kitika: let the right one in/låt den rätte komma in (2008) |
aeon_flux 2009. március 4. 17:21:07 |
Fiú találkozik a lánnyal. Fiú beleszeret a lányba. Lányról kiderül, hogy vámpír. Oda se neki. Hmm, hol is találkoztunk ezzel legutóbb?
Szerencsére ez a svéd vérszívó-történet (amely bármily meglepő, de nem az első, nem is a második, ami odafenn készült) egészen más bestia. Példának okáért, sem a hegyes szemfogak birtokosa, sem perverz szerelmese nem emlékeztet kiskorú rocksztárra, s a környezetet sem a HIGH SCHOOL MUSICAL elhagyott díszleteiből rendezték be.
Tomas Alfredson filmje véresen komolyan veszi magát. Sőt, a Stockholm közeli, hólepte kisvárosban játszódó történet maga a megtestesült nihil, amihez hasonlót a régi jó szovjet filmesek szoktak kikopácsolni a maguk nép-neurózisából. Szóval kockára deresedett kispolgárokra és a rájuk nehezedő nagy üres valóságra számíts alaphelyzet gyanánt - nem a legideálisabb hely egy olyan romantikus hős számára, mint amilyen Drakula leszármazottja.
Mégis az egyik itteni szocreál tömbházba veti be magát Eli, a vámpírlány, aki ki tudja, mióta 12 éves, s könnyen elképzelhető, hogy mostani gyámja - egyben vérbeszerzője -, egy ködös/rémült tekintetű ötvenes is valaha olyan fiatal fiú volt, mint a szomszédban lakó Oskar, akivel a vámpírlány hamarosan összeszűri a levet. Talán azért engedi közel magához a fiút, hogy némi kis emberséget is tanuljon két embertelen cselekedet közepette. Oskar is tárt karokkal fogadja a fura lány közeledesét, hisz maga is kívülálló, akit az erősebb fiúk folyamatosan zaklatnak, anyjának nincs rá ideje, apja pedig már rég elköltözött.
Enni viszont mindenkinek kell, így aztán fura halálesetek kezdik még jobban ráhozni a hidegfrászt a fagyos hangulatú kisváros populációjára, Oskar pedig egyre inkább gyanítja, Eli nem egyszerűen fura, hanem valami több.
S a refrént már ti is ismeritek. Az "Engedd magadhoz az igazit" cselekmény tekintetében nem ad fricskát a vámpírkultusznak, újszerű környezetével és narratívájával viszont annál inkább. Mintha Aki Kaurismaki kötött volna vérszerződést Guillermo Del Toróval, s a korábban már említett Klimov/Tarkovszkij/Zvjagincev háromszöget pedig meghívta volna esküvői tanúnak. Az elgondolás remek: a tempó ráérős, de soha nem laposodik el, a figurák érdekesen ismerősek, a problémák és a cselekedetek hétköznapiak, s már-már kezdenéd elhinni, hogy talán mégis létezhetnek vámpírok, akik betartják a szabályokat (habár a keresztre és a fokhagymára nem tér ki a film). S szép lassan magadra csukod a hátborzongató valóság nyomasztó vasajtaját, miközben egy kulcslyukon át lesed két gyermek(i lélek) egymásra talását, ekkor azonban valami elkezdi bökni a csőröd.
Hol a francban marad Drakula másik fele? Merre kószál Van Helsing? Talán az a rondakabátos fazon lesz, aki csak nem akar beletörődni abba, hogy ivócimboráit megritkítja valami fura szerzet? Esetleg a tucatnyi macskával együtt élő falu bolondja, aki szemtanúja volt Eli portyázásának? Vagy ha egyikük sem, hol a csudában van a rendőrség?
Igen, tudom: ezek hétköznapi kérdések, melyekkel nem kellene foglalkoznom egy vámpírfilm kapcsán, de ha Alfredson arra törekedett, hogy lehozza közénk a mítoszt, erre az apróságra, amely ebben a környezetben azért jóval nagyobbra duzzad, igazán ügyelhetett volna. Így aztán a film minden stilisztikai bravúrja ellenére megmarad egy óriási kihagyott ziccernek, ezzel együtt egy olyan mutatványnak, amit jobb ha saját szemeddel látsz, mielőtt kilépsz az éjszakai hóba.

