2011. március 24., csütörtök
- » szókátrány: a sas [the eagle] (2011)
- 0:52 | mozi | Brumi | 18 komment | főoldalra velem!
Bő fél éven belül már másodszor vonul be a kilencedik légió a hazai mozikba, most azonban a szűkszavú Olga Kurylenko helyett egy arany sas útját övezik elhunyt katonák. Egy biztos, baromi jól fognak szórakozni azok, akik a megváltott mozijegyeiket egy drinking game-mel fejelik meg. Bátorság, haza, becsület, Róma, sas - szavanként minimum 5 feles garantált.
Kevin Macdonald szandálos akcióeposza sikeresen feledteti az olyan borzalmakat, mint az ALEXANDER vagy a KING ARTHUR, a BRAVEHEART-GLADIATOR-APOCALYPTO tengely végre ismét elérhető közelségbe került. Maximus Marcus (Channing Tatum) bármit megtenne édesapja megtépázott hírnevének helyreállításáért (egy 5000 fős légió és az arany sas „elvesztése” egy apró taktikai hibától talán kicsit súlyosabb vétek), a tettrekész katona kizárólag lehetetlen küldetésekkel kel és fekszik. Egy gladiátor küzdelemben megkímélt ifjú briton rabszolgával (Jamie Bell) elindul visszaszerezni az arany sast, ehhez azonban Hadrianus falán is jócskán túl kell jutniuk. Vajon sikerül nekik?
A szűnni nem akaró CGI-orgiák tengerét friss szellőként járja át a - mind küllemében, mind történetét tekintve - tradicionális módon elkészített SAS, napjaink kötelező akciófilmes trendjeit (kamerarángatás, szűrők felesleges és túlzott alkalmazása) mégsem sikerült teljes egészében elkerülnie. Olyan elcsépelt szavak, mint a bátorság és a becsület a remek színészi játéknak köszönhetően új értelmet nyernek, szerencsére a látványos csatajelenetek mellett szép, őszinte pillanatokból sincs hiány. A kötelező romantikus szál mellőzéséért külön piros pont jár.


- Címkék: 8csillagos, action, adventure, brumi, channing tatum, donald sutherland, drama, historical, jamie bell, kevin macdonald, kritika, kritika szokatrany
-
Eddig 18 komment érkezett (
)
-
dick laurent:
2011. 03. 24. 7:55 -
Dealer:
2011. 03. 24. 8:521 : Én viszont miatta tudtam kifejezetten élvezni olyan filmeket, mint a Step Up, a Fighting vagy a Dear John, úgyhogy - bár eddig nem terveztem - ezek fényében talán még moziban bevállalom ezt a filmet.
Ja, és az Alexander rendezői változatát tessék megnézni, lehet, hogy átkerülne a másik tengelyre a film, mondjuk az Apocalypto helyére.
-
dick laurent:
2011. 03. 24. 9:00szerintem ez a tengely nem is nagyon létezik, legalábbis az apocalyptónál valami nagyon hibádzik. :)
-
cineplex:
2011. 03. 24. 11:43C.T miatt engem sem nagyon tudott érdekelni - eddig. A Fighting vagy a G.I. Joe is elég lett volna, hogy végleg lemondjak róla, de ezek után teszek egy kísérletet.
-
aeon_flux:
2011. 03. 24. 13:38Azt azért vegyétek figyelembe, hogy a fenti kritikát nem én írtam. Meg aztán, szerintem az Alexander (a végső, én-sem-tudom-mi-a-neve vágás) köröket ver a Gladiatorra, az Apocapytóra meg pláne.
-
Dealer:
2011. 03. 24. 13:565 : És láttad/tervezed megnézni a filmet? Mert mondjuk - Brumi, nehogy magadra vedd - ha te is adnál rá egy 6-7 pontot, akár 8-t, akkor tényleg befizetnék rá, tekintve, hogy az Alexander rendezői változata szerintem is kenyér nélkül eszi meg az amúgy túlértékelt Gladiátort.
