kritika: avatar (2009) |
aeon_flux 2009. december 16. 10:03:46 |
(SPOILERMENTES) James Cameron sistergő kapufát lőtt. Nem szeretek más tollával ékeskedni, így gyorsan elárulom, hogy eme jelző a páromtól származik, aki a filmet ugyan még nem látta, de rövid beszámolóm alapján ezt szűrte le. Nem is fogalmazhatta meg volna szebben.
Bár a háttérben olyan monumentális vállalkozás állt össze, amely az elmúlt évtizedben jó pár filmesnek okozott munkát, fejtőrést és sok-sok ősz hajszálat, az az úttörő project, amely nem csak céljában, de költségvetésében is formabontó volt és amit olyan demagógiával vádolható kijelentések kísértek, melyek megváltozott játékszabályokról, egy új forradalom eljöveteléről regéltek, szóval ez a gigászi kockázatot vállaló, mégis szemtelenül magabiztos vállalkozás ott bukott el, ahol már nem lett volna szabad: a történeten.
A filmnek azon elemén, amely - ha hihetünk Cameronnak - már akkor létezett, amikor még egyetlen pixelt sem rajzoltak meg, mikor még egyetlen vázlatot sem skicceltek fel, mikor még egyetlen centet sem különítettek el a filmre. Igazság szerint nem az a bajom az AVATAR cselekményével, hogy banális, hogy patetikus, hogy kiszámítható vagy hogy szegről-végről rokonságban áll vagy fél tucat klasszikussal (meg olyan szellemi termékekkel, melyekről a kutya sem hallott, csak most hirtelenjében előkerültek - vagy anyagi okokból vagy egyszerűen csak mementónak), hanem az, hogy olyan biztonsági játékot űz, amelyre akár rá is lehetne sütni a gyávaság bélyegét.
Nehéz úgy együtt érezni, együtt lélegezni egy olyan világgal, amelynek valamennyi figurája bábuként lóg egy olyan bábjátékos ujjain, aki minden energiáját a díszletek felépítésébe és a bábok megfaragásába ölte, hogy aztán olyan darabot játszasson el velük, mellyel mindenkinek tetszeleghet, hisz szinte kizárólag olyan panelekből dolgozik, melyek korábban már számtalan alkalommal bizonyítottak. És ha belegondolok abba, hogy egy olyan produkció nyilatkozik a természet megóvásáról, melyben túlnyomórészt mesterséges elemek dolgoznak...
Viszont ha megpróbálok lejönni a földre abból az álomvilágból, amely mozivarázslatból és celluloidcsillámból épül fel, és tényleges valójukban, azaz üzleti vállalkozásként tekintek a filmiparra, akkor el kell ismernem, hogy Cameron - világ ura titulus ide vagy oda - nem tehetett mást: biztosra kellett mennie, hisz ha az AVATAR anyagi szempontból elbukik, akkor ezzel a valóban forradalmi filmkészítés is pofára eshet. Ez a film túl nagyívű, túl drága és túlságosan jelentős ahhoz, hogy a bukása felett csak úgy szemet lehessen húnyni. Itt már nem Zemeckis vacakol a halott szemű színészmásolataival, nem is a Pixar csinosítgatja karikírozott figuráit. Ez itt a következő lépcsőfok, s hogy minél többen fellépjenek rá, a filmnek arra kell törekednie, hogy lehetőleg mindenkit megszólítson: az univerzális románcra éhező nőket, a katonásdit felvevő srácokat, a drámára és a nagybetűs Üzenetre fogékony intellektueleket (itt jönnek képbe a díjak, jelölések) és a látványra, kalandra, "pure escapism"-re szomjazó tömegeket. Szóval a film harsányan beszél és sokakhoz szól, de miközben nagy mellszélességgel szavalja a közhelyeit, politikailag korrekt humbugjait, mellettem szépen, módszeresen elmegy.
