kritika: toy story 3 (2010) |
TheHungarian 2010. június 16. 0:01:05 |
Egyszer látogatóba jött hozzánk édesanyám régi ismerőse az egész családjával. Húgom a vendégkislánynak ajándékozta egy megunt játékát, s ezt látva a vendégkisfiú is akart magának valamit. Anyám erre elviharzott, s visszatérve a kezébe nyomta az egyik Matchboxomat. Szótlanul tűrtem, ám belülről egy kitörni készülő tűzhányót is megszégyenítettem, úgy forrongtam. "Pont azt!" De bármely másik esetében is vélhetően ugyanezt gondoltam volna. Pedig lehettem már vagy 14 éves.
Visszagondolva, az a játékautó járt a legjobban, mivel a többi a garázs egyik helyiségében porosodik már hosszú ideje. És ez a legrosszabb, ami a gyerekek kedvenceivel történhet. Ettől rettegnek a TOY STORY 3. főhősei is, hiszen gazdájuk, Andy főiskolára megy, elköltözik otthonról, s így a szobájában kacatok és régi holmik nem maradhatnak. A jól ismert figurák azonban épp csak annyit változtak, amennyit kell, s most is készek kezükbe venni sorsukat. Így kötnek ki egy óvodában, ahol nem csak a játszás ígérete, de új barátok is várják őket. Macó, a plüssmackó a prominens új szereplő, aki igazán színes adalék az eddig megismertekhez - nem csak rózsaszín külseje okán. A legmulatságosabb pillanatokat Ken szerzi, aki vérbeli playboy, s a látszólag egyszerű jelleme mögött megbúvó bonyodalmak remek lehetőséget szolgáltatnak arra, hogy a kislányok millióinak kedvencéről, Barbie-ról is kiderüljön egysmás, ami új megvilágításba helyezi, mi több, új dimenziót kölcsönöz a Mattel által köré alakított együgyű, de vitathatatlanul népszerű világnak; biztosra vehető, hogy a leghíresebb babapáros ismét az eladási listák élére tör - már ha lekerült onnan valaha is. Az emberi momentumokból nem csak a sokrétű plasztikoknak jut; a hangsúlyosabb szerepben visszatérő Andy interakciói húgával és anyjával nem hagyják hidegen azt, aki mellett tinédzserkorában ott téblábolt egy kishúg, és anyja is folyvást rendet akart tenni a cuccai között.
Az életszerű ábrázolás nem merül ki a szereplőkben. Míg az előző epizód végjátékában egy repülőtér az egyszeri ember előtt láthatatlan csomagelosztójába nyerhettünk betekintést a kaland apropóján, ezúttal a hősök egy páratlanul megjelenített, még szokatlanabb és rendkívül barátságtalan helyre sodródnak. A tetőpont messze izgalmasabb, mint a második részben, hiszen itt most nem arról van szó, hogy a szereplők elszakadnak és távol kerülnek egymástól: a tét a (játék)lét. Ennek demonstrálására egy olyan drámai jelenetsort kapunk, amihez képest a Fredricksen-házaspár a FEL elején elénk tárt szívfacsaró története egy jobb JÓBARÁTOK-epizód hangulati szintjén mozog. De ahogy ott, úgy itt is a szavak nélküliség az, ami az utánozhatatlan hatást eléri: egy animált játékfigura tekintetéből és egyszerű mozdulataiból gondolatok és érzések miriádja olvasható le; ha ezt később felidézed, garantáltan beleborzongsz. Nem kevésbé megindító az epilógus sem, amelyben álmok teljesülnek, érnek véget és kezdődnek el. Ezzel már nem először tesz tanúbizonyságot a tizenegyedik egész estés filmjéhez ért alkotógárda arról, hogy a finom drámaiságnak is mesterei - mindezt egy olyan filmben, ami az utóbbi idők legviccesebbje is; így vagy úgy, de szem nem marad szárazon. Sosem merül feledésbe persze, hogy a közönség fő vonalát a gyerekek teszik ki, akik számára a mély emocionális húrokat pendítő jelenetek dekódolása opcionális, érettségtől függő, s így a legkevésbé sem terheli meg őket.
Színes, lendületes műfajkavalkádról van szó, mely olyan élményt nyújt, amiben a gyakran mozizóknak is ritkán lehet része. A TOY STORY 3. a legváratlanabb helyeken csap le, az akció, a kaland, a western, a krimi, a thriller, a vígjáték és a dráma jeles képviselőit hozva zavarba. Kész hullámvasút. Vagyis nem. Inkább óriáskerék: belehuppansz alig a föld felett, s fokozatosan, egészen meglepő magasságba repít, amilyenről nem is álmodtál. Ha a FEL-t túlzottan egyenetlennek, hirtelen váltónak érezted, ha úgy gondoltad, a WALL-E túl markánsan kettéosztható, akkor a TOY STORY 3. hozza el neked az áhított kiegyensúlyozottságot.
