kritika: juno vs michael clayton |
aeon_flux 2008. február 17. 1:47:24 |
a nemzetközi sajtó értetlenül áll a michael clayton 7 oscar-jelölése előtt, én pedig azt nem értem, mikor, hogy és legfőbbképpen miért lett a junóból ekkora szenzáció. mindkét film totális középszer. illetve egy kicsit még annál is rosszabbak, ugyanis a közepes filmeket fel lehet vállalni, könnyedén beazonosítod, majd elmerülsz az ismerős légkörbe. elég nagy kicseszés, amikor egy kopott kabátot viselő figura arról papol neked, hogy ő mennyire eredeti és mennyire előkelő.
mindkét filmmel ez a baj: megpróbálnak okosabbnak látszani, mint amik. a michael clayton - amely félig erin brockovich, félig a cég - szétszabdalja az idősíkokat és bátran bedob három tucat nevet meg fél mázsa bennfentes dumát, csak hogy a zavarosban ténfergő néző azzal mentegesse magát, hogy most biztosan egy nagyon okos filmet lát. pedig nem. a címszereplő probémamegoldó maga is problémákkal küzd, s hamarosan belőle is probléma lesz, aztán egy autóbombával később megszólal a lelkiismerete. hoci 7 oscar-jelölés, meg
csillag.
bevallom, a juno nálam hendikeppel indult, ugyanis ellen page-et már a hard candy-ben képes lettem volna belefojtani egy pohár tejbe, s itt még rosszabb: kis fruska létére hozza a cinikus, kiégett, világbölcse, ugyanakkor az infantilizmus ócska álarca mögé bújó gyerekkurvát, akit még az sem rettent el attól, hogy ő legyen a legokosabb a telepen, hogy tulajdonképpen felcsinálta egy lúzer. aztán persze rákattan egy faszira, mert - hú bazze' - gitárja van. hoci 4 oscar-jelölés, meg
csillag.
és az olyan filmektől, mint a once még azt az egy szem oscar-jelölést is majdnem elvették.
Kommentek
Eddig 28 komment érkezett.speciel a juno-n iszonyat felbasztam az agyam: imdb: 8.3, vagyis minden idők 135. legjobb filmje. nevessetek csak, h ilyenen problémázok, de az imdb valamikor azért hitelesebb forrás volt. a juno idegesítő, affektáló, nagyon szar film. érthetetlen a hype.
Junoval egyetértek, mégha nem is ennyi pontot adtam rá. Ellen Page játéka/karaktere hihetetlenül irritáló.
a clayton marhajó. lehet én vagyok izé, de hol szabta szét az idősíkokat, 1 flashforward volt az elején meg pár flashback volt benne, amúgy pedig egy kerek sztori. na mjd kifejtem :)
Nekem speciel tetszik a Juno, láttam a No Country-t és a Vágy és vezeklést (Oscar előtt meg kellett nézni) és eddig nálam a Juno vezet.
megvolt mind az öt film a "legjobbak" közül, s nálam a no country a favorit, de magasan.
juno azért jobb ennél, de a csajnak vannak idegesítő megmozdulásai az biztos.
Ehh..nem is mondok semmit.Hogy lehet úgy írni valamiről, ha alapból utálok valamit,vagy valakit?Mi értelme van akkor megnézni?Jó lezúzni valamit?
Claytont nem láttam, de Clooney jó színész.Főleg úgy,hogy a Vészhelyzetből futot be ilyen karriert, ráadásul rendezőként is remek.
Juno meg szerintem abszolút megérdemli, ahol áll. Miért van eluralkodóban az a nézet, hogy Oscarra csak a hűdekomolydrámák meg komoly filmek kerülhetnek?
Egyrészt Page játékát lefikázni,hát nemtom..szerintem az év egyik legjobbja.És tudjátok mi az érdekes?A No Country-ba belemegyaraznák minden mondanivalót,ami szerintem kb.nincs,a Juno-ba meg holt nyilvánaló,de nem tolják a pofánkba, azt meg nem veszik észre sokan. Hajrá Juno!
Ahogy máshol is írtam:
Teljesen megérdemelt mind a négy jelölés.
egyrészt szerintem nagyon le kéne szokni az Akadémiának arról, hogy csak a dráma-életrajzi filmek az igazán említésre méltók,másrészt meg tényleg remek film. Tényleg oylan feel good érzése lesz az embernek utána. Ráadásul rendkivül kifinomult humora van a filmnek, nem az a sírva nevetős, de például a yuppiek házában lévő kínos csendes Pilates maschine-s jelenet üt. Elfelejtetted megemlíteni a kíváló soundtrack-ot.:)
Reitmannak egyébként az az elve, hogy az emberek sokkal inkább magukénak éreznek egy drámaibb történetet vígjátékszerűen, mint akkor, ha full komolyra veszik. A mondanivaló is erőteljesen jelen van, de nem tolják a képünkbe.