Pedig az első felében varázslatos volt a harmónia. Az első trailerek okozta felzördülés percek alatt szétbombázódik - a film látványvilága olyan elképesztően csodálatos, hogy most képzeljetek ide három bekezdésnyi nyálverést arról, hogy mennyire él, mennyire valós, mennyire ott van a kibaszott szeren. És nem csak a környezet, de lakói is működnek, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy észre sem vettük, de hazafelé menet nézőtársammal nem arról diskuráltunk, hogy Jake Sully avatárját vagy Neytirit ilyen meg olyan jól életre keltették, hanem arról, hogy milyen jól játszottak. És az egy dolog, hogy a világ él, de minden csodája ellenére teljesen konzekvens: mintha egy olyan életképes flórát is faunát láttam volna természetes közegében, melyben minden szereplőnek, minden növénynek és állatnak megvan a helye és szerepe.
A sztoriba csepegtetett misztérium talán a cselekmény legmerészebb eleme, és néhol tényleg klóg a lóláb (a Pandorát mozgató erők megalkotását nem tudom nem összekötni valami tudatmódosító szer fogyasztásával), ám a lakók közötti kapcsolatteremtés nem csupán fappáns, de újszerű és izgalmas is (mivel a trailerek erről nem regélnek, így én sem kívánom leleplezni azt).
És természetesen Cameron akkor van igazán elemében, ha nem épít, hanem végre rombolhat: a film utolsó harmadában összecsapnak az elemek - a Pandora kizsákmányolására érkező emberek (az olyan durván gonoszra karcolt Quaritch ezredes vezetésével, hogy a figurát nem lehet nem szeretve gyűlölni) és a túlélésért küzdő őslakók. A rendező el is játszik a nukleáris erejű petárdáival, a gond csupán az, hogy az érzelmi kötődés elhalványulásának köszönhetően az izgalmak is csupán homályos rezdülések formájában jelentkeznek, a csatát eldöntő húzás pedig annyira sánta, hogy James Horner fanfárjai sem tudják megmenteni.
Igazából csak rajtad áll, hogy mit fogadsz be, mit nézel el és mibe kapaszkodsz görcsösen. Esetleg olyan apró momentumokba, mint a slaggal kimosott avatar-konténer vagy a végső nagy összecsapás előtti hegyi beszédre. Ha az utóbbi jobban fekszik, akkor az AVATAR életed egyik legnagyszerűbb élménye lehet. De így vagy úgy, ügyelj arra, hogy a választott vászon óriási legyen.
Tudom, ez volt a teszt. Maga Cameron kotyogta el: az AVATAR-ral szondáztatja meg ezt az újfajta filmkészítést, és ha a recept eladható, akkor jöhet az igazi kihívás. Mondjuk egy bérgyilkos kiborglány története.
![]()
Kommentek
Eddig 176 komment érkezett.Teljesen egyetértek, bár én a látvány miatt megajánlottam a 8 csillagot is. (Saját elemzésem a linken lesz olvasható.)
Ja, és Zoe Saldana még na'vi bőrben is jó bőr volt. :)
Nem olvastam végig, csak az elejét meg a végét, inkább előtte megnézem a filmet, a hype most már engem is kiváncsivá tett, még ha annyira nem is vártam a filmet, és 7-8 csillagnál nagyobb reményeket nem is fűzök hozzá.
Amint nagyváros közelbe érek, megnézem. Ha Brumi áradozik róla, arra is kiváncsi leszek...
milyen a szinkron?
leona lewis - i see you videoklip:
www.youtube.com/watch?v=7n-TD6taPtk
sok-sok új jelenettel, spoilerrel. ma éjjel premier, szóval azt még várjátok meg, a csaj úgy is csak nyekereg. :)
4: tűrhető. legközelebb eredeti hanggal akarom látni, aztán majd utána megmondom, mennyire adta vissza az eredetit. (ami különösen tetszett: neytiri magyarul is "navi akcentussal" beszélt. ami különösen nem tetszett: a fordító megszórta a filmet műszlenggel.)
