2009. október 19., hétfő
- » mert mi azzá tesszük: district 9 (2009)
- 21:08 | mozi | Z | 15 komment | főoldalra velem!
-
2010: Johannesburg. Sok ezer tonnányi lebegő bizonyíték arra nézve, hogy nem vagyunk egyedül az univerzumban. Bár az idegenek technológia fejlettsége egyértelműen túlszárnyal bennünket, a kinézetük a főemlősök retináin keresztül szemlélve kifejezetten undorítónak hat. A DISTRICT 9 pontosan itt húzza be a kéziféket, és nem üti le azt a bizonyos "magas labdát", amihez annyira hozzá vagyunk szokva: nem tobzódik élvezettel a társadalomkritika címkéje alatt, miszerint a férgek inváziója úgy nyomja le a szürkeállományukra, civilizációjukra és értékrendjükre oly büszke humanoidokat, mint a bélyeget. Nem. Az alkotás minden nagyszabású törekvést kiránt az idegenek lábai alól, és mintegy észvesztő high-konceptként visszájára fordít minden kompozíciót: földhöz láncolva inkább kíméletlenül a néző arcába vágja, mennyire rettenetes világ a miénk. Rettenetes, mert mi, emberek, azzá tesszük.
A szituáció hallatlanul ismerős, mert jószerivel minden olyan eseményre rímel, amit önmagukat felsőbbrendűnek titulált csoportosulások vagy érdekszervezetek a köz ellen művelnek. A főcím in medias res felskicceli a problémakört: a 2.000.000 intergalaktikus menekült a halál torkában vergődik. Gyengék, betegek, és ami a legelkeserítőbb, nem képesek elmenni innen. Valamit tenni kell velük, de mit? Ahogyan az lenni szokott, az újdonság és a kezdeti félelem ereje eleinte diplomatikus és humánus fellépést csikar ki az emberiségből, de a megismeréssel párhuzamosan a cirkuszi bohócok egyetlen elodázhatatlan, lenyelhetetlen problémává olvadnak össze. 20 év tovaszáll, a lények nyomorban, az emberi önkénynek kiszolgáltatva még mindig csupán némi életteret remélnek, de az előítéletekből felépülő gyűlölet fajunk sajátja. Már azért is milliók égtek el, mert „nem voltak szőkék és kékszeműek”. Magyarul: az idegeneknek lőttek, csak ők ezt még nem tudják. Legfeljebb perceik lehetnek hátra.
A tarthatatlan helyzetet az illetékesek a manapság divatos "tégy valamit úgy, hogy közben nem csinálsz semmit" stratégiával kívánják feloldani, vagyis a további intézkedések meghozásáig kiebrudalják a szemétdombon hempergő betolakodókat a semmi közepén kifeszített koncentrációs táborba. A felütés már nem is lehetne ennél szenvtelenebb: áldokumentarista eszközkészlettel összemontázsolt jelenetek festik fel az eseményeket, melyek pisszegve, de „rasszizmust” rejtenek magukban. Elképesztő az a képmutatás amivel a látszatot felfeszítik, amivel mindünk arcába belehazudva, "mosom kezeimet"-ábrázattal porig aláznak mindennemű törvényes jogot és "emberi" méltóságot. Sokkoló képek sorjáznak, de ezek globális és egyúttal személytelen éle hajlamos elszigetelni a nézőt az eseményektől. Az elme mindig lekapcsol a tömeges iszonyat láttán, a szív összefacsarodásához majd egy aprócska, sebezhető emberre lesz szükség. Neil Blomkamp rendező tisztában van mindezzel, ezért az összképet egy látszólag jelentéktelen csinovnyikkal cipelteti el az átélhetőség oltárához.
