2010. január 12., kedd
- » kritika: the imaginarium of doctor parnassus (2009)
- 19:13 | mozi | Brumi | 10 komment | főoldalra velem!
A szerencse valahogy mindig elkerüli Terry Gilliamet, sőt, nála keresve sem találhatnánk pechesebb filmkészítőt. Amikor már úgy tűnt, hogy végre sikerül megvalósítania egyik régóta dédelgetett álom-projectjét (The Man Who Killed Don Quixote), akkor hirtelen minden összeesküdött ellene. A költségvetést megnyirbálták, Don Quixote megszemélyesítője a hátát fájlalta és képtelen volt a lovon fent maradni, a végső csapást mégis a természet mérte a stábra, a díszletekkel és a kelékekkel együtt Gilliam álma is tovaszállt.
Az ex-Python azonban nem adta fel, fejest ugrott a hollywoodi stúdiórendszer legmélyebb bugyraiba, fékezhetetlen fantáziájának csak a pénzemberek tudtak gátat szabni, a Grimm testvérek kalandja a húzónevek ellenére sem lett több egy csendes bukásnál, a Tideland pedig amilyen észrevétlenül érkezett, olyan gyorsan is távozott a filmszínházakból. Ezután a rendező - naivan - azt gondolta, hogy mi sem egyszerűbb, mint Heath Ledger nevével 30 millió dollárt összekalapálni következő készülő alkotására. A pénz nagy nehezen összejött, de a pechszéria tovább folytatódott, Heath Ledger a film forgatása közben váratlanul elhunyt.Egy ideig úgy tűnt, hogy Gilliam egy újabb be nem fejezett alkotással gyarapítja változatos filmográfiáját, de ő nem a megalkuvások embere. Szerette volna, ha Heath Ledger utolsó alakítását a nagyközönség is megcsodálhatja, ehhez pedig kapóra jött a Depp-Farrell-Law trió önzetlen felajánlása, akik a szörnyű hír hallatára azonnal a direktor segítségére siettek és megpróbálták a kisiklott produkciót újra a vágányra terelni. Innentől pedig egy új film vette kezdetét, a Heath Ledger iránt érzett tisztelet és szeretet felébresztett valamit az alkotókban, küldetésük egyértelművé vált: bármi áron be kell fejezni a filmet.
Dr. Parnassus még évszázadokkal ezelőtt fogadást kötött az ördöggel és elnyerte a halhatatlanságot, ennek "csak" egy ára volt: ha leendő gyermekei betöltik a 16. életévüket, akkor eljön értük Mr. Nick (Tom Waits) és magával viszi őket. Dr. Parnassus (Christopher Plummer) egyre jobban aggódik a közelgő határidő miatt, ugyanis lánya, Valantina (Lily Cole), pár nap múlva lesz 16 éves. A halhatatlan doktor kétségbeesésében egy újabb fogadást köt Mr. Nickkel: azé lesz Valentina, aki az első öt lelket elcsábítja. Egy titokzatos idegen segítségével - Tony (Heath Ledger) - megindul a lélekgyűjtés, valóság és képzelet között pedig elmosódnak a határok.
Heath Ledger improvizált dialógusokkal megfűszerezett alakítása láttán még nyilvánvalóbbá vált, amit eddig is tudtunk: eme rendkívül tehetséges fiatalembert sajnos most láthatjuk utoljára a nagyvásznon. Bármennyire úgy tűnik, ez mégsem egy egyszemélyes show, muszáj megemlíteni a nagyszerű színészgárda többi tagját is. Johnny Depp képében egy hősszerelmest kapunk, Jude Law egy álmodozót alakít, Colin Farrell kilétét pedig fedje jótékony homály. Az említett trió tagjai ilyen sorrendben és egyre növekvő mellékszerepben bukkanak fel a filmben, Tonyt legtöbbet mégis Heath Ledger alakításában láthatjuk.
