kifejtő: prometheus - blöff, blaszfémia vagy blade runner minőség?

Zalaba Ferenc
2012. június 8. 12:21:18
Kategóriák: mozi | 416 komment

Még csak néhány napja repült be a Prometheus a mozikba, de a világ filmrajongóit máris két táborra szakította, a köztük lévő csatatéren pedig olyan durva háború dúl, amelyre azóta nem volt példa, hogy Ani testében nyüzsögni kezdtek a midikloriánok. Az egyik fél szerint Ridley Scott olyan sci-fit alkotott, amire eonok óta nem volt példa: egy elgondolkodtató, nagyszabású mozit, egy intelligens látványfilmet, és a "látvány" tényezővel a másik tábor sem vitatkozik, szerintük viszont nem tartalmaz szubsztanciát, illetve ha mégis, hát az hamar eloszlik.

Isten ments, hogy meggyőzzem őket ennek ellenkezőjéről, mert köd az tényleg van a filmben, és igazából egyéni megközelítés kérdése, hogy ebben ki milyen formát vél felfedezni. Elmondom hát, hogy én mit és hogy láttam az egészet.

Az írás spoileres. Elolvasását csak annak ajánlom, aki már látta a filmet. A kommentek szintén spoileresek lesznek.

Először egy kis történelem: a film Alien-projektként indult. Ridley Scott már sok-sok évvel ezelőtt leült James Cameronnal, hogy arról diskuráljanak, miként tudnák kitágítani az Alien univerzumot. Szóba került a folytatás ötlete (Alien 5), amelyben talán még Sigourney Weavernek is lett volna helye, de sokan (így én is) úgy vélik, hogy az ő szerepeltetése már a negyedik részben is izzadságszagú volt, ezért ezt az ötletet gyorsan elvetették. Mint néhány friss interjújából kiderült, Scottot leginkább az első részben vendégszereplő Space Jockey kiléte érdekelte, amelyről valamennyi folytatás elfeledkezett (most az ilyen-olyan minőségű könyvekben, képregényekben történő szerepeltetését hagyjuk), de mégis olyan enigma maradt, akinek vagy aminek kilétéről a mai napig folynak a viták. Mivel ő volt az Alien-univerzum alfája, ezért kézenfekvő volt, hogy egy előzményfilm keretében történjen a nagy leleplezés. Ez a film először egy Alien-prequelként fogant meg: egy olyan (egy vagy két részből) álló filmként, amelyben a Space Jockey mellett a címszereplő is állandó tényező. A forgatókönyv első változata - melyet Jon Spaihts követett el - ezt a nyomvonalat követte, de Scott figyelme egyre inkább elterelődött a péniszfejűről, és mikor Damon Lindelof bejött a képbe, már teljesen margóra szorult, míg a Space Jockey szerepe nem csupán narratív szempontból nőtt meg, hanem általa az egész emberi univerzum új értelmet nyert. Ketten együtt úgy szőtték tovább a sztorit, hogy az végül műfaji váltáshoz vezetett.

INNENTŐL KEZDVE TÉNYLEG CSAK AZ OLVASSON TOVÁBB, AKI MÁR LÁTTA A FILMET!

Ugyanis míg az Alien egy horrorfilm sci-fi elemekkel, addig a Prometheus sci-fi horrorelemekkel. És én ennek mérhetetlenül örülök. Scott nagy kérdéseket, fajsúlyos témákat ígért, és ettől rendesen össze is futott a nyál a számban, s remélhetőleg ezzel a legtöbb filmrajongó így volt. Aztán az első odaszabós előzetes után jött néhány nem annyira jól sikerült darab ("kobragiliszta?! na ne bassz már!"), majd elkezdtek befutni az első visszajelzések, mi szerint a Prometheus megint csak egy űrhorror, amiben sokkal többet rizsáznak, mint kéne. Szóval én is kezdtem hűteni a lelkesedésemet, hisz végtére is a Damon Lindelof által elkövetett Lost nem tartozik a kedvenc matériáim közé (továbbá a Cowboys & Aliens is csak egy jó ötletet tudott felmutatni, az is hozott volt), és mindig sírhatnékom támad, ha felidézem a The Darkest Hourt, melynek szkriptje viszont Jon Spaihts érdeme.

Ehhez képest a film már az első perceiben benyelt. Az én koromban erre már nem minden nap adódik példa: sablonoktól, panelektől hamar elmegy a kedvem, és szerte-szétfut a figyelmem, itt viszont egy humanoid jelegű teremtményt láttam, aki nem csupán magasztos megjelenésének hála volt istenszerű: épp életet teremtett a Földön, és eme szülés nem egyszerűen fájdalmas volt, de az életébe került. Az Építészek - ahogy a filmben nevezik - elültették magjukat a bolygónkon, ám az életteremtés nem úgy sikerült, ahogy azt eltervezték, ugyanis kétezer évvel ezelőtt történt valami, melynek hatására úgy döntöttek, hogy eltörlik az életet a Földön. Épp kKétezer évvel ezelőtt született meg egy olyan vallás, amely azóta uralkodóvá vált, és amely minden megválaszolatlan kérdést leegyszerűsített a következőre: kik vagyunk és ki teremtett minket? Miután ezt a kérdést a középkorban sikerült erőszakkal beletáplálni az emberekbe, megindulhatott a válaszkeresés, ezzel együtt a tudomány felfejlődése is, amely ugyan magát a kérdést is megkérdőjelezte, de a válaszkeresés kényszerét nem. Az ember elkezdett felfelé, az űrbe kacsingatni, és az Építészek tudták, hogy előbb vagy utóbb megtörténik az a találkozás, amely az ember természetéből adódóan a végüket jelentené.

Elindult hát a kiirtás projekt, csakhogy mielőtt ez szárba szökhetett volna, az LV-223-as planétán - amely ugyebár csak egy kihelyezett telep, egy katonai kutatóbázis volt, és amely még csak véletlenül sem egyezik meg az LV-426-tal, ahol az Alien és az Aliens játszódik -, tragédia történt, amely egyet kivéve minden Építész életét kioltotta. A Prometheus kutatócsoportja egyrészt eme tragédiát rekonstruálja a David által beindított "biztonsági kamera" felvételeiből, valamint a helyszínen talált leletekből, másrészt megismerkedik azokkal a tömegpusztító biológiai fegyvereket, melyeket nekünk szántak.

Az Alien is egy ilyen, ám a Prometheus tégelyei egy olyan szerves anyagot őriztek, melyek a földben alvó gilisztákkal kölcsönhatásba lépve létrehozták az "űrkobrát", amely a férfiakra parazitaként tapadva kvázi terminátorokat faragott, melyek férfitársaikat megölték, a nőket pedig valószínűleg erőszakos megtermékenyítették volna azzal a parazitával, amely Elizabeth Shaw-ban is ott pihent, és amelyb később egy gigantikus arctámadóvá fejlődött ki: ez a lény egy újabb hordozótesten keresztül jutott el evolúciójának csúcsára, az Alienhez. Körülményes? A földi evolúció ennél milliárdszor bonyolultabb és lassabb volt, ráadásul ez a kis biológiai roham már fejlődése során életbe lépteti tervét, amelynek célja minden más élet kiirtása.