Kommentek
Eddig 26 komment érkezett.Nekem ez volt 2008 utolsó filmje, éjfél előtt 3 órával. Egyáltalán nem hiányoltam belőle, amit te, nálam először 9/10, aztán néhány nap múlva már 10/10 lett. Tényleg látni kell, legalább a hangulata miatt. Erősen érik az újranézés.
Hát a vámpírfaszság a második dolog lenne, amit a hülye karakterek kanálisába rúgdosnék a zombik után egy áttivornyázott, stílszerűen januári hajnalon hazafelé a kocsmából. Úgyhogy félre a vérszívói képletekkel, a konstruált, művi univerzum axiómáinak szakbarbár (hehe :) számon kérésével: odabaszni az albínó, madárcsontú, jéghideg kreatúrát a hóra, hogy a laikus is értse... így kell ezt.
A szocreál beütés tényleg ütött :)
Tízpontos film. Se több, se kevesebb.
passerby:ha-ha, nálam színtén az év utolsó mozija volt, 23:45kor lett vége! :-)
5csillag, nem kérdés!
Számomra a tavalyi év egyik kiemelkedő alkotása volt ez a film, sztem elképesztő élmény. Az Alkonyat-ot nem láttam, de ezek után nem is vagyok rá kiváncsi.
10/9
a TWILIGHT egy tiniblődli, ez pedig egy tarisznyablődli. :)
:-) A múltkori, szépen elkent frazeológiai vitám után alig merem ideírni a film egyik leglényegét:
SPOILER ELEJE
az nem vámpírlány... de neki már télleg nem áll fel... soha...
SPOILER VÉGE
Ha ez az információ árnyalja számodra valamelyest a film szerelmi háromszögét, és segít újabb, esetleg "relevánsabb" szemszögből (most hallottam ezt, és teccik!) nézni reá, akkor örülök. (Ha tudtad, akkor nem szóltam.) Ennél szívbemarkolóbban perverz, brutálisabban implicit és rafináltabban kerek filmet nemtom mikor láttam utoljára. Sajnálom, hogy neked hiányoztak a zsaruk. :-(
10/10
.m.
SPOILER!!!
alapvetően perverz dolog az interspecies erotika, ezen egy bevarrt punci már nem sokat ront, feltéve, ha az ember messzebb lát az alkonyat fényében, tecik érteni, ugyanakkor inkább egyfajta rafinált filmes trükknek érzem, hogy az erényöv miatt a pre-pubertás szex ki van csukva.
a vámpírlány amúgy megkérdi a gyerkőcöt, hogy "akkor is így lennénk, ha nem lány lennék?" hát persze, de akkor ki nézné meg a filmet. brokefang mountain. hm?
ae: mi ez veled meg a tarisznyákkal? :)
SPOILER!!!!!!!
"bevarrt punci" - és mindezt az Éji Bagoly hervasztó lefitymálása után? Teccik érteni. Ha kétségeid lennének a kasztráció (a punci lejjebb kezdődik...) tényét illetően: ez egy regényadaptáció.
"a vámpírlány amúgy megkérdi a gyerkőcöt, hogy "akkor is így lennénk, ha nem lány lennék?" hát persze, de akkor ki nézné meg a filmet. brokefang mountain. hm?"
Ettől zseniális a film. Hogy te is megnézted. (A magamfajta bakosfixált aberráltak ugye nem számítanak.) Feri meg pont az explicitást hiányolta... Köbö pont oda tart a film végén kibontakozni látszó románc, ahová az eggyel korábbi a játékidő közepén ér: arccal a hóba, több emelet magasról, évtizednyi kielégületlenséget, kihasználást és megalázkodást maga mögött hagyva. A Let the right one in erről a végtelen, esendő-perverz perspektívátlanságról szól.
Sokkal inkább, mint a svéd biztosurak renyheségéről.
.m.
SPOILER!
hmm, lehet, hogy figyelmetlen voltam (amúgy si csak egy villanásra látszik), de majd kikockázom, ha hozzám kerül dvd-n, s visszatérünk rá.
daesu: ez egy hosszú történet, de a lényeg az, hogy egy volt főiskolai cimborámmal közösen anno tarisznyarákoknak neveztük el a bölcsészeket.
A regény olvasása után abban egyet kell értenem, hogy "kihagyott ziccer". Eredetileg kétrészes minisorozatban akarták megfilmesíteni, s talán úgy, valamivel nagyobb költségvetéssel megfűszerezve nem kényszerültek volna arra, hogy kihagyják a könyv sztorijának a felét. Bár abban nem vagyok biztos, hogy ez végül jót tett volna-e a végeredménynek, vagy nem.
