb lesz a rajongótábora, akkor mi lesz?
2: Szia Peti!
Örülünk, hogy velünk játszotok, mint írtuk, a megmérettetés izgalmasabb, mint gondoltuk volna, ugyanakkor szeretnélek megnyugtatni, hogy senkit sem fogunk kizárni (csupán azt, akit csaláson kapunk), főleg nem visszamenőleg, csupán arról van szó, hogy azokat a szavazatokat, melyek egy 15-30 másodperces tartózkodást követően egyetlen játékosra lesznek leadva, figyelmen kívül hagyjuk majd, hisz világos, hogy még annak a játékosnak a munkáját sem olvasta el, akire szavazott, nem hogy azét, aki ellen bajnoka verseng. Valahol a "nagyjából" és a "pontosan" között ismerjük az olvasótáborunkat, illetve az olvasói szokásokat, és szeretnénk, ha ebben a megmérettetésben a tényleges tudás döntene, nem pedig az, hogy ki tud több embert arra buzdítani, hogy "szavazz rám". Ezt meghagyjuk a politikusoknak. :)
9: Egyrészt bízunk az olvasóink értékítéletében, másrészt ahogy a 10-es kommentben jeleztem, fel tudjuk mérni, ki hogyan szavaz, meg aztán a végső döntés minden esetben a miénk (a mi szavazatunk nagyobb súllyal rendelkezik, mint az olvasóké).
plusz ugye a kiírásban is szerepel, h aki szimpatikus lesz a szerkesztőknek, azt a végeredménytől függetlenül úgyis meghívják. viszont mi van azokkal a szavazókkal, akik benéznek ide, van kb. fél-háromnegyed órájuk 2-3 körre elolvasásostul, szavazásostul, de 8-ra nincs? vagy extrém példa: 7 kört végigtol, majd lerohad a gépe (tudom, valamilyen szabályt hozni kell)?
10. Ha jól értelmezem, akkor csak a vote&run, olvasatlanul leadott szavazatok lesznek szűrve, aki új voksolóként jön, az akár csak 1-1 párbajban leadott szavazattal is érvényes voksokat adhat le?
Jó versenyezni, tegnap éjjel 2 órán keresztül nem tudtam elaludni, egyrészt a voksos részen agyaltam, másrészt meg azon, mi lesz a következő kör, hogyan tudnám megmutatni, mire is vagyok képes audiovizuális élmény után billentyűt ragadva!
Egyébként én is dolgozni fogok ünnepnapon, úgyhogy átérzem a helyzetet! :D
Úristen, solmyr jelentkezett? Öregem, egy ellenszavazód már van. Emlékszem, mekkorákat röhögtem anno egyes kommenteiden, amiket a világhálón eresztgettél. Te egy baromi frusztrált ember lehetsz, remélem sose kerülsz az AE közelébe. De azért sok szerencsét! :D Bár, az írásod baromi gyenge volt, mint egy kisiskolásé.
...no és az ilyen személyeskedésekért is ignore, majd ban jár.
Kölcsön kenyér visszajár. Nem hallottad még a mondást? Szabad véleménynyilvánítás van az országban, őt se bannolták, amikor nekem p.fázott. De persze be lehet fogni a számat, el lehet hallgattatni sokakat. Egy ideig. Attól ő még sz.r ember marad a szememben. Csak jó, ha tudjátok.
Köszönöm az eddigi szavazatokat, hozzászólásokat az írásomhoz. De főleg a bizalmat, lesz ez még ennél sokkal jobb is!
Sok sikert mindannyiunknak a következő körhöz! :)
16: Kettőtök ügyének semmi keresnivalója itt, úgyhogy hálásak lennénk, ha befejeznéd.
17: Most már csak azt lenne jó tudni, hogy melyik vagy a 16-ból. ;)
12: Ez a szigorítás a vote'n'run szavazók kiszűrésére szolgál. Őket könnyen meg lehet különböztetni a komoly szavazóktól.