Na most, a keresés során eljutunk a hibernált Építészhez, akinek esze ágában sincs kapcsolatot létesíteni velünk, hisz pont a legrosszabb rémálma valósul meg: nem a fajtársai ébresztik fel, hanem az a lény, melyet ki akart irtani, aki már képes volt mesterségesen reprodukálni magát, és még fegyvereket is hozott. Az Építész azonnal akcióba lép, ám csak a menekülési útvonalat tisztítja meg maga előtt: nem hinném, hogy a kétezer évvel ezelőtti küldetését folytatná - azt, ami a patkó alakú űrhajó, a Juggernaut fedélzeti számítógépbe volt táplálva, és amit a kutatócsoport is felismert. Az Építész simán csak el akart menekülni, és értesíteni fajtársait a veszélyről, különben nem csak a bázison lévő emberekkel végzett volna, de az alig pár száz méterre állomásozó Prometheust is megsemmisítette volna. Viszont a kutatócsoportban az a teljesen érthető félsz élt, hogy a Föld felé veszi az irányt, és ez eredményezte azt a bizonyos öngyilkos akciót, amelyre Shaw nem fél perc alatt beszélte rá Janeket, hisz már egy korábbi jelenetben kiderült, hogy állnak hozzá mindketten ahhoz az idegen anyaghoz, amely pikk-pakk kiirtotta a legénység nagyobbik hányadát: semmiképp sem engedik, hogy ebből az idegen anyagból bármi is visszajusson a Földre.

Én ezzel lezártnak tekintem az Építész kérdést (további felfedezésekre majd a folytatásokban kerülhet sor, melyek elkészítéséhez jelenleg annyira nem ragaszkodom).

És hogy a kutatócsoport tagjait milyen kérdések, szándékok hajtják? Elizabeth Shaw látni akarja azt a lényt, amely fiatalon elvette tőle az anyját, és annak lehetőségét, hogy utódot hozzon a világra, ám amikor szembesül annak halandóságával (meg azzal, hogy miféle kegyetlen "gyermekáldásban" tudja részesíteni), rájön, hogy nem az Építész az ő igazi istene, ezért is esedezik Isten bocsánatáért a film végén. A hajón utazó, kvázi halott Weyland is a teremtőt akarja látni - az ő legnagyobb riválisát, hisz a terraformálás és robotgyártás révén ő maga is félig-meddig istenné vált, csupán egy dologgal nem tudott megbirkózni, ez pedig a halandóság. Nos, rá is csalódás vár.

Felvetődhet még a kérdés, hogy milyen viszony van Vickers (Weyland lánya), David (az andorid) és Weyland között. Elterjedt egy olyan vélekedés, mi szerint Vickers maga is android, hisz embertelenül gyönyörű, kérlelhetetlen és még ugyanolyan göncöket is visel, mint David, de ebben inkább azt az álláspontot osztom, hogy Vickers azért gyűlöli apját, azért ilyen hideg és számító, mert Weyland mindig is fiút szeretett volna, és egy androidot szemlátomást jobban szeret, mint őt. Amint Weyland meghal, úgy Vickers veszi át a helyét. David viszont nem ezért nem tagadja meg tőle az engedelmességet, hisz egy robot ilyen tekintetben nem lehet számító, sokkal inkább azért, mert Vickers jelenlétével és Weyland kvázi titokban tartásával az előbbi veszélyeztetheti a küldetést, amelynek végrehajtásában a legénység feláldozható - és ezt már az Alien óta tudjuk.

S ha már szóba jött az Alien: nem a stúdió, hanem sokkal inkább a sajtó ludas abban, hogy a Prometheust Alien-filmként promótálták. Míg az Empire borítójának fejlécben hirdeti azt, hogy "Az új Alien! Az új Ripley!", addig a Foxnak a stúdiófeje döntött úgy, hogy "Alien Begins" vagy bármi hasonló helyett simán csak Prometheusra keresztelik a filmet, hogy ezáltal is elvonatkoztassanak az Alien kánontól. Természetesen van kötődés (ami érthető, hisz a rajongókat egy-két kikacsintással - pl. a filmvégi kameóval - be kell csalogatni, ki kell elégíteni őket, mert ez pénzt hoz, és ez egy stúdiófilm esetében létkérdés), vannak utalások az Alien-filmekre, hisz egy univerzumról beszélünk, de a Prometheus más műfajt, más stílust képvisel; egy "different beast", egy sci-fi horrorlemekkel.

Ti hogy látjátok?

Kommentek

Eddig 416 komment érkezett.

Az meg szintén nem fér be, hogy csak nemrég teremtették az embert ide a Földre az Építészek, mert akkor meg honnan a genetikai kapcsolat a többi fajhoz, meg a rengeteg evolúciós maradvány (embrionális szakaszban szépen végigmegyünk majdnem az egész törzsfejlődésen és még kifejlett emberként is marad ez-az - csökevényes farok, harmadik szemhéj, stb)

20: oké, akkor ajánlom tanulmányozásra:

hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%B6ldt%C3%B6rt%C3%A9net

Jó, akkor nem 3-4 milliárd év erre rosszul emlékeztem ;) de akkor is, már egymillió alatt is felfoghatatlan fejlődésre kéne képesnek lennie egy űrutazó civilizációnak

Ennyi idő alatt egy fénysebességgel (thát einsteini fizika szerint) haladó űrhajó is többször át tudja szelni a galaxisunkat...

20: A középiskolában tanultunk az alienekről is? Érted.

25. Melkor
2012. 06. 08. 14:27

Az egyik legrosszabb film, és mindenképpen a legnagyobb csalódás, amit valaha láttam.
Lindelof mostmár tényleg takarodjon inkább paradicsomot termeszteni forgatőkönyvírás helyett, ugyanazt csinálta mint a Lostnál.
Gondolkodtató kérdések felvetése, nem ugyanaz mint ordenáré tátongó lyukak, semmibevétele a sztoriban. "Majd a néző fú de elgondolkodik ezen a faszságon is, és leborul a zsenim előtt" - Gondolta ő.
Szerintem 3/10 egyelőre, kíváncsian várom a rendezői változatot.

23: Eljuthat-e egy civilizáció a fejlettségi fokban, hogy onnan már nincs tovább? Nem muszáj evolúcióban vagy tudományos fejlettségben gondolkodni: más területeken is vannak olyan dolgok, melyekről tudjuk, hogy nem lehet őket megvalósítani.