A nevezett férfi pontosan olyan, mint bármelyikünk: szeret, érez, dolgozik, vannak szülei, barátai, felesége. Vagyis csavar a gépben, akit hirtelen nagy horderejű dolgok irányításával bíznak meg. A férfi úgy is viselkedik, mint ahogyan bármelyikünk viselkedne: lelkes, de elvtelen meggyőződéssel építgeti a karrierjét, igyekezete végigrobog a törvényesség leplével borított képmutatástól egészen a felsőbbrendűek osztályrészeként tolmácsolt érdektelenségig. Vagyis továbbra is csak egy csavar a gépben. Aztán, ahogy lenni szokott, a problematika túlnő a férfin, a visszájára fordult kontextus pedig a másodperc töredéke alatt töröl el mindent, amiben addig sziklaszilárdan hitt. Ettől a pillanattól kezdve mind a forma (áldokumentarista eszközök helyett kézikamera), mind a dramaturgia (globális viszonyok helyett az én reménytelennek tűnő küzdelmének boncolgatása) tudatosan leegyszerűsödik. Szó sincs azonban megalkuvásról, hiszen a bonyodalom gyanánt aposztrofált transzformáció egyenesen cronenbergi mélységekbe ereszkedik, de legalább ennyire megrázóan kidolgozott a férfi meghasonlásának és meghurcoltatásának bemutatása is. Párját ritkítja az rendezői hozzáállás, amivel Blomkamp ennyire szikáran és következetesen fűzi egymásba a jeleneteket. Teszi mindezt elsőfilmes direktorként, aki ráadásul saját álmát álmodja vászonra. Nyoma sincs groteszk humornak, iróniának vagy bárminemű olyan vezérlő elvnek, ami az események fölé emelkedne, a néző szimplán rá van kényszerítve, hogy fusson, féljen, megtörjön, bizakodjon és küzdjön, vagyis a férfival együtt élje át az eseményeket. A kulcsszó a hitelesség, ettől lesz a lehengerlő mű az év egyik legkiemelkedőbb alkotása.
Az érdem azonban legalább annyira illeti a főszereplőt alakító Sharlto Copley-t, aki olyan őszinte és kiegyensúlyozott karakterfejlődést rak a szemünk elé, hogy az bármelyik színészlegenda becsületére válna. Akcentusa az avatatlan fülnek egy idő után valóban idegesítő lehet, de ez a tény az említett ponton túl meglepően érdektelenné válik. Mégis, ki az ördög gondolta volna, hogy azok alatt a bizonyos telefonbeszélgetések alatt még egy magamfajta cinikus figura is a szeméhez emelgeti a kezét. Utólag belegondolva talán merész húzás volt ekkora felelősséget rakni egy amatőr színész vállaira, mert ha ő kudarcot vall, magával ránt mindent, de jobban belegondolva az alkotás összes lényegi mozzanata legalább ekkora rizikófaktorral bírt. Lássuk csak: egy látványos és mozgalmas sci-fi csupán 30 millió dollárból, ahol az idegenek rovarok, a helyszín a teljes játékidő alatt egy nyomornegyed, a lelkes elsőfilmes direktor pedig korhatár tekintetében köti az ebet a karóhoz? Igen, ezer helyen elvérezhetne, de nem teszi, mert egy hajszálpontosan megírt és megrendezett mozgóképről van szó, ami csak néhány pozitív felhanggal képes kiszabadulni a sokkoló realizmus béklyóiból, de pontosan ezek által válik egy véresen komoly, egyetemes példázattá. A hősök ugyanis nem születnek, hőssé csak válni lehet: a kritikus útelágazódásnál a legértékesebb emberi tulajdonságok végtelenbe nyúló ösvényét kell követni, ami bizony önfeláldozással és önzetlenséggel van kikövezve.
