kritika: barney és a nők [barney's version] (2010) |
TheHungarian 2011. november 28. 20:02:33 |
Azt mondják, minden sikeres férfi mögött egy nő áll. Nos, egy kevésbé sikeres mögött pedig több nő áll. Ilyen fickó Barney Panofsky is. Olyan, akit aligha lehet kedvelni a következők alapján: mogorva, néha egyenesen bunkó, nőcsábász, s mindennek a tetejébe még producer is. És ez a rövid jellemzés a legkevésbé sem sarkítás. Mégis az a helyzet, hogy nála jóval szimpatikusabb figurák sem bírtak olyan közel férkőzni a nézőhöz, mint ő. A titka?
Paul Giamatti.
A Golden Globe-díjat érdemlő szerepformálás tökéletesebb nem is lehetne, hiszen Giamatti játékával képes elérni, hogy minden ballépést, ami Barney elkövet, nemhogy megbocsátjuk neki, de szurkolunk a sikeréért, függetlenül attól, hogy valóban megérdemli-e. Feledtetni tudja azzal kapcsolatos hitetlenségünket, hogy egy ilyen nem kimondottan előnyös külsejű fazon a legvonzóbb nőket viszi ágyba. Kiérdemli végtelen sajnálatunkat, mikor szenved, márpedig szenved eleget; elvégre háromszor nősült...és a frigyek közül a többség boldogsággal nem járt, csak kényszerrel vagy kényelemmel, úgyhogy abszolúte érthető, hogy mikor Barneyt végre utoléri a szerelem, aligha cselekszik racionálisan.
A központi színészi alakítást a mellékszereplők hibátlanul egészítik ki, s a forgatókönyvnek is nagyban köszönhető, hogy Barney minden gyarlósága ellenére elnyeri a néző szimpátiáját. Mindezt az időben való szertelen ugrálás segíti ugyan, ellenben a történet egészének zökkenőmentes befogadását nehezíti kissé, alkalomadtán még követési zavart is szül, de a teljes képet azért nem képes elrondítani, megbomlasztani. A teljes kép márpedig meglehetősen hosszú, két óra fölé nyúló játékidőt jelent, aminek megvannak a maga hullámvölgyei, ám az epizódszerűség már csak a házasságok, a feleségek eltérőségéből is adódik, tehát szükségtelen túl szigorú elbánásban részesíteni emiatt a filmet: úgy kell gondolni rá, mint egy jól működő házasságra, ami nem mentes az időnkénti, gyorsan feledésbe is merülő perlekedésektől sem.
Amitől nem mentes a film továbbá, az a humor, méghozzá a legjobb fajta. A kifinomult, esetenként felnevetést kiváltó, máskor belső mosolygásra késztető szellemesség szervírozásában Barney és apja (Dustin Hoffman) osztozik, utóbbi minden egyes jelenete a legjobbak közé tartozik. A komikum remek egyensúlyban áll a drámával; ahogy egyre későbbi életképeket kapunk, úgy váltja fel utóbbi az előbbit, s ezáltal nem pusztán egy megszánni való férfit láthatunk, hanem érezhetjük azt is, hogyan tudja a keserűség teljességgel átvenni a életszeretet helyét egy olyan emberben, aki még akkor sem volt képes megtalálni a boldogságot, amikor az tálcán kínálkozott számára. Hogy a boldogság egyet jelent-e a szerelemmel, vagy túlmutat azon, azt döntsék el a lélekbúvárok, az biztos, hogy amennyire működik vígjátékként és drámaként a Barney és a nők, olyannyira eleven romantikus filmként is. De hát csoda ez, ha az áhított hölgyemény, a szerelmi vágy tárgya az elbűvölő Rosamund Pike?
Ja, és még valami: ilyen hitelesen megöregített színészeket talán még nem is láttam.
Kommentek
Eddig 4 komment érkezett.
Eddig is tervbe volt nálam, de most már biztos megnézem
"Ja, és még valami: ilyen hitelesen megöregített színészeket talán még nem is láttam."
Valóban bámulatos az átváltozás. A szokásos őszítő paróka, kiszedett haj, ide-oda felvitt ráncok és májfoltok mellett szerintem a legnagyobb lökést a a tokaprotézisek adták. :) Barney-nak évről évre egyre kevesebb nyaka van, ez alapján is be lehet lőni, hogy épp melyik korszakban járunk. :)
Nos, az Odeon nem halmozza el a filmet vetítési időpontokkal, viszont a Művészben és a Puskinban szerintem mindenki találhat magának megfelelő időpontot:
port.hu/barney_es_a_nok_barney_s_version/pls/fi/films.film_page
Ki ne hagyjátok, különben irgum-burgum! :)
Van mondandód?
a szövegben sajna nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk.
ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP-címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
Nem lehet ezt a filmet nem szeretni. Ezzel már azelőtt úgy voltam, hogy egy-két papírlapot aláfirkantva a saját gyermekemmé vált. Paul Giamattira amúgy is úgy tekintek, mint saját alteregómra (vannak ismerőseim, akik szerint hasonlítok is rá, nekik folyamatosan ajánlgatom, hogy keressenek fel egy optikust): mióta megformálta a világ egyik legszerethetőbb gennyládáját, azaz Harvey Pekart, azóta cimbik vagyunk. És a Sideways csak ezután jött: az a film, melyet sokan a mai napig karrierje csúcspontjának tartanak; valószínűleg ők még nem látták Barney-ként, aki olyan, mint egy rossz producer - mások tehetségéből szerez magának elismerést (kritikait és anyagit), és a kultúrára úgy tekint, mint egy árucikkre. Na jó, nem csak a kultúrára, hanem úgy mindenre. Mégis imádni való fazon, ahogy azt TheHungarian meg is írta, hisz esetlen és esendő, boldogul is meg nem is, megtestesíti a kisember álmait és vágyait, meg jól artikulálja a benne rejlő gúnyt és haragot, egyszóval egy létező réteg ritkán megénekelt epigonja. Hérosza, ha úgy tetszik. A történet viszont egy másik meg nem énekelt réteg körében játszódik, hisz a zsidók modern, kvázi felvilágosult kiadása a legtöbb filmest hidegen hagyja, hisz ők már nem szenvednek, nem is karikatúrák gyémánttal a kipájuk alatt, hanem urambocsá' olyanok mint te meg én, csak kicsit jobban értenek a pénzhez, ahhoz is, hogy kell megszerezni és ahhoz is, hogy kell elkölteni. Szóval szatirikus az a kép, amely a film róluk fest, de nem gúnyos, inkább olyan kacsingatós. És komplex - történéseiben is, hisz nem csupán kontinenseket és évtizedeket ível át, de játszi könnyedséggel csapong a zsánerek között is, miközben végig kitart az ősi tétel mellett: szeress minket, mert nagyszerűek vagyunk, és szeress minket azért is, mert gyarlók vagyunk. Szeretlek, Barney.