OFF: A cikk megírásához Phon.o, Messugah és Prometheus OST adott ihletet. :)

22-24: szerintem mindenki érti, hogy mire utalunk a 4 milliárd évvel.

Na igen, de ha ennyire ki kell dobnunk a jelenlegi tudományos ismereteinket, akkor még a Godzilla is átviszi az "intelligens látványfilm" küszöbét...

9: mint te magad is mondtad, a film ellentmond mindennek, amit az elmúlt néhány évszázadban felfedezett és bebizonyított a tudomány. nem science, csupán fiction. annak pedig felháborítóan ötlettelen. (az alien fejlődésével itt nem dobálózhatsz, mert az egy kitalált, idegen életforma, az író szabadon felruházhatja egyéni tulajdonságokkal, amíg azok a világában koherensek maradnak - az emberiség fejlődéstörténetét azonban nem nullázhatja, mert akkor már egy fantasy univerzumban vagyunk)

26: Ha létezik is ilyen fejlettség, annak sokkal de sokkal távolabb kell lennie az Építészek által elért szintnél. Itt is inkább Lindelof fantáziája (vagy olvasottságának hiánya) volt a korlátozó tényező, és nem valami jól átgondolt Terv, szóval meg lehet próbálni indoklást keresni, de igazából csak arra jó hogy saját magát védje az ember a csalódottságtól. Nem akarsz kiábrándulni a teremtőjéből kiábránduló emberről szóló filmből ;)

30: Ezek szerint kénytelen leszek átpakolni a 2001: Űrodüsszeiát a sci-fis polcról a fantasyk közé :(

29: A Godzilla-filmekben is az emberiség eredetével játszanak? Ütköztetik a vallást a tudománnyal?

A jelenlegi ismereteink és tudásunk birtokában űrhajóval még a Holdig is alig tudunk eljutni, nemhogy egy 39 fényévre lévő csillagig.

Nem értem, hogy miért kell tudományos ismeretterjesztést várni egy fantasztikus filmtől. Én egy fantasztikus filmtől fantáziát, fantáziálást várok, és ahogy látom, ezt meg is adja. Megnézni a napokban fogjuk, szóval még lehet, hogy én is meggyűlölöm. :)

Mindenesetre a jó sci-fiből hatalmas hiány volt az elmúlt években. Talán csak a Moon és a D9 volt, amikre emlékszem is.

Filmekről beszélni, diskurálni hatalmas élvezet.
Azonban alapvetően két típusú mozi van, melyeknek interpretációján órákig lehet vitatkozni:
Az első az intelligensen megírt, kerek, de mégis a néző fantáziájának némi teret adó mestermű - ilyen a Donnie Darko vagy a 2001.
A második a rossz film, melynek inkoherens forgatókönyvének hibáit csak nagy nehezen, soksok oldalas összeesküvés elméletekkel lehet megmagyarázni.
Hogy utóbbiakról kevesebbszer folytatunk vitákat és beszélgetéseket, annak oka egyszerű: mi filmrajongók nem szeretjük ezekre a selejtekre pazarolni időnket - mi értelme?
Azonban ha egy film az Alien előzménye, ráadásul Ridley Scott rendezésében, sajnos elkerülhetetlen, hogy néhányan görcsösen kapaszkodjanak a reménybe, hogy Ridley nem baszta el, hogy a legenda továbbra is intakt - és így lesznek a hibák befoltozásra váró lyukak, így lesz a lusta, hányaveti, felháborítóan elcsépelt és ócska eszközöket alkalmazó szkript hiperintelligens, és így lesz az előítéleteknek köszönhetően egy gyenge film megosztó.
És ez már csak azért is igazán fájdalmas, mert a Prometheus magjában, valahol az egész mélyén mintha lennének ötletfoszlányok, lenne egy érdekes tematika, melyet azonban semmi, de semmi értelmesre nem sikerült felszőni, már az Olümposz legfelső lépcsőjén elejtve a lángot.

32: a 2001 mivel nyit? az EVOLÚCIÓVAL. Behozott egy sci-fis elemet, egy külső katalizátort, de ez semmiben sem ütközik azzal, amit eddig tudunk a fejlődésünkről, csak ad egy extra kérdést arra, MIÉRT is kezdődött az evolúció.

32: Az Űrodüsszeiában alapvetően semmi nincs, ami ellentmondana a tudománynak.
Ezzel a filmmel sem az a baj, hogy a pánspermia-elméletet terjeszti ki az ufókra, hanem az, hogy ostobán teszi.

33: hát ha gondolod, én öt perc alatt összevágok egy olyan verziót, ahol a főszereplő nyakában kereszt van, és valaki néha elmormolja, hogy "believe". ugyanolyan magas röptű film lesz a Godzilla is :)

32: Ööö, mi is indítja el abban a filmben az evolúciót? (Pontosabban mi ad neki lökést?)

37: Igen, megyek is, és megmarkolászom a monolitomat, hátha felfogom ésszel azt, amit a 28. kommentben írtál. :)

36: nem, nem evolúcióval nyit, hanem azzal, hogy külső hatásra lépünk az intelligenssé válás útjára. De ez részletkérdés. :)

39: Semmi, az evolúció akkor már évmilliárdok óta zajlik, ott csak kap egy lökést (bár mivel az tanult tudás, igazából nincs is köze az evolúcióhoz. Nem genetikusan öröklődik az eszközhasználat).

A 2001 nem írja felül a tudományos ismereteinket - a monolit nem nyúl bele a biológiai evolúcióba, csak az intelligenciának ad egy lökést. Plusz a mögötte álló értelem már 3 millió éve is felfoghatatlanul távol áll az embertől, arra már mondhatjuk hogy nekik aztán tényleg nincs hova fejlődniük.
Egyébként se vedd már egy kalap alá Clarke-ot Lindeloffal :) az előbbire évszázadok múlva is emlékezni fognak szerintem, az utóbbit meg bottal kéne már elzavarni a geek kultúrának még a környékéről is.

Ne érts félre, szerintem is lehet scifit írni az emberiség eredetéről, csak ne legyen már teljes ellentmondásban az utóbbi sok évtized ismereteivel. Millió más módon meg lehetett volna valósítani ugyanilyen alapelvekre épülő cselekményt ostoba ellentmondások nélkül, ha a szerzőben lenne egy minimális alázat és legalább 1-2 könyvet elolvasna mielőtt ilyen hülyeségeket irkál. De még erre se vette a fáradtságot, ahogy az eddigi munkásságában máskor sem. Ráadásul a vallásos vonal meg aztán különösen gyengén sikerült szerintem...

Nemtom a Shadow 19 megvolt-e, érdemes elolvasni és szembeállítani ezzel, az sem egy Clarke-féle sztori, de legalább szép logikus és van értelme. Spaiths sokkal, de sokkal jobb író Lindelofnál és egyszerűen nem tudom megérteni hogy miért kellett ez a személycsere, ha nem marketing okokból...

