szókátrány: pancser police [the other guys] (2010)

aeon_flux
2010. október 2. 8:32:05
Kategóriák: mozi | 7 komment

Ugyan Adam McKay és Will Ferrell párosa sikeresen töltötte meg hülyeséggel a zsarus haverfilmek zsánerét úgy, hogy a kapott mix azért zsarufilm maradt, de a THE OTHER GUYS színvonalban sajnos elmarad a korábbi közös munkáktól.

Ennek az oka részben persze az, hogy a huszadik "dühkirohanásokkal felvértezett, egyébként szeretni való manchild" Ferrell-karakter talán már a legelkötelezettebb rajongókat is kezdi fárasztani, de még ennél is nagyobb problémaként szembesültem azzal, hogy a két főhős, Ferrell és Wahlberg között nincs meg az a kémia, amit a bemondófiúk, illetve később John C. Reilly esetében magától értetődő volt. Wahlberg a vígjátékok faarcát hozza, aki ugye tök komolyan veszi a helyzetet és ezért vicces, de kettejük párosa csak döcögősen működik: olyan, mintha elbeszélnének egymás mellett, hogy még egy pillanatig se érezd azt, hogy ezek tulajdonképpen egymásnak vannak teremtve, csak azt ők még nem tudják.

A másik gond az emlékezetes poénok és beszólások hiánya. Míg az ANCHORMAN-t még 100 év múlva is idézni fogják, s ugyan hogy lehetne elfelejteni a STEP BROTHERS herezacsi-jelenetét vagy a TALLADEGA NIGHTS speciális combműtétjét, addig A THE OTHER GUYS esetében mit fogunk megidézni? Eva Mendes mellvicceit (azt talán igen :) vagy a TLC-függő* Michael Keatont?

Természetesen minden sántaságával együtt a THE OTHER GUYS a nézhetőbb vígjátékok közé tartozik (főleg ha összevetjük a Kevin Smith által dirigált zsánertestvérrel, a COP OUT-tal - vagy úgy egyébként az idei kínálattal), ellenben McKay-nek és főleg Ferrrellnek lenne szüksége már egy új arcra, amiből improvizatív őrületük képes lenne újabb kultuszt fialni, hisz a tálalással nincs gond, csak a tartalommal.

Kommentek

Eddig 7 komment érkezett.

Ellenben ha szeretnétek valaha is látni Will Ferrell arcát a vásznon, akkor nézzétek meg ezt, mert szerintem akkorát fog hasalni, hogy soha többé senki nem fog Ferrell-filmet moziba hozni (maximum a függetleneket).

szinkronos lesz, úgyhogy majd bd-n. már ha lesz...

Lesz belőle feliratos kópia is. Mi is úgy láttuk, de még így se annyira...

a magyar cím tragikus

Nah, a "kedvcsináló" alapján egy rossz pillanatomban még képes leszek beülni erre is.. Ha másért nem, hát azért, hogy tudjam idézgetni a kis Sophia Loren-wannabe MELLVICCEIT.. :DDDDDDDD

6. stepboy
2010. 10. 06. 21:23

Teljesen jó volt szerintem, a moziban meg tényleg kevesen voltunk: hat ember kezdésnek, ebből kettő még a film vége előtt lépett :-)
Nekem a Mark Whalberg-féle "Say how do you Sheila for me" megmarad :-)
Csak Ferrel miatt nem érdemes megnézni a filmet, nagy vásznon már nagyon csúnyán néz ki szegény.

Jól megbukott a teóriád, AE, miszerint elképesztően nagy bukta lesz :)) rengetegen megnézték, sőt, vmelyik héten ez volt a legnézettebb film! :) úgyhogy fogjuk még látni szegény Will manót :))
Amúgy abban tök igazad van, hogy a páros együtt gyenge, de Eva Mendes mellei és The Rock/SLJ szupervicces duója miatt szerintem nagyon emlékezetes marad a film...

Van mondandód?

a szövegben sajna nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.


 
Az IP-címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.