2011. június 21., kedd
- » szókátrány: hanna, the ward, the loved ones, red hill, etc.
- 8:35 | mozi | aeon_flux | 13 komment | főoldalra velem!
Bármennyire szeretném és bármennyire fázol tőle, egyszerűen képtelen vagyok minden abszolvált filmélményt ráérős boncasztalomra fektetni, s néha a szó is beragad (innen ez az "elmés" cím), pedig vannak produktumok, melyek követelik azt, hogy megemlékezzenek róluk - nem feltétlenül pozitív előjelük kapcsán. Hát íme.
Hanna
A művészcsaládban felnőtt Joe Wright valószínűleg kilométerekről látható örömtüzeket tudna gyújtani a hozzá elküldött díjvadász/kosztümös forgatókönyvekből, ezért aztán csinált egy akciómozit, amibe belevizualizálhatott minden olyan filmes csínt meg bínt, amit a korábbi rendezéseiben megismert viktoriánus Anglia nem biztos, hogy elbírt volna. S ahogy ezt a kísérleti akció-arthouse thrillerizét elnéztem, Wright jó régóta gyűjtögethette az ideákat, mert a Hannából végül valódi ötletbörze lett, amiből tucatnyi olyan filmet lehetne összerakni, amelynek egymástól jól elkülöníthető, egységes stílusa lenne, de egyetlen nagy masszaként nehezen fogyasztható. Részeiben tehát sokkal jobban működik, mint egészében: tisztára mint egy trip azonnal jelentkező mellékhatásokkal. Annak viszont nagyon örülök, hogy már csak egy évet kell várnom, hogy színt valljak Saoirse Ronannak.
The Ward
John Carpenter visszatért! És ugyanazt a szart csinálja, mint tíz évvel ezelőtt. Már eleve nem kecsegtetett túl sok jóval, hogy a tíz év hiátusból megtért "master of horror" nem csupán egy új játékfilmre fordítható pénzt alig tudta összekaparni, de utána még forgalmazóra sem nagyon lelt. Eme produktumot látva nem is csoda: a The Ward sokszorosan elcsépelt helyszínével (villámcsapások által bevilágított elmegyógyintézet Ratched nővér hasonmásokkal és dögös bentlakókkal), loncsos hajú démonlányával és lapos slusszpoénjával csupán néhány évtizedet késett. Szerencse vagy nem, de Carpenter napjaink felgyorsított rémületfaktorainak meglovagolása helyett a régi iskolát idéző módon, öreges tempóban, éppen ezért teljesen kiszámíthatóan paráztat, vállalható képi világa ellenére a filmet mégis valóságos kínszenvedés végignézni, hisz szemmel láthatólag minden közreműködő halálra unta magát a forgatáson.
The Loved Ones
Ami miatt a Hanna hátast dobott, az Sean Byrne ausztrál tortúra-filmjét már-már zseniális szintre emelte. A kulcs a mértéktartó zsánerpukkasztásban rejlik, és ez az alig másfél órás csemege ugyan arra törekszik, hogy kitágítsa a műfaj határait - konkrétan úgy fest, mintha a Texas Chainsaw Massacre találkozna a High School Musicallel egy aggasztóan beteges, de szellemes elmében -, de az audiovizuális harcsolás helyett inkább arra törekszik, hogy narratívájában legyen kiszámíthatatlan (hol elképesztően durva, hol hisztérikusan vicces), így sikerül friss vért pumpálnia egy olyan zsánerhajtásba, amely sokak szerint már eleve holtan érkezett.
Red Hill
Szintén ausztrál, szintén műfaji hibrid, ugyanakkor ez a western/slasher mixtúra olyan meggyőződéssel lapátolja stílusos halomba a két választott zsánerének közhelyeit, hogy végül önkéntelenül is műfajparódiává csuklik össze. Új seriff-helyettes érkezik egy istenháta mögötti kisvárosba, és nem elég, hogy alig tudja kivívni a helyi rendfenntartók bizalmát, de még egy csúnyán megégett néma rémmel is számolnia kell, aki megállíthatatlanul tör előre (ha kell, Jason módjára teleportálgatva), hogy beteljesítse titokzatos bosszúját, ami összeköti módszeresen kivégzett áldozatait. Már a film harmadánál sejteni fogod, hogy valójában ki a hunyó, így simán eltöprenghetsz azon, hogy a seriffet és az embereit leszámítva vajon hova tűnt mindenki a városból.
Cedar Rapids
Az Up in the Airhez hasonlóan a Cedar Rapids főhősét (Ed Helms, a The Hangover fogdokija) is kirángatják jól belakott világából, hogy végre rádöbbenjen: a mesterségére épített életén túl is akadhatnak örömök. Ugyanakkor ez a muksó se nem szexi, se nem magabiztos, a többnapos szakmai találkozón szerzett tanulságait pedig szomorkás elmélkedés helyett alkoholmámoros ökörködésben és gyakorlati alkalmazásban (új cég! új nő! új élet!) éli ki. Lehet vele is rezonálni, de még inkább John C. Reilly-vel, akinek már most odaítélnék egy jó kis Oscart és aki világra szóló partiarcként segít kimozdítani szegény emberünket a szürke status quóból. Ahhoz viszont, hogy eme film lehesesn a következő Oscar-szezon "kis szellemes függetlenje", túlságosan vicces. Nem mintha ez baj lenne.
The Fourth Kind
Ismét egy zsánerújító próbálkozás, amely az (ál)dokumentumhorrorok népszerű hullámát meglovagolva kíván friss hajtást növeszteni. Sajnos Olatunde Osunsanmi filmes kísérlete, melyben színészek rekonstruálnak valósnak beállított - és a filmben nem ritkán a "megrendezett" jelenetekkel párhuzamosan vetített - eseményeket, melyekben földönkívüliek ragadnak el embereket (asszem...), túlságosan zavaros, finomkodó és visszafogott (értsd: dögunalmas) ahhoz, hogy kénytelenek legyünk megjegyezni szellemi atyjának nevét. De lehet, hogy ez nem is olyan rossz hír.