"Az Építész simán csak el akart menekülni, és értesíteni fajtársait a veszélyről, különben nem csak a bázison lévő emberekkel végzett volna, de az alig pár száz méterre állomásozó Prometheust is megsemmisítette volna."

A "csillagtérképen" jól láthatóan megjelöli a Földet, mint úticélt, úgyhogy a második tagmondattal te magad világítottál rá egy logikai bakira :)

41: Beleavatkozik a fejlődésbe. Innentől kezdve az, hogy mennyire, csak szemantika. Annyira a Prometheus is tudományos, mint amennyire a 2001. Csak az előbbit most utálják, az utóbbit meg 45 évvel ezelőtt utálták. :)

35: Ráadásul a Lost ugyanez volt pepitában, és ugye az is Lindelof. Meg a Star Trek sztorijának se volt sok értelme, de az legalább nem is arról szólt (bár azért az még mindig erős, hogy a véletlenszerűen kihajított Kirk pont a már régóta ott dekkoló öreg Spock mellé bír leesni)

43: Ha ez így van, akkor sincs nagy baj: elmúlt a közvetlen veszély, és folytatta a küldetést. Talán nem gondolta azt, hogy egy kutatóhajó kárt tudna tenni benne. Hibát követett el, de ha ez a faj tökéletes lenne, akkor nem történt volna 2000 évvel ezelőtt az a baleset, meg nem lenne Alien se, ugye, ahol egy pilóta mellkasából kipattant egy lény, mire a hajója le is zuhant.

44: Ne vicceljünk már. a 2001 abszolút semmiben nem mond ellent tudományos ismereteinknek. Kubrickról beszélünk, aki évekig kutatott a film előtt, aki nem engedett abból, hogy az űrben ne legyen hang. Nem írtam, hogy nem szabad beleavatkozni a fejlődésbe. Ezt írtam: "az emberiség fejlődéstörténetét azonban nem nullázhatja." Amíg a tudományos ismeretek mellett, azzal szimbiotikusan, ellentmondás nélkül tudja kiegészíteni evolúciós ismereteinket, addig igazi sci-firől van szó. Amikor azt mondják, hogy "ja, itt van egy ellentmondás? akkor basszuk ki a tudományt az ablakon, a miénk jobb!" - nos, akkor Prometheusról :)

45: Nem hiszem, hogy véletlenszerűen hajították ki Kirköt, végtére is nem akarták, hogy halálra fagyjon.

Mondjuk, a Lostnak tényleg nincs semmi értelme, de majd daesu megmagyarázza ennek ellenkezőjét. :)

46: ugye tudod, hogy pont olyan vagy, mint egy Lost rajongó? :)
Mindenki felvet ezer hibát, és te gyorsan szősz köréjük egy-egy kacifántos magyarázatot, nehogy lekerüljön a szemellenző :)

47: Nem tudom, mennyire emlékszel a filmre, de az emberek találnak benne egy monolitot, és már ez a szimpla felfedezés is nagyon sok mindent átír arról, ahogy a világmindenségről vélekedünk.

44: Jajj, ne izélj már, ezzel az erővel az általános iskolai tanárnő is beleavatkozik a gyerek evolóciójába.

A monolit csak tanít, sugallmaz, de nem nyúl bele a majomemberek génjeibe, ezért nem marad nyoma sem. Ez egészen más megközelítés, mint hogy valaki feloldja magát egy folyóban és másfélmilliárd év múlva itt áll a kicsinyített mása, és még azt is előre látták hogy a dínókat majd agyonvágja egy meteor és azért nem ők alapítotanak majd civilizációt.

49: Ha ez kacifántos volt, akkor nincs helye a további vitának. :)

50: igen, találnak egy monolitot a Holdon, annak egy eddig feltérképezetlen részén, valamint a Jupiter mellett. Jártunk már ott? Nem. Bebizonyítottuk, hogy nincs ott Monolit? Nem.

51: Honnan tudod azt, hogy 3-4 vagy 1.5 milliárd év alatt csak egyszer jártak nálunk? Egy kísérlethez hozzátartozik a monitorozás.

52: "nincs ellenérvem, úgyhogy nincs helye a további vitának." ;)

53: Ott voltál, mikor az Építész feloldotta magát a patakban? Jártál már az LV-223-on? :)

54: ehhez kapcsolódik egyébként a film szerintem legnagyobb plot hole-ja. miért legfontosabb katonai installációjúk helyét mutatják meg nekünk a barlangrajzokon? Tudják, hogyha eljutunk arra a fejlődési szinte, hogy oda tudjunk repülni, valószínűleg meg is tudjuk majd semmisíteni kiírtásunkra szánt fegyverüket.

55: A 46-ban mondtam egy érvet, amire te nem ellenérvet hoztál, hanem minősítettél, szóval szerintem ez most inkább öngól, mint gól.

56: nem, de van egy ilyen evolúció nevű dolog, nem tudom, hallottál-e már róla. egész jó sztori, valami Darwin Lindelof nevű srác találta ki. Ja várj...

2001: kitaláció, de lehetséges
Prometheus: kitaláció és lehetetlen

58: elég agymunkával és billentyűzetkoptatással bármilyen hülye sztorit körbe lehet magyarázni. Te ezt már ezer meg egy ponton megtetted - nyílván, mikor már összeraktad a saját narratívádat, nehéz lesz belekötni, főleg, hogy csak "körbe körbe" mennénk, hiszen az ellenérvem abból állna, hogy "akkor miért nem pusztította el a _közvetlen veszélyt_ jelentő Prometheust?"

57: Ja, igen, jó, hogy említed: ezek a barlangrajzok bizonyítják, hogy nem csak másfél vagy mittudomén hány milliárd évvel ezelőtt jártak nálunk. Könnyen lehet, hogy más terveik voltak velünk, aztán ez a kísérlet balul sült el. Nem ez lett volna az első a Space Jockey-k történetében.

62: a kérdésre továbbra sem válaszoltál :)

63: "Más terveik voltak velünk." Mondjuk az, hogy menjünk oda vagy szedjünk pitypangot a réten vagy nem teljesen mindegy? A Csillagemberekről kiderül, hogy milyen szándékaik vannak velünk?

65. frederich
2012. 06. 08. 15:35

Én annyiban reflektálnék, bár tudnék ezer dologban,hogy a keresztény vallás nem kétezer éve született meg. Kétezer éve Jézus halt meg. Azaz ha elfogadjuk a Te nézőpontodat amit megpróbálsz belemagyarázni a filmbe,akkor 2000 éve az emberek megöltek egy Space Jockey-t aki Jézusnak hívta magát.