És hogy lehet-e negyedik rész? Annak ellenére, hogy pompás véget szolgáltattak Andy játékainak, nem állítható bizonyossággal, hogy nem. A búcsú mindig nehéz, még akkor is, ha nem keserű, s mindenki tudja: így lesz a legjobb. Ám az ékes példa éppen eme film arra, hogy még egy frappáns lezárást követően is lehet jó irányt találni megfelelő mozgatórugóval, harmadjára is lehet az újdonság erejével hatni, ha ebbe kellő energiát és törődést fektetnek. Mint legutóbb, ezúttal sem feltétlenül szükséges tovább bolygatni Woodyékat, ámde ha ilyen figyelmes és kreatív elmék kezében a gyeplő, miért is ne? Hiszen mi, nézők éppen olyanok vagyunk, mint a játékok: azt szeretjük, ha játszanak velünk, s közben megbecsülnek minket. Amíg a Pixart a filmvilág a hátán hordja, addig biztosan nem kerülünk a padlásra.

Kommentek
Eddig 43 komment érkezett.1: Azért leszögezném, hogy nálam a WALL-E betonszilárd 10/10-es, és a Felt is nagyon szeretem. Csak így szemléltetem, hogy ez mennyivel jobb. :)
Kick-Asst nem láttam még, de én simán ezt nézem meg újra. A 3D jó, nem hivalkodik.
az idei dreamworksos alkotást (igy neveld a sárkányod) mennyire múlja felül?
1: Én még csak a Kick-Asst láttam, az viszont instant kultfilm, stabil 10/10-es.
Mindegy melyikkel kezded, egy hónapig úgysem lesz semmi érdemleges, felváltva lehet majd a Toy Story 3-at és a Kick-Asst újranézni.
4: inception?
5: Arra gondoltam, de addig még 5 hosszú hetet kell várnunk.
Nászút ide vagy oda, a lehető legjobb döntés volt átadnom neked a feladatot, hogy szavakba öntsd azt, amit 1-2 hete én is átéltem, mikor ("ugyan" csak 2D-ben, de) harmadszor is magával ragadott a játékvilág.
Az első rész anno olyan revolúciót hozott, melyet tavaly az AVATAR(nak kellett volna :), olyan audiovizuális frissességet, amely egy újfajta történetmesélési módszert tett lehetővé és lazán ki is használt. Az animációs filmektől addig megszokott báj, humor és kaland mellé lélegzetelállító akció, naprakész környezet és modern érzelmek társultak. Lehet, hogy időközben ez lett a standard, de 1995-ben - mikor sok lakásban még csak XT-ket püföltek - maga volt a gátszakadás.
A 4 évvel később befutott folytatás simán megszenvedhette volna a "bloated sequel" visszásságait, hisz minden tekintetben nagyobb volt, mint az előző rész, de a Pixarék példás egyensúlyérzékkel adagolták a hozzávalókat, miközben még nagyobb árnyékot növesztettek a figuráknak, sőt, a filmbe egy olyan jelenetet is sikerült becsempészniük, melytől szem nem maradt szárazon - nemtől, kortól függetlenül.
folyt. köv.
Mindkét előad nagyon közel áll hozzám - vádolhattok nyugodtan elfogultsággal, a világhíres objektivitásom után ennyi nekem is kijár :) -, a harmadik epizódhoz mégis szkeptikusan álltam hozzá (na tessék), ugyanis mégis csak 11 év telt el a második rész óta: új trendek jöttek-mentek, csak a Pixaron belül lezajlott néhány forradalom, tulajdonosváltás, miegymás... Persze, mindeközben titkon bíztam a produkcióban, hisz nincs még egy olyan stúdió, amely 15 éve ennyire megbízható minőséget szállítana - és míg minden egyes új bemutató esetében egyre jobban féltem az első igazán nagy csalódástól, egyre jobban bíztam abban is, hogy ez el fog maradni.
Hát most is elmaradt, méghozzá hatványozottan. Ez a film egyszerűen bámulatos. Hogy gyorsan túltegyem magam az apró vitriolon: a nyitány túlburjánzása megrezegteti a lécet (aztán persze kiderül, hogy csak a gyermeki fantázia szabálytalanságairól és határtalanságáról van szó), az azt követő "megágyazás", azaz a szereplők túráztatása pedig ismétlésnek tűnt, de erről hamarosan kiderült, hogy csak egy újabb kaland bevezetése, amely nem csak "egy a sokból", hanem egy egészen új fejezet egy játék és a vele azonosuló ember életében.