Nem rossz kritika, pont valami ilyesmit vártam tőled. A Star Wars Ep4 egyszerű történet anno működött, remélem itt is fog azért. Vagy majd idővel kiforr, min a jó bor, és kellemes gondolunk rá, amit bármikor szívesen néz az ember:D
Szóval akkor nálad Top 3 sci-fi az idén:
Star Trek 10/9
District9 10/8
Avatar 10/7 ??
Ennyire ratyi a történet?! :-(
De utálom a műszlengget..
azért az ötösöm is bejöhetne így a lottón :) tegnap pont erreől beszélgettünk egy barátommal, hogy AE-nél a történeten fog megcsúszni az értékelés. persze azért 7 pont így is meglepő.
10: én is arról beszélgettem egy barátommal, hogy nálad ezen miért nem fog elcsúszni a film. :)
a 7-es talán sok, de mivel azóta folyamatosan visszavágyom pandorára, talán nem is annyira.
az AVATAR meseszép. soha nem láthattunk még ehhez fogható filmet.
Egyetértek azzal, amit a sztoriról írtál. Ugyanakkor meg is kell védenem kicsit a filmet: nagyon nem a sztoriról szól ez az egész, szerintem ezt több helyen hangsúlyozzák/említik (talán még maga Cameron is?). Nem tudom, a Crysis név mennyit mond, de ami a videojátékok között az volt két éve, az most az Avatar a filmvilágban - a látvány a lényeg, minden ennek van alárendelve. Én ezzel teljesen tisztában voltam, és úgy is ültem be megnézni, hogy abszolút nulla elvárást támasztottam a történettel szemben. Még egy kis kellemes meglepetés is ért, és nem a húdeváratlan fordulatok miatt, hanem egyszerűen azért, mert egy erős közepesnek azért bőven elmegy; annyira nem béna, hogy totál le kelljen húzni (sztem). Ami pedig a látványt illeti...az egész egy sandbox, Cameron pedig úgy játszott benne istent, mint egy interaktív videojátékban - nekem legalábbis abszolút ez volt az érzésem. És hogy ez így sikerült neki, sztem annak a jele, hogy igen, működni fog ez a dolog. (A rombolás pedig szinte kötelező elem, ha vizuális effekteket akar valaki felvonultatni.)
Szinkron szerintem se volt vészes, mondhatni ~profi iparosmunka~, a fordítás már egy másik lapra tartozik...de én is kíváncsi lennék az eredeti hangokra.
11: pezsgo/popcorn/joban-rosszban szereplokkel talalkozas kombo ezen a csokos vetitesen is bejatszott, vagy ezt a holnapi napra tartogatjak? :)
12: szerintem ezt én is megfogalmaztam. ez a film egy technológiai demó, amely eladja a motort (spielberg és peter jackson már megvette és george lucasnak is nagyon nyáladzik a szája széle :): te a CRISIS-t említetted, én az UNREAL-t hoznám fel, amely szintén elképesztő újdonságokat hozott, csupán a játék volt erős közepes.
az a probléma, hogy az ember alapvetően nem technológiai demókért jár moziba, hanem filmekért. 93-ban a JURASSIC PARk forradalmi volt, előtte a T2 is, de mindkét film esetében előbb jött a hierarchián a történet és utána a megvalósítás. de ha játék-analógia kell, akkor említhetném a HALF-LIFE 2-t, melyhez ugyan elképesztő grafikai motort programoztak, de mégsem az volt benne a legfontosabb elem.
Meglepett a kritika, de meg is nyugtattál. Imádom a hegyibeszédeket, még ha banálisak is. :)
Egy kérdés. Mennyire számít szerinted, hogy 3D-ben, vagy anélkül nézi meg az ember? Mert annyira nem vagyok oda gondolatér, hogy az a szemüveg 2,5 órán át nyomja az orromat, de ha valami olyan eszméletlen pluszt ad, akkor illik bevállalni
ugyanazt kérdezném, mint freddyD, valamint h. real3D mennyivel rosszabb esetleg mint az igazi imax? jó még, vagy akkor már 2D?