64: Na jó, de akkor miért nem magukhoz hívtak, miért egy szupertitkos katonai bázisra? Ez szerintem igencsak sántít.
Egyébként elnézést, ha a 49. inzultusnak hangzott, játékos csipkelődésnek szántam (tekintve a Lostról alkotott véleményedet), de lehet, hogy rosszul fogalmaztam meg.

64: 2000 éve változott meg a terv, akkor haltak meg a katonai bolygón a lények. És az anyabolygójukon maradtak? Kétezer év alatt nem tűnt fel nekik, hogy ott valami gebasz van? Vagy hogy a Földön még mindig nem történt meg a kiirtás?

És amikor megváltozott a terv, miért nem:
A: jöttek vissza és kaparták le a barlangrajzokat?
B: költöztették át az egész kócerájt egy másik bolygóra?
C: Bombázták porig az akkor még semmilyen ellenállásra nem képes emberiséget?

65: Igen, ez igaz, ellenben akkor történt (ha tényleg megtörtént) benne az az esemény, amelynek köszönhetően most ott tart, ahol.

66: Nekem nem tűnt annyira szupertitkosnak. Ellenben egy kihelyezett bázis volt, ahol lehetett kísérletezgetni, más lényekkel konzultálni, meg ilyenek. Én is inkább semleges helyen találkoznék az ellenséggel (vagy azzal, akiben benne van az ellenséges szándék lehetősége), mint az otthonomban.

Érdekes adalék, hogy pont Karácsonykor érkezett meg a Prometheus, ami ugye Krisztus születésének a napja a katolikus vallás szerint...

Ja és Scott interjú
www.movies.com/movie-news/ridley-scott-prometheus-interview/8232

70: és 33 évvel az első Alien után mutatták be a Prometheus-t :)

67: Now we're talking! Ezen a kérdésen még gondolkodnom kell. :)

Na jó, annyit nem. Beütött a krach, ezért karantén alá helyezték a bolygót. Ehhez a krachhoz képest Csernobil kismiska, pedig ott még ma sem tanácsos túl sokat időzni. Jó, persze, 35 év és 2000 év között van különbség, de ez megint csak szemantika. :) A balhé előtt ugyanakkor kaphattak olyan információt, hogy "helló, elindítottuk a megsemmisítési tervet", és utána következett be a gebasz. Persze, valaki utánajárhatott volna a dolognak, de ki tudja, lehet, hogy az egész emberiség elleni merénylet csupán egy kis kutatócsoport játéka, s van még millió másik projekt folyamatban. Példának okáért nem hiszem, hogy az LV-426-on talált juggernautot nekünk szánták - különben nem tettek volna ki figyelmeztetőjelzést. No, most kezd csak ám igazán kozmikus méreteket ölteni ez a történet. :)

És ez jó.

Csütörtökön, az éjféli premierekkel együtt 14.473-an nézték meg itthon a Prometheust. Ez laza másfél ezerrel ráver a Bosszúállók nyitónapi eredményére.

72: Ha viszont millió ilyen projektjük van, akkor csak van valami bevált módszer, sablon a balul elsült lények kiirtására. Minek akkor a kísérletezgetés?

74: Valószínűleg pont ez a bevált sablon ment gallyra.

3. Helyére került pár dolog, de számomra még mindig nem kerek ez a sztori. Amennyiben egy másik bolygón vagyunk akkor többé-kevésbé funkciótlanok, vagy legalábbis feleslegesen félrevezetőek a direkte utalások az Alien eseményeire (a lezuhanó űrhajó, az idegen kifejlődése) és nem mellesleg kissé meredek ezesetben, hogy két helyen is lejátszódott a dolog. A félresikerült teremtés-elméletet se tudom igazán elfogadni, főleg ezzel a vallási belemagyarázással. Bár aeon szépen megindokolta, hogy miért viselkedett agresszívan a felébresztett "teremtő", ezzel együtt mégse igazán tudom elhinni, hogy egy elvileg fejlett intelligenciájú lény azonnali erőszakkal reagálna azokra, akik tulajdonképpen megmentették. Az, hogy ennyire belé lenne plántálva a küldetéstudat nem hihető, az meg, hogy inkább Rapace-t üldözi később ahelyett, hogy egy másik űrhajót keresne, amivel elhúzhat, finoman szólva nem természetes reakció.

A kapitány önfeláldozásának az okát aeon ugyan szépen levezette, de ahogy ez a filmben lezajlik az szintén teljesen életszerűtlen. Kiviláglik, hogy mennyire nincsenek kidolgozva a karakterek és, hogy az alkotók kapkodnak. Azt talán még lenyelném, hogy a kapitány milyen gyorsan veszi a lapot, hogy itt lépni kell, de hogy a legénység két tagjával együtt hősiesen, szó szerint feltartott kézzel mennek a végbe és közben még poénkodnak is egy sort (Majd a túlvilágon folytatjuk a vitát! – Jaj) azzal az év legcikisebb jelenetei közé lép ez a rész.

Elismerem, lehetnének nagy pillanatok, amikben érezni a mögöttest a hiábavaló isten illetve válaszkeresésről, de ezek is félrecsúsznak. Például Weyland halála annyira szájbarágósan és bénán jön ki azzal iszonyú direkte utolsó mondattal, hogy alig hiszem el, hogy meg merték játszani. Végső soron az, hogy az alienek, sőt az emberiség teremtője egy rakás kísérletezgető albínó űrnáci, szerintem bőven nevetséges kategória. Ezért is érzem továbbra is úgy, hogy Scotték nem tettek más, mint jól seggbetoszták az Alien mitológiát.

76: Mondjuk arra én is kíváncsi lennék, hogy az itt kifejlődött Alien hogy fog átkerülni a másik bolygóra? Mert ha jól értem, akkor kell hozzá az ember is, hogy kialakuljon.

"kissé meredek ezesetben, hogy két helyen is lejátszódott a dolog"

A két bezárt kutató egy egész rakás tetemet talált és többnek volt szétnyílva a hasa. Eleve valami elől futottak az arcok a hologrammos visszajátszásokban, még ha nem is láttuk - szóval valószínűleg egy kisebb csapat alien-szerűség kelt ki és darálta le őket.
Az LV-426-ra tehát valószínűleg úgy került a cucc, még kétezer éve, hogy a sok építészből az egyik megpróbált lelépni az egyik űrhajóval, de a lények már ott voltak vele.

Mondjuk ettől még mindig nem értelmezhető az alienes falvédő, meg a bazi nagy engineer-fej sem... Persze lehet hogy egy másik kultúra kidekorálja a fegyverraktárát ;) csak valószínűtlen.

"egy elvileg fejlett intelligenciájú lény azonnali erőszakkal reagálna"

És eleve nemcsak hogy erőszak, de ilyen zs-filmes primkó változata, jól falhoz vágja az embereket... Nem azt mondom hogy kungfuzzon, meg nem várhatjuk el hogy legyen egy stukker a párnája alatt, de akkor is...

