kritika: x-men - az elsők [x-men: first class] (2011) |
aeon_flux 2011. június 1. 23:36:31 |
X-Men: becsöngettek! Miközben a későbbi Magneto (Michael Fassbender) édesanyja gyilkosára (Kevin Bacon) vadászik, addig Charles Xavier (James McAvoy) megpróbálja összeszedni a világ mutánsait. Útjaik kereszteződnek és hamarosan egy egész világot fenyegető összeesküvésre derül fény.
Tudjátok, mi a vicc? Mikor Bryan Singer a Superman Returns miatt kiszállt a harmadik X-Men filmből, azonnal beprotezsálta maga helyett Matthew Vaughnt, aki annak idején ugyan csak egy Layer Cake-et tudott felmutatni, Singer mégis úgy érezte, hogy van a fazonban spiritusz. Úgy tűnik, tévedett, Vaughn ugyanis berezelt a szoros forgatási határidőktől és némi hezitálást követően meghátrált. Eltelt öt év, és a Foxnak sürgősen össze kellett kalapálnia egy újabb X-Ment, különben a jogok visszaszálltak volna a Marvelhez: a határidő még szorosabb volt, mint legutóbb - már-már embertelenül szoros -, és a producereknek eszükbe sem jutott, hogy az időközben vunderkindnek kikiáltott Vaughnak ajánlják fel a melót. Singer azonban ragaszkodott hozzá, hogy fussanak vele még egy kört, és a Kick-Ass rendezője ezúttal nem mondott nemet.
Minden tiszteletem az övé. Ennyi idő alatt, szinte nulláról tető alá hozni egy olyan vállalkozást, ami nem egyszerűen megágyaz egy jól ismert univerzumnak, hanem még ki is tágítja azt - nos, ez nem semmi feladat. George Lucas az ilyen projektre évtizedeket szán, Vaughnak meg volt rá 10-12 hónapja. Épp ezért talán nem olyan meglepő, hogy nem minden téren járt sikerrel.
Először lássuk azt, ami megáll a lábán! Mikor a Fox először körvonalazta a First Classt, akkor egy félkomoly tinifilm lebegett a szemük előtt sok humorral, szerelemmel, akcióval, miegymással: ez lett volna a mutánssuli 101. Ez a koncepció azonnal ment a levesbe: Vaugh filmje ugyan nem nélkülözi a fiatalos felületességet, de a Bryan Singer ötletéből szőtt sztori egy valós történelmi konfliktust, a kubai rakétaválságot járja körbe, melynek súlyával valamennyi szereplő tisztában van.
A szuperhős-filmek általában kortalanok, mindig egyfajta absztrakt jelenben játszódnak, és csak visszaemlékezések formájában mernek kilépni a megszokott idősíkból - mintha attól félnének, hogy a hősök elrugaszkodott képességei és az e körül fogó események már túl sok terhet rónak a nézőre ahhoz, hogy még az idővel is meg kelljen birkózniuk. A rossz emlékű Wolverine talán ezért is ugrott néhány száz évet az időben, mire lement a főcím... A First Class viszont következetesen kitart a 60-as évek mellett. Atmoszférájában nem ritkán megidézi a korra jellemző konspirációs thrillereket, a Harry Palmer- és James Bond-filmeket: talán nem is lepődtem volna meg, ha valamelyik sarkon egyszer csak Michael Caine fordul be. Apropó cameo... na, de ezt tényleg nem mondhatom el. :)
A színészválasztás tökéletes. A fiatal, meglepően bohém Charles Xaviert szállító James McAvoyról már két éve is ódákat zengedeztem ezen az oldalon, az Erik Lehnsherrt megformáló Michael Fassbender pedig minden második filmben főszerepet játszik, amit az elkövetkezendő 1-2 évben érdemes lesz megnézni. Talán nem véletlenül. Kevin Bacon egykori szépfiús bája az évek során szikársággá nemesedett, acélos tekintetével és simulékony magabiztosságával simán elmenne Bond-gonosznak, épp ezért csodálatosan illeszkedik ebbe a miliőbe.