(látszik, hogy reggel írtad a kritikát, tele van helyesírási hibákkal :) )
Bár még nem láttam a filmet, látatlanban egyetértek. A film nem csupán látványból vagy történetből áll, a kettő együtt kell kiadjon egy olyan elegyet, ami megérinti az embert. Az egyik komponens pusztán magában nem elég egy remekműhöz.
mindenképp 3D-ben nézzétek meg. a film szerencsére nem arról szól, hogy mindenféle olcsó effektusokat nyomjon az arcodba, nem úgy, mint a MY BLOODY VALENTINE vagy a A CHRISTMAS CAROL, szóval attól nem kell félni, hogy a kamera össze-vissza rohangál a fűszálak között, miközben a szereplők különböző tárgyakkal kalimpálnak maguk előtt., ugyanakkor pandora a 3D-nek köszönhetően kel csak igazán életre.
19: engem mar valaszra sem meltatsz? pedig annyi kerdesem lenne meg :/ :D
ja és van még egy dolog, ami feltétlenül a 3D mellett szól:
Aspect ratio
1.78 : 1 (3-D version)
2.35 : 1 (2-D version)
20: ez szimpla sajtóvetítés volt, egyébként sem vagyok nagy celebspotter.
22: nem a szemelyes indittatasod erdekelt, hanem hogy voltak-e ilyen jellegu extrak :)
es legalabb ingyen volt?
a filmet előzetesen módszeresen fikkantó origónak bejött:
www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/komment/20091216-ettol-elkekulsz-avatar-kritika-james-cameron-sam-worthington.html
23: igazán megtisztelhetnéd magadat azzal, hogy értelmes kérdést is felteszel.
25: ejj... ennyire csak nem vagy elkenodve :P
Ez az Origo kritika egy vicc, de hát melyik nem az?
26: sajnálom, hogy már itt is megjelennek az indexes köcsög kommentelők. :S
28: ha ram celzol, akkor azert jobb ha tudod, hogy nem most jelentem meg. mar fel eve rendszeresen kommentelek a blogra, es meg csak nem is az indexrol talaltam ide.
ha nem ram celoztal, akkor viszont tokeletesen egyetertek. elkeserito :P
pedig sok értelme nincs annak, amit konkrétan itt művelsz.
30: ugyan már, magát szórakoztatja, engem meg nem idegesít. :)
ahh, pedig rengeteg konstruktiv kommentem volt mar ide. ;)
30: errol van szo, ae kedvel, te meg ne szolj bele :P
33: túlzásokba azért ne ess. :)
34: tavol alljon tolem. ;)
A kritikát nem olvastam, majd a megtekintés után. Engem az érdekelne, hogy a dioptriás szemüvegem hogy fogja szeretni a 3D szemüveget? Van valakinek ilyen jellegű tapasztalata?
36:
ezen már én is gondolkodtan. mármint, hogy szemüvegesek hogyan viselik a cuccot. mondjuk ezek a 3d-s szemüvegek elég szélesek, tehát nem kizárt, hogy működik a dolog.
36: a cimborám, akivel néztem, szemüveges és a vetítés után panaszkodott, hogy néha fájt a szeme, de azért nem vészesen.
38: köszi. De akkor ő is ugyanúgy tudta élvezni a látványt? Mert a szemfájással azzal alapból számoltam, nekem már a piros-kék karton cucctól is kellemetlen volt az elején :)
36
Két hónapja láttam egy filmet dupla szemüvegben. A szemem jól bírta a kiképzést (vakegér vagyok, mínusz kétezres dioptriával), de az idegesített, hogy a 3D le akart csúszni az orromról.
Szerencsére most van kontaktlencsém.
es milyen gyakran tisztitjak ezeket a szemuvegeket?
hallottam olyanrol, hogy szinte ragadnak a kosztol.
