kritika: eden lake (2008)

aeon_flux
2008. november 18. 11:05:51
Kategóriák: mozi | 21 komment

Bloody brutal.

Az exploitation végképp kimászott a videolimbóból. Most már bárhol belefuthatsz olyan kegyetlenkedésbe, amely régebben csupán elvetemült filmgeekek között körbeadott tiltott gyümölcs lehetett. Emlékszem, egy évtizede még alig-alig tudtunk olyan filmet idézni, melyben a horror kimászott a politikai korrektség álszent álcája mögül, s teszem azt, gyerekeket gyilkolt. Aztán jött az UNTOLD STORY, az EL ESPINAZO DEL DIABLO, mi több, még olyan plázatöltelék akciófilmek, mint a JOHN RAMBO is fiatalkorúakat marcangolt apró darabokra. Mivé lett a világ?

Az EDEN LAKE új szintre helyezi ezt a borzasztó motívumot, ugyanis ezúttal nem a végtelenül sötét lelkű gyilkos akarja a gyerekek vérét ontani, hanem te, a néző.

Harmincas forma pár (Kelly Reilly és Michael Fassbender, google 'em up!) érkezik a címben szereplő, elhagyatott tóhoz, hogy mindentől távol, kettesben töltsenek el egy kellemes hétvégét. A parton feltűnik egy fiatal kölkökből álló brancs, s nem szépítek: tirpák viselkedésükkel folyamatosan zavarják a páros pihenését. A felnőttek persze próbálnak nyugalmat kérni, amit a kölkök sértésnek vesznek: adva vagyon az ellentét, amely egyre feszültebb lesz, végül tettlegességig fajul, s onnan nincs visszaút.

Az EDEN LAKE ugyan meglovagolja a trendeket (felfedezhetők a SAW-t idéző gornó momentumok), de inkább túlélőhorrorként funkcionál, amely jó brit szokáshoz híven naturalista, kendőzetlen és kegyetlenül gyors. A legdurvább film a THE DESCENT óta.

Kommentek

Eddig 21 komment érkezett.

máris látni szeretném :)

még ma megnézem. köszi a kritikát.

ok, ha megnézted, akkor beszéljük ki. szerintme van mit.

hmm, jónak tűnik. a héten szerintem én is meglesem.

engem elijesztett a trailer kicsit, de ettől függetlenül talán megnézem.
pozitív, hogy ahogy néztem a trailerből, a gyerekek között szerepel a This is England c. film főszereplője.

jepp, ezúttal is testhezálló szerepben tündököl. :)

amúgy a film nem úgy kemény, hogy darabolás megy benne faltól falig (mint pl. a THE DESCENT-ben), inkább intenzív (mint pl. a THE HILLS HAVE EYES). ennek ellenére mégis a barlangos horrorra hajaz.

nein, danke.
már a cikkbe is bele borzongtam.

Wow, ez jól hangzik. A közeljövőben megnézem. Köszi!

Megnéztem. Láncfűrésszel daraboltam volna fel a tini-genget :)
Mondjuk ez a film most úgyis aktuális, mostanában voltak ott a briteknél azok a fiatalkorúak által elkövetett késeléses gyilkosságok.
De bazz, amilyen érzelmeket ez a mozi kiváltott belőlem... eszméletlen durva. És tényleg nem a képi brutalitása borzaszt el a filmnek, mert az még simán kibírható, viszont az a feszültség ami mondjuk a SPOILER kikötözős jelenetnél van... SPOILER OFF Azt nem bírták ki a hónaljmirigyeim :)

Szóval köszi, hogy írtál róla, enélkül talán sosem láttam volna ezt az ízletes kis nyalánkságot :)

11. Tipca
2008. 11. 21. 22:00

SPOILER!

Hű, ez komoly volt. És az a legdurvább az egészben, hogy ez akár meg is történhetne itt, a városunk határában. A vége pedig... igazi felüdülés a sok hollywoodi happy end után. (Mellesleg felmegyek az imdb-re, és mi a film fórumán az első bejegyzés? szörnyű befejezés! ez annyira jellemző...) Csak egyet nem értek: mit keres a poszteren az a husáng a csaj kezében? Közelében sem volt ilyesminek - vagy rosszul emlékszem?

Megnéztem én is, és imádtam minden pillanatát. Számomra az év egyik legjobb, ha nem a legjobb horrorfilmje. Az Eden Lake kegyetlen, nem ismer megalkuvást, brutális, régóta nem így éreztem magam horrorfilm nézése közben, mint ekkor. Olyan ritka az ilyen horror, és külön örültem, hogy csak úgy a semmiből lepett meg, hiszen nem nagyon lehetett erről korábban hallani.

most jön majd süti, hogy "nem volt nagy szám 40%', ahogy azt tőle már megszokhattuk. :)

14. oziris
2008. 12. 01. 16:22

Hát tényleg az év egyik legjobbja,nagyon kegyetlen a szó szoros értelmében és gonosz film!
Legyek Ura modern köntösben...
Ahogy hardfloor -kolléga is írja nagyon furcsa érzések keringenek az emberben a film nézése közben!
Ezt a filmet mindenkép csak saját felelősségre:)
A mellékhatások következtében keresse fel kezelőorvosát gyógyszerészét:)

Ez tényleg nagyon jó volt!

16. batboy
2008. 12. 04. 23:01

Akivel néztem a végén megkérdezte tőlem, hogy láttam-e már ezt a darabot. A jelenetek 85 százalékánál megjósoltam mi fog történni... sajnos a legelcsépeltebb túlélő-horror panelek agyonnyomják az alapötletet, amiből pedig akár egy új Deliverance is lehetett volna.

Ez a derekas szakmunkás direktor szállítja majd a Descent folytatását is...úgy értem az amerikai Descent folytatását, nem azét amit az európai közönség láthatott. Ez az apró különbség szépen modellezi az úr szakértelmét, tessék megjegyezni a nevét...de nem baj ha nem.

batboy: a slashereknél, túlélőhorroroknál azért nem olyan nehz összerakni a sztorit, ugyanis vagy A vagy B történik a szereplőkkel, s csak a legritkább esetben derül ki róluk, hogy tulajdonképpen szellemek a pokol tornácán. ez utóbbihoz nem árt, ha néha megjelenik a színen egy visszafelé táncoló törpe. :)

uramatyám, ez gyönyörű volt. mesteri feszültség- és gyűlöletkeltés.

19. Melllvar
2009. 01. 25. 0:57

Gonosz film, kikészített.
A 8mm-nél hatásosabban csinált belőlem potenciális gyilkost, de a vége túl esetleges volt. Pont ott, pont akkor. Ebbe belefért volna egy happy end. Persze az becsülendő, h a borzalom lelki és nem vizuális...

nagyon szar az eden lake, nem értem mit ettetek rajta... szar szar szar! :) (pedig nem gyakran ellenkezem önökkel) :)

felidegesített, mi?

helyes. :)

Van mondandód?

a szövegben sajna nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.


 
Az IP-címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.