szókátrány: grown ups (2010)

aeon_flux
2010. július 27. 13:43:16
Kategóriák: mozi | 16 komment

Tulajdonképpen meg kellene bocsátanom ezt a filmet Adam Sandlernek, meg úgy egyébként a filmográfiája legjavát is, hisz a fickó tudja, hogy szart csinál, ugyanakkor azt is tudja, hogy részéről ez a szar, de csak is ez a szar eladható - és ennek ellenére néha áttéved a komoly(abban vehető) oldalra is. Szóval el kellene néznem, de erre az ízléstelenül, igénytelenül és fáradtan összerögtönözött családi hulladékra egyszerűen nincs mentség. Persze, a közreműködők biztosan jól elvoltak a tóparti szuperkéglijükben, de sajna, a mozijegy mellé nem jár beutaló, bármennyire is megérdemelnék azok, akik végigülik.

Kommentek

Eddig 16 komment érkezett.

1. Seraphin84
2010. 07. 27. 14:07

a legkevesebb energiabefektetéssel, a legtöbbet kereső amerikai színész

minden tiszteletem a tiéd, amiért ezt végignézted.

3, Én is végignéztem:) Nem lett volna ez rossz, ha kihagyták volna belőle az un. poénokat. Mert hát nagyi üszkösödő lába meg fingásai és hasonló szintű marhaságok nélkül egész kellemes kis (amerikai) film lehetett volna ebből, amely a maga felszínes módján elmélkedik a generációk közti különbségekről többekközött. CSak hát Sandler nem ebben utazik.

amit sandlertől szeretek az a punch drunk love, a funny people és az 50 első randi. a több felejtős.

5. tristram
2010. 07. 28. 0:36

Sandlernek egyetlen igazán jó filmje van, az viszont egyenesen zseniális, nem véletlen, P.T. Anderson rendezte. Igazi rendező mellett megmutatta, hogy lenne benne tehetség, sajnos ez csak egyszer jött ki, az Üres város pl. hiába volt dráma, mint film is sekélyes és sablonos volt és Sandler is csak szenvedett.

az a fura, hogy ennek a baleknak vannak jó filmjei. nem tartom abszolút tehetségtelennek a fazont, csak jobban meg kéne válogatnia a szerepeit.

Az egészben Salmát nem értem. Nem hittem, hogy jó lesz ez a film, de ezek után az ő kedvéért sem fogom megnézni.

8. tristram
2010. 07. 28. 15:33

Nost megnéztem, tényleg szar, bár 3 pontot megszavazok neki, mert vmi jószándékú üzenetet belecsempésztek, ami a csököttagyú közönségben csak indukál valamicske gondolatot. Ez már mindenképp hasznos. És a nagy számok törvénye alapján volt benne egy-két poén, amin lehetett nevetni, a többi, hát az olyan, amilyenre számít az ember. Sandlert megértem, szarabbnál szarabb filmeket csinál, de többnyire sikeresek, amikor megpróbál igényesbb lenni, mindig elutasításban van része. Funny people 52 milliót hoz és bukik, ez a szar már a 150-et súrolja. A többiek közül főleg Jamest sajnálom, ő azért a sorozatában vicces volt, itt ő jár a legrosszabbul, de Rock humorát is semmibbe veszik. Schneider persze egy hányadék, de ő többre nem képes. Buscemi meg minek égeti magát folyamatosan ezekkel a Sandler filmes mellékszerepekkel? Nemrég láttam a Ghost World-öt, na igen, neki olyan filmekben a helye.

2: Alternatívaként maradhattam volna itthon a félig kipakolt dobozok között. :)

3, 8: Srácok, az ilyen hajra kenhető tanulságokat már a Családi Kör szerkesztősége is körberöhögte volna. Szerintem ezt sem mentség.

4: Helyenként a 50FD is veszélyes, de a sztorija kétségkívül elviszi a hátán, no meg az édes Drew is (csúnyácska, tudom, de elképesztően belevaló csaj), ugyanakkor jó még a THE WEDDING SINGER (itt már a poénok se veszélyesek, szimplán csak jók) és a SPANGLISH (habár a végére elmegy csúf giccsbe).

Magasan a PUNCH DRUNK LOVE a legjobb mind közül.

a wedding singer még tényleg elmegy, bár nem ma láttam már. a spanglish eddig kimaradt, majd megveszem dvd-n, úgyis olcsóért láttam az mm-ben.

sandler tényleg nem rossz komikus, egyszerűen csak aprópénzért elvállal minden szart. tudja, hogy szart csinál, ezért tetszett nekem a funny people. mintha tükörbe nézne.

13. tyrnadonna
2010. 07. 29. 19:41

reign over me

14. Süti
2010. 07. 30. 7:48

4. a punch drunk love-ot ha fizetnének sem nézném újra. igaz, így vagyok a rendező összes többi filmjével :)

14: A tárgyban szereplő film ugyanakkor van olyan szellmes és szórakoztató, mint a COUPLES RETREAT, szóval nyomás a moziba be... vagy mégse. :)

16. Adäm
2010. 07. 30. 11:38

12: "sandler tényleg nem rossz komikus, egyszerűen csak aprópénzért elvállal minden szart. tudja, hogy szart csinál"

Azt most nem ítélem meg, hogy szarokat csinál-e, ez legyen mindneki magánvéleménye. De azt ne vonja senki kétségbe, hogy kitűnően választja meg a filmjeit, jó kis komikusbrigádot összehozot.
Ezt jól igazolja a filmenkénti 20 millió dolláros fizetése... Ahol elbukik az aprópénz elméleted. Na Peace.

Van mondandód?

a szövegben sajna nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.


 
Az IP-címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.