Feltétlenül imax-ban kell nézni a filmet vagy a mezei 3d is megteszi? Csak mert az előbbire állítólag necces jegyet szerezni egy darabig.
Szerintetek az normális, ha előbb a 2D-s verziót nézem meg? Csak szombatra van jegyünk az IMAX-re, de én addig nem bírok várni:)
remek kritika! barátnőmmel mi azt hiszem maradunk a "mezei" 3D-s verzánál, remélem úgy is ütni fog a látvány:)
a jake-en meg a neytirin kívül a többiek mekkora szerepet kapnak, pl. a katonai vezető, meg a nagyfőnők?
Hét csillag, ajjaj...
Biztos, hogy nem jobb a G.I. Joe-nál? :)
42: állítólag oda már csak az ünnepek után tudsz normális jegyhez jutni, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy az IMAX pofátlanul nagy vásznán nem volt lehengerlő a látvány... ugyanis az volt. :)
45: sigourney weavernek van még vmi szín a karakterében (mániákus tudós, ugyanakkor tökös csaj), a többiek plakátfigurák.
46: nem, nem, sokkal jobb annál, csak mint azt, ezt is a helyén kezeltem.
48: ezt sajnálattal halgatom, pedig mennyire megkedveltem őket igy az előzetesekből.
Ha csak simán 2d-ben lenne a film, akkor maga az összhatás felérne egy cameronni mozival vagy csak a szokványos tucat látvány film lenne?
"es milyen gyakran tisztitjak ezeket a szemuvegeket?"
csak a nézők tisztítják. :) ha tisztítják. :)
50: szerintem 1-2 napon belül úgy is megtudod. :)
51: fasza ;P
24, 27: Én is pont így ömlengek, ha tetszik valami.. Bárcsak ugyanazt érezném a film közben/után, mint a Mesterházy Lili!
Persze, a District 9-t a klasszikus filmek közé sorolni, amiből meríthetett Camerom.. enyhén necces.. /Mielőtt valaki mást látna bele: Én imádtam a D9-et! Csak kb. egy időben készült Camerom mozijával../
43: Ha szombatra van jegyed az IMAX-ba, hülyeség megnézned előtte máshol,.. az idősebb jogán.. :-))
54: egy időben? blomkamp még csak a youtube manualt olvasgatta, mikor cameron már az AVATAR-on dolgozott. :)
55: Én is így gondoltam.. :-)
harry knowles szerint 2009 legjobb filmjei:
www.aintitcool.com/node/43391
'Father Geek' Harry édesapját takarja.
AE: A Christmas Carolt meg kell védenem! Szerintem annál a filmnél pont igaz, hogy a látvány nem nyomta agyon a sztorit, a tanulságot. Pedig az előzetes alapján erre számítottam. Nem sok 3D-s filmet láttam, de a pofába nyomulós titulus inkább illik az Utazás a Föld középpontjába c. filmre! A vicc, hogy azt 2D-ben láttam, és borzalmasan dühített, hogy 5 percenként a képembe lógattak (ill. csak próbálták) vmit. :-) A CC esetében úgy 15 percig tűntek fel az effektek, aztán a sztori magával ragadott...
Az Avatart meg én is nagyon várom, mert eddig nagyon pozitívak a visszajelzések. Ha csak annyi van benne, ahogy leírtad, már megvettek kilóra! :-) Akinek tetszett az AvP2 meg a 10000 BC, az könnyű préda, mi? :-DD
AE: A Te listádat végülis mennyiben befolyásolja az új Meryl Streep film megtekintése? :-)
57: a Thirst tényleg kurvajó.
58: igaz. csak a listát néztem, a bevezetőt nem. :(
59: szerencsés kivételnek érezheted magad. nekem az ACC egy bosszantóan erőltetett, igazi mondanivalótól mentes vásári mutatványnak tűnt, amiben rengeteget repkedtek, futottak és zuhantak a végén bűnbánatot gyakoroltak és kb. ennyi is volt. :)
60: szerinted van esélye bekerülni a top 10-be?