- Címkék: 9csillagos, action, drama, kritika, peter jackson, sci fi, z
-
Eddig 15 komment érkezett (
)
-
Action:
2009. 10. 19. 21:34 -
Z:
2009. 10. 19. 21:37:)
köszönöm. egy ideje pihent már a fiókban, mert nem voltam beszámítható állapotban, de úgy tűnik, ae kitartóan noszogatott. -
Pizsama:
2009. 10. 19. 21:45Ejha! Tényleg remek kritika. Már ha lehet annak hívni egy alapvetően dicsérő írást. :D
-
daesu:
2009. 10. 19. 21:58Pizsama: kritika lehet pozitív és negatív is.
Az írásról csak annyit, hogy Z, te valóban nem voltál beszámítható :)
-
süti:
2009. 10. 19. 22:48az írás tényleg jó, a film meg....
-
n:
2009. 10. 19. 23:39...egyenesen zseniális.
-
aeon_flux:
2009. 10. 19. 23:58érdemes elgondolkodni azon, hogy mi, nem a kormány, hanem te meg én hogy reagálnánk hasonló szituációban. a film meg sem próbálta bájos E.T.-ként lefesteni a "rákokat", valószínűleg mindnyájan viszolyognánk tőlük és minimum ignoranciát váltana ki belőlünk a helyzetük, de az is lehet, hogy tettlegességet. nem azt mondom, hogy máglyára velük, de tegyétek fel magatoknak a kérdést: együtt tudnátok élni egy olyan kisebbséggel, melynek nem csupán az életköre gyomorforgató (és nem vagyok róla meggyőződve, hogy a körülmények tették azzá), de túlnyomó többsége egy előember értelmi szintjével van megáldva?
-
McClane83:
2009. 10. 20. 8:29#7: "együtt tudnátok élni egy olyan kisebbséggel, melynek nem csupán az életköre gyomorforgató (és nem vagyok róla meggyőződve, hogy a körülmények tették azzá), de túlnyomó többsége egy előember értelmi szintjével van megáldva?"
magaslabda, de leütöm: éppen ezt tesszük most is.
-
Lady Marian:
2009. 10. 20. 11:43Jó kritika, részletes, az észrevételek elevenbe vágnak. Bár nekem a film maga nem tetszett ennyire (ja, a porton csak nyolc csillagot adtál neki :)).
"ki az ördög gondolta volna, hogy azok alatt a bizonyos telefonbeszélgetések alatt még egy magamfajta cinikus figura is a szeméhez emelgeti a kezét"
Ezért egy jó nagy piros pont - hatásos.
-
aeon_flux:
2009. 10. 20. 12:289: jelen esetben a szerző nem én vagyok, az én ( csillagos ;) kritikámat itt találod:
aeonflux.freeblog.hu/archives/2009/09/15/kritika_district_9_2009/ -
todie:
2009. 10. 20. 15:24#7: irony?
-
Lady Marian:
2009. 10. 20. 16:0810:
Á, nagyon fondorlatos! Jól megkavartál.
(off)
Akkor te vagy a portos jamamura, akit egyszer ledorongoltam az Underworld topicján, illetve aki megkérdezte, hogy kedvelnek-e az emberek? Mert akkor beszédem van veled. :)(off vége - bocs mindenkitől)
-
aeon_flux:
2009. 10. 20. 16:26igen, én vagyok jamamura, habár ezekre a dolgokra nem igazán emlékszem, mint ahogy az UNDERWORLD valamennyi részét is sikerrel kitöröltem a fejemből. mindegy, beszélgessünk. :)
-
Lady Marian:
2009. 10. 20. 18:13:DD Majd fogsz.
--> Porton privát. Írok neked, csak győzd kivárni. -
zsé:
2009. 10. 24. 22:52Z: nem kéne ennyit ülnöd az írásaidon, főleg, hogy szívemből szóltál. a héten láttam másodszorra és még mindig imádom. egyre jobban.
van mondandód?
a szövegben sajna nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. (s ezt nem én találtam ki.) Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
-
Action:
Szuper cikk!
A film nekem is nagyon tetszett, az év egyik legjobb filmje szvsz.