bezárás küszöbén a kino és a tabán mozi

Zalaba Ferenc
2012. június 18. 18:44:06
Kategóriák: mozi | 7 komment

Az alábbiakban a Szuez Film sajtóközleményét olvashatjátok.

A napokban a Kino és a Tabán Mozi türelmetlen fizetési felszólításban részesül az ingatlanok tulajdonosától, a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő Budapest Film Zrt-től. Mint már hónapok óta olvasható a sajtóban, az artmozik egyre nehezebb helyzetben vannak: 2011-től az állami, 2012-től pedig a fővárosi támogatás is megszűnt számukra, hiába látnak el központilag támogatandó közfeladatot. Az üzemeltetők a mai napig várják, hogy a sokszor ígérgetett támogatási rendszer újjáéled, s az átmeneti időszakban hiába igyekezték költségeiket csökkenteni, mégis tartozásokat halmoztak fel.

A Magyar Nemzeti Filmalap márciusban kiírt, de még nem folyósított „gyorssegély” támogatása a három említett mozi mindegyikében nagyban segítené a tartozások leküzdését, de úgy tűnik, a fővárosnak már nem áll szándékában erre tovább várni. A fizetési felszólítás egyértelmű: a teljesítés elmaradása esetén 8 napon belül a szerződés azonnali hatályú felmondására kerülhet sor az említett mozikban. Ha ez történik, Budapesten a fővárosi tulajdonú artmozik és az állami kézben lévő Örökmozgó mellett már csak a Cirko-gejzír üzemelne önálló, magánkézben lévő egységként.

A nehéz helyzetbe került üzemeltetők abban reménykednek, hogy a Fővárosi Önkormányzat, ha már a támogatást tavaly óta megvonta ezektől az intézményektől, legalább a bérleti díj fizetéssel kapcsolatban belátó lesz még egy ideig, tekintettel arra, hogy a mozik a fővárosi kulturális élet gazdagabbá tételéért dolgoznak nap mint nap.

Kommentek

Eddig 7 komment érkezett.

A Kino azt írja a facebook oldalán, hogy "Kedves Kino-barátok, június utolsó napjaiban újra műsoron a Kino legnagyobb filmsikerei: A próféta, Biutiful, Gomorra, Mediterrán finomságok... Nagy szükségünk lenne most a támogatásotokra, vegyetek jegyet rájuk újra, vagy hozzátok el azt a filmekre, akivel még nem láttátok!" A Biutiful azóta is nagy hiányosságom, szóval egy mozijegy rendel.

Bár nem szeretem különösebben a Kino-t (Tabánban még sosem voltam), nagyon sajnálnám, ha bezárna. Sokszor csak ők vetítenek bizonyos filmeket (pl Beszélnünk kell Kevinről -> Jó példa; Rubber -> Rossz példa) és így még szegényebb lenne a kínálat.

Mondjuk a Kino kávézóként talán még tovább működhetne, így legalább pár ember nem veszítené el az állását.
Gyalázat ami Budapesten zajlik. És nem csak kultúra terén

2: A kisterem székeivel valóban vallatni lehet (ellenben be lehet vinni a sört, fakk je), a nagyteremben meg nyújtogatni kell a nyakat az előtted ülők miatt (ellenben oda is be lehet vinni a sört, fakk je). Hát nem egy pláza mozi, az tény, ellenben olcsó, és vannak exkluzív filmjeik.

3. Hááát olcsónak azért az 1200-at nem mondanám, hogy érzésre egy 3x2 méteres vásznon nézzek valamit. Első 3 sorból még oké, de voltam ott úgy, hogy dugig volt és kb a 2/3-nál volt csak helyem. Mintha egy nagyobb tv-t néztem volna.

Még fel is van töltve nekik egy kép, hogy milyen hátulról. Azért ez sokat elmond
port.hu/pls/me/media.print_media_popup

Ráadásul a hangzás is hagy kívánni valót maga után.

Persze tudom, hogy nem pláza, nincs is baj azzal. De még a Puskin legkisebb terme is lazán veri az ő nagytermüket. Hogy azért valami jót is mondjak (a bevihető sör mellett ;) ), a kasszások mindig nagyon kedvesek

No, ez a kép tipikus marketing öngól, mert hátulról azért nem ennyire gáz a látvány... legalábbis nem úgy rémlik. Az 1.200 Ft pedig tényleg nem olcsó, ha nem plázához mérem, hanem az átlagember pénztárcájához, de most az előbbi járt a fejemben. Na jó, a Kino tényleg nem a tökély netovábbja, de kár lenne érte...

6. ex.spy
2012. 06. 19. 19:35

A Tabán kiesik, régebben egy filmklub miatt jártam oda rendszeresen, de a Szinbádot mindig is szerettem. A Kinósítás óta kicsit kevésbé, mert nem lehetett a bezsúfolt kávéházi előtértől normálisan ki-be menni a termekbe... ülő vendégként sem örültem volna, ha egy teremnyi ember végiglökdösi a székemet, de a film miatt érkezőként sem díjaztam, hogy nem volt hol várakozni film előtt, csak az utcán.
Ettől függetlenül a kínálat értékes, szegényebb lenne a város nélküle.

Jött egy ilyen is:

A Cirko-Gejzír szolidaritási akciója a bezárás előtt álló Kino mozival

Döbbenten fogadtuk a hírt, hogy a bezárás közvetlen veszélye fenyegeti a Kino és a Tabán mozikat. Az artmozik lehetetlen finanszírozási helyzete eddig is világos volt előttünk, hiszen a Cirko is hasonló problémákkal küzd, de mindez most már nem csak a szakma, hanem a közönség számára is rávilágít arra, hogy az artmozik üzemeltetési támogatása továbbra sincs megoldva. A főváros egyik legfontosabb kulturális hálózata gyakorlatilag a szétesés küszöbén áll. Egyre világosabb és félőbb, hogy nem átmeneti helyzetről van szó, az elmúlt két évben 12 mozi zárt be és ha továbbra sem lesznek elérhető moziüzemeltetési pályázatok, a többi is erre a sorsra jut.
Ezért is döntöttünk úgy, hogy egy szolidaritási akció keretében támogatjuk a profilban hozzánk közel álló Kino mozit.
A Cirko-Gejzír 2012. június 28. és július 4. közötti, egy heti bevételét felajánlja a Kino mozi számára. Reméljük, hogy ebben az időszakban minél több néző látogat el a Cirko-Gejzírbe és nézi meg premier előtt a KÍNAI ELVITELRE című filmünket.
Egyben arra buzdítjuk a többi artmozit, kulturális intézményt is, hogy csatlakozzon hozzánk vagy hirdesse meg a saját szolidaritási akcióját.
A Cirko csapata

Van mondandód?

a szövegben sajna nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.


 
Az IP-címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.