Én ilyenkor miért nem látom a hozzászólások sorszámait? (Illetve látom, de mindegyik 1.-es.. Ezt már régóta meg akartam kérdezni, csak nem mertem..)
Kizárásos alapon a 60. lehettem.. Szerintem van esélye.
65: upgradelni kéne a 6.0-ás IE-t (vagy lecserélni firefoxra) és máris szebb lenne az életed. :)
Milyen igazad van! :-)
az archívumban kutakodva találtam ezt a képet:
aeonflux.freeblog.hu/files/archived/avatar_pic_03.jpg
kérem szépen, ez a shot egy kivágott jelenetből van, méghozzá a frizurából, a ruhából és a háttérből ítélve a földön játszódó részből. kérek szépen egy unrated cutot, benne a túlnépesedett földdel.
apropó, ki mikor és hol nézi a filmet (ha megnézi egyáltalán :)?
Mivel az IMAX előadásai jövő szerdáig dugig megteltek (így jár az, aki későn kapcsol), először a jó öreg Corvinban fogom megnézni. Remélem, nem csalódok nagyot az újrahasznosított történetben, mert az IMAX-ra már elígérkeztem. :-) Ha azonban tetszik, akkor a háromszori megtekintés garantált, mivel a kurvaszélesvásznúháromdé élményt a büdös életben nem fogom tudni az itthoni DVD-lejáccón reprodukálni.
69: Hétvégén, nagy társaságban, de sajnos a "szenzációs" egerszegi mozikínálatnak 3D-ről álmodni sem szabad. Már azon is meglepődtem, hogy rögtön behozták, nem a szokásos egy hónapos vagy akár hosszabb késéssel.
Az volt az eredeti terv, hogy én leszek a nagy lázadó, csak azért sem nézem meg, de a hype az hype, beszippantja az embert. :)
Holnap (Csütörtök), Kecskemét, 14:15 (első vetítés), Dolby3D.
Nekem még jövő hét szerda 12:30-ig ki kell bírnom valahogy. De legalább IMAX és eléggé jó helyen! :)
Holnap délelőtt 10.15, IMAX, viszonylag jó helyen. Tegnap foglaltam. :)
AE: csalódott vagy, és dühös. Jól tudom milyen ez, én is átéltem jó párszor bizonyos filmek megtekintése után a 99-es Baljós Árnyaktól kezdve (amitől konkrétan azt vártam, hogy lehozza nekem a csillagokat, nem is, az Istent az égből). Veszélyes dolog ennyire várni egy filmet, mert a fene nagy várakozás tutira elbassza a "nagy találkozás" élményét, legyen bármennyire jó is az a produkció. Ilyenkor az embernek suttyomban irreális igényei kezdenek támadni a várakozás tárgyával kapcsolatban, s minél tovább tart, ezek annál nagyobbak lesznek. Aztán meg jön a sírás-rívás.
Persze, ha őszinte akarok lenni bort iszok és vizet prédikálok, mert bár cirka tiz év alatt volt elég időm kigyilkolni magamból ezt a "betegséget", az imént azon kaptam magam, hogy ezért az írásodért legszívesebben képen töröltelek volna egy pillanatig (milyen idegesítő ilyen hájp után ilyen flegma, fosozó kritikát írni néven), mert annyira szeretném szeretni az Avatart, de aztán beláttam le kell csillapodnom: lehet hogy igazad van, elvégre kettőnk közül te vagy az aki már látta a filmet, és valószínű ez a következő a sorban.