A gondok a többi figurával kezdődnek. Nem elég, hogy túl sok van belőlük, de olyan vázlatosak, hogy megkülönböztetni őket csupán különleges képességeik vagy az alapján lehet, hogy épp melyik oldalon állva játsszák el a "király, király, adj katonát" aktuális fordulóját. A 132 perces játékidő első pillantásra nem tűnik kevésnek, ellenben a film olyan sok karaktert mozgat, hogy nincs idő arra, hogy néhány fontosnak szánt motivációt ne csak szerencsesüti-esztétikával adagoljanak - vagy még azzal sem. Eme megalapozatlanságnak hála a különböző kisebbségekkel alliteráló X-ek drámája is csupán olyan illúzió, amely akkor illan el, mikor a legerélyesebben sulykolják azt.
És tudom, nem fair dolog számon kérni a trükkök minőségét egy lóhalálában összerakott blockbustertől, de talán ha visszavettek volna az ambícióból - mert a sűrűn jelentkező akciójelenetek csak úgy dagadoznak a showmanshiptől -, akkor egyes látványelemek nem lógtak volna ki az összképből rajzfilmszerű elnagyoltságukkal.
Természetesen mint minden előzményfilm, a First Class is szorgalmasan keresi a kapcsolódási pontokat az utódokkal, és vannak ravaszul pozicionált vagy éppenséggel humoros utalások ("a hajam tabu", mondja Xavier), de minden egyes jól elhelyezett kacsintásra jut egy izzadságszagú.
Minden hiányossága és felületessége ellenére Vaughn filmje összességében sikerrel fektette le a franchise alapjait: a First Classnak van szíve, ereje és esze, most már csupán tapasztalatra és türelemre, no meg jó adag trimmelésre lesz szüksége, hogy felnőjön Singer mesteri kettőséhez. Ha minden igaz, a Fox már megelőlegezte a bizalmat a folytatásnak - remélhetőleg ezúttal a rá szánt időintervallum is emberibb lesz.

Kommentek
Eddig 36 komment érkezett.Inkább a billentyűzetem, amin állandóan kihagy az "l". :\
Javítom.
Mostmár kerülök minden infot, úgyhogy egyelőre nem olvasom el, de a 6 csillagnak nem örülök:S viszont tudja valaki, hogy játszák e valahol feliratosan?
3: Igen, a MOM-ban.
fúúú... meg kell néznem!
viszont, szerintem Bryan Singert egy kicsit túl értékeled. a második x-men film pl. egyenesen szörnyű (viszont simán jobb rozsomák film, mint maga a "farkas" film). nekem a harmadik rész tetszett a legjobban.
Az X2 minden idők egyik legjobb képregényfilmje. Kérem a következőt.
"Nem elég, hogy túl sok van belőlük, de olyan vázlatosak, hogy megkülönböztetni őket csupán különleges képességeik vagy az alapján lehet, hogy épp melyik oldalon állva játsszák el a "király, király, adj katonát" aktuális fordulóját."
Ezért rühellem a harmadik részt, egy rakás új, lepkefing súlyával bíró karaktert dobtak be, a régieket pedig egy szűk kör kivételével vagy kinyírták (a) nevetségesen b) giccsesen), vagy huszadrangú mellékszereplővé silányították (azóta is kaparom a falat Rogue miatt).
Ez viszont nagyon is érdekel. Plusz drukkolok az új Wolverine-filmnek.
"Az X2 minden idők egyik legjobb képregényfilmje. Kérem a következőt."
Ámen. :) Hogy számokkal is dobálózzak:
1: 7/10
2: 8/10
3: 6/10
Wolverine: 4/10
7: Bár egész tűrhetőnek tartom a harmadik részt, de a cikkbe belinkelt kritika megírása óta kissé módosult a véleményem róla. :)
Jelenleg:
X-Men 10/7
X2 10/9
X-Men: The Last Stand 10/5
Wolverine 10/3
A hármas filmként megállja a helyét, nézhető és erős az érzelmi töltete, csak számomra kiábrándító, hogy ilyen irányba vitték el a történetet az első és a második rész meglepően kellemes építkezése után. A folytatások több=jobb elvre támaszkodó karakterhalmozását meg ki nem állhatom, mert csak a legritkább esetekben vezet jóra (TDK).