-
TheHungarian:
2011. 03. 24. 17:48Én kissé untam a filmet. Meg kell mondjam, az olyan sorok, hogy "remek színészi játék" és "szép, őszinte pillanatok" meglepnek kicsit, én nem leltem ezeknek nyomát. Ha Donald Sutherland és Mark Strong a főszereplők, akkor az első megállapításnak hitelt adnék, a másodikat meg épp Tatum, és ami meglepő(bb), Bell erőtlen jelenléte ássa alá (néha mondjuk úgy néztek egymásra, mintha a Brokeback Moutain ókori verzióját adnák elő). Alapvetően nincs bajom ezzel a Tatummal, de az eszelős Bicskey Lukács is simán lemosta a színről. :)
Ám arra, hogy "A szűnni nem akaró CGI-orgiák tengerét friss szellőként járja át", csak bólogatni tudok. Az Álomháború helyett mindenki válassza ezt vagy az Ébredj velünk!-et, ami amúgy kifejezetten jó, kifejezetten jó színészekkel, akiket öröm nézni.
Jelen filmet én közepesre (5/10) értékelném.
-
Brumi:
2011. 03. 24. 22:141: Akkor nézd meg Mark Strong vagy Jamie Bell miatt. :)
-
Brumi:
2011. 03. 24. 22:232: Nincs az a párhuzamos univerzum, amiben az Alexander megütné a nézhető szintet. Az egyik legrosszabb film, amit valaha moziban láttam.
-
Brumi:
2011. 03. 24. 22:263: Legyen inkább helyette a Troy? :)
-
Brumi:
2011. 03. 24. 22:365: Sok hasonló alkotással ellentétben az Apocalypto nem akar többnek látszani annál, ami: egy profin megcsinált akció-kalandfilm.
-
Brumi:
2011. 03. 24. 22:406: Dehogy veszem. :)
-
Brumi:
2011. 03. 24. 23:077: Strong és Sutherland hozzák a tőlük megszokott magas színvonalat, de a fiataloknak sem kell szégyenkezniük. Kettejük közül egyértelműen Bell a jobb színész, nekem viszont kifejezetten szimpatikus az, ahogy Tatum ki-kimozdul a saját kis komfortzónájából és rendre megoldja a kisebb-nagyobb kihívásokat. Most sincs miért szégyenkeznie.
-
dick laurent:
2011. 03. 25. 0:13én szeretem gibson filmjét, sőt, még az alexandert is, de szerintem nincs ilyen tengely. van a braveheart, és van a gladiator - ezek díjnyertes filmek. leginkább ez az, ami összeköti őket, egyéb nem nagyon.
-
Brumi:
2011. 03. 25. 1:25Indulhatott volna a sor Ben Hurral vagy Spartacusszal, ehelyett inkább az utóbbi két évtized termésére próbáltam koncentrálni. Való igaz, hogy a Braveheart-Gladiator párost a közönség és a kritikusok túlnyomó része jobbnak tartja az Apocalyptonál, az utóbbi tíz év termését figyelembe véve mégis maximum a The Last Samurai veheti fel vele a versenyt. Ha már szóba kerültek a különféle rendező változatok, akkor ajánlom figyelmetekbe a Kingdom of Heaven DC-t...
-
Dealer:
2011. 03. 25. 8:379 : Mert a moziban nem a rendezői változatot játszották. Ég és föld, én a helyedben adnék majd neki egy esélyt.
-
Aribeth:
2011. 03. 30. 17:18Röviden: ez a film a k*rvajó lett.
-
aeon_flux:
2011. 07. 05. 13:38Igazi B-filmes nonszensz. Félmeztelen ősemberek és sárharcosok randalíroznak a felvidéken és gyalogszerrel is utolérnek lovas menekülőket - ráadásul úgy, hogy egy tízéves forma fiút is magukkal cígölnek - de az is lehet, hogy a zsebükből veszik elő :) -, csakhogy szörnyű példát statuáljanak vele. Egy pelyhedző állú rabszolga pedig képes pikk-pakk összeverbuválni 10-20 éve dezertált katonákat, mert az hősies és dicső. Mindezzel együtt szórakoztató ez az adrenalinszagú böszmeség, kocsmázás előtt ideális.
van mondandód?
a szövegben sajna nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. (s ezt nem én találtam ki.) Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
-
dick laurent:
























nekem ez a channing tatum annyira ellenszenves és tehetségtelen "színész", hogy nehezen tudom csak rávenni magam, hogy beüljek. de ezért megnézzük.