Ellen Page nevében meg kikérem, hogy az év legjobb alakítását(szvsz) holmi Gáspár Katával hasonlítsuk össze:)
Juno-ról kérdezzetek amúgy nyugodtan, láttam 9* képben vagyok.Sima 10/10 az újszerű megközelítésért,a remek hangulatért,a pengés dialógusokért, a soundtracként,a kifinomult humor és Page miatt.Jah,és Simmons a +
Egyébként no offense, nekem tetszett a No Country meg az Atonement is, a There will be meg a Clayton egyelőre kimaradt.
real: számos dolgot utálok filmvásznon innen és túl, és mégis adok nekik esélyt, hisz nincs jobb annál, mint rehabilitálni valakit vagy valamit.
OFF:) Nálam Queen Latifah ásta már el magát régen. Hatalmas arca van, ez süt le a vászonról, a távéképrenyőről, stb.
Nem tom még mit kellene alkotni Clooneynak meg Page-nek hogy neked jó legyen:)
Nodemindegy,csak szerintem a Juno fika tökéletesen alaptalan. Oscar egyébként is olyan,hogy mindenki utálja,de mindenki sír,ha nem kerül oda valami olyan ,ami megérdemelné.Véges a kapacitás,amennyit jelölni lehet.Persze az arányokon lehetne változtani.
clooney-t imádom. az egyik legjobb arc hollywoodban. ez a filmje most nem jött össze.
page még fiatal, van ideje bizonyítani. :)
az idei oscarral pedig nincs semmi bajom, egy csomó színvonalas, érdekes dolgot találtam a jelöltek között. a juno és a michael clayton nem tartozik közéjük.
süti: az argentós rész jó volt. :)
Oké.Értem. Csak utálom ha az aktuális kedvenc Juno-mat nem szeretik:):D
akkor most ki is az elfogult? :)
Én biztosan nem.:)A Juno-t úgy néztem meg, hogy nem tudtam róla semmit,csak h Oscar jelölt, nem ismertem Page-t sem,csak az X-menben láttam, sőt még azt sem vágtam,hogy Reitman rendezte.Szal az ismeretlenségből ütött:)
Real: csak hogy (kivételesen) ae-t támogassam: mindkét színészt korunk legjobbjai között tartom számon. paget szenzációsnak (szerintem nem kell sokat várni arra, hogy legyen egy megérdemelt aranyozott szobrocskája) és clooneyt is kifejezetten jónak mondanám. ugyanakkor ez a két film rossz. az első, annyira dögunalom, hogy nem emlékszem már vissza arra, hogy mi volt a legutóbbi, mit ennyire untam. juno (mint film) meg nagy jóindulattal is csak átlagos, korábban vagy 1000x (sokkal jobban) megénekelt story minden elemében, 1-2 jópofa beszólással. ellen page hiába játszik szenzációsan benne, ha egyszer nincs mit játszania.
"Csak utálom ha az aktuális kedvenc Juno-mat nem szeretik"
Ez az elfogultság Real, nem az, hogy nem tudtál róla semmit amikor megnézted.
Miért lenne ez elfogultság? Nem értem. Szerintem senki nem szereti,ha egy általa szeretett filmet baszogatnak. Az meg,hogy nagyon tetszik a Juno,az baj? Ha mondjuk a Gyűrűk utát baszogatnátok,azt is védeném,pedig annyira nem szeretem:)
nem baszogatom, hanem kritizálom, neked viszont elég nehezen sikerül elfogadnod azt, ha valakinek más véleménye van arról, amit te szeretsz.
amúgy nincs ezzel semmi baj, én is ilyen voltam... vagyok. :)
...de ezt elfogultságnak hívják.
mindenki ilyen kivéve engem :))
Hosszabb post helyett,amibe belekezdtem,legyen elég annyi:
Szerintem jóval több annál a Juno, mint aminek leírjátok. :)
A Juno eseteben kiemelnem, hogy a filmzene is hihetetlenul tolakodo volt. Engem majdnem jobban zavart, mint a foszereplo csitri hiteltelen, a korahoz nem illő szovegei, amibol aranytalanul sok is volt a filmben. Nagy minusz a forgatokonyv ironak (is) 4.5/10, de akkor mar megengedo voltam.
A Michael Claytont pedig mar sokszor lattuk, alig mas kontosben. A lezaras olyan sablonos volt, hogy arra szavakat sem talalok. Az elso ora pedig teljesen kovethetetlen, ami enm azt a hatast eri el, amit az alkotok szerettek volna. Mi peldaul leginkabb kinosan feszengtunk. 5/10
Én elfogadom,csak nem értem.Nem ugyanaz.De sokat tépem a szám, inkább megyek Across the Universe-t nézni.
igen, a michael clayton annyira nyomasztóan indiszponált volt, hogy az amúgy élénk és cserfes társaság teljesen magába zárkózott. ez is egyfajta hatásmechanizmus, szóval a kurva szájukat. :)
Azt remélem rosszul látom, hogy a You Know értékéről vitázik valaki. Oké, értem a viccet.
a juno tökéletesen hiteltelenné válik azáltal, hogy egy 16 éves kis fruska folyamatosan magvas és érett gondolatokkal dobálódzik benne.
akarod mondani: magvasnak és érettnek szánt gondolatokkal. :)
Van mondandód?
a szövegben sajna nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk.
ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP-címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
én őszintém nem értem hogy kerültek ezek oscar közelbe. például clooney? ne má'! pedig olyan erős oscar-évnek tűnt...