Utánaolvastam a nagggyon spoileres cameónak, és wow, wow, wow, legszívesebben azonnal rohannék a moziba. :)
(Plusz hadd fangirlködjek egy kicsit: egy olyan film, amiben Michael Fassbender és James McAvoy akasztják össze a bajszukat, és ráadásképp Kevin Bacon is elkolbászol a háttérben, még akkor is érdekelne, ha a Kant-összest olvasnák fel. Nyami.)
A Wolverine tényleg tragikus volt, az X3 meg elég vegyes, a többi kettő királyság, ezt meg majd meglátjuk.
Amire kiváncsi vagyok, az Whedon és az Avengers, óriási potenciál van benne de nem ez lenne az első alkalom hogy rajta kívülálló okok miatt megszívja szegény.
az első rész: nézhetetlen gagyi, szuperhős valami, a feléig kírtam kábé vagy egy kicsit tovább.
a többi nem érdekel, ezt meg majd még eldöntöm, ha a többi fogadtatás jobbnak titulálja benevezek rá.
de jinikyan nem tudom mit lehet szeretni mondjuk az egyben, olyan logikai bakik, és gagyi, típikus szerepek és mozzanatok, cselekedetek, motivációk vagy hiányok vannak, hogy hányinger. nem is éri meg a film, hogy részletezzem...
Ms. Lawrence-ről kérhetnék egy félmondatot?:-)
Bár az amerikai fontosabb kritikusoknak még csak az egyharmada nyilatkozott a filmről, trónfosztás ott sem történt. RT: 71, Meta és MRI: 73, BFCA: 80 (így, ma reggel 7-kor). Szóval a Koszorúslányoknak egyelőre csak a Super 8 a kihívója a "Legjobb nyári film a kritikusok szerint" címért, amit - ha jól olvasok a sorok között - meg is fog kaparintani.
Viszont eddig több blockbustert szerettek, mint amennyit nem. Ilyen sem mostanában volt:)
10: Az a cameo annyira betalált, hogy el is gondolkodtam egy "minden idők legjobb vendégszereplései" listán, amin valszeg bérelt helye lenne. Szerintem már zavartuk a körülöttünk ülőket, annyira röhögtünk rajta (annak ellenére, hogy a felemás vágással kissé elcsapták a poént), és igen, a McAvoy/Fassbender/Bacon triumvirátust nem véletlenül dicsértem én is.
Ugyanakkor January Jones-ról kiderült, hogy amilyen szép, olyan rossz színésznő. :)
13: Igen. Neki volt a legrosszabb szinkronja és ő volt a film érzelmi kurvája is. :)
holnap, holnap, holnap!!!
Na, kösz az véleményt, akkor azért nem hagyom ki, pedig nagyon félős volt...
Most is maradjunk bent a stáblista végéig ?
most elbizonytalanodtam hogy megéri e mozijegy árát,vagy majd itthon ha megjelenik BD-n?
"A fiatal, meglepően bohém Charles Xaviert szállító James McAvoyról már két éve is ódákat zengedeztem ezen az oldalon(...)"
mivel kapcsolatban hangoztak el az "ódák"? ^^
21: leginkább az Atonement c. film kapcsán, amiért simán kijárt volna neki az Oscar-jelölés.
19: Ha arra gondolsz, hogy van-e plusz jelenet a stáblista végén: az nincs, de meg lehet hallgatni az end credits alatt szóló Take That(!) nótát. :)
SPOILER!!!
Mikor Shaw elmegy mutánskölyköket toborozni a "titkos amerikai támaszpontra", vajh miért nem végez azokkal, akik nem állnak át az oldalára - még akkor sem, amikor megpróbálnak rátámadni?
24: Mert akkor már Charles is nagyon pipa lett volna és úgy fuccs az egész "megölöm Shawt/ne öld meg Shawt, csak állítsuk meg" konfliktusnak. ;)
16: Most lelomboztál egy kicsit:(
SPOILER!!!
25: Akkor hátha erre is tudsz válaszolni: Erik miért nem próbálta megtámadni Shaw-t a film elején, miután az megölte az anyját?
26:
Most már jobb valamivel? :)
Egy kicsivel:) Azért én reménykedtem benne, hogy ha már ennyi tehetséges fiatal színészt belevontak ebbe, akkor ki is használják a tudásukat.
