bane eredete

Cseh Dániel
2012. augusztus 7. 23:13:21
Kategóriák: mozi | 8 komment

A The Dark Knight Rises nem adott választ minden kérdésünkre Bane egészségügyi problémáival kapcsolatban, s emiatt sokan vadabbnál vadabb elméleteket gyártva tértek meg a vetítésekről. Lindy Hemming jelmeztervező elpotyogtatott ezzel kapcsolatban néhány infómorzsát, úgyhogy a továbbiakat csak az olvassa el, aki már látta a filmet.

A GQ-nak adott interjúból kiderül, hogy Hemmingnek még nem volt szerencséje a mozikban futó, végleges változathoz, és csak az újságírótól tudta meg, hogy az a jelenet, ami szerinte teljesen biztosan benne van a filmben, bizony nincs benne. Elmondása alapján csúnyán megkurtították azt a bizonyos szcénát, melyben láthatjuk, ahogy a tömeg maga alá gyűri a Taliát védelmező Banet, és ellátják a baját. Itt egészen konkrétan durva sérüléseket szenved a hátán (lásd a lenti concept artokat), s emiatt folyamatosan fájdalomcsillapító gázt kénytelen belélegezni. A börtönben játszódó felvételek között akadt olyan, amelyben Banet egy kezdetleges gázmaszkban láthatjuk, miközben kiláncolva tűri a börtönlakók támadásait.

Amikor a riporter elárulta, hogy ennek nyoma sincs a végleges változatban, Hemming be is húzta a kéziféket, nem ment bele további részletekbe, de elmondása szerint a fentieken kívül is volt még egy jelenet, amely elmeséli, honnan ered a maszk, és miért kell hordania.

Ha nem Nolanről lenne szó, úgy fejezném be a soraimat, hogy majd a rendezői változat után okosabbak leszünk, de erről azt hiszem, lemondhatunk.

(Pedig talán az India - Gotham teleportkapu is benne volt az első vágásban.)

Kommentek

Eddig 8 komment érkezett.

A legelegánsabb egy képregény lenne a történetről, ahogy az Inception esetében is elmesélték a Cobol munkát; igazán hozzácsaphatnák a majdani díszdobozos kiadáshoz.

Én jobban örülnék a kimaradt jeleneteknek, de tény, hogy Nolan ezeket szereti jó mélyre elásni, ráadásul van olyan tisztességes, hogy még egy későbbi rendezői/bővített/akármilyen változat ajánlatára is nemet mondjon.

Nem egy Ridley Scott, annyi szent.

3. Dilibogyo
2012. 08. 08. 7:46

Ez a mondat nekem nem világos:
"...úgyhogy a továbbiakat csak az olvassa el, aki valamilyen okból kifolyólag a mai napig nem látta a filmet."

Ez amolyan anti-spoiler, ami káros információt oszt meg azokkal, akik már látták?

3: Nincs itt nagy rejtély, csupán a kolléga zavarodott bele a mondatba (olyannyira, hogy mikor átolvastam a hírt, nekem se tűnt fel a kavar :).

SPOILER!!!

Anno ezen én is húztam a szemöldökömet, mert emlékszem jóval a film bemutatása előtt tudni lehetett miért van rajta a maszk, és én pl, azt hittem a Madárijesztő csinál majd neki egy végleges változatot. Én ezt s a film hibáinak húzom be, mert olyan volt nekem mintha elkezdte volna mesélni a börtönös tag (aki "meggyógyítja" Bruce-t) Bane történetét, aztán egyszer csak elhallgatott, és ennyivel el is rendezték. (Bane-t agyonverték, az orvos elszúrt valamit, ezért később megvakította)

5: SPOILER!

Igen, megmosolyogtató volt, hogy simán elmesélhette volna, hogy ki kicsoda ebben a képletben, de ha ő nem is, akkor valamelyik másik rab igazán megemlíthette volna, hogy az a gyermek, aki megszökött, tulajdonképpen lány. Ez nem egy olyan apróság, ami felett egy férfiakból álló közösség csak úgy átsuhanna. Ó, hogy csak az a kettő tudott angolul, akik a sztorit mesélték (már amennyit Nolan engedett nekik)? Vajh meddig tart elactivityzni azt, hogy egy gyerek lány?

Nem szabad ebbe a filmbe jobban belemerülni, mert egyre csúfabb hibák jönnek elő. :\

7. betegesh
2012. 08. 08. 9:19

teleportkapu, LOL :))

8. Sardaukar
2012. 08. 11. 10:36

"Igen, megmosolyogtató volt, hogy simán elmesélhette volna, hogy ki kicsoda ebben a képletben, de ha ő nem is, akkor valamelyik másik rab igazán megemlíthette volna, hogy az a gyermek, aki megszökött, tulajdonképpen lány."

A lényeg az volt, hogy elmeséltek egy történetet egy emberről, aki képes volt megszökni.És egy olyan férfiról, aki segített neki.Ezzel az erővel nyugodtan Lukenak is elmesélhette volna a fél szereplő gárda az Új reményben, hogy Darth Vader az apja.
Az én véleményem az, hogy a TDKR- a Nolan féle Batman univerzum legjobbja.Pontosan azért, mert itt a Kezdődik, és a TDK- keverékét sikerült létrehoznia.Se nem túl képregényes, se nem túl realista.(ami szerintem a TDK-legfőbb hibája volt.Amitől a képregényes túlzások idegesítővé váltak benne.)
A The Dark Knight Rises egy tökéletes lezárás volt.És szerintem a legjobb Batman film.Hangsúlyozom: SZERINTEM.:)

Van mondandód?

a szövegben sajna nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.


 
Az IP-címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.