Az új helyszín, az új szituáció és a rengeteg új karakter ellenére a film az otthonosság érzését és a viszontlátás borzongató érzését kelti: féltem a 11 év távlattól, de a Pixar zseniális húzásának hála a filmben is kb. ennyi idő telt el: a szituációk megváltoztak, a figurák az eltáv alatt rengeteget fejlődtek, mégsem tűnnek ismeretlennek (ezt garantálja a már említett intró). Szóval nem a padlásról lecipelt karaktereket kapsz, akikről kényeskedve lefúják a port, hanem olyan figurákkal szembesülsz, akik végig ott voltak a nappalidban.
Az alapok lefektetését követően a filmből egy olyan akció-thriller, egy minden tekintetben alapos és élvezetes "heist movie" bontakozik ki, amely nem csupán tiszteleg a zsáner nagyjai (RIFIFI, THE GREAT ESCAPE, stb.) előtt, de sok tekintetben le is pipálja őket: a fenti cikkben pedig már érzékletesen leírt befejezés pedig egy olyan érzelmi kataklizma, ami miatt marad meg a magam fajta, rengeteg csalódást megért, cinikus gazember is nagy-nagy filmrajongó.
10/10
3: Az ehhez képest egy szar, de azért továbbra is tartom, hogy 8,5-9/10-es. :)
A film előtt látható rövidfilm, a Day & Night amúgy rém ötletes és egészen új oldalról közelít a 3D felé.
9: Egy 9 pontos szar film... Na ez szép kis ellentmondás, bár gondolom, viszonyítás kérdése az egész. :-)
És ha már szemléltetted, hol áll a hierarchiában a WALL-E-hoz (nálam 7/10) és a Fel-hez (5/10) képest, félve kérdem, mennyivel jobb/rosszabb, mint az én kedvenc Pixarom, a The Incredibles?
10: A Dragon számomra ennyire pozitív megítélésben közrejátszott az is, hogy nem gondoltam, hogy annyira jó lesz. Természetesen csak tréfáltam, hogy "szar", de valószínűleg messze alulmaradna egy szavazáson a TS3 ellenében.
Ami pedig a Toy Storyk és A hihetetlen család (plusz nálam még a WALL-E, mert ennyi a 10-es Pixarom) egymáshoz mérését illeti, ez olyan, mintha mondjuk azt akarnád eldönteni, melyik szemedet szereted jobban vagy melyik hasznosabb.
11: A Dragon megítélésében, teljesen igazad van, én is csak a második előzetes után kezdtem hinni abban, hogy talán mégsem lesz ez gáz, úgyhogy a kellemes meglepetés nálam is közrejátszhatott. Na meg az, hogy az említett trailerben a Tiszta Románc zenéje hallható. :-)
A minőségi sorrend tehát eldönthetetlen... Akkor tutira megnézem! Pedig nem hittem volna, hogy ennyire belelkesülök tőle - a Toy Story-franchise sosem fogott meg igazán.
HÁÁ! :D Most csapott pofán a kávéskanál! :D Én a mai napig nagyon durván ragaszkodom a gyerekkori játékaimhoz. /Példát inkább nem hoznék fel.. :D/ Na, de eddig ettől a Tojsztori /..és az ilyen poénokon is röhögök a mai napig.. :D/ 3-tól semmit nem reméltem.. Most viszont.. :)
de várom már a szombatot. akkor tudom megnézni legkorábban? érdemes 3b-ben nézni? mert feleslegesen nem fájdítanám az agyam vele.
14: Szerintem nyugodtan megspórolhatod azt a plusz pár száz forintot.
Gondolom, senki sem olvasta el a hosszú kommentjeimet :), de nálam 2D-ben (és magyar szinkronnal!) kapott 10/10-et a film.
Van már konszenzus a Rotten Tomatoes-on:
"Deftly blending comedy, adventure, and honest emotion, Toy Story 3 is a rare second sequel that really works."
17 kritika, 100%, 8.5 átlagpont
szinte sosem nézek szinkronos filmet, de ezt csak magyarul vagy angolul, felirat nélkül (gondolom a 3D miatt) játsszák a mozik. mit tudtok mondani a szinkronról? előre is köszi!
hol játszák angolul, 3D-ben?
18: A szinkron nagyon jó, részletek itt: aeonflux.freeblog.hu/archives/2010/06/07/toy_story_3_-_a_magyarhangok/
19: A MOM Parkban 3D-ben, az Arénában pedig 2D-ben megy eredeti nyelven.