Az eddigi X-men - filmek közül szerintem ez sikerült a legjobban.
Jól összerakott történet és érdekes karakterek, többnyire jó színészi tálalásban.
Nálam ez megér egy 10/8-at!
27:
SPOILER!!
Az én értelmezésem szerint Erik ott még egyáltalán nem volt képes irányítani erejét, egyszerűen volt egy hatalmas dühkitörése, aminek következtében teljesen kontrollálatlan tombolásban manifesztálódott a benne szunnyadó erő. A két náci katona sem azért halt meg, mert ő ezt kívánta, csak szerencsétlenségükre a fém sisakjukat is érintette a szoba minden fém tárgyát valamilyen szinten befolyásoló mágneses anomália. Shaw nem viselt semmi olyan mértékben fémet tartalmazó ruhadarabot, mely esetleg a halálát okozhatta volna.
Ha a kérdésed inkább arra vonatkozott, hogy miért nem rontott neki a zsidó fogoly puszta kézzel a nála kétszer nagyobb fegyveres nácinak, azt azzal tudom magyarázni, hogy:
1. sokkhatás alatt volt.
1. már akkor sem volt hülye. :)
31: Az a jelenet dramaturgiailag volt rettenetesen elszabva - akkor még nem lehetett tudni, hogy Shaw maga is mutáns, és miközben darabokra hullott körülötte a világ, ő csak ácsorgott, mintha nem is ő idézte volna elő az egészet.
Mondjuk, ennél nagyobb katyvaszt okozott a titkos főhadiszállás szétverése, amin Shaw nyert egy szitaszárnyú lányt és hátrahagyott néhány életveszélyes ellenfelet. :)
32: Igen, ez utóbbi engem is zavart, bár bizonyos szinten magyarázatot jelentett a srácok ottani teljesítménye: tényleg nem tűntek nagy fenyegetésnek. :)
Ennél is nagyobb bajom volt a jelenettel, hogy pont a legérdekesebb képességgel rendelkező tag hagyta ott a fogát.
Sebaj, legalább jókora drámát lehetett csinálni a halálából.
(Tegye fel a kezét, aki emlékszik rá, hogy hívták. :D)
SPOILER!
Engem a fent említett okok miatt igenis megviselt, nagyon mérges voltam, amiért kiírták, még mielőtt bármit kezdtek volna vele. (feltettem, Darwin :))
tegnap néztük meg,direkt nem olvastam el eddig a kritikát,most így utólag egyetértésem fejezem ki,bár én megadnék egy hetest,lekötött,pedig tele volt a terem,hülyegyerekekkel meg párokkal
mondjuk az elején én is néztem egyet,hogy mi a francért nem megy neki shawnak,és miért nem küld rá egy adag öntöttvasserpenyőt,na jó,olyan cuccot,ami ott volt...de még csak vissza se nézett az anyjára
a pénzérméről sejteni lehetett,hogy lesz szerepe,és végül azzal teszi fel a pontot az i-re erik,de személy szerint ennél egy kicsit látványosabb és hosszabb harcra számítottam,lassítás nélkül
a szinkronhoz a végére hozzászoktam,nagyjából,de hujber feritől a falat kapartam mindig is
darwin kinyírását én is sajnáltam,egyrészt,mert valóban érdekesebb volt,mint mondjuk angel,meg hát könyörgöm,egy színesbőrű szereplő van az egészben,erre szevasz
vészmadarat én bírtam,olyan kis szerencsétlen volt,meg hát vöröseshajú,na:) meg hát hugh jackman:)
viszont remélem,lesz ennek folytatása,ami szépen elevez az első X filmig,mert így nekem kissé fura,hogy azokról a karakterekről,akik itt felbukkannak,ott még szinte hírből se hallunk,raven-t leszámítva
aribeth-hez csatlakozva: (egy olyan film, amiben Michael Fassbender és James McAvoy akasztják össze a bajszukat, és ráadásképp Kevin Bacon is elkolbászol a háttérben, még akkor is érdekelne, ha a Kant-összest olvasnák fel. Nyami) hát igen,nyami,egyik szeme szebb volt,mint a másik
Van mondandód?
a szövegben sajna nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk.
ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP-címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
ez a hülye időjárás a film címén is ott hagyta a keze nyomát :)