19: Ejnye, a Verity nevet megemlítette a bemutatkozásában! :)
21: Jól van, megtaláltam. :)
14-16.: Ha korábban megbántottalak, azért elnézést kérek, de nem mindenhol Solmyr néven futok, több helyen már nem volt szabad ez a felhasználónév, amikor regisztráltam (a Solmyr név nem saját kreálmány, a Heroes 3 egyik über-hőséről van szó, aki a Chain Lightning specialitása miatt elég népszerű a rajongók körében, még a játék CD artján is ő szerepel). Ettől függetlenül simán lehet, hogy szóváltásba keveredtünk valahol, az szokásom, de általában a hagyományos vitakultúra jegyében érvelek. Mindenesetre remélem, hogy vélt vagy valós személyes ellentéteken felülemelkedve a pályaművek figyelembe vételével szavazol majd.
Egyrészt örülök a szabályváltoztatásnak, mert így talán egy kicsit elmozdulunk a "ki tudja több facebook-ismerősét riadóztatni?"-versenytől a valóságos felé. Másrészt én sem szavaztam minden párosnál, mert nem mindenhol éreztem úgy, hogy akármelyik versenyzőt is tovább akarnám juttatni.
"Másrészt én sem szavaztam minden párosnál, mert nem mindenhol éreztem úgy, hogy akármelyik versenyzőt is tovább akarnám juttatni."
Dettó.
24. nbcee. ebből a szempontból vannak még "tisztességes" emberek. valaki simán játszik itt úgy, hogy a facebook falára ki sem tette azt, hogy szavazzanak rá, meg nyomják a szekerét. valaki bízik magában, és nem ok nélkül. :-)
26, Nálam speciel csak három ember tudja, hogy jelentkeztem, de ők sem szavaznak. Majd csak a győzelmemet szeretném bejelenteni a facebook-on. :D ( Túlzottan magabiztos/nagyképű mód kikapcsolva... :)
Real013GSF: és mi lesz a Videodrome nevű kurva jó bloggal??? :-)
Részemről talán 2-3 emberre szavazhattam (egyik kandidánst sem ismerem), főként azoknál a párbajoknál, ahol az előttem szólók szavazati eléggé egál-szagúra hozták ki addig a csörtét. Ahol nem szavaztam, ott azért nem tettem, mert amúgy is eldöntött volt a küzdelem, mégpedig az ott egyértelműen jobb írás javára. Mindenesetre örülök, mert így is azok kapták főként a pontot, akikre szavaztam, még ha nem is lettem beleszámolva. A köv. fordulónál figyelni fogok :)
28, Ha jól megnézed, ebben az évben eddig kb. 8 írás került ki, havonta egy... A 'Drome tulajdonképpen már a halálos ágyán fekszik két éve.
Nyaralás miatt a teljes első fordulóról le maradtam, de most végigrágtam magam rajta és eddig izgalmas, Győzzön a jobbik!:)
Az 5. körben is a szerkesztői szavazatok döntöttek, ami azért kissé meglepett. Természetesen nem nagyképűségről van szó, hiszen Dávid írása Abszol-Út (ha már Trimágus Tusa :D ) megérdemli az elismerést. Csupán az olvasói szavazatok alapján reméltem több mint egy szerkesztői szavazatra.
A szavazati változás szerintem érthető. Ha nem is kell minden párosnál szavazni, de kettőnél - háromnál minimum illik. Ebből már látható, hogy a többi párosnál okkal nem szavazott az adott kommentelő.
És akkor már egy füst alatt meg is köszönném mindenki szavazatát illetve véleményét.
24: Az én menthetetlenül romantikus lelkemnek nagyon jólesik az ilyesmi, hogy vannak még, akik a fair play elve szerint játszanak.
Amúgy abszolúte nem hiszek a netes szavazósdiban, több okból kifolyólag is, de ez már nagyon messzire vinne minket a tárgytól.
Van mondandód?
a szövegben sajna nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk.
ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP-címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
Tiszta Trimágus Tusa! :D