The Lincoln Lawyer
Matthew McConaughey-nak soha nem kellett volna lemennie kutyába: a helyében két lábbal rúgtam volna ki Kate Hudsont és a többi hollywoodi miszpicsát, a meztelen bongósnak ugyanis sokkal jobban fekszik ez a simulékony ügyvédszerep, aki simán lyukat dumál egy motoros banda kollektív sörhasába, zsebében van a fél város és vannak ügyek, melyeket úgy old meg, hogy a kocsijából sem kell kiszállnia. Persze, akadnak érzelmei is (exnejével még mindig imádják egymást és csak azért mentek szét, mert a bíróságon külön padsorból osztják az észt), ezért lehet érte szorítani, mikor egy egyszerűnek tűnő ügyből életveszélyes kalamajka lesz, ami aztán egy csapásra lebontja körülötte a maga által emelt cukorpalotát. Vérbeli tárgyalótermes thriller ez; az a fajta, ami 15 éve még elcsépeltnek, ma már retrósan coolnak számít. Nem tagadom, teljesen beszippantott, de a végső, tévés krimiket idéző pisztolyrántós, nagy monológos befejezés úgy tüsszentett ki, hogy majdnem megütöttem magam.
- Címkék: 2csillagos, 3csillagos, 5csillagos, 6csillagos, 8csillagos, 9csillagos, aussie movies, cate blanchett, chemical brothers, eric bana, horror, independent, joe wright, john c reilly, john carpenter, kritika, kritika szokatrany, marisa tomei, matthew mcconaughey, milla jovovich, saoirse ronan, western
-
Eddig 13 komment érkezett (
)
-
"L":
2011. 06. 21. 9:43 -
aeon_flux:
2011. 06. 21. 9:451: Már kétszer is ellátogattam Lolához, másodszor horror-rajongó társaságban, és mindnyájan jól éreztük magunkat a vendégségben. :) Szóval a lelkesedésem töretlen.
-
"L":
2011. 06. 21. 9:52kedves egeszsegedre. :)
felre ne erts, nem banom en, csak mivel nyomon kovetem a blogod ugy gondoltam, hogy nagyjabol ismerem az izlesed (ami ugye messze nem egyezik az enyemmel /sucker punch hrrr... :)/) es nagyon meglepett a 9-es osztalyzat a filmes naplodban. egy idoben faltam es majd' minden tortura filmet megneztem, de semmi kiemelkedot nem lattam ebben... de sebaj, ez is csak igazolja, hogy izlesunk kulonbozik, nem kicsit, de jol van ez igy. :) 3,14sz -
aeon_flux:
2011. 06. 21. 10:04Igazából nem nagyon láttam jó filmet ebben a zsánerben. Persze, alapból öncélúságra alapszik, de ha valami ilyen tounge-in-cheek, ráadásul teljességgel kiszámíthatatlan (SPOILER! annak ellenére, hogy végül visszakanyarodik a megszokott cselekményfonalhoz), annak nyálam nyert ügye van.
Sokkal inkább ez, mint teszem azt egy Wolf Creek.
-
"L":
2011. 06. 21. 10:32jaj dehogynem lattal: eden lake, martyrs, w delta z
ajanlom meg a 2007-es the girl next door-t es ha ez a "high school musical"-os beutes bejott akkor meg talan a the final-t is.
-
aeon_flux:
2011. 06. 21. 11:25Eden Lake, Martyrs, WAZ: teljesen igazad van, ezek tényleg remek filmek, habár számomra mindhárom túlnőtt a zsáneren. Meg a vitánk tárgya is. :)
-
"L":
2011. 06. 21. 11:29en nem vitaztam, csupan csak ajanlottam par hasonlo filmet ami esetlegesen tetszhet neked kiindulva a the loved ones iranti lelkesedesedbol. :)
-
aeon_flux:
2011. 06. 21. 11:367: Rendben, feljegyeztem őket!
-
gaillard:
2011. 06. 21. 11:516: Akkor ez is tetszeni fog: Red White & Blue
-
Barakukk:
2011. 06. 23. 22:16Ma megnéztem a Hannat! Ugye az előző ilyen film, amelynek a zenéje elektronikus zenekartól származik az A közösségi háló. Érdekes, hogy mindkét filmben elhangzik Edvard Griegtől az In the hall of the mountain king
www.youtube.com/watch?v=xrIYT-MrVaI -
aeon_flux:
2011. 06. 23. 22:23Trent Reznor nevében kikérem magamnak az "elektronikus zenekar" titulust. Meg úgy általában mindenki nevében, kivéve talán a Kraftwerket, ők tényleg robotok. :)
-
Barakukk:
2011. 06. 24. 8:32jó! meg tényleg a Daft Punkt is a Tron: Örökségben
Abban nem volt klasszikus zene -
aeon_flux:
2011. 06. 24. 8:4212: De még mennyire, hogy volt. :)
van mondandód?
a szövegben sajna nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. (s ezt nem én találtam ki.) Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
-
"L":
The Loved Ones 55%
The Fourth Kind 45%
hehe, nem gyoztel meg, tovabbra sem ertem a lelkesedest a The Loved Ones irant, de ha ez tetszett akkor ajanlom meg a hasonszoru filmeket: Mum & Dad, Grotesuku, ect...
ezek kozul varosak nalam: Hanna, The Ward, Cedar Rapids!!!, The Lincoln Lawyer - remelem mielobb ideernek valamilyen formaban.