Hát ez az, bassza meg, hiába a sok keserű tapasztalat, a józan ész, a zsigereim más utat járnak. A zsigereim úgy látszik tudják, hogy a megelőlegezett rajongással telt hosszú hónapok esetleg évek sokkal több örömöt okozhatnak mint a moziban töltött bármilyen két óra.
holnap, veszprém, 20:00, cinema city... Bár egy kritikát sem olvastam végig, a lelkesedésem azért igencsak alábbhagyott, meg hát nem is háromdében nézem, pofátlanul szemcsés lesz a kép, ésatöbbi.
a filmvilágosok is nagyon azt mondják, amit te:
filmvilag.blog.hu/2009/12/16/avatar_2025#comments
75: ha hiszed, ha nem, közel sem fájt annyira az, hogy a film nem vágott annyira földhöz, mint szerettem volna, mint amennyi öröket a várakozássa teli hetek, hónapok okoztak. pandora világa elvarázsolt - történései már nem annyira -, ezért az élményért mindörökre hálás leszek cameronnak és stábjának. másodszori megtekintésre pedig majd biztosan helyre teszek bizonyos dolgokat (amitől a film értékelése ugyan nem változik, csak a saját preferencia-rendszeremben foglal majd el új helyet). summa summarum, várakozni jó: így volt már ez a karácsonnyal is. :)
több helyen is olvastam, hogy sokak a nagy felbuzdulást követően ilyen-olyan okokból kénytelenek voltak lemondani a meggondolatlan foglalásokat, így aztán érdemes nézni az IMAX-helyeket, hátha olyan szerencsétek lesz, mint bruminak.
ugyanakkor kíváncsi leszek azoknak a véleményére is, akik 2D-ben látják majd először a filmet.
a hardwiredre már befutottak az első fanboy-kritikák:
www.hardwired.hu/forum/forum.phtml
szóval ha vki ilyennek érzi magát, az tuti nem fog csalódni. :)
itt van driller kritikája (egy-két tárgyi tévedéssel):
magyar.film.hu/object.598da313-7505-4096-a493-4ebd899689b2.ivy
várható volt, hogy ilyen lesz. :)
Most, hogy már túltettem magam az AE kritikája okozta első megrázkódtatásokon /mondjuk a sistergő kapufa megfogalmazás nagyon ott van! :-)/, itt a 81.-es bejegyzés.. :-( Menjetek ám a.. a Pandorára!.. :-))
AE: Én a film megtekintése (IMAX-ban szeretném, de még nincs jegyem..) előtt nem szeretnék több lehúzó kritikát elolvasni, kérlek jelezd, hogy mi az amire a magamfajta még véletlenül se kattintson rá! Köszi! :-)
Hát, ez bizony jóindulattal telve is csak 7/10. Baj az, ha egy Cameron-filmnél az IMAX-látvány az, ami a legemlékezetesebb.
magamat idézve egy másik fórumról:
"azt hiszem, ez az a pont, amikor elválik egymástól az az oldal, amely audio/vizuális élményért és az, amelyik egy filmélményért megy moziba.
nem a történet összetettségének hiánya okozott csalódást, hanem a cselekmény kibontása, a mesélésben alkalmazott lustaság. a robot módjára egymás után pakolt kötelező elemek és a történetek egyik legfontosabb eleme, a "megoldás" annyira hányaveti, hogy még egy átlagfilmestől is bosszantó lenne, nem hogy egy camerontól."
Pontosan. Ezek után hihető, hogy a forgatókönyv tizenéve megvan már. Akkor még elment volna. :)
Ahogy olvasgatom netszerte, az egyszeri nézőknek (értsd: nem film geek-ek) eddig nagyon bejött a film.
"itt van driller kritikája (egy-két tárgyi tévedéssel):
várható volt, hogy ilyen lesz. :)"
ez a cikk a szerzőről (jobban mondva az egóról) szólt. és ezt egy általam eddig sokra tartott oldalon. eddig. borzasztó. és kiábrándító.
Olvassátok el az indexen írt (fizetett) kritikákat. Gyomorforgatóan átlátszó, hogy az IMAX áll az egész mögött :)
A forgatókönyv legalább fele kimaradt a filmből, sajnos. Ha lesz valaha rendezői változat, SZVSZ AE is legalább egy plusz pontot ki fog osztani neki.