Annyira jó a szinkron, hogy én azt se bánom, ha másodszorra is magyarul kell megnéznem. Kíváncsi leszek nagyon a nézettségre. Nem volt éjféli premier?
16. ennél a filmnél eldöntöttem, hogy nem olvasok el előre egy kritikát sem. :)
21: Nem volt.
Ahogy nézem, a németeknek július 29-ig kell várniuk a filmre, szóval gondolom még nincs túl sűrűn kiplakátolva ott.
23: Az angoloknak is várniuk kell. Elsőre azt hittem, elírás. A berlini mozikban jelenleg kb. ugyanazokat lehet megnézni, mint otthon, továbbá a SPLICE-ot, de arra nem sikerült rábeszélni zsét, szóval nem néztünk semmit. Csak a várost. :)
RT jelenleg: 37 kritika, 37 pozitív, 0 negatív. :)
IMDb: 9.4/10, 1.290 szavazat. Alakul. :)
Viszont Roger Ebert csak 3/4-et adott rá. Ennél még a 2012 is többet érdemelt nála. Öreg már szegény. (A Toy Story 3-kritikája meg egy nagy semmi a pontozásától függetlenül is.)
Eberttől ez a film ugyanannyit kapott, mint a jONAH HEX. Ez utóbbi egyelőre csak Eberttől kapott pozitív értékelést. :)
28: Az téves értékelés volt, az övé is negatív végül. Szóval van egy 100% és egy 0% a hétre. :)
A Toy Story 3. 100 millió, a Jonah Hex 10 millió körül fog nyitni, jelenleg így gondolom. Utóbbi film amúgy 80 perces, stáblistával együtt - anélkül 72.
Laza 10/10 nálam is. Ennyi, azt hiszem, nem kell többet mondani.
Jut eszembe: Rottenen minden Toy story 100 %, úgyhogy egy kritikát sem bukhat ez a film, mert még kinevezik a trilógia legrosszabbjának...
:))))))))))
Az RT már 83 kritikát jegyez... mind pozitív. A KT-n egyelőre csak tízen osztályozták, ők viszont egyöntetűen: a film átlaga jelenleg ott 5.0, de csak azért, mert Bolond Pierrot még alszik. :)
Na, tegnap sikeresen abszolváltam, és talán túlzást állítok, de szerintem ez a trilógia legjobbja (bár az elsőnél nagyon érik már egy újranézés). Egyetlen negatívum talán az lehet, hogy a filmvégi akciót kissé eltúlozták (mármint hosszban). De így is nagyon jó. A szinkron pedig hatalmas, a sajnálatos hiányzókat is jól pótolták. És való igaz, a 3D nem kötelező.
9/10
Mindenki kedvenc kritikusa (az RT-n) természetesen utálta a filmet:
www.nypress.com/article-21357-bored-game.html
Úúú, basszus: az előzetes jelentések szerint a TS3 akár 125 millió dollárt is csinálhat a nyitóhétvégén! (Míg a JONAH HEX-nek még a 10 millió sem fog összejönni.)
Jó nagy pöcsfej ez a White, mindig is az volt, de a másik negatívoló se sokkal jobb. Itt egy jó írás a két kópéról:
www.cinemablend.com/new/Meet-The-Only-Two-People-Who-Hate-Toy-Story-3-19118.html
Mindkettőbe csak beleolvastam. Az a másik faszi azt kifogásolja, hogy nem nyúlkálnak ki a vászonról, ezért szar a 3D...
Megvolt az első ismétlés.
10/10 :)
No, már 11. az IMDb all-time toplistáján.
most nőt igazán nagyot a pixar a szememben, és nem a filmtől (egyébként hibátlan) hanem, h vendégszerepel benne TOTORO. és ez nekem mindennél többet jelent
41: Cuki volt, ahogy Woody felkapta egy pillanatra. :)
De egyébként gondolom, tudod, hogy Lasseter mennyire odáig van meg vissza Miyazakiért.
42: persze, h tudom :-) valamelyik Pixar BD extráján van is egy jelent mikor elmegy japánba a Studio Ghibli-hez :-)
de azt soha nem goldoltam volna, h egy Pixarban látom viszont TOTORO-t :-)
Van mondandód?
a szövegben sajna nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk.
ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP-címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
No végre valaki más is észrevesz egy-két sántító momentumot a Fel-ben és a WALL-E-ban. Szóval ez kiegyensúlyozottabb? Akkor meg vagyok nyugodva. Már csak egy a kérdés: mit nézzek meg holnap, ezt, vagy a Kick-Asst?
A 3D amúgy milyen?