szókátrány: it's kind of a funny story, hesher, jack goes boating |
samlowry 2011. augusztus 18. 19:57:04 |
Az amerikai indie szcéna gazdag fajta. Felfedezni lehetetlen, elmerülni benne érdemes, ha csak rövid időre is. Ehhez szabott terjedelemben három olyan független filmről van szókátrány alább, amelyekről ezért vagy azért már folyt előzetes eszmefuttatás akár ezen a blogon is.
It’s Kind of a Funny Story
Próbálok túllépni az összes előítéletemen, ami az elmegyógyintézetben játszódó filmekkel kapcsolatban kialakult, próbálom nem sorolni magamban az amerikai indie dramedy-k mostanra blockbustereket megszégyenítően kőbevésett eszköztárát és próbálom eszembe juttatni Fleck és Boden Half Nelsonjának ügyesen politizáló, mégis emberi forgatókönyvét valamint minimalista mízanszenjét, de csak nem sikerül. Ami itt vár nem más ugyanis, mint a műfaj valamennyi kliséjének tárháza és a genius loci teljes ignorálása. Utóbbinak tudok tapsolni, előbbinek már kevésbé. Fleckék azonban nem dilettánsok, karaktereik letűnt hírességek papírmasé maszkjai mögé bújva ugyan, de fosztogatják a szervezetben meglevő érzelemkészleteket, repetitív jellegű poénjai szokatlanul kifinomultak, Zach Galifianakis pedig – megkockáztatom – életében először szerethető a kristályvásznon. Konklúzió: ha 16 évesen meg akarod ölni magad, ezért elmegyógyintézetbe vonulsz, ami persze pár nap alatt sínre teszi az életed és, bár világ életedben lúzer voltál, még néhány mutatós korodbeli lányka figyelmével is megajándékoz, akkor is el vagy ásva, de csak mert ha zenekart kell mondani, akkor a U2 ugrik be először.
Hesher
A pusztítás marha vicces dolog. T.J. átlagos amerikai kisfiú, annyi szépséghibával, hogy anyukája pár hónapja halt meg tragikus hirtelenséggel, apja pedig azóta sem találja a helyét, akivel nagyanyjánál lakik. Utóbbi legalább boldog, hisz orvos felírta marihuánán lebegi át a mindennapjait. T.J. nem meglepő módon tehát, mód felett agresszív és nehezen megközelíthető fiúcska. Egy nap azonban egy jól irányzott ablaktörésnek hála összefut Hesherrel, aki minden pusztítási hajlamának úgy a tízszeresét méri a nyakába, segít az iskolai konfliktusok megoldásában és elharapódzásában, szeszélye szerint kihúzza, vagy belöki a szarba és úgy általában igazi seggfej, a kemény fából faragott, következetesen kiszámíthatatlan és szerethető fajtából. Egy kegyetlen, néma intrikus, aki legyen bármily elcseszett, ebben a családban akkor is a problémamegoldó szerep vár rá. Spencer Susser filmje szellemes metaforákkal és bájos gátlástalansággal kecsegtet, fémagyú főhőse Heath Ledger Jokerének lenne méltó ellenfele, vagy éppen legjobb spanja, számunkra viszont csak egy pofánrúgást és egy szegycsontjáig boncolt életigazságot szán, ami csak akkor válik kínossá, amikor látjuk megvalósulni ebben a kegyetlen és kegyetlenül szikár mikrokozmoszban. T.J. tehát könnyen lehet, hogy a nehezebb utat választja, pedig a pusztítás marha vicces.
Jack Goes Boating
Philip Seymour Hoffman nem egy egyszerű figura. Minden férfi lelki szemei előtt mementoként lebegő és edzésre sarkalló külseje ellenére képes hiteles rocksztár lenni, de igazán elemében akkor van, amikor fizikumával, érzelmeivel és életével harcban álló szerencsétlent kíván tőle a szerep. Olyan karaktert viszont, aki még Jack-nél is kevesebb a nullánál (bocs B.E.E.) eddig és eztán is nehezen találhatna. Valahogy olyan ez a figura, mintha egy végtelenül öngyűlölő, ugyanakkor szörnyen cinikus egotrip teremtette volna. Csimbókos, rasztának csak nagyon nagy jóindulattal nevezhető pacifista tincsei hebehurgyán lógnak alá szeplős koponyájáról, ráadásul hajlamos öt éves kislány módjára hisztizni. Miért szerethető mégis? Mert céljai vannak, amikért foggal körömmel harcol. Jobb állást akar, de mindenekelőtt megszerezni az álomnőt (aki csakis ebben a lesújtó melankóliában bír álomnőnek hatni) és ennek a küzdelemnek vagyunk mi szemtanúi. Hoffman pedig legalább annyira manírmentes rendező, mint színész, ráadásul – megkerülve a rendező és főszereplő feladatkör veszélyeit – nagyon is érzékeny saját magára a kamera előtt. Talán Woody Allen volt képes utoljára ilyen könnyedén rendezni saját magát, csak aztán mindig hanyatt vágódott a saját maga elszórta banánhéjakon, itt azonban a remekül megírt dialógok ellenére, a csendekre érdemes igazán figyelni.
Kommentek
Eddig 5 komment érkezett.
Az elsőnél a könyvet jobban ajánlom. A film annak csak egy gyorsított turmix kiadása.
A Heshert eddig is nagyon vártam, de most mégjobban talán. Egy jó elmegyógyintézetben játszódó film volt anno az Ösztön, nekem legalábbis nagyon bejött.
Érdekes módon pont a napokban merült fel az egyik film egy eldöntendő kérdés részeként. Mi ez, ha nem jel? :)
...Jack-nél is kevesebb a nullánál (ennek így van értelme? kicsit fura)...öngyőlölő...
azért a nyelvtani és helyesírási dolgokat tessék ellenőrízni kiküldés előtt
jó írás,a Hesher-t hamarosan meg is nézem
Van mondandód?
a szövegben sajna nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk.
ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP-címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
Nyomás alatt című filmet pont a napokban tekintettem meg. Nem rossz az a film egyáltalán, csak hát ahogy írod, tényleg kissé együgyűen feszegeti a műfajának lehetőségeit. Amúgy szerintem fiatal srácként mindenképpen érdemes látni egyszer, mert fontos problémákat pedzeget.