Sztem pont az a lényeg, hogy a fekete izétől pár lépésen belül minden alien-szerűvé alakul. És hogy az LV-426-on pontosan mi kelt ki, azt se tudhatjuk, csak azt hogy bírt tojásokat rakni.

79: "pár lépésen belül minden alien-szerűvé alakul" - hát, így még nagyobb csalódás a vége. Mert azt még egy értékelhető morbid fricskának tartottam, hogy tulajdonképpen az emberek "teremtették" a Halált.

Egyébként az is sokat elárul a forgatókönyv körülményeiről, hogy már komplett tervrajz van a cselekményhez de még mindig Magellan az űrhajó neve...

50.63.152.9/_prometheusforum/discussion/1646/high-quality-scans-from-prometheus-the-art-of-the-film/p1

78:

"Mondjuk ettől még mindig nem értelmezhető az alienes falvédő, meg a bazi nagy engineer-fej sem... Persze lehet hogy egy másik kultúra kidekorálja a fegyverraktárát ;) csak valószínűtlen."

Az egy áldozati kamra volt, nem fegyverraktár.

"És eleve nemcsak hogy erőszak, de ilyen zs-filmes primkó változata, jól falhoz vágja az embereket... Nem azt mondom hogy kungfuzzon, meg nem várhatjuk el hogy legyen egy stukker a párnája alatt, de akkor is..."

Ezek a lények megjelenésre, mentalitásra ősi isteneket, titánokat idézték, akikre nem volt túlságosan jellemző a szofisztikált közelharc. Nekem illett az összképbe: jobban, mintha előkapott volna valami űrstukkert. Az amúgy is olyan közhelyes...

77: Szerintem nem kell, elég bármilyen közepes vagy annál nagyobb termetű gazdatest.

81: Nekem még ez a képegyüttes növelte meg a pulzusomat, ugyanis úgy tűnik, volt egy olyan elképzelés, hogy az egyik tudós egy ilyen kreatúrává alakult volna át:
i.imgur.com/VTKos.jpg

Csak egy véleményt szeretnék kinyilvánítani: én azok közé tartozom, akiknek kifejezetten bejött a film :) Nagyon is. Hihetetlen történetet hoztak össze, zseniálisak a Teremtők, zseniális az egész. Nagyon nehéz kifejeznem, hogy milyen érzést is kelt bennem a mozi, de a lényeg, hogy nagyon tetszik. Nagyon kevés problémám volt vele (semmi?).

És azt hiszem, eléggé értem is a filmet :D Egyetlen egy mozzanat nem tiszta, hogy a Teremtők mi elől futottak azon a felvételen, amit Davidék visszajátszottak? Meg hogy az a halom hulla hogy került abba a szobába? Ugye mondták is meg láthattuk is, hogy mindegyikből kitört valami lény. Azok a lények hova lettek?

86. Cornissa
2012. 06. 08. 22:24

Sziasztok!

Én azok közé tartozom, akiknek tetszett a film. 10 éve nem voltam moziban, ez a film viszont becsábított és nem bántam meg. Szerintem az egész filmmel talán csak egy "baj" van, hogy látszik nem egy részesnek tervezték. Amit most láttunk az egy univerzum kibontása, ahol sok minden megtörténhet és valószínűleg meg is fog. Már ha lesz folytatás. Én nagyon remélem, hogy lesz. Ez a rész főleg azzal foglakozott, hogy feltegyen fontos kérdéseket és bemutassa az emberi gyarlóságot. Abban igazat adok, hogy legtöbb szereplő eléggé kétdimenziós volt, de ezek közül csak kettőt sajnálok Idris-t és Charlize-t:)
David nagyon fontos kérdéseket adott az emberek kérdéseire. Ő is teremtett lény és hogyan bántak vele az emberek? Bezzeg azt elvárták volna, hogy az Engineer örüljön nekik, sőt Weyland papa rögtön halhatatlan akart lenni. Továbbá: ha nem ők az istenek, akkor ki, kik azok? Eközben megismertünk egy nagyon idegen kultúrát, annyira amennyire egy ember képes felfogni egy idegen lény világát. Nem tudjuk miért olyan a nagy terem, mint egy templom, miért a xeno dombormű, mit simogat az emberalak (engineer alak) a másik domborműn, stb. Persze mindent meg lehetett volna hipp hopp válaszolni, de szerintem akkor nem lett volna varázsa a filmnek. Az engineer reakciója meg szerintem kettős. Nem azonnal támadt. Körülnézett és figyelte az embereket. Shaw háromszor is próbált vele kommunikálni, de David nem közvetített és még le is csapták a kislányt. Utána jött, hogy beletúrt David (aki az engineer szemszögéből simán lehet abomináció..egy mesterséges lény) hajába és letépte a fejét. A másik amiért ideges lehetett: oda jöttek az emberek a karanténba helyezett bázisra, kinyitották a templom ajtaját és egy halom fekete löttyöt felolvasztottak... Sorolhatnám. Én nagyon jókat beszélgettem a kérdésekről a haverral:)

Szóval: talán ott a hiba, hogy üvölt erről az alkotásról, hogy nem teljes film. Ez ebben a formában hiba, de ezzel együtt régen szórakoztam ilyen jól egy filmen. Ha ezt jól folytatják, még nagyon sok érdekes dolog várhat ránk az Alien univerzumban.

Na, még egy kérdés a végére: miért következik a barlangrajzokból, hogy ezek a lények a teremtőink? Ok, itt jártak néhány ezer évvel ezelőtt, felvették a kapcsolatot az emberrel, és? Miből vonja le azt a következtetést Weyland, Shaw meg a többiek, hogy ők teremtették az embert?

Ja, és nagyon remélem, hogy Bill Gates soha nem nem nézi meg a filmet, mert még kitalálja, hogy induljon a Windows is furulyaszóra :D

86: majdnem biztos vagyok abban, hogy az, hogy hogyan jutottak erre a következtetésre Shaw-ék, egyszerűen nem része a filmnek. Valahogyan biztos, de azt nem mutatták. Nem arról van szó szerintem, hogy szimplán a barlangrajzokból erre következtettek volna. Volt ennek a felfedezésnek még jó pár állomása, de ez nem része a filmbéli történetnek. Erről egyszerűen nincs szó.

86: Még a végén megvalósul az álmod: mindenhol (így nálunk is) minimum jól, de inkább csodásan nyitott a film, csak a hát a visszajelzések elég vegyesek. Viszont ha folytatják, akkor nem szabad alább adni az ambícióból.

87: Azok a barlangrajzok mind istenfigurákat ábrázolnak. Egyébként nem biztosak benne, csak sejtik, bíznak benne (és most látom, hogy daesu vet egy keresztet :); ezt el is mondják a filmben.

