kritika: the last airbender (2010) |
aeon_flux 2010. július 22. 12:57:39 |
M. Night Shyamalan legendás filmrendező. Ugyan nevét csak bő tíz éve jegyzik, de súlya van, az kétségtelen, hisz mikor eme sejtelmesen hangzó név feltűnik a vásznon, az hatással van a nézőkre. Csak az a gond, hogy nem olyan előjellel, mint teszem azt, öt évvel ezelőtt. Előbb a lány fürdött be, aztán az esemény telt eseménytelenül, most pedig azon kevés animációs sorozatok egykét sikerült felnyársalni, melyért olyan - akár felnőtt - nézők is rajonganak, akik egyébként nem járnak cosplay-partikra.
Olybá tűnt nekem, mintha egy gigantikus költségvetésű jég- és légbalettet szemlélnék, melyet kizárólag 10 éven aluliak képesek tolerálni. Csakhogy a Diótörő-klónoknak megvan az a jótékony tulajdonsága, hogy a szereplők csak táncolnak és eszük ágában sincs kinyitni a szájukat. Shyamalan ezzel szemben szavakat, sőt, néha mondatnak látszó képződményeket ad a figurák szájába.
Bár ne tenné! Visszadobott argentin szappanoperák bakiparádéinak szelleme kísért a gyakorta tetszhalott állapotba merevedő, szemlátomást a stábtól, kameráktól halálra rémült gyerekszínészek között, akiknek szomorú hadából is kitűnik a címszereplő, aki még a legvidámabb percekben is olyan arcot vág, mint akinek elvették a plüssmackóját. Szegénybe annyi tehetség sem szorult, mint egy menethibás műanyagkupakba.
Simán lesöpörhetném az asztalról ezt a szánalmas produktumot, mint ahogy tette azt a közönség és a kritika más, önmaguk dugájába dőlt fantasy-csökevényekkel, de nem lehet, hisz a film különösen azért okoz nagy fájdalmat, mert az együgyű szereplőkkel felmondatott érdektelen, ide-oda kapkodó cselekmény mögött ott sejlik egy egészen érdekesnek, már-már varázslatosnak tűnő sztori ígérete. Ehhez az ILM és James Newton Howard szállított színvonalas munkát. Rajtuk nem múlott, nem vitás, de a világ összes különleges effektusa és 3D-s hókuszpókusza nem elég ahhoz, hogy ebből a roncsból életképes franchise-t faragjon. Shyamalan, szerintem cseszheted a nyitva hagyott befejezésedet is.

Kommentek
Eddig 22 komment érkezett.Újabb bizonyíték arra, hogy indiai cimboránk simán megállhatott volna az Unbreakable után. Megnyugtató, hogy a sorozatot se szerettem, így eszembe se juthat, hogy megtekintsem. :-D
A 3D amúgy tényleg annyira szar, mint ahogy azt Ebert bácsi megmondta? És a szinkron milyen lett?
Az amerikai premier után érkező kritikákkal nem nagyon akartam foglalkozni, pedig ritkán látni ekkora egyetértést valamivel kapcsolatban. Kimondták az ítéletet, ez a film szar, most már csak látni kellett, hogy vitatkozzak ezzel, vagy egyetértsek. Sajnos utóbbi lett.
A szépség nem minden, a "táj" nem minden, és a 3D sem minden. A szereplők gagyik, egyszerűen nem is értem mit kerestek itt, illetve miért ők lettek kiválasztva. A főszereplő nulla, és a testvérek szinte csak mosolyt csaltak az arcomra a három szavas mondataikkal.
A legnagyobb bajom, ezektől függetlenül, az utolsó mondattal van, illetve azzal a ténnyel, hogy bizony ez a történet itt nem ér véget. Pedig varázslatos lehetne (ahogy írva is lett), viszont sosem fogjuk meglátni a végét.
off: a mozi büféjéből toltad fel :)
egyszerűen továbbra sem hiszi el az agyam, hogy ez _ennyire_ szar lehet. muszáj lesz megnéznem. igazi katasztrófaturizmus ez a film.
3: Izé, mit is toltam fel?
5: Gondolom a kritikát:)
5: a kérdőjel lemaradt.
Nem csak off komment legyen, szerintetek mennyi az esély arra, hogy legyen esetleg folytatás? Előbb írtam, hogy szerintem nulla, de most olvastam pl. hogy lesz spinoff.
6-7: Ó, nem, ellenben nem lakom messze. :)
A folytatás szerintem so-so, Amerikában épp hogy pénzüknél lesznek a Paramounték - ha esetleg nemzetközileg brutál nagy összegeket hoz, akkor esélyes. Nem mintha sírnék, ha nem jönne össze. :)
2: A 3D olyan, mintha ott se lenne, illetve csak akkor tűnik fel, mikor épp rosszul van pozícionálva. Érzésem szerint a vacak párbeszédeken a szinkron se nem javított, se nem rontott.
nekem az esemény kifejezetten tetszett!
én már a "csálvala" miatt sem nézném meg a filmet, a történet pedig egyáltalán nem ismerem. igaz reggeli közben elkaptam pár részletet belőle hétvégén, de a "letöltő jellel a homlokán ellátott gyerek" szerintem olyan hülye mint tök.
Rájöttem ám, hogy ezt nézed, de azt meg el se hiszem, hogy elspoilerezted nekem a Szellemírót! Ezek után mégse bánom, hogy kezet nyújtottam, amit viszonoznod némi erőfeszítésbe tellett. ;)
11: Nem is spoilereztem el... csak majdnem. :) Erre csak később eszméltem rá - nem hagyott bennem túl mély nyomot az a film.
És nem is esett nehezemre kezet nyújtani, csak azt hiszem, tele volt mindenfélével. :)
Hát akkor ennek kihagyásával várjuk a liftes filmet (amiben szerintem a házmester lesz a devil).
12: Mindegy, ettől függetlenül nagyon tetszett, s az Eredet is jó volt, úgyhogy eléggé feltöltődtem ehhez a Léghajlítóhoz, bármilyen gyenge is legyen. Kíváncsi vagyok, alulmúlja-e a Dragonballt. :)
A DragonBall-t nem lehet alulmúlni. Én láttam olyan 5 perces youtube-os fan made videot, amin jobban szórakoztam, mint a DB filmen....
Léghajlító részemről messze elkerülve és továbbra is drukkolok Shyamalan mesternek....de csak a 6. érzék miatt...
Azota tudom, hogy nem fogom megnezni ezt a filmet, miota bejelentettek, hogy tervezik, a hihetetlenul rossz kritikai fogadtatas utan pedig mar ugy voltam vele, hogy ha errol a filmrol van szo, akkor talan mar aeonflux kritikajat is jobb lesz kihagyni. Vegul gyozott a kivancsisag, a krtika elolvasasat nem bantam meg. De a filmet biztos megbannam. :D
Meg egy dolog: tudom hogy a negativ reklam is reklam, de Shamalajadigdong hirneve olyan melyen volt mar ezelott a muve elott is, hogy ne mtudom, ki volt az az idiota, aki kitalalta, hogy a nevevel hirdetik majd az alkotast.
16: Lehet, hogy ő maga volt, lévén produceri kredittel is rendelkezik, nem csak íróival és rendezőivel. :)
Van erről a filmről pozitív kritika?
algi: Az imdb-n vannak: www.imdb.com/title/tt0938283/usercomments?start=490
Úgy értem, kritikustól.
Te jó ég, mennyi!
Van mondandód?
a szövegben sajna nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk.
ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP-címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
Valahogy éreztem, de akkor most már végérvényesen kihagyom... :(