kritika: resident evil - extinction (2007) |
aeon_flux 2007. október 4. 13:12:54 |
ne dőlj be az előzetesnek. lásd be, ezt a hibát már korábban is elkövetted, mikor a második epizód jópofa promójától felcsigázva nagy lelkesen vetetted bele magad a milla jovovich féle üsd-vágd franchise-ba, hogy aztán jól pofára ess. a széria harmadik darabja világégést ígért bolygóméretű sivatagokkal, farkastörvényekkel, porba fojtott reménnyel és nem kevés iróniával. mad maxet zombikkal.
de nem. a produkció a fentiek helyett monoton kalandtúrát szállít szupermenő csávókkal és hipercool csajokkal, akik szájáról sosem kopik le az ajakfény, ill. borostájuk gyönyörűen trimmelt. nyafognak az évek óta tartó nagy benzinhiány miatt, közben olajfaló óriásokkal közlekednek (pl. egy menő sárga színű hummerrel) és a tábor körül is homokjáró chopperrel száguldozva, az ülésből kihajolva szúrkálják le a homokba a kémkamerákat, mert az olyan bitangul néz ki.
no, de nem akarok ennyire elveszni a részletekben. most még. annak ellenére, hogy a resident evil franchise harmadik részének már szitne semmi köze nincs a névadó videojáték-folyamhoz, ez az epizód emlékeztet leginkább egy számítógépes stuffhoz, hisz az említett hősökkel párhuzamosan alice (milla jovovich) is pályától pályáig közlekedik, hogy hol zombikutyákkal, hol barbár gazfickókkal, hol fertőzött varjakkal, stb. küzdjön meg; az ellenfelek mintha kizárólag egy-egy adott helyszínhez kötődnének, hogy aztán többet színüket se lehessen látni. hisz, a játékban sem szeretik az emberek az ismétlődőd ellenfeleket, nem igaz? no, de igazán vicces azt látni, ahogy a szerencsétlenek piszollyal lövöldöznek arra a több száz varjúra, ami ránézésre egy rárepüléssel elintézhetné az egész bandát.
de nem teszik. ez is legalább annyira elgondolkodtató, mint azon azon zombik látványa, melyek a las vegasi pályán rontanak a hősökre. vajh hogy sikerült őket rávenni, hogy mindnyájan csini szürke kezeslábast öltsenek és még azt is hagyják, hogy kopaszra nyírják a fejüket? apropó vegas: szokták mondani, hogy az egész város egy darab utcából áll, de ezt képletesen kell ám érteni. a filmesek ezt nem tudták.
oké, most jönne az, hogy ez egy agyatlan film - mégis, mit vártam tőle? sztorit és jellemet, esetleg ezek alakulását ugyan nem, de némi izgalmat talán mégis. de mit lehet tenni, ha az akciók java fejlövésekben és ezerszer látott rugdalózásban, továbbá az előző részek megidézésében merül ki, a parát meg fülszaggató robajjal leeső tárgyak, lábujjhegyen lopózó, majd innen-onnnan előrontó zombik szolgáltatják?
a legnagyobb vidulást számomra mégis a gyorsan öregedő milla arcát fedő CGI-púder okozta, amely csak minden harmadik beállításban és a közelikben változtatta barbie babássá az amúgy meglehetősen fiús modellt. a hiúság még a zombik világában is nagy úr. (trailer)
Kommentek
Eddig 14 komment érkezett.tényleg nagy respekt érte, hogy képes voltál ezt megnézni.
én sem vagyok botsáska, de a meneköülési útvonalat egy akkora fazon blokkolta, hogy kénytelen voltam helyben maradni. pedig néhányszor megfordult a fejemben, hogy lelépek. először úgy 8. perc táján. :)
Na, azért karib tenger kalózai háromnál, pókember háromnál csak nem volt rosszabb :).
de, sokkal. azok egészen korrekt filmek ehhez a mocsokhoz képest. még azt is nehezen tudom elképzelni, hogy aki esetleg bírta a második részt (én nem), annak ez is tetszeni fog, mivel annál sokkal monotonabb.