87:

A rajzokon ők is ember formájúra vannak rajzolva ugye csak nagyobbak,az nem véletlen na meg persze ahogy DHOPW42 írta.

Nekem teljesen bejött a film minden hibájával, vagy következetlenségével együtt. Örülök hogy ilyen szépen nyitott, és remélem hogy egy ideig megtartja ezt a lendületét. Én tegnap 11 kollégámmal együtt néztem meg a filmet. MA reggel mikor újra találkoztam velük mindegyik kivétel nélkül sokat agyalt a filmen miután elhagytuk a vetítő termet.
Jómagam tegnap egész este azon pörögtem, hogy mi hogyan történt, és arra vártam hogy AE (és persze mások is) közzé tegyék hogy mit gondolnak erről a sci-fi-ről.
Persze vannak hibái a filmnek, de engem bizony kilóra megvett. És mondjon bárki bármit, de az a tény hogy ennyien beszélnek róla, és ilyen nagy indulatokat szít már önmagában sokat elárul a film nagyságáról. Itt bizony Ridley Scott alkotott valamit (amit szerintem a Gladiátor óta nem tett), és ha lesz folytatás én bizony várni fogom. Illetve ha lesz rendezői változata a filmnek arra is vevő leszek.
Egy gyors kérdés. Állítólag az end credit végén feljön egy Wayland felirat 11.10.12 dátummal, vagy valami hasonlóval. Valaki tud róla valamit? Mit akart ez valjon sugallni?

92: Én láttam a vége feliratnál a "Weyland corp since 10. 11. 12." nyilván ettől a dátumtól kezdve él a társaság. A világvégével lehet összhangban, ami a "building better world" filozófiára épülve az új világrendre vagy mi a fenére akar utalni, ami az ilyen sátánista összeesküvés elméleteket vezeti fel, amelyek terjednek a youtube-on meg mindenhol, hogy a "fenevad bélyege" meg "verichip", meg ilyesmik. Voltak még ehhez hasonló utalások a filmben, hogy "ahhoz, hogy teremts, előbb pusztítani kell", tehát szerintem ebből a filozófiából is meg lehet közelíteni, csak nem láttam elég egyszemű piramis csúcsa féle sátánista szimbólumokat, de lehet csak nem figyeltem eléggé, bár az biztos, hogy nem utoljára láttam :)

94. Thomzone
2012. 06. 09. 0:35

Kérdés, David miért engedi szabadon a fekete trutymót? Tudtommal nem azért jöttek, hogy biofegyvert kipróbálgassák. Amúgy sok mindent rendbe tett a cikk a fejemben.

Gyerekek, én úgy tudom, hogy a Földet csak hatalmas, nagyon drága hajtóanyagokkal teletöltött rakétákkal lehet úgy elhagyni, hogy messzire juthasson az ember, de akkor is túl lassan haladna, a hibernálás pedig tudomásom szerint nem valósítható meg, és azt is hallottam, hogy a fénynél gyorsabban amúgy sem haladhat semmi. Furcsa nekem továbbá, hogy az Aliennek nagyon hosszú a feje, nem azért furcsa, mert fasz szerű, csak ugye, egy ragadozónál nem utolsó szempont a könnyű fej, mert azt könnyebb megtartania. Ellenkező esetben baromira erős nyakizma lehet, de ez csöppet sem indokolt, hiszen ilyen erős nyakizmot sosem produkálna semmilyen evolúciós folyamat, pláne nem egy olyan, amit kívülről irányítanak idegenek, akik nem jutottak elég messzire a fejlődésben, és akik mérgesek, ha nem hagyják őket aludni, de akkor annyira, hogy Shaw után mennek. Na, a lényeg, hogy a Prometheus nem felel meg az elvárásaimnak, melyeket szemellenzőm belső falára olyan határozottan véstem föl, hogy már azt hiszem nincs is szemellenzőm, ezért leszemellenzősözök másokat.

Szédelegve jöttünk ki a moziból, és biztosan tudom, hogy az utóbbi évek legnagyszerűbb sci-fijét láttam, sajnálom srácok, de a Prometheus nem lesz rossz film attól, hogy fogást találtok a logikáján, vagy a dramaturgiai egységén.

97. hedzsooo
2012. 06. 09. 2:35

Na, vegre irt rola valaki nehany szep kerek mondatot osszefoglalonak, meg is osztom mindjart, igy nekem mar nem kell irnom legalabb!^ :)

98. biker
2012. 06. 09. 2:39

Először is szögezzük le, hogy ez alapvetően egy szórakoztató ipari termék. Így közelebb áll létrejöttének célja a Transformershez, mint mondjuk egy Tar Béla filmhez.
Na ha ezt tisztáztuk, akkor most már megvan, hogy melyik ligában is játszik a film. Persze hogy van pár hülyeség (engem legjobban az bosszantott, hogy Shaw a műtét után egyből túrázni indul és még ha fogja is állandóan a sebét, valószínűleg legkésőbb a "piramisban" el kellett volna ájulnia a fájdalomtól) de ennek ellenére azért elég messze van (pozitív értelemben) egy Tranformerstől, de még egy Bosszúállóktól is (most komolyan...latexben ugráló hülyegyerekek vs földönkívüli hadsereg?:)
Én ugyan nem éltem az Alien premierjekor és nem egyszer hallottam apámtól, hogy mennyire új volt az a világ az akkori embernek (neki az első olyan film, ahol a hanghatással rájátszottak az ilyesztgetésre), de mai szemmel annak a filmnek az a titka, hogy keveset vállal de az betartja (predatornál ugyan ez volt a szitu, csak ott szarabbak a színészek, meg kicsit a forgatókönyv is)
Scott itt emeli a lapot, egyben talán túlvállalja magát. Egyetértek, hogy Kubrik jobb rendező, ezért jobban is jött ki egy hasonló helyzetből.
De mint mondtam, Scott nem is abban a ligában játszik, és szerintem az nb2-ben most azért megállta a helyét. Bár én is osztom, hogy remélem lesz 2. rész, mert úgy tűnik csak azzal együtt lehet majd ezt az egészet megítélni. Ha a két részt látva is inkább a forgatókönyv hibáit szemezzük, mint a főkoncepció érdekességét, akkor valóban jelentéktelen műről van szó. Bár akkor miért van már most 90+ komment?:)

u.i.: érdemes elolvasni a vargatom által belinkelt interjút: számomra abból az jött le, hogy ez nem a paradicsom, és a "teremők" valójában sötét angyalok. illetve Jézus tudjuk mi volt (...nem zsidó:)
Hogy ebből mi következik? ők is teremtmények? vagy a második részben megtudjuk, hogy anno hogy is zajlott az angyalok harca a mennyekben? stb...
Veszélyes terep ismét, nagyon csúszós a talaj és egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy Scott fejében minden összeállt már...