Bővebben majd este... de sztem ez az a kapufa lett, ami puszta erőből fűrészport csinált a kapufából, és csak beverekedte magát a hálóba ;)
Igen.
Köszönöm AE.
Ez az első kritika, amit elolvasok - el merek olvasni - a saját szaromon után. (Azt sajnos nem tudtam kikerülni) Ugyanis belinkelték, miszerint _ITT VAN_ (mármint a te kritikád) az igazság. A főszerk kikúrta - jó, neki ez a dolga (én moderálni eleddig még soha senkit se nem semmiért). De ugye levélbe is mekkapom okosan, hogy ki melyik anyámba küldött el. Így ide tudtam klikkolni. Meg elolvasni téged.
És egy értelmes, személyesen ismert ember linkelte...
Bocs, hogy offolok, de ha valamire hasznosítható a magától értetődően merő játék stílusom, az a funkcionális analfabetizmus hazai prevalenciájának feltérképezése.
Persze, ha a szinte számlálhatatlan (kb szó szerinti) véleményhasonlóság egy végbrutális kandi kamera, akkor kabbe gyíkok, én leléptem!!!
.m.
Te jó ég, nálam is 7/10, és még a túltrampli csatafordulatban is egyet értünk. Ez kandi kamera lesz, énaszondom. ;-)
eszembe jutott valami: az ILM milyen emlékezetes CGI-t kalapált össze az utóbbi években? mert mint ha minden jelentős CGI-hez a Weta neve kapcsolódna mostanában.
Karib Tenger Kalózai 1-3
Davy Jones valami egészen döbbenet, sokan a mai napig nem tudják hogy 100% CG, de a többi miatt se kell szégyenkezni
Iron Man
Az a páncél azér igenszép, lássuk be
Transformers 1-2
Bay sok idiotizmust rakott be, de ez is elképesztő színvonalat képvisel, rengeteg olyan CG elem is van benne amiről az átlag néző nem is gondolná (komplett hátterek pl)
Star Trek
Lens flare orgia
Terminator 4
Esse volt azért rossz
Avatar
Ami CG tűz van benne, az szinte mind ILM, meg a repkedő gépek talán, pontos breakdown még nincs hogy a kb. 10 VFX stúdió hogyan osztotta el a melót
Meg volt még egy rakás kisebb melójuk, Spiderwick Chronicles-ben ez az, Harry Potterek (4-esben a sárkány coooool), Indy 4 és így tovább...
87: nem szívügy, hanem munka. mondjuk az más kérdés, hogy a megmondó iparban gyakorta elég csak egyszer farkast kiáltani.
89: imádtam az első felét. aztán elengedte a kezemet. ennyi. nem talált bele a hálóba. :\
90: egyszer nagy fordulatot hozna, ha játszásiból nem játszanál a nyelvvel. :)
92: az IRON MAN lenne a kakukktojás? :) csak mert ott nem érzem a gravitációt, az izmot, a vasat...
92: köszi az infót. a Star Trek trükkjeit imádtam, mert koszos, elmosott, túlfókuszált, és mert pont emiatt nem éreztem műanyagízűnek (csak pont annyira, amennyire maga a Star Trek világ is - természetesen teljesen szándékosan - az).
nem egészen értem, hogy kire célzol a farkassal. a filmhu-n magasabb színvonalú írásokat olvasnék. de hát egyszer minden jónak vége szakad. (hogyhogy nem volt erre más ember?)
95: ez azér ennél egy kicsivel bonyibb, de hogy lásd, mennyire hallgatok a komoly szavakra: az ötletedet legközelebb felvetem a pszichiáteremnek.
.m.
Van mondandód?
a szövegben sajna nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk.
ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP-címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
Szinte biztos voltam benne, hogy az Avatar 8 csillagtól kevesebbet nem fog tőled kapni, most egy kicsit megleptél. Még a végén nekem kell róla áradoznom? :)