még nem olvastam el az írást, hanem rögtön a csillagokkal kezdtem és meg sem lepődtem. ez valahogy boritékolható volt. ;)
ps: rosszindulatú lennék ha azt állítanám, hogy bármilyen lett volna a film akkor sem kaphatott volna többet? :)
én aközé a 3 ember közé tartoztam a földön akinek tetszett az első két rész. sőt a második jobb volt, vagy hatszor láttam :)
süti: a "bármilyen"-be az is beletartozik, hogy meredeken elkanyarodnak a franchise-tól? mert ha így tettek volna, simán kaphatott volna jobb pontszámot. a trailer azt sugallta, most megpróbálnak vmi újat, de végül ugyanazt csinálták. túl sokat nem vártam tőle, de pontszámot előre nem borítékoltam neki - különben miért néztem volna meg? emlékezz vissza, legutóbb milyen jót szundikáltam a második részen. :)
sebaj, majd a negyedik rész, haha.
ha már az elődökről van szó. nálam a trilógia:
RE 10/4
RE:A 10/1
RE:E 10/2
az első filmnek az eleje és a legvége teljesen rendben volt, a többit törölném a memoriabankomból. a második részről pedig beszéljen süti. :)
jóvanna :))
a második rész szvsz egy agyatlan, lövöldözős baromság. úgysem szeretném senkivel sem megkedveltetni. mikor anno kamerás verzióban láttuk először az öcsémmel, nagyon jót szórakoztunk rsjta. a feeling megmaradt a dvd-nél is. ez a tipikus "todom-hogy-gagyi-de-szeretem" film.
Abból a 3 emberből én vagyok az egyik :D Én is teljesen jól elvoltam a másodikkal és ezzel is... igaz "izgalmat" nem vártam, viszont társasági filmként egészen jól müködik/nek :)
első nekem valamennyire tetszett (jó, hát odavagyok az akció/horrorokért... és voltak jól megcsinált jelenetei). a másodikat vártam, aztán végül pár jelenetet láttam... zhra készültünk egyik barátommal, és szobatársa nézte, én meg közbe pelepislogtam... viszont percre és jelenetre pontosan megtippelhető film volt... na az ilyeneket nem szeretem.
tudom-hogy-gagyi-de-szeretemmel én a doommal vagyok így. sok szempontól támadható és ezer sebből vérző alkotás, de szerintem hangulatos és szórakoztató.
Én nagy Resident Evil fan vagyok és lehet, hogy csak elfogultságból tetszett mind 3 rész, de 1 kicsit többet vártam.Nekem olyan se eleje se vége filmnek tűnt.Jobb lett volna ha ott folytatódik a film ahol a 2-t befejezték.
A kaptár 3. - Teljes pusztulás [Resident Evil Extinction]
Szeretem a zombis filmeket és a Resident Evil játékok is hatalmas kedvencek voltak anno, de ez a film egyik kritériumnak sem felel meg. Vérlázítóan gyenge játékadaptáció, ami kiragad 1-2 random jelenetet a játékokból (és ekkor tényleg visszahozza a feelinget), de egy annyira semmitmondó történetet kreál köré, hogy a forgatókönyvírót betenném az Umbrella központjába egy kis elemlámpás sétára a zombikutyák közé. Vígjátéknak talán még jobban is működik, amikor megpróbál érzelmesebb húrokat pengetni, akkor instant röhögőgörcsöt okoz. Az első résznél nem tudtam elvonatkoztatni a játékimádatomtól (hatalmas csalódás is lett), a másodikat már tudtam önálló filmként kezelni (és meglepően jól szórakoztam rajta), a harmadiknál ismét előjött a gamer-felem és megint nagyot csalódtam. Kétségtelenül vannak jó pillanatai (a joint-os rész legalább 1 pluszpont és a score is elég kellemesre sikerült), de ezeket elnyomják a már fent említett rendkívül bosszantó hibák, így még egy agykikapcsolós zombihentelésnek is gyenge.
Értékelésem: 4/10
Mondhat akárki akármit a film hangulata el van találva!A hibákról,csalódásról,unalomról meg csak annyit:sok filmszemetet megetettek már veletek,mégis nagyon örültetek neki. Én ezt olvasom ki a kritikákból.Játék ide,film oda,nekem mind a kedvencem marad,a többivel meg legyetek boldogok. Ámen.
Van mondandód?
a szövegben sajna nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk.
ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP-címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
Sajnalom, hogy meg kellett nezned. Komolyan. En nem lettem volna kepes ra.