SPOILER
Például a hullaházból élő- és agyhalott vámpírként visszatérő Two-face, aki megerőszakolja Elit, s más hasonló finomságokat annyira azért nem hiányoltam a filmből, viszont az egész kasztrációs dologra és Eli múltjára bővebben is kitérhettek volna, még ha kevésbé is lenne közönségbarát tőle a végtermék.
/SPOILER
Mindenesetre nekem 9/10-es cucc, talán örök kedvenc is, bátran ajánlom mindenkinek megtekintésre, még mielőtt Matt Reeves leforgatja az amerikai remake-et.
De eredeti nyelven nézzétek, mert a netre felszivárgot (angol) szinkronos változat meglehetősen vérszegénnyé varázsolja az élményt.
Nálam is ez volt tavaly az év utolsó filmje, csak án 2 nappal láttam szilveszter elött.
És félresöpört minden addigi filmet az éves listámon. Nálam ez 2008 legjobbja.
És nem vagyok bölcsész, bár egy évig az voltam. :S
Tudja valaki, hogy várható-e a könyv megjelenése itthon valamikor? Vagy esetleg a film bemutatása?
eredeti nyelven istenkirályság, főleg jimmy karaktere, akinek nevét svédül úgy ejtik, hogy "jimi". persze, megálltam röhögés nélkül, de nem volt könnyű.
Angolul sokkal viccesebb, főleg a fordító bravúros munkája, példának okáért azt nehezen tudom felfogni, hogy az "I want to be left alone"-ból hogyan lett "I don't need your help" a kölykök második beszélgetésének alkalmával. Ennél a jelenetnél én nem bírtam ki, a kezdeti felhördülésem zokogva-röhögésbe csapott át.
az a példány, amit én láttam, már helyesen írta.
na jó, meggyőztem magam: ez a film tovább maradt velem, mint gondoltam volna. megérdemli a 10/8-at.
most lett vége a filmnek. ae, úgy gondolod, a rendőrség bármilyen nyomokat fog találni egy (akár) több száz éves vámpír által szíjjelszedett áldozat körül? esetleg a vérszívók még nem tanulták meg álcázni magukat? vagy nem képesek elrepülni a macskák elől? isten ments, hogy van helsing legyen ebből a darabból. én most parrával vagyok: a felszín alatt ott bújkál az igazi mocsok, és a film esetében az igazi érték.
nem olvastam a könyvet, de nekem kifejezetten tetszett, hogy ezeket a dolgokat csak sejtetik: leginkább a "lány" és a korosodó lakótárs ezerféleképpen értelmezhető viszonya volt mesteri húzás - ez a kapcsolat a két főszereplő sorsának előképe, és hogy mennyire sötéten magyarázzuk (én természetesen nagyon), az csak rajtunk múlik.
ae-nak te még soha sem magyarázhattál meg semmit, mert amit kimond és kigondol, az úgy SZENT. :) de pont ez a megkapó, markáns, makacs vélemény, szívbeli űr, maró humor. ha változna, nem szeretném.
ae-nak te még soha sem magyarázhattál meg semmit, mert amit kimond és kigondol, az úgy SZENT. :) de pont ez a megkapó, markáns, makacs vélemény, szívbeli űr, maró humor ami jól áll neki. ha változna, nem szeretném.
(javítottam, a vesszőhibákat meg leszarom)
ugyan, már ebben a topikban is hajlamos voltam meghunyászkodni. :)
A kommentekből úgy látom, ide kultúremberek járnak. Bocs a népszerűsítésért, de nem tudom megállni, hogy el ne mondjam: ősszel megjelentetjük a könyvet, ami alapján a film készült. Igazi csemege lesz nektek.
Engedj(étek)be!
várjuk szeretettel, s még annál is nagyobb kíváncsisággal, mivel ha helyesek az értesüléseim, a film csupán "kivonata" a regénynek, illetve egészen más hangokat penget meg - nagyon szépen, teszem hozzá. :)
De ígérjétek meg, hogy nem ilyen Twilighter-alapkönyvként jelenik meg, és a borítón sem lesz a húzónevetekre utalás, csak a vempájör téma miatt, különben morcos leszek és inkább rendelek egy eredeti svéd példányt az árából ;)
Van mondandód?
a szövegben sajna nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk.
ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP-címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
Nem tudod véletlen, hogy ez jön-e nálunk valamikor DVD-n?