A modell szakmából átigazolt Lily Cole derekasan helytáll Dr. Parnassus lányának szerepében, érdekes arcával és erőteljes szexuális kisugárzásával tökéletesen illeszkedik a Gilliam-univerzumba. Tom Waits ördögi, Christopher Plummer pedig nagyon alkoholista, kettejük párosa remekül működik, a showt mégis Verne Troyer lopja el. Dr. Parnassus lelkiismerete egy nagyszájú törpe képében öltött formát, a vertikálisan nehézségekkel küzdő Percy puszta jelenlétével képes mosolyra fakasztani, bámulatos arcjátékának köszönhetőek a film legvidámabb pillanatai. Andrew Garfield nevét is érdemes lesz megjegyezni, mert a Valentina iránt gyengéd érzelmeket tápláló Anton mellékszerepében elismerésre méltó alakítást nyújt.
Terry Gilliam elképesztő fantáziával megáldott alkotó, erőteljes vizuális stílusánál csak mesélőkedve nagyobb. Dr. Parnassus pedig nem más, mint az ex-Python, aki filmszínházról filmszínházra járva egyre kevesebb sikerrel tudja elvarázsolni a nézőket. A rendező ars poeticáját Dr. Parnassus foglalja össze a film egyik jelenetében ("a történeteket mesélni kell"), csak reménykedni tudok abban, hogy a képzelet határtalan erejéről készült bizarr meséjét meghallják azok, akik még szeretnek/tudnak álmodozni és képesek alkalmanként kiszakadni a szürke mindennapokból.

- Címkék: 9csillagos, andrew garfield, brumi, christopher plummer, colin farrell, drama, fantasy, heath ledger, johnny depp, jude law, kritika, terry gilliam, verne troyer
-
Eddig 10 komment érkezett (
)
-
Komplikato:
2010. 01. 12. 19:58 -
Brumi:
2010. 01. 12. 20:04Csütörtöktől látható a mozikban.
Gilliam következő filmje tényleg az általad említett újrakezdett produkció lesz, remélem ezúttal be is tudja fejezni. :)
-
aeon_flux:
2010. 01. 12. 20:071: van ám nekünk egy jó kis bemutatónaptárunk, itt balra.
<--- látod? :)
-
kovacsbalint:
2010. 01. 13. 8:47Besz@rok, az utolsó bekezdés jó néhány része megegyezik azzal, amit én is írtam, de én csak holnap jelenek meg, most aztán mindenki azt hiszi majd, hogy innen nyúlok :-))
-
frmn:
2010. 01. 13. 11:12Örülök, hogy a kritka alapján úgy tűnik, még jobb lesz, mint gondoltam.
-
Brumi:
2010. 01. 13. 11:17kovacsbalint: Velem is előfordult már, hogy ellopták a gondolataimat... a fejemből. :)
-
kazama:
2010. 01. 13. 14:48remek kritika Brumi! nagyon várom a fimet és mivel az ízlésünk erősen hasonló bízom benne, hogy én is oda meg vissza leszek tőle:)
-
dick laurent:
2010. 01. 15. 2:23ezen a kepen tok olyan mint az a divatdiktator a viasatrol, aki onbizalmat ad molett csajoknak.
egyebken gilliamtol a 12 majom ota varom a nagy dobast, es bar a brumi kivalo kritikaja pozitiv, de azt hiszem, hogy ez sem az en filmem lesz. egyebken abban sem vagyok biztos, hogy gilliam elbirna egy don quijote kaliberu alapanyaggal. a mar inkabb egy jacksont, spielberget vagy joe wrightot kivanna.
-
frmn:
2010. 01. 16. 22:37Megvolt, szép volt, jó volt, és még története is van. Erős 8-as
-
anita:
2010. 01. 30. 14:00Gyönyörű zagyvaságok. :)
van mondandód?
a szövegben sajna nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. (s ezt nem én találtam ki.) Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
-
Komplikato:
























Mikorra van kiírva az itthoni debütálása eme gyöngyszemnek? :)
Amúgy én láttam rosszul, vagy Johnny Depp neve mellett 2011 dátum és a The Man Who Killed Don Quixote filmcím IMDB oldalán? Hopp most nézem 15 hónapja nem frissült ...