99. biker
2012. 06. 09. 2:44

Még annyi, hogy a kulcs, hogy helyén kell kezelni a dolgokat. A DTK jó film, mert a klasszikus Joker-Batman harcot egy teljesen új színezetben mutatja be. Sok elgondolkoztató kérdést dob be, de ettől még csak egy popcorn mozi és nem Kant összes.

Bwaaaaah

www.aintitcool.com/node/56306
Damon Lindelof Has Been Called In To Help Save WORLD WAR Z!!

Most megmondom hogy ezt is elcseszi

sracok! megtalaltam a valaszt az osszes vitas kerdesre!

www.youtube.com/watch

95: elmész te a p****ba

98: Az Avengers ennél sajnos jobban megcsinált film, ami a forgatókönyvet illeti. De ez nem Scott hibája hanem Lindelofé.

Scottnak igazából csak azt tudom felróni, hogy a space jockey mítoszát lerombolta ezzel a kigyúrt "űrnácival" (ahogy mások elnevezték)

104. Racoon
2012. 06. 09. 7:15

középszerű nyári film.
sose hittem hogy erről a filmről azt fogom mondani,hogy szép a zenéje és aképek, de szar a forgatókönyv(lost-osan szar)

103:

Írj már egy variációt hogy neked mi lett volna jó sztori a sj-kra. csak érdekességképpen kíváncsi vagyok:)
mert az hogy pl egy sima űrutazó népség az elég gyengus lett volna...

93: Remélem, nem arra utal, hogy ekkor jelenik meg a film BD-n, mert olyan sokáig azért nem kívánok rá várni. :)

94: Az egész kutató csapat/küldetés csak alibi arra, hogy Weylandot titokban elhozhassák, hogy találkozhasson az istenével (a részvényesek valszeg nem nézték volna jó szemmel ezt az utazást), ezért is vannak olyan kutyaütők a csapatban, mint a drogos Fifield, meg az a másik, akik simán eltévednek az idegen ojjjektumban, meg aztán az se baj, ha vannak élő tesztalanyok az esetleges teszteésekhez, amelyre Weyéand ki is adja Davidnek a parancsot. De hát az Alienben is feláldozták a krút - Ash jóval korábban tudott arról, hogy van valami Kane szervezetében, mint bárki más, meg úgy általában arról is, hogy a végzetükbe sétálnak.

95: Meg aztán az aliennek nincs is szeme. Miféle ragadozó az ilyen? :)

98: Ki tudja, hol tart majd az orvostudomány 2093-ban? Shaw bead magának egy-két fájdalomcsillapítót, ajzószert vagy bármit, ami talpon tartja, meg aztán láthatóan vannak szépen fájdalmai, de hát minden kérdésre ott van a válasz a műfaj nevében. :)

101: 5*! :)

Egyre inkább ateistának érzem magam a hívők között, de így legalább már érthető számomra, hogyan tudják a hibáit figyelmen kívül hagyva szeretni a filmet olyan kritikusok is, akik máskor sokkal keményebben elbánnak egy hasonló színvonalú művel.

35: By the way, Richard Kelly-nek nagyon bejött a film.
twitter.com/JRichardKelly/status/211231691556134913

101: Ez az érv inkább ilyen Transformers szerű filmeknél szokott feljönni, nem? (aka: kapcsold ki az agyad haver). Gondolkodós, okos sci-fiknél még nem igen hallottam, hogy haver, a "2001: Ürodüsszeián" ne törd magad, ne gondolj bele semmibe csak nézd milyen baró.

113: Ez egyértelmű, de egy Transformers-szerű filmhez nem születik a kritika mellé még egy kifejtő is, és a két poszthoz 170+ komment.

115. Cornissa
2012. 06. 09. 9:48

Shaw azért tudott akciózni a császár után, mert a Weyland medpod teli nyomta drogokkal. Sőt még utána is tolta magába a cuccot. David motívációi kis részben Weylandtól függtek és nagy részben meg saját szakállára "dolgozott". Nem volt véletlen, hogy kérdezgette az embereket, hogy miért akarnak találkozni a teremtőikkel, stb. Sztem David-et nagyon alábecsülték, gyanítom, hogy simán öntudatára ébredt és ezért volt a szülők halálára tett célzása is.

Én nem bánom, hogy a space jockey végül nem egy ormányos elefánt lett. Sztem "élőben" szegény inkább komikus lett volna, mint bármi más. Ráadásul még bármi lehet, a Mérnökök sokkal kisebbek, mint az Alienben mutatott megkövült lény. Lehet, hogy a Mérnökök is csak egy teremtett szolgafaj. Ha mitológiai szempontból nézem (bocs, vallás-filozófia és teológia a szakmám), akkor meg még rémisztőbb a helyzet, mert akkor a Mérnökök = Nephilim. Az a kevés infó, barlangrajzok, stb erre is utalnak. Ezért gondolom, hogy itt nagyon durva mitológiának, univerzumnak ágyaztak meg.

Ja és engem lenyűgöztek a Mérnökök (űrnácik...lol). Van bennük valami természetellenes szépség, olyanok, mint egy görög szobor.

Én drukkolok a filmnek és elmegyek még egyszer megnézni moziba:)

Ja és köszi Aeon, nagyon jó a kritika!

111:
ezzel azt akarod mondani, hogy akiknek tetszett a film azok többségében vallásosak vagy hajlamosak rá?
amúgy épp, hogy az engineereknek magában a teremtésben való szerepük, jelentőségük nincs letisztázva teljesen a filmben

102: Na, mielőtt még elmennék, megjegyzem, hogy úgy érzem, csak azért kövezik sokan a filmet, mert nem hozta meg számukra azt az intellektuális pezsgést, amit vártak. Elég csak a fájdalmasan szép, már-már lírai nyitányra gondolni a filmben, és látszik, hogy nem intellektuálisan kell szétszabdalni a Prometheust, egyszerűen azért, amit AE is mond: ez egy sci-fi.

117: Ez elég provokatív komment, félek, sokan fognak rá ugrani. :)

Egyébként ahogy olvastam, nagyon sokan azért csalódtak, mert más műfaji filmet vártak - egy feszült űrhorrort, ami helyenként rájuk hozza a frászt. Szóval valami Alien-féleséget. Mondjuk, én végig egyenes háttal, feszülten néztem végig a filmet, amit nem túl sok horrorfilm tud elmondani magáról, amit mostanság láttam.

115:

"Ja és engem lenyűgöztek a Mérnökök (űrnácik...lol). Van bennük valami természetellenes szépség, olyanok, mint egy görög szobor. "

Pontosan. Nem is csoda, hogy úgy harcoltak, mint egy görög harcos - csilli-villi kütyük helyett a fizikumukkal.

Van mondandód?

a szövegben sajna nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.


 
Az IP-címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.